Krónika, 1950 (7. évfolyam, 4-12. szám)
1950-11-15 / 11. szám
“K R Ó N I K A” 8-IK OLDAL 1950 november ----------------"NEM POLITIZÁLOK... “Készséggel elismerem, hogy helyes utón haladtok” — írja egy Argentínába emigrált honfitársunk, “de aktiv támogatást ne várjatok tőlem; ma 1000 pesoért sem Írnék meg egy újságcikket. Elhatároztam, hogy többé nem politizálok.” Hasonló válasz érkezett Európában élő emigráns barátunktól is, amikor megfelelő kommentár kíséretében elküldtem neki a Krónika egyik kiemelkedő számát: “Mindenben egyetértek veled; valóban ez a magyar kibontakozás egyetlen útja. De a sok csalódás után nekem elegem van a politikából. Csinálják most már mások, s több sikerrel, szívből kívánom nekik." 50 év körüli Kanadába vándorolt középosztálybeli magyar “fenntartás nélkül osztja állás, pontomat”, mert hiszen világos, hogy “ez az egyetlen valóban magyar és keresztény megoldás.” “De” — folytatja — “a múltban bőven kivettem részem a közéletből s lám;, mi az eredmény! Levontam tehát a tanulságot: a jövőben távol tartom magam a politikától.” “Ha úgy lesz, ahogy ti akarjátok” — jelenti ki egy negyedik — , “akkor én is vissza fogok térni az ó-hazába, de addig legokosabban cselekszünk, ha az uj környezetben való beleilleszkedésen, saját egzisztenciánk megalapozásán munkálkodunk s a politikával nem törődünk.” A sort folytatni lehetne, de ennek a gyakori magyar típusnak a bemutatására ennyi is elég. Emigráns magyarokról van itt szó, akik nem nagyon régen még nem átallották politikai, vagy világnézeti felfogásukat szóban, vagy írásban propagálni s kiket a kommunizmus félelme, vagy gyűlölete hajtott hontalanságba. Voltak talán idők, békés idők, mikor mondhatta az a magyar, hogy neki ugyan mindegy, hogy “szabadelvű", vagy “48-as” s távol tartotta magát a vasárnap délutáni, vagy kávéházi politikai fecsegésektől. Vannak talán ma is boldogabb országok, ahol az egyszerű polgár nem bánja, hogy Dewey, vagy Truman, — hogy konzervatív, vagy liberális, — hanem unottan továbblapozza az újságot, hogy megnézze a legújabb baseball eredményeket. Voltak és vannak ilyen idők és országok, — lehet, — de ez sem változtat azon a megszívlelendő igazságon, hogy a politika mennyire befolyásolhatja egyéni életünket s hogy a politika iránti érdektelenség mögött milyen gyakran személyi önzés s a közügy iránti teljes közöny, nem éppen nemes indítékai állnak. De ha voltak is olyan nyugodt idők, amikor az ország szekere akkor sem lendült ki a biztos kerékvágásból, ha a bennülők nem törődtek a kormányrúd állásával, ezek ma a múlt emlékei és talán egy szebb jövő ígéretei. Most mindenesetre máskép van. Emigráns mivoltunk, hontalanságunk már magában véve politikum: élő tiltakozás politikai események egész folyamatával szemben, mely a magyar nemzet létét alapjaiban fenyegeti. “A bolsevizmus idegenből jött pribékjei” — ahogy Ottó trónörökös nevezte őket, irtóhadjáratot folytatnak mindén ellen, ami magyar, A “lenni, vagy nem lenni" kérdése lebeg Damokles kardjaként a magyarság sorsa felett. A balti népek.tragédiája rajtunk is beteljesedhet, s Vörösmarty sötét látomása a nem zetet magába nyelő sírról valósággá válhat. A “kettős” állampolgárságú “pribékek” és hasonlelkü kiszolgálóik a vasfüggöny mögött zavartalanul hajtják végre a moszkvai receptet, amelynek útja gyöt relmesebb mint Dante pokla s vége keserűbb mint a halál. De a szenvedők fájdalma, a fulladozók segélykiáltása áthallatszik a függönyön s megmentésért kiált hozzánk és a világ szabad népeihez. Igen, elsősorban hozzánk, ahhoz az egy-két százezernyi emigráns magyarhoz, amely szétszóródva ugyan a nagy világban, egyedüli szabad szószólója a meg nem hamisított magyar nemzeti gondolatnak. (A külföldön élő magyarság zöme, élén az amerikai magyarsággal, is az, kivált az első Trianon óta szakadatlanul! A szerkesztő.) Ne felejtsük el egy pillanatra sem, hogy a rabszolgasorsra jutott magyar milliók várakozással, bizakodással tekintenek reánk, a külföldre szakadtakra, mert jól tudják, hogy szabadon szervezkedhetünk, szóban és írásban agitálhatunk, politizálhatunk a nemzet érdekében. Ez óriási feladatot, hatalmas felelősséget jelent a magyar emigrációra nézve, egyenként és összesen. A nempolitizálás, a visszahúzódás, 'a csak magának élés luxusát ma egyetlen emigráns magyar sem engedheti meg magának, a nélkül, hogy ezzel súlyos mulasztást ne követne el nemzeti kötelességével szemben. A politikai érdektelenség ma egyértelmű a magyar lét-vagynemlét kérdése iránti közönnyel. Mi köze van még annak a magyarsághoz, — kérdem — aki sem leges tétlenségbe sülyed, amikor nemzete életéről van szó? A nemzetmentés óriási vállalkozásától egyetlen emigrált magyar sem tarthatja magát távol: mindenkinek ott kell lennie a gáton, akinek a szivében egy szikrája is él még az ősi haza szeretetének. Ne fecséreljük energiánkat a múlt tévedéseinek hasztalan igazolásával, mert ez elválaszthat s régi ellentétek felszitásával csökkenti erőkifejtésünket, mig a közös uj cél felismerése barátokká tehet volt ellenfeleket is. Mi hát ez a közös magypr cél? A 'cél csak egy lehet: A magyar nemzeti gondolat, a Szent Istvántól lefektetett alapokon nyugvó, ősi határait, történelmi értékeit megőrző, népi adottságait tiszteletben tartó Magyarország átmentése a jövőbe. Közös egyetértés a kitűzött célban természetszerűleg hozza magával a cél megvalósításához vezető ut közös felismerését is. Ellnek az útnak kiindulópontja pedig a magyar alkotmányosság ősi pillére, amelyen lábunkat megvetve legszebb magyar céljainkat is megvalósíthatjuk. Ezt a pillért ma is szilárdan helyén állva találjuk, ha az 1918-20-ban, majd 45-47-ben ellenségeinktől ráhányt lim-lomtól megtisztítjuk. Más szó. val a lomtakaritás jelenti a két békediktátum és sallangjainak semmissé nyilvánítását, a Szent Korona teljes rehabilitálását, vagyis az ősi és bevált magyar királyság egyedül alkotmányosnak való elis mérését s a kényszerüleg száműzött uralkodócsalád törvényes jogainak megállapításával Ottó trónörökös Magyarország kirá. lyáva való kikiáltását. Ez és csakis ez az ut vezet biztosan “a Szent Korona országai” egysegének a helyreállításához. A legnemesebb magyar cél meg valósításának a feladata szerte a világon minden jóérzésü magyart kötelezően hiv. Ezért mindenkinek a maga helyén és tehetségéhez képest harcolnia, dolgoznia,, szervezkednie, szóban és Írásban szivvel-lélekkel politizálnia kell. De vannak emigrált honfitársaink, akik a főcélban nem értenek velünk egyet. Ezeknek mindegy, hogy Szob, vagy a Tátra, — hogy Biharkeresztes, vagy a Gyimesi-szoros, — hogy Kelebia, vagy az Al-Duna a Szent Korona felségterületének határai. Szent Korona, királyság, szentistváni állameszme, magyar történeti hivatás nekik csak középkori badar, ság; revízió, irredentizmus, Nagyma gyarország szerintük csak propagandául szolgáló “reakciós” kitalálás. Ezek a “progressziven” gondolkodó urak Wilson és Masarik csődött mondott politikájának kismagyar kiszolgálói. Éljék a maguk privát életét, ahogy nekik tetszik: csak ne politizáljanak! Távolmaradásukkal legalább használhatnak annak a nagy magyar nemzeti ügynek, amely — nyilván —> nem az ő ügyük. Toronto (Canada) BORSI TIVADAR. LEVELEKBŐL Megszabadulva a nyomorúságos DP sorsból, örömmel küldöm kedvenc lapomnak, a Krónikának az 1950-es előfizetési diját. Kívánom, hogy lapjuk — a magyar ügynek legbátrabb és legharcösabb lapja, — a jövőben is az maradjon és a nehezen megvívott harc után nemsokára elsőnek hirdethesse a magyar ügy igaz diadalát, a Szentistváni Magyarországnak ujjáébredését, annak igazi feje, Ottó Őfelsége uralkodása alatt. Montreal, Canada, 1950 okt. Tóka Gábor (Azelőtt Kufstein, Ausztria.) Kedves Szerkesztő Urí Mi itt sínylődünk és nagyon de nagyon szenved - a lelkünk már hat éve. A Krónika olvasása egy kis reményt adott amíg olvastuk. Sokat imádkozunk hazánkért és a Őfelsége Ottó királyunkért. Hogy minél előbb szedjen össze bennünket és vigyen haza, Istenem! Haza! Minket szétszórt magyarokat! Nem volt a Királyság alatt rabság. Volt Szabadság s Nagymagyarország. Élhetett sváb, zsidó, ami országunkban nyugodtan,senkit a királyság alatt nem bántottak. ' Itt van az asztalom felett az igazi magyar zászló, rámába tettem nehogy poros legyen. Mellette a királyunk képe. Hálásan köszönöm előre is az újságot. San Nicolas 356, Habana, Ónba. György Dezsőjy. A TERMINUS SÜRGET! Küldött már assuranceot egy szenvedő európai magyar menekültnek? Szíveskedjék a Krónikát kiolvasása után ismerőseinek, honfitársainak, jóbarátainak továbbadni! LAPUNK New Yorkban a yorkvillei újságárusoknál, az East 79-ik és 86-ik uccákban és környékükön lévő ujságstandeken, valamint az East 86-ik utcai Kerekes-féle könyvkereskedésben kapható. Ne engedd Magyarok Istene, hogyily vásári legyen a címere eltiport, széttépett, elárult Hazánknak, OTTÓT add nekünk / koronás KIRÁLYNAK! Spital and der Drau, Ausztria, 195Ű, szeptember 25.
