Krónika, 1949 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1949-12-15 / 12. szám
I 2-IK OLDAL "KRÓNIK A" 19-19 december MEG KELL SZERETTETNI A MAGYAR NÉPÉT! Még néhány nap a Megváltó születésének szent ünnepe után és a félszázad záró esztendeje virrad reánk. A magyarság csak nehéz, elfacsarodott szívvel készítheti el a maga mérlegét, számadását a lefolyt félszázadról. Boldogan kezdte, még fülébe csengtek a millenium fényes ünnepségeinek lelkes örömhangjai, a Kárpátoktól az Adriáig terjedő békés, gazdag, boldog ország volt tulajdona, — ma pedig mindez elveszett. Harmadára csonkult az ország területe, levágták kezét lábát és a maradék csonktól elvették szabadságát is. Istenétől, leikétől és életrendjétől megfosztva, pogány hatalom koloniális országává erőszakolták. Mélypontján van a magyar balsors és szörnyűbb már nem is lehetne, — csak akkor, ha a nemzet elveszti hitét szentest váni hagyományaiban, erkölcsi öntudatában. A nemzet erkölcse fenn kell maradjon, mert ez legnagyobb kincse, egyedüli mentsvára. A magyar nép nem akarta az első világháborút, a cári udvar kielégíthetetlen uralom vágya és Vilmos német császár dőre rövidlátása kényszeritette ki, mégis Magyarországot és a Monarchiát darabolták szét a békebünösök. A második világháborúban pedig a szömybéke legalább részbeni jóvátételét, elrablott területei egyrészének visszatérését kereste. Nem ezt a sorsot érdemelte, amelyben ma Golgothát szenved, de túl fogja élni, ha megőrzi hitét ősei erkölcsében és azt semmiféle szélső ál-tanok és semmiféle terror nyomására nem adja fel. Napjaink végzetszerü eszmei harcaiban a nyugati demokratikus államgondolat, Szent István államgondolata mérkőzik a nemzet és az ember jogait, szabadságát tagadó, nemzetközi kommunizmus pártállami rabszolga-szellemével. Magyarország ennek a világküzdelemnek csak kicsiny frontszakasza. Számban nem nagy nép, de erényeivel azzá lehet és megnyerheti a Nyugat hatalmasainak rokonszenvét, — amelynek hiánya oly nagyrészben oka a rajta esett súlyos és végzetes igazságtalanságoknak, nemcsak az uj Trianonnak, de ugylehet, annak is, hogy Magyarország nem Ausztriához hasonlóan háromhatalmi, hanem egyoldalú orosz megszállás alá került, kiszolgáltatott prédája lett a bolsevizmus hatalmi és világnézeti hóditó szenvedélyének. Ha Magyarország a második világháború előtt és alatt egy keresztény apostoli király szellemében tüntetőén kiállt volna a nyugati eszmények mellett, magasra tartotta volna az emberi szabadság és méltóság keresztény ideáljait a világ előtt, ha megmutatta volna, hogy bár kicsiny ország, de az igazi keresztény civilizáció és humanizmus államgondolatának a legnagyobb megkisértésekkel hősien dacoló, a barbárságot megvető, nagy és rendíthetetlen képviselője, talán nagyobb, súlyosabb felelősségű kérdés lett volna, hogy kockára tegyék e sorsát, kitegyék-e a vészes veszélynek, hogy Moszkva martaléka lesz. ... Küszöbén az uj félszázadnak, amely a magyar kereszténység milleniumát hozza meg, nem lehet szentebb feladata a magyar népnek, mint hogy magasra emelje igazi keresztény kultúráját a világ szemében, erkölcsi minta-nemzetnek mutassa meg magát a Nyugatnak. Magára kell terelje figyelmét, mint a kultúra szociális kereszténység és a humánum egyik csucsnemzetére, hogy végre megnyerje becsülését és felébressze lelkiismeretét, segítő hajlamát tragikus problémáinak, az igazságtalanságoknak helyrehozatala érdekében. Nem az az igazi magyarság, hogy befelé ki tud jobban dobálódzni, a másikra rálicitálni mákonyos ideológiákkal, amelyek véletlenül kedveznek neki. Nem az az igazi virtus, ki a turánibb szittya, hanem, hogy ki az igazi kulturmagyar, aki előkelő lelki műveltségével meg tudja hódítani a közömbös külvilágot. Nem ez a nagyobb és boldogabb Magyarország építője, aki elszigetelődik és a Rákosi Jenő harminc milliós egyetemes Magyarországának célja helyett néhány milliós kisnéppé akarja zsugorítani a magyart, hanem akik kifelé becsületet, erkölcsi nagyrabecsülést, értékes barátságokat gyűjtenek kulturemberi magatartásukkal, rokonszenvességükkel a magyar nemzetnek, akik kivívják a kritikus, sorsdöntő helyzetekben oly tragikusan nélkülözött figyelmet, jóindulatot, belső vonzalmat Magyarország s ezzel a magyar szabadság és igazság ügye iránt. Az uj félszázad, talán már a közeli esztendők Keleteurópa felszabadulását és uj elrendezését kell meghozzák. Ennek előfeltételeit nem Magyarország kicsiny és technikai haladottságban elmaradt szegényes fegyveres erői fogják kiharcolni, hanem a demokrácia civilizációja legnagyobb hatalmának, Amerikának és szövetségeseinek ereje: Magyarország csak úgy számíthat rokonszenvre, megértésre, igazsága méltánylására, ha visszatérve a szentistváni tanítások tiszta kulturális szelleméhez, a krisztusi demokráciához, a testvéri és felebaráti szeretet államgondolatához, újból megalapítja jóhirét, fényes reputációját a nyugati népek szivében. Ezzel tartozik önmagának, dicső hagyományainak, kereszténységének és — jövőjének is. Ez a boldogabb jövő, a magyar felemelkedés útja, módszere, titka! Amerikai magyarok, öreg honfitársak, akik látták a letűnő félszázad szörnyű magyar drámáit s akik alkalmasint sohasem látják már meg szülőföldjük szép határát, — mint a Horeb-hegyén búcsúzó Mózes, küldik ezt a végső konklúziót, útmutatást, örökséget az ifjaknak, akiknek hivatása lészen, hogy a magyar névnek uj fényt és általa a magyar népnek igazságot, boldogabb sorsot, üdvöt szerezzenek. Úgy áld a Gondviselés, miként ezen az utón jártok! KARÁCSONYI ÜZENET Irta: RUBY ERZSÉBET Ha képletesen írnék, a Szeretet ünnepéről, a közel kétezer év óta egyre megujhodó Szent Karácsonyról, az isteni Kisded születése napjáról, — a legendák szárnyán áthidalt valóságot így illusztrálnám: Előttem van a Végtelenség kaleidoszkópja, melynek csövében a háromszögi tükördarab átvarázsolja a dolgokat úgy, ahogyan azt a képzeletem engedi és a hitem akarja. A kaleidoszkópban forog a Föld és raj-ta az öröktől való Bölcsesség által a geográfiába foglalt népeken és külömböző nemzeteken, most megy végig az isteni gondolatok kidolgozott nagy pillanata. A szív átforrósodik, mert most ragyogott föl Bethlehem fölött a kereszténység csillaga és fehér fénye végig húzza vakító sugarát a tudatlanság és a bűnök fekete völgyein. Átvilágítja a mulasztások mélységeit, hogy Jézus három évi földi tanítása bepótolja, helyrehozza, az évmilliók folyamán élő emberiség lelki elmaradottságát és a materialista befolyásoktól kárhozatra ítélt lelkeke-t. Édes áhítatba merül a lelkünk és az Isten felé küldött hálaérzetünk megszépíti még a gyarlóságaiban is szeretni és megbocsájtani kívánkozó szivünket. Nem azért fenségesen szép nekünk Karácsony szent éjszakája, mert ünnepi csendje telítve van mélységes misztikummal és a Föld feszült várakozással áll a titkok középpontjában: — nem azért szebb a többi hétköznapoknál, mert szikrázóbb a hó és kristályosabb a levegő, hanem: mert ebben a Természet által előkészített hófehér szépségben, a szeretet középpontjából jő hozzánk a Gyermek, szegényen és alázatosan mint a koldus és szemeinek égi kéksége ránk mosolyog és bebocsáj’tást kér. Kér és nem követel! Kétezer év óta nem tudtuk emberi elménkkel úgy felfogni és megérteni, mint most ebben a szörnyű világégésben, hogy miért nem jött az Ur közénk azzal a hatalommal, amely benne vagyon? Miért jött koldusán és alázatosan? Miért nem jött mindent elsöprő bosszúval, hogy egyetlen mozdulattal Neki tetsző újvilágot teremtsen. Az utolsó évek átélt szenvedései adnak erre választ: Isteni erőszak nincs! Mert tudja, hogy az erőszak rombol és nem épit. De az alkotáshoz, a lélek nemesítéséhez csendes, napsugaras erők kellenek. Még a megtévedt, bukott léleknek is simogatás kell. A bosszú a Sátán készítette végtelen láncszem, mely tragédiákát tragédiákra halmoz! Nem a keresztfánál kezdődött az emberiséget megváltó isteni áldozat, hanem ott a bethlehem; istállóban, a zúzmarától csillogó szúrós szalmán és a szelíd barmok melegítő leheletének nehéz párájában. Egy földi anya zokogva takargatta volna, a hidegtől reszkető gyermekét, de az Isten Anyja mosolyog, mert fogantatásakor az angyal szólt hozzá. Pedig a keresztfa már a jászol fölé vetíti fekete árnyékát... Mint amilyen titokzatosan mély és emberi értelemmel föl n'em fogható az isteni intézkedés éppen olyan titokzatosak az égi elhatározás további tervei, melyek ellen semmiféle földi hatalom nem tehet semmit. Üszkösre égethetik a Földet összes lakóival együtt, a bethlehemi csillag tovább ragyog kitűzött helyén és az isteni Kisded tovább mosolyog küldetése örömén. A különféle szörnyszülött izmusok kígyó sziszegésü szimbólumaival és vöröscsillagjaikkal fölpattantyuzhatnak az égig, hamar eirauló pernyévé váló tűzijáték az csak és fölöttük tovább ragyog az örökön örökké való bethlehemí csillag. Magyar testvér, ki ott bujßz meg valahol az eltiport Haza vagy a könyörtelen és részvéten Főid égyik zugában. Föl a sziwelí Közeleg a szentistváni Magyarország újjáépítésére hivó óra: Isten fog győzni, nem a Sátán! S addig könnyeidet vigasztalón, lelkedet leír emelve, a kisded Jézus fogja letörölni! VISSZA A SZENT KORONÁS MAGYAR CÍMERT! Tekintetes Szerkesztőség! Már elnyűtt állapotban került hozzám egy példány az Önök lapjából, dtf annak minden sorát elolvastam Milyen boldogság arról olvasni, amit minden keresztény magyar szívből kíván, az ember a szive táján bizsergést érez, fölvillanyozzák a sorok: "Szent István Országa,’ "Magyar Szent Korona" . . . Mintha csak rossz álom lenne az, hogy most Magyarországra vörös csillagos címert erőszakoltak. A “Krónika” sorait olvasva látni vélem azt az igazit, melyet ünneplőbe öltöztet a Szent Koronával ékesített cimeres lobogó. Erre boldogan tekintünk föl mindannyian és büszkén valljuk: ez az enyém, ez az én Hazám. Adja a Magyarok Istene, hogy az önök által elvetett mag mind termő talajba kerüljön, magasba szökkenve nemes gyümölcsöt teremjen. Graz. Ausztria. 1949 november. Kozma István, hajógépész.
