Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1951-01-15 / 1. szám

1951 január "KRÓNfK A” 11-IK OLDAL loccsant Zsiga fejéből, látta a ke­mence mögött lapulva, az anya és Anna kétségbeesett harcát, hal­lotta az undor és a meggyalázta­­tás jajkiáltásait. . : És most mégis azt szavalják, hogy ahonnan azok jöttek s ahová Gábornak mennie kell. ott van a menyország? . . . Belökte haraggal az ólajtót. A vi­har mind fenyegetőbben vágtatott a látóhatár felől, szemetét már előrelökte sűrűn szitáló, langyos esőcseppekkel, az ő udvarukig. Az anya, benn a lakásban, rámeresztette a szemét a fiára és és nem tudott mindjárt megszó­lalni. A két férfiember is elnémul, tan állt, lesütött szemmel mogor­ván, mintha valami szégyen tuda­ta nyomná a lelkűket. — Hát mégis téged választot­tak, épp téged, a gazok? — jajdult fel az anya. A fiú keserűen elmosolyodik s az apa felel. — A párt csinálta és nem a nép. A Pavlik meg az a néhány főkolompos, a tavalyi rongyosok. Előre kicsinált dolog volt, cir­kusz. Az anya hallgat. Mit is szól­hasson? Talán máris leskődik va­laki az ajtajuk előtt. Az ablakhoz lép és nézi a tornyot. A zápor már benyargalt a faluba, mint va­lami sietve vágtató huszáralakulat és a földig kardlapozza a port. melyet a szélvihar kergetett a magasba. Az anya nem látja és a multba-néző gondolatokkal, re­­ménytvesztetten sóhajt fel. Mit adhat még, mindent oda kell ad­nia? Idősebbik fia itt vérzett el a küszöbön és Anna lánya a kút mélyébe menekült szégyenével. Imént még bízott és imádkozott. Isten meghallgatta a vele könyör­gő többi anyát, csak őt nem hall­gatta meg. Lelke, a keserűség sö­tét felhőivel viharosabb, mint az ég, bánattól égő szeme szemrehá­nyóan néz a torony felé. Végre a fiú is szól: — No de iszen, velem törököt fogtak. Nekem mutogathatják majd a színpadukat, fogok helye­selni meg bólogatni is., de engem ugyan át nem gyúrnak. Az anya ijedten visszafordul: — Hallkabban az Istenért fiam! Hiszen tudod. . . . De a hangjában már vigaszta­­lódás van, a fiára vetett tekinte­tében büszke remény. A torony meg komoran áll a tomboló viharban, vert falaival mereven néz magaelé. Ő sokmin­dent látott már és tudja, elmúlik, ami van és hogy a bajt jó köves­se, ahoz emberek kellenek, akik vállalják, ostorcsapásoktól is vér­zőn, a súlyos hivatást: vinni a ma terhét, a boldog jövő küszöbéig. LIBERTINUS. ITT A MAGYAR NÉP FIAI BESZELNEK: Kedves Krónika! Kérem Szerkesztő Urat, a “Kró nika” havi lapot amit eddig ke­gyes volt részemre díjtalanul kül­deni hálásan megköszönöm. Kö­szönöm továbbá azt is, hogy az Önök hirdetése alapján jutottam álláshoz egy jóságos magyar csa­ládnál, akik kezességet válaltak értem és elvitetnek innét a hon­talanságból. Itt egyedüli vigaszom a “Kró­nika” volt, most azonban egyidő­­re meg kell válnom tőle. Novem­ber 19-én indulok el Amerikába Isten segítségével. Megérkezésem után közölni fogom címemet és előfizetője leszek a Krónikának. Csatlakozni fogok a Krónika táborába, a törvényes magyar ki­rályság és a magyar nemzet, a Szentkorona fénye megújulásának harcosai sorába. Éljen Ottó Őfel­sége a magyar király. Krailing, Germany, 1950 no­vember. Hálás köszönettel és tisztelettel Kovács Károlyné. Magyar Testvéreim! A vörös hordák erőszakos zak­latása miatt el kellett hagyni a ha­zámat. otthonomat. Jugoszláviába menekültem, de csöbörből vödör­be estem. Tito banditái fogságba vetettek s négy hónapig különbö­ző kínzások és vallatások között éheztettek. Könyvet adok ki. Jugoszláviába menekült szeren­csétlen, hontalanná lett magyarok életét írom le. Ismerje meg az egész világ, ki'k azok a Ti tóék. Minden számottévő nép nyelvén megjelentetem könyvemet. Ma­gyarul is! Segítsetek! Támogas­satok, hogy könyvem magyar nyelven is megjelenhessen. Hadd ismerjék meg a vasfüggöny mö­gött élő magyarok szenvedéseit, hadd tudják meg, hogy Titóék sem különbek Sztalinéknál. Vörös hóhérok mind! A magyar kiadáshoz 2000 dollár szükséges., de én Tőletek teestvéreim csak két dollárt kérek előlegül, a rövid időn belül megjelenő könyv árát. Trieszt,, 1950 november. Magyar testvéri szeretettel: Boér György, Trieste (Free State) Europa Fermo poste. Mélyen Tisztelt Szerkesztő Ur! Szent hazámból kiüldözött ma­gyar vagyok, aki a múlt napok­ban, egy szintén hazátlan bajtár­samtól kaptam a “Krónika” egy példányát. Igaz, hogy ez a pél­dány már jó egynéhány: hónapos volt, mégis olvastam, meg sem álltam olvasásközben, hisz felém áradt a sorokból valami, amit meg nem magyarázhatok, csak érzem belőle azt, amit hosszú esztendők­kel ezelőtt, egy jobb világban belémneveltek s ami bennem ég mig most is évtizedek után s ami­ről eddig talán csak álmodozni mertem. Hiszen abban az időben, mikor még becsületnek és hazafia­ságnak értéke volt, én is “Ferenc Jóska katonája” voltam, katona­családból származom, a hűvös­völgyi hadapródiskolában tettem esküt, nem tagadhatom meg, de nem is tagadom múltamat, még a mai nyomorúságos menekült hon. talanságban is büszke vagyok rá. Kérem igen tisztelt Szerkesztő Ur. ha csak lehet, küldjék nekem a “Krónikát”, hogy tudjak hinni abban, hogy lesz egyszer magyar A MI FENYŐNK Ez a fenyő nem a mi fenyőnk, Nem Csikból küldött fájó üzenet, Ez a fenyő — Bajornak született. Nem állta vigyázón Maros partján Az ezeréves bősz viharvártát, Ezt a fenyőt — a bajorok vágták. Nem a Hargitán szökkent az ég felé, Nem tépte ágait a Nemere, Ezt a fenyőt — a bajor teperte le. Bajor fenyő. Bajor karácsonyest. Vesztett háborúnak nyert csatája, Ez a fenyő — bajor áldás rája. Pipás békét a fütött szobákban, Fehér kalácsot (rajta hús falat), Ez a fenyő — csak a bajornak ad. A mi fenyőnk ott áll a Hargitán, Egy bősz viharba árván, egyedül, Mi hagytuk cserben — gyáván, hütlenül. A mi fenyőnket a Nemere tépi, Az ezeréves turáni átok, A mi fenyőnkre «— hiába vártok. Titeket vár vissza a mi fenyőnk! Adventvárón egy Karácsonyt várva, Böjtvezeklön vár — a Messiásra. A jövendőre! Ki meg vált minket, Ki hazasegit minden bujdosót, Hogy felejtsünk majd minden rugdosót. A mi fenyőnk felett is ott a jel Mi Bethlehem felett is fényt adott, Nézzétek, a Zágoni Csillagot! Halovány bár, de nekünk fénylik, Minékünk ragyog útmutatón: Vissza tükrözőn a Szent Anna-tón. Hogy lássuk, lássuk a magyar fenyőt, Mily elhagyott, árva, egymagára A karácsonyi szent éjszakába’. Nincs rajta gyertya, szeretet lángja, Nincs rajta disz, nincs fényes csillogás, Mint akihez még nem jött a Messiás. . . Őt nézzétek, ne a bajor fenyőt! S ne szégyeljétek a bus könnyeket, Hogy a mi fenyőnk — nincs ma közietek. Lanndshut (Bajorország) PALOS ISTVÁN. hazánk a dicsőséges- Szent Koro­na alatt! Hazafias üdvözlettel Grossenseebach 43, Germany. Wachsenhau János. Igen Tisztelt Szerkesztő Ur! A .Krónikának eddig hü olvasó­ja voltam. Mivel átköltözködtem és a Krónikát nem tudom nélkü­lözni, mert az tartja fent az erőt és reményt bennem, hogy egykor újra vissza térünk a felszabadult szép magyar otthonunkba, kérem szíveskedjék a Krónikát jövőben az uj címemre megküldeni, mert ez az egyedüli vigaszom a honta­lanságban. Magyar hűséggel és szeretettel üdvözli. Bürglein, Németország. Heumann Ádám. Tisztelt Főszerkesztő Ur! Hosszú idő után most én is meg köszönöm Önöknek a Krónika magyar újságot, ami a világ min­den részébe elmegy és hirdeti a magyar feltámadást. Hirdeti a Szent Istváni Magyarország tör­vényeit, harcol a bolsevizmus el­len és serkenti a magyarság ösz­­szefogását. Igen, fogjunk össze és igy hamarább elérhetjük a min­den magyar álmát. A Nagyma­­gyarországot! önöknek Főszerkesztő Uram kí­vánom, hogy a fáradságos mun­kájuk hozza meg a várva várt eredményt. Maradok mély tisztelettel Lille, Franciaország. Kenka Gyula János. Mindenfajta jó hurka, kolbász, sonka, — HAZAI szalámi, — friss hús, stb„ igazi HAZAI MÓDI - KAPHATÓ: MERTL JÓZSEF magyar hentesnél 1508 Second Ave. New York RHinelander 4-8292

Next

/
Oldalképek
Tartalom