Krónika, 1949 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1949-07-15 / 7. szám
1949 julius "KRÓNIKA" 7-IK OLDAL' dúlt. Megfojtás s elkobzás a módszerük. Azt hisszük, hogy a megfojtás lesz a módszer, amellyel társaságunkat megszüntetik. Ez egyszerűbb és eléri a célt költség nélkül, sőt a tény az, hogy ez az eljárás fokozni fogja a kommunisták politikai presztízsét, ugyanakkor a nyilvánosság előtt megszégyeníti az amerikaiakat.” Pár nap múlva jött az első támadás, az első tisztogatás. A megfojtás eljárásában ez a lépés politikai jellegű. Mégis, gazdasági jelentőségű és érdekes megfigyelni, hogy a kommunisták teljesen figyelmen kívül hagyják a gazdasági előnyöket, amikor politikai céljaik vannak. A mi esetünk nem volt rendkívüli, miután amerikai vállalat voltunk, inkább mérsékelt eljárás mintája. Én csak az eseményeket mondhatom el. Az olvasóra bízom, hogy képzeletével igazi képet fessen ehhez az atmoszférához: a sápadt arcok, vörös szemek aggodalommal töltött álmatlan éjszakákról tanúskodtak. Félelem bénította meg az embereket. Bátraknak akartak mutatkozni, noha a villám beléjük csapott. * * * Egyik délben kezdődött. Ebédemről visszatérve az egész irodai személyzetet a tanácsteremben találtuk. Három szakszervezeti kiküldött, (nem a társaság alkalmazottai) váratlanul megjelent és mindenkit a gyűlésre rendelt. Senki sem tudta a társaság emberei közül, hogy mi fog történni egy két besúgón kívül, mégis a félelem csendje nehezedett a gyülekezetre. A vezető egy névjegyzéket olvasott fel azokról az alkalmazottakról, akiket társadalomelleneseknek, jobboldali gondolkodásúaknak, munkáselleneseknek vagy más, hasonlóan homályos jellegzetességgel vádoltak. Az előadó ezután bejelentette, hogy ezeket az embereket el kell bocsájtani és hogy van-e valakinek ez ellen kifogása? Egyik fiatal ügyvéd, aki csak rövid ideje állt a társaság szolgálatában, megjegyezte, hogy a civilizált demokráciában ezeknek az embereknek megadnák az önvédelem jogát. Mi az Ön neve? kérdezte a vezér és az ügyvéd nevét feljegyezte. Mintha csak azt mondta volna, hogy a következő tisztogatásban te is benne leszel. Azután megkérdezték a tisztviselőktől, hogy van-e kifogásuk mások ellen is. Feszült csend követte a kérdést. Erre a szónok bejelentette, hogy miután ellenvetés nincs, a munkások akarata szerint ezeket az embereket el kell távolítani munkájukból. Az egész akció oly váratlan volt, hogy meg szervezett ellenállás esetén sem mertek volna ellenszegülni. Bannantine kollégám és én öszszehivtuk az áldozatokat és javasoltuk, hogy maradjanak nyugodtan addig, amig valamit tehetünk az érdekükben. Ők már jobban tudták, mint mi, hogy semmit sem tehetünk. Később egyenkint jöttek hozzánk azzal a kéréssel, hogy ne igyekezzünk rajtuk segíteni, mert csak ártanánk nekik. Az sem segített, hogy a szakszervezeti kiküldötteknek nem volt jogukban őket elbocsájtani. Az elbocsájtott tisztviselők tudták, hogy ha viszszatérnek az irodába, a kémek feljelentik őket és a rendőrség fog megjelenni, hogy megmutassa mit jelent a munkásnép akaratának ellenszegülni. És újabb áldozatok tűnnének el az ismeretlen világban. Vessünk egy pillantást arra a nehány bábra, tökfejüre, akik néha ártatlanul, néha bosszúból, többnyire tudatlanságból szolgálták kommunista mestereiket. A budapesti iroda vezetője egy Sasvári nevű 24 éves piros-pozsgásképü, kékszemü legényke volt. Az orosz megszállás alatt jött hozzánk és mint tolmács működött az összekötő ügyosztályban. Oroszul az édesanyjától tanult. Apja magyar városi bíró volt. Amikor a békeszerződés hatályba lépett, Sasvárit mint hivatalnokot alkalmazták és kis állását csendben és közepes ügyességgel ellátta. Most meg azt láttuk, hogy a szakszervezeti vezetőket lépten-nyomon kisérte a folyosókon és igyekezett fontos embernek mutatkozni. Ő volt az, aki a tisztogatásokhoz nevekkel szolgált és csaknem minden esetben a neki ellenszenveseket. Főinditó oka az volt, hogy a párthoz tartozás alapján többet keressen és az éjszakai mulató helyeken többet szórakozzék. A Sasvárihoz hasonló tökfükók pillanatnyilag fényáradatban hivalkodtak. De harminc nap sem telt bele, már is kint voltak. Feladatukat elvégezték. Egy másik ilyen báb a budapesti irodában Kultsár névre hallgatott. Szegény fiú ügyes számvevő volt és sok éven át szolgált a társaságnál. Betegsége azonban visszatartotta. Valahányszor a tüdővész annyira elgyengítette, hogy munkaképtelen lett, visszament a kórházba. A társaság szokásszerint anyagi segítséget nyújtott neki, mert az állami betegsegély elégtelen volt. Nehány havi pihenés után az orvosok munkaképesnek találták és igy visszajött. Kartársai védelmére külön irodát kapott, amelynek ablakait nyitva tarthatta. Irigysége annyira tulkerekedett benne, hogy a kommunisták hasznos eszközévé vált. Cselekedeitől azonban anynyira megijedt, hogy a szakszervezetiek által felkínált jobb állást elutasította. Németh mérnök már az ideális, kíméletlen kommunista tipusu volt. Évekkel ezelőtt belépett a pártba, hogy politikai eszközökkel szerezze meg magának azt a pozíciót, amit szakértelmével nem sikerült elérnie. Látta, hogy nagyobb képességű kollégái hogyan emelkednek a randlétrán. Az irigységből olyan tárházat épített, amelynek tartalma addig forrt, amig az alkalom eljött, hogy bosszúját kitöltse. Volt-e a jobb eszköz ehhez, mint a Kommunista Párt egy rendőrállamban? Németh végül elemébe került és kiruccant. Veszedelmes ember lévén, már egy évvel ezelőtt felmondtunk neki, de mert a szakszervezetben is dolgozott, két évig még mentes volt a felmondástól. Volt nehány más kommunista, mint a főgeologus s a gazolin telep előmunkása, akik ideológiai célból léptek be a pártba. Pillanatnyilog távolmaradtak a megfélemlítéstől és csalafintaságtól. Eleinte még használtak társaságunknak, de hamarosan kétségkívül ők is úgy találták, hogy kénytelenek voltak valamilyen gonosz . rendelkezést végrehajtani. Nézzük csak azokat, akiket elbocsájtottak. Képesség hiánya nem szolgált okul, mert a kommunisták nem ismerik az ügyes alHA NINCS KIRÁLY... (IV. KAROLY KIRÁLY EMLÉKÉNEK.) Láttam a királyt. Nem koronával és nem fényes királyi székben. Katonasapka fedte a fejét: közöttünk járt harcban, veszélyben. -Szemében jóság, szeretet égett, mint koronáján a drága gyémánt. Élőt, holtat sajnálva nézett s állt előttünk elmerengve, némán. Ha vért látott sebzett homlokunkon, bus tekintetével letörölte. Ami nekünk fájt, királyi szivét ugyan az a gond tépte, gyötörte. Érmeket osztott közkatonáknak, megszorította a harcos kezét. Egyformán sirtunk, mikor távozott: velünk könnyezett felhő és az ég. Én még elnéztem lelkiszemeimmel számos harctéri véres éjtszakán. Valamit láttam a Felség szemében: magyar sorsot a véres Golgotán. Azóta mindent megértek, ami akkor még nem volt érthető. . .. Ma a romok mesélik hazámban: ha nincs király, az ország temető. VIRRASZTÓ. kalmazottakkal járó előnyöket^ Az ő gondolkodásukat a politika, uralja. Kovács mérnök az első tisztogatásig az összes csővezetékek ellenőre volt. A számításban és kivitelben egyformán ragyogóképességgel rendelkezett. Erélyes emberre van szükség ahhoz, hogy összes csővezeték egységeket állandóan hathatós működésben, tartsák és ott, ahol törés áll be. javító munkálatokat szervezzenek. Munkaköre a mérföldek százaira terjedt ki. Kovács ideális ember volt erre a munkára, de Németh,, a kommunista, régóta gyűlölte azzal az irigy szenvedéllyel, amelyet a tehetségtelen ember érez a tehetséges kartársa iránt. Ha arra lett volna szükség, hogy ezt a szakosztályt az ügyetlenség mélypontjára sülyesszük, nem találhattunk volna erre a célra megfelelőbb’ embert, mint a lusta Némethet. És miután erre az állásra törtetett, a szakszervezet neki adta. A végén ez az állás ki fogja törni a nyakát* És igy ment ezt tovább. A munkásokat kitették, mert jobboldalt szociáldemokraták voltak, ami finom megkülömböztetés, ha tekintetbe vesszük, hogy a Szociáldemokrata Pártnak mennyire balra, kellett tolódnia. Voltak kivételek, mert azt mondhatjuk, hogy az elsői időkben kitett emberek bosszú áldozatai voltak, akiknek a kiskommunisták megmutatták, hogy mit tudnak ellenük tenni. A legtöbb elbocsájtott munkás elmenekült az országból. A kommunizmus úgy kezdődik, hogy ígér valamit semmiért. Ez elbűvöli azokat, akik akarnak valamit semmiért. Egy darab földet» jobb állást, jobb lakást. A nagybirtokokat Magyarországon már felosztották, a nagy házakat klub; bokká vagy az uj politikai vezérek otthonaivá változtatták. Most eljött az idő, amikor nehány embert jobb állással lehetett megjutalmazni. Persze a rablás és osztogatás vége elkövetkezett, amikor a készlet, amiből kiosztani lehet, elfogyott. De ekkor a kommunizmus már megszilárdult. De mi lesz a tömeges elbocsájtásokkal ha a szervezet megbénul? Miután senki a hatóság megbízásából ezt nem rendelte, az igazgatóságot vádolják szabotálással. És akik az igazgatóságot vádolják, ezt mondhatják, ‘‘Igaz, de Önök ezt meggátolhatták volna,* Önök tudták, hogy a vállalat meg* fogja sinyleni, miért tűrték tehát?’" A megüresedett állások betöltése is egyformán veszélyes volt. Egy alkalmazott sem merte elfogadni az uj állást, ha az igazgatóság kínálta fel. Az állás elfogadása szakszervezeti jóváhagyás nélkül egyenlő volt az öngyilkossággal. Ha az illetőt nem fogta le a, rendőrség, utolérte őt a legközelebbi tisztogatás. Az igazgatóságnak átadtak egy jegyzéket azokról, akiket a szakszervezet felvételre ajánlott és az igazgatóságnak nem volt más választása, mint behódolni. Még magát az igazgatóságot is alávetették a tisztogatásnak. Épps oly könnyű volt egy igazgatói állást betölteni, mint utkaparóét, ha
