Krónika, 1950 (7. évfolyam, 4-12. szám)

1950-07-15 / 7. szám

1950 julius. “KRÓNIK A” 3-IK OLDAL' UJ KORSZAK KÜSZÖBÉN Az idők régen várt nagy for­dulata érkezőben van. A vdág még szabad népei, élükön Ame­rikával, megelégelték a kommu­nizmus ármányát és erőszakát, Moszkva telhetetlen világnézeti imperializmusát, amely immár a báránybőr elvetésével nyílt aggressziós támadásban mutat­ja ki ragadozó farkasfogai fe­hérét. Nem változtat ezen, hogy maga formailag még nincs há­borúban Amerikával és az Egye sült Nemzetekkel. Ma csak egy front van: a pogány, szabadság­rabló államkapitalizmus és egy­­párt-diktatúra mindenféle nem­zetbeli serege akarja elpusztíta­ni az istenfélő és szabadság­szerető népek, a krisztusi embe­riesség erkölcse alapján álló nemzetek életrendjét, fegyverrel akarja felerőszakolni reájuk a maga és csatlósai uralmát. A központ, a főhadiszállás Mosz­kvában van s onnan irányítják a külömböző nemzetiségű had­osztályokat, ma a koreait, hol­nap talán már a kínait. . . Nem koreai, kinai, lengyel, magyar vagy csehszlovákiai, stb. hadseregek ezek, hanem a nem­zetközi kommunizmus hadosztá­lyai és velük szemben az Egye­sült Nemzetek zászlaja alatt har col MacArthur vezetésével négy ven-egynéhány nemzet közös frontja, azoké, akik szabadságot, emberi életet, demokratikus vi­lágot akarnak. Harcunk a totalitárius pokol­lal van, <— travesztálhatnók né­hai való Ady Endrét, a szabad­ság költőjét, akit a sors megkí­mélt attól, hogy halálos csaló­dottan kelljen látnia, miként él­tek vissza a szabadságból kicsi­rázott szabadságellenes irányza­tok az elemi emberi szabadság és méltóság eltiprására, meg­­gyalázására. Minden kaloda­rendszer, bugri$ság és lelki bar­barizmus izzó gyűlölője, Ady Endre ma velünk vallaná: Harcunk a totalitárius pokol­lal van. Mindent erre tettünk, Ezé a harcé testünk, lelkünk. Ez éltünk vagy vesztünk, a Sor­sunk . Nem tudjuk hová fejlődik ez az egyelőre rendőri akciónak ne­vetett, de máris sok drága ame­rikai véráldozattal, a szabadság­ért küzdő fiák életével és vérével megpecsételt háború. De hitten hisszük, hogy nemcsak Koreáról van szó és bármi jöjjön is, im­már nem lehet addig igazi béke a világon, amíg mindazok a nemze tek, amelyek moszkvai erőszak áldozatai lettek, vissza nem nyerik teljes külső és belső szabadságukat, meg nem való­sul a második világháború nagy hadicélja, a kisnépeknek és fiaiknak üdve. Ez a konfliktus nem fejeződhetik be anélkül, hogy a már 1945 elején némely kommunistáktól nyíltan is han­goztatott ‘ Egyesült Európai Szovjetállamok, Moszkva fővá­rossal -terv ki ne pusztuljon a világból! Nem lehet helyreállí­tani Korea, az ázsiai kisállam statusquo-ját anélkül, hogy Ma­gyarország és a többi európai Koreák ne jutnának az Atlanti Charterben, a vattai egyezmény­ben és az Emberi jogok Dekla­rációjában fogadalomszerü kö­telezettség erejével megígért sza­badságukhoz! Ennek reményében köszörű­jük Amerika talpraállását, a szabad népek összefogását és bízunk abban, hogy az elkövet­kező nagy diplomáciai vagy fegyveres küzdelmek s a máris folyó nagy véráldozatok meg­hozzák gyümölcsüket a szolga­ság, jármába hajtott népek, köz­tük oly régóta szenvedő szülő­földünk népe számára és felsza­badítják az -emberiséget a bol­­sevizmus félelmetes, gyötrelmes lidércnyomása alól. Ha nem ez az egész és épkézláb eredmény kerül ki a harcok viharából, ak­kor megint hiába vérzett Ame­rika, minden szabadlelkü nem­zet! * * * Megkezdődött a leszámolás a kommunizmussal. Az ördögöt Belzeb u bbal próbáltuk kiűzni s most a fölénk került Belzebubtól kell megszabadítanunk az em­beriséget, hogy az evangéliumi szellem, a jog és igazság ismét elfoglalhassa áldásos, építő, irá­nyító szerepét a nemzetek lelké­ben és életében. A magyar le­gitimizmus az idők minden meg­­kisértetései, kinszenvedéses pró­bái idején sziklaszilárdan meg­maradt ezen az utón. Eszméink harcosai üldöztetést, börtönt szenvedtek úgy a jobboldali szélsőség napjaiban, mint a bal­oldali kommu-fascizmus mosta­ni idején és Ottó trónörökös épp úgy üldözött, kigunyolt és becs­mérelt volt Hitler alatt, mint most Sztálin s bábjai szemében. Nem kollaboráltunk se Hit­lerrel, se Sztálinnál, a szentist­­váni tanítások egyenes vonalát követtük és mint azok mélységes álérzői attól soha jottányit el nem tértünk. Nem vagyunk haj­landók eltérni a jövőben sem. Megőriztük az intaktságot s ma már csak a javíthatatlanok vagy az ingadozók és önérdekü spekulánsok nem látják be, hogy csakis a Szentkorona szellemé­nek helyreállítása és tényleges uralma biztosíthatja a magyar nép nyugodt fejlődését, békés lelki és tulajdoni jogrendjét, szociális haladását, történelmi hatóerejü megerősödését. Nem vagyunk hajlandók bárki ellen is, aki téves utakra sodródott, de őszintén belátta tévedését, örök kiátkozást hirdetni. Régóta vall­juk e hasábokon, hogy minden tiszta evangéliumi és nemzeti lelkületű magyarnak, aki a szent istváni tanításokat magáénak érzi, helye, szerepe kell legyen az elkövetkezendő nemzet-meg­­ujhódás verejtékes, nehéz mun­kájában. Amiként nem adjuk oda hasábjainkat arra, hogy azokon akár jobboldali, akár baloldali irányban elkövetett tévedések gazdái magas lóra ül­ve magukat igazoltnak és a jövő ■ diktálására illetékesnek hirdes­sék, úgy nem is tessékelünk ki senkit a magyarságból, aki nem megátalkodott, nem reke dt meg a tévedések ingoványában, ha­nem teljes jóhiszeműséggel akar ja kivenni részét egy bölcsebb, szebb, áldásosabb, nemese bb magyar jövendő építéséből. A nagy históriai fordulat im­már elkövetkezett kezdete ily irányban kell felemelje és meg­tisztítsa azok lelkét, akiket a jobb és baloldalon szavaink illetnek. Az események megindulása ar­ra kell késztesse őket, hogy új­ból számot vessenek önmaguk­kal és eltökéljék magukat a múl­tak tévedései tanulságának le­vonására. Elég volt a kockázá­sokból, kilengésekből, kalandok ból. Uj élet kezdődött Koreánál és uj élet kell kezdődjék a ma­gyar lelkekben is. Nincs ut visszafelé Koreában és ne legyen ut vissza, a magyar nép józan életlátásával és érde­keivel annyira ellenkező szélső­ségek örvényei felé sem. Aki szereti a magyar népet és áhitja sorsának állandó, biztos révbe­jutását és boldogságát, ez uj in­dulásnál el kell döntse magá­ban, a szentistváni tanítások, a magyar kereszténység és törté­­nelmiség tiszta, hűséges követője akar-e lenni nemcsak hangzatos jelszavakkal, de minden tetté­ben, mindennapi életében is? Aki nem őszinte szívvel, hanem átmeneti érdekszempontokkal, utógondolatokkal közeledik, ne jöjjön közén k. De minden tisz­tességes magyarnak számára szélesre tárjuk a kaput, akit meggyőződésének kitisztulása, kikristályosodása vezet soraink­ba s csak örülünk, ha erről nyíl­tan is vallomást teszen. Nem azok Szent István igazi harco­sai, akik majd a győzelem óráján hirtelen táborunkba rohannak és magasra nyújtják fel az ujjú­kat, hanem, akik most, a harc neheze óráján, a színvallás ön­zetlen bátorságával tesznek hi­tet és segítik a harcot, a győze­lem kivívását. Nincs idő a ha­bozásra, taktikázásra, a történe­lem óramutatója a tizenkettőhöz közeledik. . . . * tje Moszkva azzal akarja feltuk­málni a népekre az ujpogánysá­­got és államrabszolgaságot, hogy nem lehet visszafordíta­ni az óramutatót . A Koppá­­nyok kora, a jásszá és a tör­zsi közösség azonban visszaesés a múltba, az emberi társadalom kezdetleges elöidőibe akkor is, ha a lenini álmessianizmus for­radalmi vörös jelmezében akar megtéveszteni. Nincs haladot­tabb irányzat, mint a szentist­­váni királyság, amely minden­kinek megadja a szabad érvé­nyesülés, tehetségének, tudásá­nak tisztességes értékesítése le­hetőségét és segíti azokat, akik­nek ebben gyámolitásra van szükségük. Nincs demokratiku­sabb irányzat, mint a szentist­váni királyság, amely nem tesz külömbséget nemzetiség és szár­mazás szerint, nem ismer sem fajidegent, sem osztályidegent, hanem a polgári jogok egyforma részesévé tesz mindenkit, aki őszintén hívének, hűséges tag­jának érzi és vallja magát. Nincs idótállóbb és jövőké­­pesebb, mint a szentistváni ki­rályság, hiszen néhány hó múl­va ünnepeljük alkotmányos fennállása 950-ik évfordulóját s hagyománya, jog- és életrendje mindig legjobban felelt meg a magyar természetnek. Állandó sulásra egyedül képesnek s szi­lárd alapokon minden fejlődés­re alkalmasnak bizonyult és nincs az a földi hatalom, amely a magyar n&pre újból felkény­­szerilhesse a kicsinyes személyi érdekek marakodó vásárjának azt a zűrzavaros és nemzetsor­vasztó légkörét, amely a köz­társaság jellegzetessége Ma­gyarországon s amely sohasem hozott üdvöt a nemzetre, de an­nál többször kárhozatot. A történelem törvénye ime, még egy alkalmat kíván adni a világ uj elrendeződésére, meg­­igazulására s benne Magyaror­szág igaz megújhodására. Az idők régóta várt nagy fordulata érkezőben van. A szentistváni tanítások és a Szentkorona szel­lemében válasz van minden kér­désre s csak az Ő szellemükben születhetik meg az az igaz ma­gyar egység, amely előfeltétele annak, hogy a tizenkét milliós magyarság az ideiglenességek, tévelygések és áldozatos szenve­dések korszakán tullendülve, visszataláljon a boldogulás ál­landósulása útjára és bölcsen él­jen sorsa históriai eligazításának ama nagy alkalmával, amelyet a Gondviselés kegyelme enge­délyezni készül számára. HÍREK rabmagyar- ORSZAGBÓL. A magyarországi politikai ren­dőrség a junius 9-ikéről 10-ére vir radó éjszakán az ország számos részében megrohanta a kolostoro­kat és apácazárdákat és külömbö­ző falvakban egy helyre koncent­rálva rendőri felügyelet alá he­lyezte az ott talált egyházi sze­mélyeket. Mintegy ezerre tehető az ezen az éjszakán és a követke« zokon elhurcolt szerzetesek és apácanővérek száma. Az összete­­lepitettek között van 600 apáca, 45 novicia, 90 Jézustársasági atya, 77 ferences barát és 42 más rend­béli szerzetes. Az urnapi körmenetben belát­hatatlan tömegek vettek részt fe­lekezeti külömbség nélkül a ma­gyar nép minden rétegéből. Sólyom László, az orosz invázió elején Budapest főkapitánya, majd vezérkari főnök. Révai, Illy, Kuthi és más a rezsimben segédkezett tábornokok letartóztatásban van­nak. Állítólag titoista összeeskü­vés vádját emelik ellenük. Letartóztatták azoknak a szo­ciáldemokratáknak vezéreit, akik 1948 junius havában ellenezték a szociáldemokrata és kommunista párt egyesülését. Köztük van Kéthly Anna, Szeder Ferenc, Büchler József, dr. Valentiny Ágost, dr. Ladányi Ármin, Becht­­ler Péter, Zentai Vilmos, Takács Ferenc, Szeder Ferenc és dr. Györki Imre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom