Krónika, 1947 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1947-05-15 / 5. szám
1947 május 15. “KRÓNIKA 5-IK OLDAL. — Juarez nem volt rosszabb, mint ilyenkor mások. Ez a fináléja minden ellentétes jellegű megmozdulásnak. Erzsébet: Tehát gondolja, hogy a dinasztia megóvja a bajtól a két országot? — Egyedül a dinasztia felséges királyné. Különben katasztrófa lenne. A királyné elgondolkozott s fáradtan intett: A viszontlátásra kedves Fáik, ma különösen fáradt vagyok. Nagyon fáradt volt Erzsébet s pihenni tért őseihez s a szivén ütött seb most is vérzik hü magyarjaiért. Hogy is mondta Pósa Lajos bácsi? Mit álmodtál jó királyné A bécsi kriptában? • Azt álmodtam, otthon voltam. Szép Magyarországban. Zápor szakadt, —- zápor hullott. De nem a magas égből. Hanem a jó magyar népnek, Bánatos szeméből. Honvesztő Árpád PEYER KÁROLY HARCA A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KATASZTRÓFA POLITIKÁJA ELLEN. A magyar politikai életnek talán leggyászosabb alakja ma Szakasits Árpád, a szociáldemokrata párt jelenlegi mindenható vezére. Teljesen a kommunisták járszalagjára adta pártját, holott közismert, hogy a kommunisták voltaké^) halálos ellenségei a "menseviki” szociáldemokráciának és a moszkvai koalíciós taktika felmerülése előtt csak úgy beszéltek a szociáldemokratákról, mint gyalázatos ‘‘szociálf ascistákról". Mindenki tudja, hogy a kommunisták, ha sikerülne megsemmisiteniök a Kisgazdapártot, utána mindjárt a szociáldemokrata párt megszüntetésére kerítenének sort. Szakasits Árpád már egyszer megégette magát pártjával együtt, amikor 1919-ben összeálltak a kommunistákkal s akkor sok egyszerű munkás életével, még többen pedig börtönszenvedésekkel fizettek a vezérek azon tévedéséért, hogy tömegeket liferáltak Kun Béla maroknyi kommunista csoportjának hatalomra juttatásához. De Árpád, a Hon- és Pártvesztő mindebből nem okult, holott ha a Kisgazdapárthoz hajlana, együtt harcolnának a közös ellenség, a kommufascista Rákosi és társai ellen. Ehelyett Szakasits izzón serénykedik a quislingség terén, úgy hogy még az osztrák szociáldemokrata párt hivatalos lapja, a bécsi “Arbeiter Zeitung’’ is megütközik rajta. A budapesti dunavölgyi szocialista kongreszszuson ugyanis Szakasits bejelentette, hogy a Dunavölgy hetven millió lakosának a Szovjet segítségével való gazdasági megszervezéséről fognak tárgyalni. Az Arbeiter Zeitung megállapítja, hogy az érdekelt országok szociáldemokrata vezéreinek prágai előértekezleten szó sem volt erről, mint napirendi tárgyról s hogy az osztrák szociáldemokraták ' neifí kívánják a Szovjet beavatkozását, dominációját a dunai népek gazdasági együttműködése ügyeiben. Szakasits tehát privát buzgalomból a politikai kerítő szerepét játssza ez ügyben. — a Szovjetnek segít kikaparni a dunai uralom gesztenyéit, hogy végül ő is, pártja is arr.a a sorsra jusson, amelylyel a Hitlerek és Sztálinok fizetni szoktak azoknak, akik öngyilkos balgasággal segítik kizárólagos uralmi szándékaik, az egypárt-diktatura megvalósulását. Szakasits e súlyos eltévelyedését régóta agálylyal nézi Peyer Károly, a párt századeleji “nagy garnitúrájának” másik még életben levő tagja, aki 1919-ben is háttérben maradt és most is kezdettől fogva ellenezte a kommunistákkal való szoros együttmenést. Peyer a szociáldemokrata párt jószelleme volt az utolsó évtizedek nehéz helyzeteiben, de mögt Szakasits és a köréje csoportosult álláséhes tapasztalatlanok serege elnyomja őt és szőkébb híveit. Szakasits helyettes miniszterelnök ur és társai egy kis pünkösdi királyságért ismét a közprolétarok bőrére gőzfejüsködnek és uraskodnak. . . Kezünkbe került az az emlékirat, amelyet Peyer és társai lelkiismereti kényszertől indíttatva intéztek a szociáldemokrata párt vezetőségéhez s ezt a számukra történelmi igazolásul szolgáló okmányt a szabad külföldi magyar sajtóban elsőül ismertetjük itt. Az emlkirat bevezetésében az aláírók hangoztatják, hogy több mint egy éve nézik aggodalommal a párt életét. Remélték, hogy a pártvezetőség tudatára ébred annak, hogy helytelen utón jár és megváltoztatja eddigi taktikáját. Nem ez történt, a helyzet pártszem pontból napról-napra romlott és a tagok között mélységes csalódás nyilatkozik meg. A tagok jórésze elégedetlen a párt politikájával. Az emlékirat fel is sorolja az elégedetlenség okait. így elsősorban felemlíti, hogy a fővárosi választások során elvi és taktikai hiba volt a szociáldemokrata s kommunista közös lista, amely a párt tömegeinek akarata ellenére történt és lerontotta a szociáldemokrata párt iránt megnyilatkozott bizalmat. Ez a bizalom nem állt helyre akkor sem. amikor az országos választáson a két párt már külön listával indult. A helyzet azóta fokról-fokra romlik és pártszempontból kezd már katasztrofálissá válni. Quisling-politika a pártban. —- Féltő gonddal ügyelünk arra — mondják —, hogy a párt ne térjen le a demokrácia útjáról és ne legyenek a pártban úrrá a diktatórikus törekvésű és fasciszta jellegű módszerek. A “HALOTT” KISZÓL A KOPORSÓBÓL. Ha a magyar kormány nem hátrált volna meg Moszkva utasításai előtt, hanem a magyar bűnösség esztelen, beteges önvádja helyett a régi trianoni békebünök világgá kiáltásával elérte volna, hogy Magyarország legalább egy részét visszakapja ezeréves erdélyi jussának, vájjon, hogy fogadták volna Bukarestben a magyar kormány egyik odalátogató miniszterét? . . . Kérdjük ezt abból az alkalomból, hogy Groza Péter romániai bábminiszterelnök nagy politikai kisérettel látogatást tett Budapesten és nemcsak áldomási beszédekben és a sajtó hasábjain folyt nagy üdvrivalgás az egész Erdélyt az alföldi határmegyékkel újra elbitorló Románia képviselői felé, de Tildy Zoltán magyar köztársasági elnök a diszlakoma mellé prezentálta azt a fogadalomszerü kijelentést is, hogy “Magyarország tudomásulvette a békeszerződés döntését” és lemond elrabolt kétharmad területéről, közte a magyar Szentkorona legszebb drágakövéről, Erdélyről. Lehet, hogy a román uraságoknak igy jobban smakkolt a magyar igazság halotti torának szánt lakoma, de a dikciózó szónokok, mohó funerátorok felé a halotnak vélt magyar lélek hangja kiszól a koporsóból: Lesz feltámadás! “Nem mintha Magyarországnak területi igényei volnának Romániával szemben...”, mondta Magyarország megbízottja a párisi békebizottság előtt és ez a szégyenletes, gyáva hang épp oly kevéssé volt a magyar nép hangja, mint Tildy kijelentése. A magyar nép nem adta fel soha a jussát és tudja, hogy azoknak munkáján, akik most a “békét” csinálták, nem lesz áldás... Akár mint fogadkozik is Tildy s akármennyire a Szovjettel való fenyegetődzéssel spékelte is Gróza a válaszbeszédet annak helyes sejtésében, hogy ezt csak Tildy mondja, de nem a magyar nép, amely soha nem adott neki felhatalmazást Szent István Magyarországa történelmi részeiről való lemondásra, — nincs magyar öntudatu magyar sem az óhazában, sem sehol a föld kerekén, aki belenyugodnék az uj erőszak-diktatumba és annak fortéiméi között a felvidéki magyarságnak az ősi rögtől való elszakitásába, — amiben a magyar kormány a legutóbbi napokban teljesen beadta a derekát, — sem a Bácska, a Bánát és a históriai szépségű Erdélyország elvesztésébe. Tildy és Nagy Ferenc vállalták a Rákosiak, Révaiak, Rajkok, nemzettagadó Kreml-ügynökök számára inkább illő szörnyű szerepet és nem átallják a nemzeti önérzet temetésrendezőiként ágálni a román bitorlók és a világ előtt. De hiába a halotti tor: az igazság, az öntudat tovább él a magyar lélekben. A magyar nép hittel várja a történelem talán nem is távoli lehetőségeit, uj fordulatait; egykedvűen hallgatja a bábok rekedt szólamait és inkább szánja, mintsem botránkozó haragja ostorával sújtsa őket, hiszen látja, hogy a papiroskulisszák mögött a nagybajszu muszka rángatja a drótot, mozgatja, beszélteti a bábszínháza figuráit. Méltósággal néz el a jövő távlatába, ahol mintha már gomolyogna a lelkek tisztulást hozó vihara, amely elsöpri majd a hazugság és erőszak gyatra faalkotmányát, az egész bábszínházi komédiát, . . Nagy bűn volt a magyar “békeszerződés” amerikai ratifikálása előtti napokban úgy beszélni, ahogy Tildy beszélt s nagy bűn az ily demoralizálásra törekvő lélekrontási kísérlet az elkövetkező idők szempontjából is Csak önmagukra vessenek a jövendő ítéletéért azok, akik megtették. A nemzet sohasem lesz kislelkü s igazságának minden megtiportatása, mint egyesek megtántorodása csak edzik akaratát, kitartását. Csupán az veszett el, amiről a nemzet maga mondott le s a nemzet nem mondott le semmiről. Ragaszkodása a jussához halhatatlan, mint maga az elpusztíthatatlan örök emberi igazságvágy. . . Hol lesznek a Grozák, Titok, Masarykok és bolsevik gazdáik, amikor a magyar nép öntudata az örökkévalóság diadalmas fényében fogja túlélni minden rablásuk és zsarnokiságuk nemtelenségét, hitvány múlandóságát! A Szociáldemokrata Párt ne legyen sem függvénye, sem szolgai kiszolgálója egyik politikai pártnak sem, de az ország se legyen kiszolgáltatva egyetlen idegen nagyhatalomnak, ne legyen egyiknek sem vazaliusa, csatlósa. — Ha esetleg a közeljövőben uj országos választást rendelnének el, nem kétséges, hogy a vezetőiben csalódott tömegek tömegesen fognak más pártok zászlaja alá vonulni és ha a Szociáldemokrata Párt továbbra is az eddigi utón halad, még kisebb arányban jut mandátumhoz, mint a legutolsó választáson. A külföldi és pedig francia, cseh, román, jugoszláv, bolgár választások azt b;zpnyitják, hogy az ottani szociáldemokrata pártok a magyar Szociáldemokrata Párt taktikájához hasonló hibás politikai miatt elvesztették választóikat és az országukban való befolyásuk nagyon alábbszállott. Ez a sors vár a magyar Szociáldemokrata pártra is ~és ezért emeeljük fel az eddigi politikával szemben figyelmeztető szavunkat. Diktatúra a pártban. Felsorolja ezután az emlékirat, hogy a pártvezetőség 21 tagjának túlnyomó része a párttól függő viszonyban van, mert alkalmazottja a pártnak, ami összeférhetetlen és ellenkezik a párt évtizedes hagyományaival. Követelni kell, hogy a pártvezetség független, emberekből és ne fizetett alkalmazottakból álljon. A párt demokratikus működésének megsértése, hogy a pártválasztmányt a múlt év augusztusa óta egyszer sem hívták öszsze. A pártvezetőség túltette magát a pártszervezeti alkotmányon, azt semmibe vette, hatalmával visszaélt és semmiféle kérdést nem vitt a pártválasztmány elé.
