Krónika, 1947 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1947-03-15 / 3. szám
1947 március 15. "KRÓNIKA 5-IK OLDAL. Huszonhét év múltán.. A trianoni béke-bünök második és még rosszabb kiadásban, — először az amerikai Szenátus előtt! Marshall külügyminiszter közvetlen Moszkvába utazása előtt megjelent Byrnes volt külügyminiszter társaságában a Szenátus külügyi bizottsága előtt és mindketten azt kérték, bogy tárgyalják le sürgősen a készen levő öt békeszerződést, köztük, a magyart is. Marshall kijelentette, hogy a békeszerződések nem Amerika, hanem azoknak közös müve. akik a háborút győzelemre vitték. "Byrnes még tovább ment s azt hangoztatta, hogy tudja, mindegyik szerződés ellen lehet kifogásokat emelni, de "egy szerződés jobb, mint semmiféle szerződés”. Hozzátette még, hogy reméli, a békeszerződések életbelépése után az öt országot felveszik az Egyesült Nemzetek sorába s akkor "talán módosítani lehet a legsúlyosabb pontokat". Mondjuk meg itt nyíltan: azt szerettük volna, hogy a magyar békeszerződés Amerika vezetésével íródjék, nem pedig olyan hatalom akaratának domináló tultengésével, amely Hitlernek a barátsági szerződéssel megadta a lehetőséget arra, hogy elkezdhesse a második világháborút, sokáig fegyvertársa is volt s csupán a sors véletlene, illetve Hitler vérmessége az oka, hogy, most azok között van, akik a Hitler elleni háborút győzelemre vitték. A békeszerződés megállapításánál Amerikát illette volna a domináló szerep, neméppen azért mert az atombomba birtoka ehhez megadja az egyedülálló hatalmi súlyt, ha nem erkölcsi okokból is. A Szovjet ugyanolyan totalitárius rendszerű állam vörös változatban, mint volt Hitler náci birodalma s igy fölötte furcsán 'fest mint hangadó tényező olyan háború utáni békeasztalnál, amely — igy mondták, igy mondogatják, — a népek és emberek szabadsága, a világdemokrácia jegyében folyt a diktatúra és szabadságrablás eszméje ellen. * * * Azt szerettük volna, hogy Amerika vegye át a békeasztalnál azt a világvezető szerepet az uj elrendezés körül, amelyre demokratikus elvei, a háború alatt meghirdetett nemes és önzetlen nagy hadicéljai illetékességet adnak neki. Mély lesujtottsággal látjuk, hogy Amerika mindeddig nem tett semmit, ami arra mutatna, hogy ezt az oly kívánatos szerepet, ame’lylyel sokakban megerősítette volna a hitet a demokráciában és sok tévelygőt újra visszatérített volna a demokrácia hitéhez, valóban be akarja tölteni. Minél tovább folytak a tárgyalások, annál inkább lappadtak le reményeink, büszke várakozásaink, amelyek a békemü kapcsán Amerika századát remélték, áhítottak a legforróbb áhitással. A trieszti kérdést kivéve, amelyben szintén elejtették az Atlantic Charter elveit, semmiféle komoly vita nem volt. A Szovjet úgyszólván ellenállás nélkül vitte keresztül a maga minden "burzsoaimperiálizmust” megcsufoló, mohó hatalmi kívánságait, pártfogoltjainak, — vazallusainak, a nemzetközi demokrácia elveit lábbal tipró kiváltság-vágyait. Nem igy képzeltük Amerika szereplését a békeasztalnál, különösen nem néhai Roosevelt elnök nagy ígéretei nyomán.. . Őszintén megmondjuk azt is, hogy a revíziós féligéretben sem tudunk bizakodni. Az első világháború után írásban adták ezt az ígéretet, de amikor Benest emlékeztettek rá, kijelentette, hogy revízió csak háború utján lehetséges. Ugylehet, semmilyen béke is /jobb lett volna, mint ilyen "béke” (mi nemcsak belpolitikailag kívántunk bátorságot Nagy Ferenctől, de külpolitikailag is. . .) amelyben Amerika utólag jóváhagyja azt a trianoni szörnydiktatumot, amelynek kapcsán oly jól esett magunkat abban az illúzióban ringatni, hogy Amerika azért vonult vissza az 1919-es páriskörnyéki diktátumoktól, köztük a trianoni leigaztalanabbtól, mert borzongott a felelősségben való osztozkodástól. "Ez nem reálpolitikai állitásv, dörgi felénk az acélos rugglmasságu józanság és már meglobogtatja érvét, hogy “legsürgősebb a normális békeállapotokra való visszatérés”. Bármily nagy “észszerüséggel” hangoztatják is ezt, nem lehet tudni, történelemformáló lehetőség mikor kínálkozik megint, ha elszalasztják a beígért igazság melletti hősi kitartás, a jellemes dac e világraszóló alkalmát?!.. . S arra a békére is, amit a jelenlegi magyar rendszer aláirt, csak azt mondhatjuk, hogy "semmilyen béke”. Nem béke. Annyi igazságtalanságot, embertelenséget, pária-szenvedést zudit a magyarság nyakába, hogy nem tekinthető egyébnek a békétlenség uj méregforrásánál. Második Trianon, megtoldva egy további terület-átengedéssel, amely Ausztriát elválasztja Magyarországtól a fő-összekötő közlekedési ütőérbe való beékelődéssel Az utódállami magyarok legelemibb emberi jogainak elvétele, végtelen jóvátételi terhek, szipolyozások, bolsevik szolgaság veszélye. . . Most i§, azt mondjuk, nem szabadott volna ezt aláírni, világgá kellett volna kiáltani minden erkölcsi elv, a népek közötti demokrácia minden követelményének gyalázatos feladását és követelni azok betartását, a visszatérést az erkölcsi alapra; a visszatérést azokhoz a hadicélokhoz, amelyeknek dokumentálni kellett volna a külömbséget aközött, mi az, ha a diktatúrák, a hitlerizmus, fascizmus diktál békét s mi az, ha a demokrácia elvei szerint a demokratikus béke, népbéke létesül. .. Nem látjuk a külömbséget s a békeszerződés minden förtelmes igazságtalansága mellett ez a csalódás a legtragikusabb. Gyűlöljük a nácizmust, gyűlölünk minden rendszert, amely fajuralmi vagy osztályuralmi 'alapon akar magának kiváltságot más nemzetekkel szemben a népek társadalmában, nincs felsőbbrendü nép és nincs segédnép, mind egyformán a Teremtő gyermekei, mindnek joga van arra, hogy életszükséglete szerint testvérien részesedjék áldásaiból, amelyeket a földkerekség minden népének szánt, joga van a tulajdonára, a maga nemzeti igazságára, életre, nemzeti méltóságra. Ennek a családi testvériségnek a békéjét vártuk s ezért Amerikád kívántuk a békealkotás asztalfőjére, nem pedig ahogy tényleg volt a Szovjetet. Minket ez a csalódás sem rendit meg az amerikai életrendszer melletti hitünkben, hiszen annak vagyunk meggyőződéses harcosai világviszonylatban is, — de gondolunk azokra a csalódott milliókra, akik igazságot, pártatlanságot, elvhüséget, humanitást, megértést vártak Amerika, a demokrácia képviselőitől s akik közüj sokakat, félünk, a kiábrándulás ismét a náci mételyre tesz fogékonyabbá. Pedig milyen szép elveket tud hangoztatni Amerika! Truman elnök a mexicoi látogatása alkalmával, március 3-án mondott beszédében kimondotta minden igazságos békerendezés legigazabb alapigéjét. Kijelentette, hogy azt tartja a helyesnek, hogy a némzetek egymásközti viszonyában is olyan erkölcsi elveknek kell érvényesülniök, mint egy demokratikus államközösségben a polgárok, az egyes egyének között. Azt jelenti ez, hogy amiként az egyik polgár nem veheti el a másiknak a szabadságát, hanem egyfcyma jogokat élveznek, mint az állam polgárai, úgy egyformán illetné meg a szabadság minden nemzetet, a nemzetek társadalmának minden tagját is. És jelenti azt a beismerést is, hogy miként az állam egyik vagy több polgárának nincs joga megrabolni a másikat, úgy nem volt jogos Magyarország kétharmadának, a magyar nemzet veritékes, ezeréves jogos tulajdonának elrablása sem ... Ez a százszázalékos igazság, amely szerint a magyar békeszerződést, az igazi magyar békét meg lehetett és meg kellett volna alkotni! A világ első és leghatalmasabb demokráciájának feje tisztában' van vele, oly világosan,, mint a nap az égen. — s ami a valóságban mégis "béke” néven készül,, mindannak, amit mond a száz százalékos tagadása, igazságtalanságok, embertelenségek szörnyű halmaza. Most a Szenátus fogja tárgyalni az uj Trianont. Nem osztjuk azt a véleményt, hogy minél előbb fogadja el a Szenátus, annál jobb Magyarországra. Az ártatlanul elítéltnek sohasem lehet sürgős a felsőbb marasztaló itéet. Byrnesnek sürgős volt a békeszerződés, —• öt perc alatt végzett Erdély magyarjaival, — és sürgette most is a jóváhagyást. Tudjuk, a magyar kormány már aláírta s ez ma már magában oly helyzetet teremt, hogy furcsa volna, ha a Szenátus akadna fen oly szerződésen, amelyet a kárszenvedő már írásban elfogadott. Az orosz kivonulás úgysem történhetik meg, csak 90 nappal az osztrák béke elfogadása után. Byrnes és az ő korcs munkáját most nyilatkozatával fedező Marshall, a miniszterek után hadd halljuk a Szenátus, az amerikai nép képviseletének szavát is. Ha lesz néhány felszólalás, amely a magyar népen esett rabló-igazságtalanságnak legalább halvány sejtelmét mutatja, talán némileg enyhül amagyarság nagy csalódottsága, talán kevesebb lesz a minden oldalról kiábrándultak szomorú, fájdalmas sokasága.. . * * * . Roosevelt ékes beszédekben hirdette, mi hozhatja meg az igazi békét, most pedig Truman rátapintott a probléma legvelejére a mexicoi beszédében s mégis teljesen az ellenkezője valósul meg a szép amerikai igéknek? Byrnes magyarázta a szenátus bizottsága előtt, hogy Trieszt kérdésében azért kellett feladni a néprajzi önrendelkezést, az olasz többség jogát, mert külömben Tito és Moszkva erőszakkal vették volna el Triesztet; az olaszok nem tudták volna védeni, uj háborútól kellett volna félni. . . Roosevelt hires mondása volt: nincs mástól félni valónk csak magától a félelemtől. Amerika képviselői a békeasztalnál nem szívlelték meg ezt a jelszóként azóta is gyakran ismételt öntudatos, büszke mondást, meghátráltak a háborús veszély félelmétől, a bolsevik terrortól, íme maga Bynes vallotta be... Nem volt harc az eszmék igazáért és ezen szenvedett hajótörést minden amerikai fogadkozás, minden szépséges hadicél-igéret és tört össze milliók reménye, amely beteljesülést eped, hogy megtalálja önmagát s a meghasonlottság végső kétségbeesésével kapaszkodott ez ígéretekbe, hogy meneküljön a szélsőségek uj örvényének lélekronto csábítása elől. . . A demokrácia elvesztette ezt a békét. Isten irgalmazzon a világnak! KOMMENTÁR NÉLKÜL. Jogos lehet a “Népitélet”? A budapesti “ítélet” cimü népbirósági közlöny január 30-iki száma Írja: "A hajduszoboszlói népitélet népitélet ügyében a budapesti népügyészség már kiadta a vádiratot ifj. Doró Mihály és tiz társa ellen, akik február 12-én állnak a népbiróság elé. A vádiratban a népügyész foglalkozik a jogi indokolással és ennek során a többi között a következőket mondja: —• Miután az úgynevezett népi megmozdulásokat a demokratikus közfelfogás helyesnek és mint a reakció elleni harc egyik fegyverét alkalmazandónak tartja, szükségesnek mutatkozik ezzel kapcsolatban annak megvizsgálása, nem hiányzott-e, ilyen köztudomású, sajtóban publikált, népgyüléseken felelős politikusok által hangoztatott felfogás mellett, terhelteknél a cselekmény jogellenességének tudata. Megítélésem szerint, amely az egyszerű, józan polgár felfogásával azonos, a népi megmozdulás csak akkor helyeselhető, ha az az általános közjót, a demokratikus fejlődést, a közerők leküzdését célozza.
