Krónika, 1949 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1949-07-15 / 7. szám
1949 julius "KRÓNIK A” 5-IK OLDAL iMagna Hungária, igenis meg van, él ma is, de nem Gőg és Magóg népének világuralmában, nem a magyar vérség titkában, nem is a bizonyíthatatlanná vált negyvenezer magyar esztendő mithoszá'ban, hanem meg van és él a magyar lélekben. Magna Hungária ott van egy kicsiny, minőségi nép ragyogó képességeiben, a magyar szellemben, tudásban, a lelki emelkedettségben, a magyar fajta messze az átlag fölött álló lelki tulajdonságaiban. És soha nem is a magyar faj ereje, anyagi gazdasága, nagy létszáma, hanem a magyar lélek nagysága jelentette a magyar nagyságot, Szent István, az Anjouk és Hunyadyak Magyarországának nagyságát. És ez'a Magna Hungária meg van ma is. Ez áll ellent az uj barbárság vad rohamának. A magyar lélek küzd most az anyag és a túlerő terrorja ellen Magyarország függetlenségéért és az egész emberiség szabadságáért. Ha a magyar léleknek, magyar képességnek, szentségnek és heroizmusnak ezt a Magna Hungáriáját felfedeztük, akkor előttünk áll, — mégpedig a maga teljességében — a magyar hivatás. A magyar dunavölgyi és világküldetésnek körvonalai most bontakoznak ki, most rajzolódnak fel a népi szemhatárra, de valljuk, hogy ezt a küldetést a Szent Korona és az apostoli kettős kereszt nélkül nem tudja betölteni a magyarság. A köztársaságban, vagy bármilyen más nacionalista rendszerben ez a küldetés-tudat belesikkadna az önmarcangolás, vádaskodás, a káini egymásgyilkolás polgárháborús vérfürdőjébe, vagy elveszne a nagy választási hadjáratok zajos marakodásában, mert a magyar erejét, képességét újra csak arra fordítaná, hogy egyik része fölébe kerekedjen a másiknak. A magyar népléleknek szüksége van ar^a a misztikus erőre, arra a fantáziáját felgyújtó mágikus hatalomra, amelyet a Sznet Korona jelent s amely a politikai és párt harcok mocskából mindig is fel tudta emelni ezt a népet a nagy emberi küldetések szférikus magasságába. Ma még nem tudjuk, hogyan következik el az ország felszabadulása. Hirtelen politikai fordulat, külső erő, világot megrázó háború, vagy a belső ellenállás tüze olvasztja meg a magyarság láncait. Csak egy bizonyos. Magyar uralkodóra nem várt még terhesebb, dicsőségesebb feladat, mint Szent István koronájának örökösére. Ezer esztendő ragyogó tradícióiból, a tegnapi tévedéseknek tanulságából, a jelen szenvedései által kitermelt uj erényekből neki kell újjáépíteni az országot. Mikor azonban az újjáépítés szót használjuk, keveset mondunk. Uj ra kell alapítani Magyarországot, a gyökértől a koronáig, a lerombolt templom alapkövétől a torony oromzatán ragyogó keresztig, az egyének egzisztenciájától az összesség létéig és a puszta élet-lehetőségtől egész a lelki megújhodásig. Talán csak IV. Béla hivatásához hasonlíthatnánk a jövendő magyar uralkodó szerepét de még is úgy érezzük, hogy valójában nagyobb feladat előtt áll, aki az uj tatárdulás által elpusztított magyar föld királyi trónjára lép. Koldus nép koldus királya lesz, de királyi nép királya, akinek nemcsak újjáépíteni és újraalapítani kell az országot, hanem apostolává válni az uj magyar küldetésnek, királyává válni annak a lelki Magna Hungáriának, amely a szellem, a tehetség, a kultúra és művészet, a szabadság és a nemes humanizmus roppant expanzióját jelenti majd a Duna-völgy és Európa, de minden barbárság, elnyomás, lelki sötétség felé. És szent nép királya lesz. A tüzből jött, lángból kilépett, szenvedésben megigazult magyar nép királya. Azé a népé, amely ma még a katakombákban él, de most bizonyítja néma helytállással, mártírok ezreivel, hitvalló milliók legyőzhetetlen néma imádságaival, hogy Krisztus Ur népe, amely a nagy és kicsiny áldozatok, a hétköznapi heroizmusok végeláthatatlan tömegével igazolja, hogy valóban szent nép. A múlt hibáinak rongyait lepörzsölte róla a gyehennái tűz, de a lelke most vált olyan fényessé, mint az a fehér ó-arany,, amellyel Szent István koronája ragyog. Jövel hát bujdosók, elnyomottak, hazátlan óhazaiak királya. Szent istván utóda, vezesd népedet az uj magyar ezredév felé! SZEMLE VALÓBAN IGAZA VAN Jankó Péter elvtárs urnák, a budapesti u. n, Népbiróságok Országos Tanácsa mint felebbviteli bíróság elnökének, amikor azt írja a Mindszenti bíboros elleni ítélet jóváhagyása indokolásában, hogy “Mind szenti letartóztatásával és elitéltetésével az eset elvesztette eredeti jelentőségét.” Ezzel indokolja, hogy nem tettek eleget Borbély főügyész kivégzést kérő ítéletének, hanem szelíden beérik azzal, hogy életfogytiglani börtönrács mögött akarják tartani a magyar szabadság nagy harcosát. Életfogytiglan alatt persze a rendszer élete fogytát kell érteni és ezt semmi sem siettette annyira, mint ez a minden igaz magyar ember izzó gyűlöletét még inkább kiváltó szentségtelen szörnyitélet. Mindszenti bíboros pere valóban elvesztette eredeti jelentőségét, büntető perből világügygyé lett s ezzel a magyar ügyet is világügygyé tette, megadta a végső lökést ahhoz, hogy a magyar ügy felkerüljön a világpolitika napirendjére, mint olyan kérdés, amit meg kell oldani, ami a világbecsület égő nyílt sebe, melynek beheggesztése nélkül sohasem lehet igazi béke a világban. A biboros elleni per volt a közvetlen, döntő indíték arra, hogy Amerika és Anglia megelégeljék az erőszakot és megindítsák diplomáciai akciójukat a békeszerződésben előirt közszabadságok betartása, a teljes rendszerváltozás érdekében. Ez az akció lassan megy előre, de egyre élesebbé és előbb-utóbb végzetesen súlyossá válik, egyik főpontja lesz a Szovjet bünlajstromának, amelyet vagy helyrehoz vagy szembekerül a Nyugat erejével. Moszkva nem igy gondolta, Rákosi és jankói sem igy gondolták, de amint beérnek az idők, meg fognak győződni arról, hogy mi a Mindszenti per igazi, legeredetibb jelentősége. Kevesen szeretnének majd akkor az ő bőrükben lenni. . . . “NEM KÉTSÉGES, hogy Mindszenti megérdemelné a halálos ítéletet,” — enyeleg tovább ez a fajankó, “a bíróságnak azt a tényt kellett megfontolás tárgyává tenni, hogy Mindszenti úgyszólván kezdettől fogva a demokratikus haladás legfőbb akadálya volt. A demokratikus rend és a köztársaság megdöntésére történt szervezkedés s a törvény értelmében a kormány megdöntésének kísérlete is büntetendő.” Válaszként elég volna ideírni a budapesti “Hírlap” (Pesti Hirlap) 1949 január 19-iki számából a következő kis hirt: “Dr. Nagy Károlyt, a budapesti polgári törvényszék uj elnökét szombaton iktatták be. A törvényszék teljes ülésén felszólalt Ries István igazságügyminiszter is, aki fontosnak mon■ dotta a -bírói kar ideológiai átnevelését. “Nem tagadjuk, hogy az igazságszolgáltatás az osztályharc egyik fegyvere — mon dotta — és azon kell lenni, hogy minél élesebb fegyver legyen. Hajdú Gyula államtitkár, majd az uj törvényszéki elnök beszélt ezután.” Riesz “miniszter” ur őszinte vallomásához csak azt kell megjegyezni, hogy ők nem is osztályharcot hanem nemzet-kirablást folytatnak és csak a munkásság egy részét, a maguk államkisajátitó érdekmaffiáját képviselik. Egy bitorló piócahadat, nem pedig a munkásosztály valóban értékes, higgadt elemeit, akiknek nem kell diktatúra, nem kell egyházüldözés, hanem az “élni és élni hagyni” elve alapján tisztes megélhetésü tagjai akarnak lenni egy olyan nemzetnek, amelyben egyik osztály sem áll a többi felett vagy alatt, hanem kölcsönös keresztényi megértéssel biztosítják az egyenrangú egymás-m ellettélés és az építő nemzeti harmónia lehetőségét. A nemzeti demokráciának, igazi szabadságnak volt küzdő bajnoka Mindszenti biboros, amig csak Moszkva ügynök-terroristái börtönbe nem taszították. Bizony “kezdettől legfőbb akadálya” volt — annak a bolsevizmusnak, amelyet ők “demokratikus haladás” cinikusan hamis, szélhámos cégér alatt kényszerítenek a magyar népre. Három és félévig a Quislingeket, az államkapitalista álpuritánokat védő muszka haderő jelenléte dacára fegyvertelenül de elszántan hirdette a keresztény igéket, a hűséget és kitartást a nemzeti lélek mellett. Örök törté. nelmi dicsősége marad ez és a felső bíróság ítéleti indokolása ennek legfényesebb megörökítése. Amit 1945 óta csináltak Magyarországon, bolsevizmus volt, hiénák és keselyük diktatúrájának, rémuralmának megalapozása. Talán a május 15-iki náci-bolsi totalitárius egylista “választás,” volt a demokrácia, demokratikus haladás? Megszöktek a szabad választások elől, mert lehet-e kétség, kit marasztalt volna el a magyar nép a Mindszenti per után? GÁLÁD ÉS SZEMÉRMETLEN VALÓTLANSÁG, hogy szervezkedés és kísérlet történt volna a kormány megdöntésére. Mindszenti biboros nyíltan megmondotta, hogy semmiféle szervezkedés vagy fegyverkezés nem történt, csupán azon tanakodtak, mi a teendő, ha egy világpolitikai fordulat következtében a bolseviz mus megbukik Magyarországon s hogy a királyság a történelmi jogfolytonosság visszaállítására gondoltak, mert ezt ítélték legüdvösebb útnak arra, hogy a nemzet annyi balsors és szenvedés után visszajusson a nyugodt, józan fejlődés, boldogulás, erősödés útjára. . . Csak gondoltak erre és várták a történelem óraütését, hiszen a 200 milliós Oroszország hadierejével szemben bármit is elkezdeni, a legnagyobb őrület volna. A köztársaságot sem akarták megdönteni, hanem megvárni, amig önmagától dől meg, amint valóban felszabadul a nemzet. Miként a május 15-iki választási komédiában nem adtak módot a nemzetnek, hogy szabadon nyilvánítsa nézetét, akaratát, úgy a köztársaság kikiáltásáról sem kérdezték meg az ezeréves magyar királyság népét. Róla nélküle határoztak az engedélyezett pártok engedélyezett vezérei a moszkvai ukáz parancsa szerint. .. . Mindez nem marad, nem maradhat, mert természetellenes erőszak tobzódása, vad önkény, minden jog, igazság és tisztesség tótágasa. A nemzet szabad szavának is eljön még az órája. Fájdalmas büszkeséggel gondolunk az életüket áldozott mártírokra és Mindszenti biboros, Ordass püspök s a többi börtönszenvedők gyötrelmére, de nem esünk kétségbe, mert tudjuk, hogy a Mindszenti per “elvesztette eredeti jelentőségét”: két világ harcának drámai jelképe lett s ennek a harcnak elkerülhetetlenül el kell dőlnie. Vagy szabad világ lesz vagy világbolsevizmus. Nincs más választás. Mi Krisztus legyőzhetetlenségében hiszünk. És hiszünk a krisztusi magyar nemzet igazi felszabadulásában, a magyar nép öntudatos, végső Ítélkezésében, a nemzet legfelső bíróságában, amely mindenkiről és mindenről dönteni fog, ha majd nem lesznek többé az ország nyakán az idegen fegyverek oltalma alatt garázdálkodó kisebbségi bitorlók, — akik “kezdettől fogva a demokratikus haladás legfőbb akadályai voltak” . . . Ekkor lesz ismét legnagyobb szükség Mindszenti biboros apostoli, fénylő szellemére, elméje bölcsességére, lelke tiszta erejére, Rendületlenül bízunk a Gondviselésben, hogy megóvja őt a magyar nép számára s mint Magyarország első zászlósura elfoglalhatja méltó helyét királya oldalán, a nemzet igazi demokratikus megújulásában.
