Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1951-04-15 / 4. szám
2-IK OLDAL “KRÓNIK A” 1951 április. VIRIBUS UNITIS! Régi igazság, hogy a nyughatatlan természetű, elégedetlenkedő, ■fi hibát mindig csak másokban kereső ember sokkal gyakrabban esik cseberbő. vederbe, mint vederből, cseberbe. Ilyenkor sohasem ő a hibás, hanem mindig embertársai, a körülmények, a Sors és még csak az Isten tudja, hogy mit ki nem talál a saját mentségére és mások rovására. De soha sem fárad el. hanem tervezi újabb ballépéseit és minden tanácsot fölényesen elhárít, emberöltők munkáját ő egyedül tudná elvégezni a saját rövidke életében és mindig az újabb és újabb bukás következik. De igaz az is, hogy ami áll kicsiben, áll nagyban is. Nemzetek életében ugyancsak előfordul ez a típus, sőt ők a hangoskodók, a nemzetmentők, az örök ujitók. elődeiket okolják, évszázadok lassú — de biztos — fejlődését birálgatják és minden áron meg akarják mutatni, hogy hogyan kell egy nemzetet vezetni, mert hiszen ők kimondottan csak vezetésre születtek és hivatottak, addig és állandóan munkaviszonyban szenvednek, ajánlgatják magukat és terveiket, programpontok özönét zúdítják honfitársaik nyakába, bizonyítják, hogy íme milyen szépet tudnának ők csinálni. Sőt a kormányliisták is késze# vannak már, csak nép kellene hozzá, amely el is viselné őket. Könnyen felismerhetők emigrációnkban is ezek a csoportok, elővesznek tetszetős jelszavakat, amelyek egy évszázaddal ezelőtt még indokoltak lehettek 10-20 milliós népek számára is, mint “nemzeti , önállóság , függetlenség'. azonban a 20-ik század közepére ezek a fogalmak egészen más tartalmát nyertek. Oly önállósággal nem feltétlenül jár együtt a függetlenség, sőt kisnépek esetében inkább nem. A jólét és a puszta létbiztonság pedig egyáltalán nem. Kis népek nagyhatalmi keretben nem élnek önálló állami életet, de függetlenségük nagyobb, mint önállóan a nagyhatalmak között. Ki mert azt állítani, pl., hogy a volt Monarchia népei, vagy annak bármely országa nem élt függetlenebbül. jobban és nagyobb biztonságban, mint amikor önállóságra jutottak és azóta. E soviniszta, nemzetieskedő jelszavak alatt az ő önálló és független garázdálkodási vágyukat kell érteni és ez olthatatlan vágyakozásukat szeretnék kielégíteni egy néhány megyényi ország élén. Minden iskolás gyermek tudja, hogy Magyarország nemzetiségi állam, így ezek a soviniszta, nemzetieskedő hangoskodások inkább elriasztói nemzetiségeinknek, mint megnyerői. A huszadik század közepére kialakult világerőviszonyok következménye, hogy mind gyakrabban olvasunk a latin államok és az északi államok egyesülési tervéről; az angol világbirodalom szorosabbra fogta kötelékeit, a 300 milliós India, amely szabadon dönthetett sorsáról, kinyilvánította akaratát, hogy megmarad- a világbirodalom keretében és a világbirodalmat összetartó korona-fennhatósága és védelme alatt. Ezek a népek helyesen felismerték a tömörülés szükségességét és látjuk. 40-50 milliós és sokkal kedvezőbb természeti adottságok között élő népek lemondanak a huszadik század elejéig még életlehetőséget nyújtott életkeretekről és az atomkorszak elérkeztével az egyesülésükben látják nemzetük biztonságát, fejlődését és fennmaradását, így az állami élet önállóságából feladva néhány jottányit nagyobb függetlenséget, jólétet és létbiztonságot nyernek. A Természet mostoha, nem ad meg mindent egyszerre. A szép tollú madárnak nincs jó ■hangja, az éneklő madarak rendszerint nem szinpompás tolluak; ahol sok a pénz. rendszerint nincs egészség, ahol dühöng az egészség, kevés a pénz és lehetne ezt folytatni akármeddig, mert szigorúan érvényesülnek az élet bármelyik, kicsi, vagy nagy változatéiban. A mi hazánk földrajzi fekvése a legveszélyesebb a világon, ott független állami életet csak a magyarságnak sikerült élnie mindaddig, amíg oda nem adta magát a csak 60-100 milliós népek számára valódi függetlenséget és önállóságot jelentő jelszavaknak. Voltak teljesen megháborodott elmék, akik ebben még vigasztalást és gyönyörűséget is találtak. Például ilyen olvastam tankönyvben: “Igaz, hogy elveszítettük területünknek több mint kétharmad részét, de legalább nemzeti állam lettünk ”, E nemzeti, ' független" és “önálló' életünk mai harsonásai. a munkaiszonyban szenvedő “vezetésre hivatottak", a hatalom és pozicióéhségben szenvedő megszállottak csoportja, akik azt hiszik, hoqy a magyar nemzet a 30 éves ‘ független’ és “önálló” sülyedés, valamint az utolsó évtized szélsőséges rendszereivel a sir szélére rántva, csak őket várja, hogy ott folytassák, ahol elhagyták. Mindenki és minden csak azt tud adni, ami a lényege. A szél csak szelet, a nap meleget, a jég hideget, a szélsőség csak szélsőséges életet, amely viszont kiszámítható biztonsággal sodorja az egész nemzetet a katasztrófába. Bátran kimondhajuk és levonhatjuk azt a következtetést, hogy harsonázásuk és elképzelésük egyenlő a nemzeti öngyilkosság szándékos előkészítésével. Jobb szélsőink osztozkodása a hatalmon a medvebőrére, marakodásuk a pozíciókért már köznevetség tárgya az emigrációban. Republikánusaink bizakodása a külső erők kényszerhatásába, mind arra vallanak, hogy ők nem szűrték le a fölöttünk eldübörgött három évtized tanulságait, nem számolnak a népidemokráciában élet-halál küzdelmet folytató népünk kiábrándulásával, sőt undorával, amely biztos jele annak, hogy népünk nem akarja és nem fogja folytatni életét a szélsőségekből való megszabadulása után újból egy szélsőséggel. A szélsőségeket eltemette már lelkében a világ, de főként a magyarság. Szélsőségeink felmérhetetlen pusztításai erkölcsiekben és anyagiakban, népünk kínszenvedései egyet eredményeztek: Vágyakozást egy kiegyenlítő, mérséklő, igazságos világ után, amelyet csak ősi hagyományainkban és eszményeinkben találhat meg újra a becsület és a hűség, a mértékletesség és nem a forradalmaskodás, a testvérnépeink felé való egyenlőség és nem sovinizmus hirdetése utján. Hazánk és népünk megszabadulása a bolsevizmustól nem tőlünk függ, de naggyá tétele igen. A szűk magyar légkört megszokott és azt visszakivánó jobb szélsőink és republikánusaink kedvenc érvelése, “hogy majd dönt a magyar nép ", “a magyar népre tartozik, milyen államformában kíván élni”, stb. hangzatos és melldöngető kijelentéseikkel azt hiszik, hogy már mindent megnyertek, akárcsak a gyermek, aki azért fütyül az erdőben, hogy bátorságot nyerjen. Itt közbevetem, hogy a királyhü magyarság a törvényesség, vagyis a legitimitás, a becsület és a hűség alapján áll. nem ismer el semmiféle helyzetet, amelyet nyomorult helyzetünkben aláirtunk és elismertünk. Éppen ezért nyugodtan kijelentjük, hivalkodásukra, hogy nem féljük a Szent Korona Országai Népeinek ítéletét és azért nemcsak a magyar népét, mert ez eleve meghatározója a Csonka Országnak, amelyen ők a hatalmat megszerezni szeretnék. Vajmi kevéssé kétséges, mit akarnak a Szent Korona Népei! Folytatni azt a harminc éves utat. “függetlenül'’ és önállóan elpusztulni, vagy visszatérni az évezredes utra, amelynek utolsó évszázadai fényesen bizonyítják, hogy a Közép- Dunai Térség Népei együttműködést erejük összesítését csak a hétévszázados uralkodóház mérsékletes, szigorú, de igazságos uralkodása alatt tudtak elérni és fenntartani. Minden más kísérletezés meddő, haszontalan, sőt veszélyes lesz* Valóban erős összetartó kapcsot csak a közös uralkodóház jelent és ha az uralkodó néha a népei közötti igazságtevésben nem is mindig nekünk szolgáltatja az igazat, vagy a másiknak, vagy harmadiknak, azért az a nép mégis éppen olyan kedves Ö előtte, mint a jó apa előtt a megfeddett gyermek. Köztársasági alapon összehozott ilyen államkonglomerátum csak addig állana fenn, míg az első viszály előfordulna. Minden komoly összetartó kapocs nélkül a sértődött tagállam a szövetségből kiugrana és a haza államtákolmány elemeire bomlana. Korunk követelményei előtt meg kell törni a szeparativ törekvéseknek, magunkra maradottságunknak, ha nem akarjuk, hogy nem. zetünk végleg a sírba szálljon. Az az ut. melyen haladunk s amelyet szélsőségeink folytatni akarnak rohanva odavezet. Sokkal kedvezőbb •földrajzi helyzetben élő és nagyobb számú népek erre az útra akarnak térni történelmi példa és hagyomány nélkül, közöttünk pedig akadnak vezetésre hivatottak, akik a népek országutjára kitett nemzetünket a harminc év óta tartó pusztulás utján látják jónak megtartani. Nem féljük a döntést! S ha a szörnyű szolgaságban szenvedő népünk hangulatát ők ismernék, vagy erről őket őszintén tájékoztatnák, nem követelnék a döntést olyan fennhangon. Népünk be fogja bizonyítani, hogy Hercegprímásunk intelmeit követni fogja és vissza fog térni a becsület és hűség útjára, amelyről 1918-20-ban akarata ellenére rántották le a maiakhoz hasonló törtetők, az egyetlen összetartókapocs széttörését pedig örömmámorban üdvözölték. Hja, könnyű a házat felgyújtani, de nehéz felépíteni! Éppen ezért józan ésszel elképzelhetetlen, hogy a harminc év óta kipróbált királytalan rendszerek bármelyike után is vágyakozna a magyar nép, de éppenséggel nem vágyakozik akár a jobb, vagy balszélsőség szertelen parancsuralmára. Amint a becstelen, hűtlen, szerződésszegő emberen nem lehet az Isten áldása, éppen úgy nem lehet népekre sem. A magyar nép nem hagyja magát többé becstelenségbe rántani, csak azért, hogy egyes magukat vezetésre hivatottaknak minősítők vezetési és hatalmi vágyaikat kielégítsék. De igenis érezzük és bevalljuk, hogy szükségünk van Közép- Európa kis népeinek egyesült erejére, az őket szorosan összefogó Összetartó Kapocsra. A minden idők legkülönb Uralkodóházára, a dinasztikus hagyomány ébrentartására és ápolására, hogy nemzetünk ugyanabba a létbiztonságba, jólétbe és függetlenségbe jusson, mint amelyet a század elejéig élvezett a világtekintélyü dinasztia és a hatalmas Monarchia védőszárnyai alatt. Argentina, 1951 március. SZENTGYÖRGYI FERENC. a Krónikát címemre küldeni szíveskedjék, mivel ezzel uj életet és reményt öntenek belém s ha a jó Isten erőt és egészséget ad, a közelgő felszabadulásig, lesz egy királyom, akinek vezetésével és a jó Isten segítségével a hazáért és királyért lesz leszámolás mindenféle vörös és zöld diktatúrával és erőszakon alapuló állam-rendszerrel. Most már hiszek egy királyi Nagymagygrország feltámadásában! Hazafias üdvözlettel zárom levelem, éljen Ottó király és drága szülőhazánk, Nagymagyarország! Maradok kiváló tisztelettel Bradford, Yorkshire, Anglia, 1951 március 31. rém, hogy az igaz magyar lapot, LEVELEKBŐL Tisztelt Szerkesztőség! A napokban munka után hazafelé jövet, az autóbuszról készülvén leszállni, az utolsó ülésen látok egy újságot és mivel nem ült az ülésen senki, én magamhoz vettem s csak amint fordítom, láttam, hogy az önök lapja, a Krónika. Én lassan három éve élek Angliában és meg kell mondanom, hogy itt a zöld és a mai éra emberei többen akadnak, mint a rendes emberek. Vannak bőven, akik nem Mindszentit, hanem a Szálasit mártirolják. A Krónika igaz sorainak olvasása oly jól esik fáradt agyamnak, mint betegnek az orvosság. Ké-Paul Baranyai.
