Krónika, 1946 (3. évfolyam, 2-10. szám)
1946-10-15 / 10. szám
1946 október 15. “KRÓNIKA” 3-IK oldal; alá kerülő magyar községek száma, politikailag azonban azon van a hangsúly, hogy a szlávok megvetik lábukat a Duna jobbaldalán. Katonailag rendkívül nagyjelentőségű vívmány ez úgy: a csehek, szlovákok, mint a végső fokon legérdekeltebb orosz szovjethatalom számára. Növeli Magyarország kiszolgáltatottságát, védhetetlenségét, — de katonai és politikai hátrány Ausztriára is, mert miként a térképről megállapítható, az uj csehszlovák terület az osztrák határ közvetlen közelében van s onnan könnyű Bécset katonailag fenyegetni... Amerikának nem sikerült a jóvátétel leszállítása. Mint Erdély kérdésében, úgy az uj dunántúli területek megszerzése ügyében is a Szovjet ádáz magyarellenes beállítottságú delegátusainak és a csatlós- delegátusoknak köszönhet mindent úgy Románia, mint Csehszlovákia. De legélesebben nyilatkozott meg az orosz blokk összeesküvése Magyarország ellen a közgazdasági bizottságban, amikor ott a magyar jóvátétel ügye került napirendre. Itt végre konkrét inditványig erősbödött Amerika jóindulata Magyarország iránt s Thorp amerikai delegátus azt indítványozta, hogy a jóvátételek összegét szállítsák le 300 millió dollárról 200 millióra. Kijelentette Thorp, hogy Magyarországot teljes gazdasági öszszeomlás fenyegeti, és belátásra van szükség. A németek úgymond mintegy 3 milliárd értéket raboltak el Magyarországból s a jóvátétel, valamint a megszállás költségei és az úgynevezett rekvirálások, amiket az orosz katonák végrehajtanak, a nemzeti jövedelem 35 százalékát emésztik fel. Gusev orosz delegátus erre felfortyant, hogy “elkésett” ez a kívánság s hogy Amerika hátbatámadja vele szövetségesét. Szekundált ehhez az ukrán bábdelegátus, aki szintén “barátságtalan aktusnak” nevezte Amerika emberséges indítványát s nem maradtak el a magyarfaló dühben és a dollárokért való mohó reszketésben a többi bolsevik bábok és kreatúrák sem. Ha Amerika anny'ira aggódik Magyarországért, miért nem adja vissza a németországi és ausztriai zónájában levő magyar javakat, hepciáskodott Gusev, holott köztudomású — és Amerika az oroszokhoz néhány nap előtt intézett jegyzékben külön is rámutatott, — hogy az oroszok berlini képviselője akadékoskodik legtöbbet, hogy Magyarország ne kapja egyhamar vissza ezeket a javakat. Thorp kijelentette, hogy Amerika maga is példát ad, amennyiben állampolgárai magyarországi vagyonértékeinek károsodása fejében beéri 25 százalékkal. Utalt arra is, hogy Amerika soha nem hagyta jóvá a fegyverszüneti szerződésben szereplő 300 millió jóvátételi összeget, de az orosz blokk gyülölet-pergőtüzének hatása alatt javaslata 7:3 arányban kisebbségben maradt. Végső fokon a külügyminiszterek tanácsa dönt a jóvátételi összeg nagysága felett s Amerika kitartó helytállása a leszállítás mellett annál kívánatosabb volna, mert ismeretes, hogy az oroszok több mint 124 millió dollár értékű magyar javakat raboltak el a jóvátételen kívül, továbbá, hogy emellett a természetbeni jóvátételi szolgáltatások árainak önkéntes megszabásánál és sok egyébnél fehérizzásig szipolyozzák a szerencsétlen magyar népet. Az orosz orientáció rémes bukása Az orosz blokk jóvátételi kegyetlensége és a béketárgyalások folyamán mutatkozott kérlelhetetlensége, amelylyel ahol csak lehetett,, ártott, ártott és ártott a magyar ügynek végkép bebizonyitotta az úgynevezett orosz orientáció tragikus, gyászos tévedését. Ezért valóban nem volt érdemes Gyöngyösi k ü 1 ügyminiszternek és másoknak a konferencián mondott beszédeikben annyira befeketíteni a trianoni justicmord ellenes magyarságot és folyton a “múltak bűneit” emlegetni. Itt kell megemlíteni, hogyi Szatmári Jenő régi magyar újságíró egy budapesti lapban azt irta a békedelegáció kapcsán, hogy “Megbosszulja magát az a perverzitás, amelylyel bűnös voltunkat hangoztattuk’’, s egyben válaszolva Masaryk ama vádjára, hogy Magyarország volt Hitler utolsó csatlósa, megállapítja, hogy a magyar külügyminisztérium részéről Veress László, Szegedy Maszák Aladár és Ujváry Dezső már 1943 márciusában minden más országot megelőzően bejelentették a Szövetségeseknek Magyarország feltétel nélküli kapitulációját a Casablancái formulának megfelelően. Nyolc pontból álló szerződés is jött létre erre nézve Magyarországgal, de Sztálin a Szovjet balkáni hatalmi tervei miatt meghiúsította, hogy az Adria felől offenziva induljon és Magyarország kaput tárhasson az angolamerikai csapatoknak. Erre nézve semminemű hivatkozás nem történt a párisi konferencián. S regisztrálni kell a bécsi “Die Furche’’ keresztény szociális hetilap, a hires “Reichpost’’ ideiglenes utóda, (ezt is dr. Friedrich Funder, a Reichpost négy évtizeden áti szerkesztője szerkeszti, aki hét évi dachaui internáltság után aggkorát megcsufoló agilitással megint dolgozik) egy Magyarországról szóló nagy cikket., amelyben kifogásolja, hogy a magyar békedélegáció elmulasztotta a párisi békeasztalnál szóvátenni azt a vakmerő szabotálást, amelyet Kállay Miklós miniszterelnök, Keresztes Fischer belügyminiszter és más kormány férfiak éveken át űztek Hitler parancsaival szemben. Minderre nem történt hivatkozás, nehogy megnehezteljenek az oroszok s mindenki tudja, mi lett érte a jutalom___Az oroszok ahol lehetett eláztatták a magyar érdekeket, a túloldal meg nem exponálta magát túlságosan, mert a nyilatkozatokban is tüntető orosz orientáció erre épenséggel nem növelte a hajlamot. Magyarország nagyon szerencsétlenül végzett Párisban s még ha valaki el is akarna tekinteni attól, hogy semmiféle konkrét teaületi igénylés nem is történt s orosz nyomásra mégcsak a magyar bizottságnak a cseh felvidéki kitelepítésről benyújtott levélbe sem írták bele, hogy az erdélyi területi kérdésben is meghallgatást kérnek, akkor sem lehet mindenért csak a multat .felelőssé tenni. A magyarság ócsárlásának ezt a módját rá lehetett volna bízni Benesre, Masarykra és Clementisre, nekik ez a szakmájuk és nekik jobban is áll, ha a trianoni elkeseredés tragédiáját háborús bűnnek bélyegezik. Lesz feltámadás! Párisban legördült a függöny. A magyar dráma hőse, a magyar nép újra elbukott. Elhagyták nagyon, még fiai közül is sokan. De túl a mán, halhatatlan a magyar öntudat és nem csügged ezer jobi sorscsapás között sem. A történelem még sok fordulatot rejteget titokzatos méhében. az erőknek még sokféle átrétegződésére van kilátás s eljön még a helyes világ-átcsoportulás, az igazi frontok döntő kialakulása is. .. Aikk sohasem mondtak le a reájuk bízott szent istváni örökségről, hanem annak hitét tisztán és csorbithatatlan akarják átadni a következő nemzedékeknek, nem buktak el végkép, mert lelkűk már előre érzi a majdan elkövetkező Magyar Feltámadás sugárfényes bizonyosságát___ ERDÉLY Irta: DR. NYÍRI ISTVÁN. Erdélyről írogatva, szónokolva, propagandázva és konferenciázva senkinek se jut eszébe arról szólani, hogy tulajdonképen mely terület képezi Erdélyt történelmileg és földrajzilag. Oly körmönfontan erdélyeznek, hogy félrevezetik ''ERDÉLY’’ hamis fogalmával az egész világot. Nekem is csak akkor tűnt fel a hamisság, mikor olvastam, hogy az Érmellék, Szatmár, Nagykároly. Nagyvárad, Arad és Temesvár is mint erdélyi területek Romániának ítéltettek oda. Ha még engemet is megtévesztettek, még könnyebb volt tévedésbe vinni azokat, akik az imént említett területeken soha se jártak, vagy pláne, ha Magyarországnak még a térképét se ismerik. Ily tudatlanságban a párisi békekonferencián Szatmár, Szilágy, Máramaros, Bihar, Arad és Temes vármegyéket, meLyek a Bükk, Meszes, Máramarosi, Bihar és Solymos hegységekben és azok körül vannak, a Királyhágó erdélyi határtól a Tisza folyó felé: Erdélyhez számították. E sorok Írója öt és fél évig lakott Nagyváradon, egy és fél évig Rézbányán, pár hónapokig Magyarcsékén, Vaskoh, Belényes, Biharfüred hetenkinti kiszálló helyei voltak. Bejárta Szatmár, Máramaros, Szilágy, Bihar, Arad és Temes vármegyéket s ilyenkor a nevezett megyékben, nem pedig Erdélyben járt. Az igazi erdélyi vármegyék a Királyhágón túl.kezdődnek, nevezetesen: Beszterce Naszód, Szolnok-Doboka, Kolozs, Maros-Torda, Torda-Aranyos, Alsófehér, Udvarhely, Kisküküllő, Nagyküküllő, Szeben, Háromszék, Csik, Fogaras, Brassó, Hunyad, Krassó-Szörény- Nem azt akarom ezzel mondani, hogy belenyugszunk, hogy a szükebb, helyesebben az igazi, értelemben vett Erdélyt előbb a názi, azután a muszka taligába fogott Romániának Ítélte az európai térképet nem jól ismerő és a dolgot felületesen s lelkiismeretlenül kezelő párisi konferencia, hanem hogy a magyarországi delegáció — ha muszka nyomásra nem tiltakozott —, legalább felvilágosíthatta volna a konferen- , ciát, hogy az említett hat vármegye nem erdélyi részek, nem is voltak, csak az első trianoni úgynevezett békekötéskor játszották ki az akkori konferencia tudatlanságát. Ha az ilyen eljárást tiltakozás nélkül fogadjuk el, a románok tolvaj kaszás módjára mindig több és szélesebb rendeket kaszálnak be Magyarország területébe s legközelebb a Hajdúságot és a Nyírséget, azután a Szolnok és Jászságot, Békést, Csongrádot, Csanádot is Erdélyhez számítják a Tiszát véve erdélyi határul a szentes-csongrádi és a szolnoki és szegedi hidakkal együtt. A párisi konferencián egy máramarosi rabbi, egy szilágyi favágó, egy szatmármegyei kisgazda, egy aradmegyei pópa és egy temesi kubikus, egy bíharmegyesi bányász is különbül képviselték volna Magyarországot az erdélyi kérdésben, mint akik tényleg képviselték, mert azok tudják, hogy az említett vármegyék nem járnak Erdéllyel együtt martalékul. Most azon a hangsúly, hogy revideálni kell a határozatot s le kell kapcsolni azt a hat vármegyét mint nem erdélyi részeket. Legyen, a határ Erdély és az anyaországunk között vagy a hat vármegye pontos délkeleti határvonalaival, vagy egyenes vonallal a Tisza eredetétől, a máramarosi Terebesfejérpatak Pop Ivántól le Délre Dettáig, úgy hogy Rónaszék, Aknasugatag, Nagybánya, Felsőbánya, Kapnikbánya,