Krónika, 1950 (7. évfolyam, 4-12. szám)
1950-12-15 / 12. szám
to-ik oldal “KRÓNIK A” 1950 december megszállás alatt történt kikiáltása ellen is. 1947 elején, utoljára intéztem levelet a Kisgazdapárthoz, kérve őket, hogy mentsék meg legalább a Kisgazdapárt becsületét és most, hogy a Békeszerződés alá van írva, vonuljon a Kisgazdapárt ellenzékbe. Tanácsom nem talált meghallgatásra, a Kisgazdapárt megromlott maradéka a derék Kovács Béla letartóztatása után beleszédült a kommunista csapdába s a közelmúlt hónapokban immár teljesen beleolvadt a nemzetgyilkos kommunista pártba. Hálát adok a jó Istennek azért, hogy nem kellett mindezt személyesen otthon végigélnem és nem gyűlölvén meg senkit, megtarthattam tárgyilagos ítélőképességemet. Nem tudok pálcát törni senki magyar ember felett, aki a kényszer súlya alatt együttműködött akár a németekkel, akár az oroszokkal ebben a gyászos tiz esztendőben, ha cselekedeteit a magyarság sorsáért való aggódás és nem az egyéni érvényesülés irányította. De súlyos felelősséget vállalt és nem kerülheti el a számonkérést mindaz, aki a magyar alkotmányt, országunk törvényes és jó rendjét, önkormányzatunkat, szabad intézményeinket, az alapvető emberi jogokat és egyházi iskoláinkat elkótyavetyélte. Mert ki kell gyomlálni a magyar közéletből azt az erkölcsi és politikai felfogást, mely idegen erők szolgálatában hajlandó meghamisítani a magyar életet, vagy baltával támad a magyar élet fájára. A demokrácia elsősorban azt jelenti, hogy Magyarország magyar ország kell hogy maradjon. Erre a nemzetmentő munkára most kell megszervezni az egész világon szétszórtan élő becsületes magyarságot. Ottó trónörökös amerikai előadásai Passaic, N, J.-ból írják nekünk: Ottó trónörökös^ az USA-ból való távozása előtt résztvett az Egyesült Államok keleti részének legnépesebb magyar katolikus egyházközsége szentségimádási ünnepén, Passaic városában. Amerikai szokás szerint ezekre a szentségimádási ünnepekre öszszegyül a környéki magypr papság teljes létszámban. így volt ez Passaicon ás a vendéglátó plébános Főt. Gáspár János házában. A trónörökös a szentségimádás megkezdése előtt az Amerikai Magyar Lelkészek Egyesületének elnökével, Főt. Biró Benedekkel az élén egybegyült magyar papságot röviden tájékoztatta az aktuális világpolitikai helyzetről. Majd a papság nagyszámú csoportjával bevonult a templomba. A trónörökös utóbb a sekrestyében fogadta a Vele beszélni kívánó magyarokat, akik nagy számban jelentek meg Előtte. Mindenkihez volt egy barátságos szava, biztató kijelentése. Különös szeretettel foglalkozott az újonnan kijött magyarokkal és azok problémáit nagy érdeklődéssel hallgatta meg. Örömét fejezte ki a fölött, hogy Passaic melegszívű magyar plébánosa főt. Gáspár János mindent megtesz, hogy az újonnan jöttékét segitse, munkához juttassa és előmozdítsa beilleszkedésüket az uj körülmények közé. A passaici magyarok nagy örömmel és ragaszkodással hallgatták a trónörökös szavait és mindenkiben az az érzés lett úrrá, hogy boldog lehet az a nemzet,, amely majdan trónján láthatja azt a férfiút, aki minden tekintetben méltó arra, hogy fejét Szent István koronája ékesitse. (C.) * * * A Bethlehemi Híradó november 17-iki száma irja: Habsburg Ottó főhedceg, néhai Károly magyar király és osztrák császár és az Amerikában élő Zita-királynő és császárnő legidő: sebb fia, a Habsburg ház jelenlegi -fgje .^llendownban magasszivonalu politikai előadást tartott szerdán, november 15-én, mint a Lehigh Valley Catholic Forum idei második előadóestjének előadója. Ottó főherceg előadásának "Háború viharzónák” volt a címe. A főherceg, akinek Hitler vérdijat tűzött ki fejére, most előljár a kom munizmus elleni eszmei harcban is. Egyformán ellensége úgy a nácizmusnak, mint a kommunizmusnak s az egykori Osztrák Magyar Monarchia most kommunista zsar nokság alatti országaiban olyan demokráciát kíván, amely mindenben keresztény szellemű. A főherceg kitünően beszél magyarul és épp oly jó angolsággal tartotta meg előadását a Catholic Forum, nagyszámú, disztingvált közönsége előtt. Többi közt hang. súlyozta a dunai népek, különösen az ezer éven át a ^Nyugat védelmében annyit vérzett magyar nem zet jogát a szabadságra, nyugati államiságra. A közönség mindvégig feszült figyelemmel hallgatta fejtegetéseit és végül hosszantartó tapssal fejezte k. elismerését. Ottó főherceg az előadás előtt és után főt. Nagy László vendége volt, akivel, valamint a Bethlehemből átjött főt. Reseterics Józseffel együtt számos,, fesztelen hangulatú órát töltött együtt az allentowni tartózkodása alatt. A nagyérdekességü előadáson a lehighvölgyi magyarok közül is számosán jelentek meg. KERESTETÉS. Dávid Dezsőt, aki 1880-ban Székelyudvarhelyen született, református vallásu s Nagymagyarországban Piski-n volt állomásfőnök, majd 1920-ban Braziliába vándorolt ki s onnan az USA-ba jött, ahol New Yorkban tartózkodott, keresi unokaöccse KASSA Y LAJOS Zrenjanin-ból (Jugoszlávia), cime: Zrenjanin, I. L. Ribara 54. Kéri mindazokat, akik nagybátyáról valamit tudnak, avagy a nagybátyját, hogy adjon életjelt magáról fenti címre. Zren janin Bánátban van, ezelőtt Nagy becskerek volt a neve. BÚCSÚ LAJOS IVÁNTÓL Irta: BÉKEFFI LÁSZLÓ. Lajos Iván a Pécsi Magyar Királyi Tudományegyetem magántanára, miniszteri tanácsos. A hitlerizmus alatti ellentállásáért s tevékenységéért börtönbe vetették, majd a mauthauseni haláltáborba hurcolták. A háború után súlyos betegen visszatért Budapestre, ahonnan 1946 tavaszán az oroszok elhurcolták. Most érkezett a hir, hogy Lajos Iván egy orosz kényszermunka táborban meghalt. Jaj de nagyon szivén vágott a szörnyű hir, hogy tiszta, ideálista magyar lelked valahol Oroszországban,, a bolseviki pokolban elhagyta agyongyötört testedet és visszatért Teremtőjéhez. Ha nem is volna igaz a hir, — akkor is igaz. Igaz volt abban a pillanatban, mikor hírül vettük négy évvel ezelőtt, hogy a szovjet pribékjei elhurcoltak Budapestről. Már akkor tudtuk, hogy: nem találkozunk többé a földi életben. E szerencsétlen világ minden emberi mocskától megtisztult szellemed az Ur messze szféráiban szállong ma már és bizonyosan valahol a háborgó felhők közt siró esőben ejti alá bánatát a magyarság pusztulásán a honi földeken és egymást szaggató sülyedésén a hontalanság keservei közt. Ivánkám, drága ifjú barátom, baj társam, hogy megéreztük mi mindezt már 1940-ben a Baross utca 10 alatt, a német-náci befolyás elleni közös harcaink elindulásának színhelyén! A negyvenes bizottság csütörtök esti gyűlésein, ahol ott ültek polgárok, iparosok, gazdaemberek, irók, tanárok, tanítók, kis hivatalnokok, alacsony és magasrangu katonatisztek, papok és arisztokraták, minden alkalommal felszólaltál és mondanivalóid, hangod mind kétségbeeset tebbé vált és beszédeid végén szavaid mindig, mint egy-egy éles eldobott kés hasitottak bele a hallgatóság agyába, fekete jóslataid, mint a halálraítélt utolsó kiáltásait elnyomó dob pergése kopogott a szivekben. 1942 januárjában,, mikor már napról-napra erősödött a hitlerista befolyás és lepték el a magyar állami hivatalokat a titokban és nyíltan dolgozó náci ügynökök, ezekkel a szavakkal zártad beszédedet: "Uram! Nagyon közelinek látom az időt, mikor hazáját a hitlerista terrortól féltő minden igaz magyarnak szorosan össze kell fognia és minden erejét megfeszítve, minden eszközzel ellent kell állnia, hogy egy idegen hatalom ne tehessen erőszakot a magyar népen. Igen, minden eszközzel, titokban, vagy nyíltan,, ki ahogy tud és ahogy lehet, meg kell védeni a magyar függetlenséget. Nem nézheti népét szerető, emberséges magyar, ölhetett kezekkel, hogy német nemzetiszocialista érdekekért, egy ámokfutó őrült kedvéért világhatalmak hadseregei ellen küzdjenek a magyar nép gyermekei és elvérezzenek egy reménytelen harcban. Reménytelen, mert a lehetetlen győzelem esetén is német szolgák leszünk, harmadrendű, lenézett, elnyomott polgárai egy germán birodalomnak. Kérjük az Istent, hogy harcunknak bére ne legyen majd egy pánszláv-kommunista rabszolgaság. De ezt a mostani harcot mxndenképen vállalnunk kell. Vállalnunk kell a szenvedést, a megaláztatást és ha kell a börtönt, vagy az akasztófát.” Mikor ezt a beszédet elmondtad drága Ivánkám, nem volt még Yalta, nem volt Potsdam, Te hittél, mint akkor mindannyian az eljövendő, igazi demokráciában, a kis országok, a kis népek megvédésében, a magyar függetlenségben. A földalatti, majd később a nyilt harc,, melyet Veled együtt sokan vállaltunk, valóban a börtönt és sokszor az akasztófát jelentette. Téged is börtönbe dobtak, majd Mauthausenbe vittek a németek és alig hogy visszatértél a háború után, elhurcoltak a bolseviki banditák. Feltételes jóslatod igaz lett. Ez lett tehát a harcod bére. Amikor hazatértél a n met haláltáborból, legyengült té teddel újra kezdted a harcot, a : ellentállást a magyar függetlenségért. A nácik karmai közül te’ - ger czz:. ,'eJés után’ megmenekültél, de a kommunista rém magának követelt. Mert gyűlölik ezek a vörös hóhérok a nácik elleni harcosokat, mert tudják, hogy akik a németek ellen védték a ma gyár szabadság gondolatát, azok védeni fogják ellenük is. Veled együtt hurcolták el a hős Pálffy Gézát, Pallaviccini Györgyöt, dachaui fogolytársamat. Istenem, hogy könyörögtem neki, hogy ne menjen haza és hányszor üzentem Gézának és Neked is drága Ivánom Svájcéi, hogy menekülj hazulról, kerüld el mártír sorsodat. Nem hittetek nekem, mint annyi sokan. Jobban hittetek — hiszen ez érthető — azoknak, akik^aláirták, garantálták a magyar nép szabad elhatározását, választását, függetlenséget és félelemnélküli életét. Miért is hittetek volna negyvenötben nekem? A kis pontnak, porszem emberkének,, mikor a győztes nagyhatalmak garanciájába joggal — jobban hihettetek. A magam szerény személyében azonban, már régen levontam 1919 konzekvenciáit. Nem hittem egy percig sem bennük, hiába villogtatták meg az első időkben a nemzeti szinü magyar lobogót, én éreztem és tudtam, hogy ezeket a magyar, szent színeket előbb vagy utóbb el fogja takarni a vörös csillag. Ez volt tehát a jutalom harcainkért és ellenállásainkért,, áldozatainkért, halottjainkért. Mauthausen és Dachau után Szibéria, akasztófa, vagy hontalanság. És ez még nem minden, amit kegyetlen sorsunk kiutalt részünkre. , Mindazok, akik a magyar függetlenség gondolatáért, a magyar nép fiainak egy reménytelen háborubani vérehullatása ellen küzdöttünk, szenvedtünk éveken át a börtönök és kínzótáborok nyomorúságát, most az emigrációban, a
