Krónika, 1949 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1949-04-15 / 4. szám
1949 április ■'KRÓNIKA” 7-IK OLDAL SZEMLE A GRAZI TEMPLOMBAN ÉRTELMISÉGI “BÉKEKONFERENCIA’’ néven öntömjénezést rendeztek ősszel a kommunisták a Wroclawnak átkeresztelt Breslauban, március végén pedig NewYorkban. Április 20-án hasonló cécó kezdődik Párisban s arra Budapestről is nagy küldöttség megy a szentistváni Magyarország eszményét undorító nagyzási mániának és magyar imperializmusnak nevező és az 1946. évi párisi békekonferencia idején még a szinmagyar Csallóközre is a nép szavazást ellenző Révai József, a rezsim főideologusa vezetésével. Olyan békét akarnak, amely meghagyja Magyarországot a régi csonknak és muszka tartománynak. . . Ily békéért álltak volna ki a new yorki ‘magyar” kiküldöttek Mihályfi Ernő, Erdei Ferenc, Horváth Márton és Rusznyák István, csupa vörös fascista, _ is, ha Amerika beengedte volna őket. Állítólag Chapin követ kikergetésére válaszul tagadták meg nekik a vízumot. A Madison Square Gardenben, ahol máskor is sűrűn vannak cirkuszi előadások, felolvasták a levelüket, amely ben Mindszenty biboros elítélését védik. . . Helyeslik, hogy elitélték Mindszentyt, aki csupán gondolt a történelmi királyság visszaállítására, gondolkozni mert másként, niint azt a hivatalos előírás megengedi. . . . Gondolatszabadság, népi demokrácia, kommunista értelmiségi ‘békebajnokok-’, oh! A new yorki három napos zenebonán Fadejev nevű orosz állami alkalmazott, Író előadta a Moszkvából előirt mondókáját s ugyanezt tévé Sostakovich, a hires orosz zeneszerző is. Hasonlóan Wallacehoz, aki szintén nem engedett el magának egy gyűlési felszólalást Európa feladása érdekében, megállapították, hogy az oroszok és a kommunisták mind angyalok, az amerikaiak és a többi pogányság- és államkapitalizmus-elleni népek pedig ördögök, imperialisták, sőt focisták. Amerika ugyan soha nem volt szövetségben sem Mussolinivel, sem Hitlerrel, amit Moszkva urai nem mondhatnak el magukról, sőt a második világháborút sem Amerika, hanem Moszkva indította el e9y Hitlernek adott szövetségi védelmi szerződéssel, de azért ezeknek a muszka agitátoroknak még volt ábrázatjuk idejönni és Amerikát nevezni fascisták barátjának és háborús bajkeverőnek! * * * SOSZT AKOVICH szánalmas volt, amint beszédében hálát színlelt Moszkva iránt, amiért megrendsza bá lyozta, hogy zenemüvei nem eléggé kommunisták, nem eléggé pártagitációs hevüek. Behódolt a közönségességnek, müvészietlenségnek, amely annál nagyobb művészt lát egy zeneszerzőben, minél több marschot vagy pártindulót ir. A művészet szabadságát tagadta meg New Yorkban és ennél gyászosabb szerepre valóban nem vállalkozhatott volna. De vállalkozott és ő is segített Fadejevnek szidni az “imperialista-’ Amerikát, amely egyetlen országot sem gleichschaltolt, mint Moszkva s ahol nem kérdik, hogy milyen párti zenét szerez valaki, hanem olyan zenét költhet, olyan művészi alkotást produkálhat, amely érzéseinek és hajlamának megfelel, a művészt senlcisem zülleszti a pártagitátor vásári kikiáltói színvonalára. Saját művészetét becsülte le ezzel Sostakovich s ordóban lesz része, mert pontosan teljesítette a parancsot. Nemcsak neki, de száz kilencven millió orosznak is olyan muzsikát kell csinálnia, ahogy Moszkva előfütyüli a dallamot és úgy látszik, Sostakovich is ehhez tartja magát. A művészet szabadságánál többre becsüli a szabadlábát, kényelmét. . . . Dr. Sidney Hook new yorki egyetemi tanárt, aki az amerikai álláspontot akaffta kifejteni a kongresszuson, nem fogadták el szónoknak s erre az amerikai szellemű tudósok és művészek külön gyűlést tartottak a Freedom Houseban, ahol az egyén szabadsága mellett foglaltak állást. Volt egy harmadik gyűlés is, amelyen Kerenszky volt orosz miniszterelnök elnökölt, az egyetlen demok ratikus kormánynak miniszterelnöke, amely Oroszországban valaha létezett s amelyet Lenin kergetett el puccsal. Ha történetesen ő és nem Sztálin állna Oroszország élén, már régen a legmélyebb békében élnénk s nem kellene attól borzadnunk, hogy a kommunista erőszakosságok visszahozzák, feltámasztják a nácizmust. . . A gyűléseken nem hangzott el a béke leglényegesebb kérdése: miért nem megy ki a Szovjet az európai országokból, az európai politikából? Miért nem adja viszsza a szabadságát azoknak a népeknek, amelyekre kisebbségi diktatúrát kényszeritett fel? Miért akarja Németországot, Kínát és a világ más részeit is gyarmatává tenni? A' demokrácia egyértelmű a béke gondolatával, de a demokrácia népei nem akarhatnak olyan békét, amely a demokrácia halálát jelentené a kommunisták minden világuralmi törekvése előtti meghátrálással, behódolással. A demokrácia nem követhet el öngyilkosságot puszta békeszeretetből És nem is fog. . . . * * * A KORMÁNY eltűrte Fadejevet és társait s nyiltan agitálhattak azért, hogy Amerika árulja el a moszkvai imperializmustól letiport országokat. Valóban tulgavalléros gesztus volt ez Amerika részéről, tulnagy lovagias engedmény a véleményszabadság terén olyanok számára, akik ahol hatalmon vannak, mindenkit bebörtönöznek vagy felkötnek, akinek más a véleménye. Mindszenty biboros a börtönben senyved és ezek a moszkvai ügynökök a markukba nevetve terjeszthették Amerikaellenes, demokrácia-ellenes népbolonditásaikat. Vájjon mi volna, ha amerikai Írók akarnának békeagitációt rendezni a moszkvai Lux Ausztria hontalanságának napjaira gondol vissza az alanti vers írója, aki ma Angliában van ... és újból emberhez méltó életet él: Beléptem egy pillanatra, Az időt az Isten adta. Visszaadtam egy imával. Szenttüz csodavárásával, Hazajutásom vágyával. Megálltam az oszlop mellett. Hol szerények térdepelnek. A padokban, félhomályban, Sápadt arcok, nyütt ruhában. Ültek Isten otthonában. JE nagy idegen városban. r Magyar szó szól a templomban. Magyarul prédikál a pap, Minden délután vasárnap, S az emberek csodát várnak. Pap példáz a bibliából, A szolgáról, meg királyról. Szolga sok pénzzel tartozott, De a király megbocsájtott, Elengedte az adósságot. Eszembe jut sorsom nekem. Adósságot elengedem. Elhagytam életem javát, Példázom én is a királyt, Tudom az Isten is megáld! Egy az én sorsom ezekkel, Figyelmező emberekkel. Ők is arra kérik Istent, Nem kérnek ők oly sok mindent, Hazamehessenek ujfent! Mert ők és én üldözöttek, Lettünk kiközösítettek. Szabad hazát álmodozók, vagy Metropole szállóban azzal, a valóban a békét szolgáló jeligével, hogy a Szovjet hagyja nyugton a többi európai országokat, ne avatkozzék ügyükbe és akkor menten meg lesz a béke? Egész biztos, hogy Moszkva őrültnek nyilvánítaná azokat az amerikaiakat, akik csak feltételeznék is, hogy ily értelmű s egyedül célravezető békekonferenciát engedélyezne. . . . BOCSÁSSÁK HAZA A HADIFOGLYOKAT! Még jna js 'tízezrével vannak orosz hadifogságban macgyar katonák. 1948 év végével a magát magyar kormánynak nevező budapesti orosz ügynökség meghirdette azt a gyilkos hazugságot, hogy minden magyar visszatért a hadifogságból, több szállítmány nem érkezik. Ezzel a gazsággal nemcsak a magyar családok tízezreit rabolta meg apától; férjtől, fiútól, de még a világ közvéleményét is becsapta, amely joggal hiheti, hogy a magyar hadifogoly kérdés rendben,van. Nem beszéltnek róla. A szabad nyugati világban élő ember nem is feltételez akkora arcátlanságot, hogy egyszerűen letagadja a "magyar kormány” a nemzet sok tízezer fiának nyomtalan eltüntetését, sőt szándékosan megtévesztő hirt ad csak azért, mert konstruktiv gondolkodású, becsületes magyar férfiakról van szó, akiket nem kíván visszakapni, tudva róluk jól, hogy soha Ezért sohsem vagyunk mi jók! A sors ránk óh nagy adót rótt! Sápadt arcú nyütt emberek. Szemükből könny lassan pereg. Közel vannak, mégis távol. Az úgy szeretett hazától, Elhagyott viskótól, háztól. Egyszer hazajutnak újra. Mikor mindenki azt fújja Ha megvalósul az álom, Leborulnalc a határon, Hazát kapnak drága áron. Leborulnak s megcsókolják A földet, mely drága ors*zág. Felejtenek minden bosszút, Rövidlejáratut, hosszút. Minden magyart megölelnek, (Akit otthon még meglelnek!). Ám a tervek nem igy szóltak, De legyen haszna a szónak! így tanit Krisztus vallása,, Hogy minden hitetlen lássa. Vétőknek megbocsájtása. Egek Ura! Uram Isten! Hol jár eszem nekem itten? Nem figyelek szent beszédre. Csak amikor épen vége, De leborulok én elédbe. Te egyedül segitsz rajtam, Fejem lábad elé hajtom« Vidd el tőlük e zivatart, Segíts haza minden magyart. Ki éltében csepp jót akart! nem képes belőlük bolsevistát faragni. A német, osztrák hadifoglyokért szót emelnek a nyugatiak és a német, osztrák kormányok. Nekünk magyaroknak semmiféle szervünk nincs, amely ezekért a kötelességüket hűen teljesített, a bolsevizmus ellen harcolt szerencsétlen, szenvedő bajtársainkért hangot adna. Kérem a nagyrabecsült Szerkesztőséget, indítsa meg ezirányban is felvilágosító munkáját. Már az is eredmény,, ha a világ tud erről a kérdésről. A magyar kormány eme, mindennél többet mondó gyalázatosságára is jó volna a. nyugati világot rádöbbenteni. Őszinte tisztelettel (Németország) T. K. Gy. LELKI TÁMASZ.... Szíveskedjék egy kis magyar csoportot lelki támaszhoz juttatni és nagyrabecsült lapjukat az alábbi cimre megküldeni: Sztán Lajos, 13 b. Kirchberg bei Egyenfelden, U. S. A. Zone,, Bayern. LAPUNK New Yorkban a yorkvillei újságárusoknál, az East 79-ik és 86-ik uccákban és környékükön lévé> ujságstandeken, valamint az Ease 86-ik utcai Kerekes-féle könyvkereskedésben kapható. Hardwick (Anglia) 1948 január 25. • ' Nagy JózseL