Krónika, 1946 (3. évfolyam, 2-10. szám)

1946-07-15 / 7. szám

/1946 julius 15. "KRÓNIKA” 3-1K OLDAL, FÉNY NEM JÖHET KELETRŐL: Uj magyar “Resistence” a másik totalitarizmus veszélyeivel szemben! Magyarországról Nagy Ferenc és a Kisgazdapárt helyzetének újabb megnehezüléséről hoz hirt a táviró. A kommunisták vezeté­se alatt álló baloldali blokk továb­bi húsz képviselő kizárását köve­teli a Kisgazdapárttól, amelynek többsége ez újabb manőver sikere esetén hovatovább egyre inkább lemorzsolódnék. Ugyanakkor Svi­ridov megszálló orosz generális jegyzéket intézett Nagy Ferenc­hez, amelyben a kommunistáktól sugalmazott követelések hosszú sorával áll elő. Ezek között szere­pel a katolikus ifjúsági egyesüle­tek feloszlatása és a katolikus egyház “megrendszabályozása”. Ezt azon a cimen kéri Sviridov, hogy a katolikus egyházat orosz­­ellenesnek tartja, holott köztudo­mású, hogy csak kommunista-el­lenes és miként nem ellensége egyetlen nemzetnek sem, úgy hí­ven kitart a magyarság és évezre­des világnézeti és politikai hagyo­mányai mellett. Az orosz jegyzék több kisgazda­miniszter, államtitkár, főispán és vezető újságíró eltávolítását is kö­veteli, nyilván azzal a célzattal, hogy a baloldali • blokk emberei kerüljenek a helyükre. Ezenkívül feltűnő politikai letartóztatások is történtek, igy Pallavicini Györgyé akit a N.Y. Times tudósítása mint prominens királypártit említ, to­vábbá Pálfy József katolikus po­litikusé, aki a nazi-ellenes ellent­­állási mozgalomban vitt bátor sze­repével beigazolta, hogy a demok­rácia hive, valamint dr. Lajos Iván, volt pécsi jogakadémiai ta­náré, aki még a háború előtt a magyarságot figyelmeztető köny­vet irt, arról, miért nem győzhet­nek a németek. E letartóztatásokból, úgyszin­tén a katolikus ifjúság egyesüle­tek elleni hajszából, amelyeket Rajk László kommunista belügy­miniszter javarészt már fel is osz­latott, nyilvánvaló, hogy nem holmi nazi-fascisták, hanem a ha­gyományos magyar szellem hívei ellen folyik az elnyomás. Világos, hogy orosz tábornoki segédlettel azok további térhódításának biz­tosítása folyik, akik a magyar közéletet az államkapitalista kom­munizmus, a keleti orientáció és a szovjet-gyarmatiság vonalára sze­retnék végleg átállítani. El akar­ják távolítani útjukból azokat a nyugati szellemiségű és magyar érzületű politikusokat és politikai csoportokat, akiket és amelyeket e céljuk szempontjából hátrányos­nak tartanak. Önmaga, saját pártja és annak nemzethü elemei elleni lépéseket akar zsarolni Nagy Ferenctől a Komintern Budapestre áthelyezett magyar neylvü tagozata. Nyíltan és lelkesen megvalljuk, hogy mély rokonszenvet érzünk a keleti szolgaság elleni lázadó érzéseiket a Nyugat felé demon­stráló üldözöttekkel, ez uj antito­­taliter resistence-cal, ellenállási mazgalommal szemben, akiknek hősiessége még méltatást fog ta­lálni az újkori magyar történelem legszebb lapjain. Ugyanakkor azonban igyekszünk humánus megértéssel lenni Nagy Ferenc fölötte nehéz helyzete iránt is. Egy háborús tragédiától legyön­gült, éhező és vergődő, megszállt ország vezetője, aki még el sem jutott a békeszerződés aláírásáig s a győzelmes vörös hadseregtől támogatott parlamenti kisebbség terrorja alatt áll. Készséggel is­merjük el ennélfogva a kényszer­­helyzet egy nemét Nagy Ferenc számára, amiként annakidején a köztársaságnak szovjet-nyomásra parlamenti utón történt kikiáltása alkalmával sem haboztunk figye­lembe venni a moszkvai diktáto­rok és magyar marxista csatlósaik nyomását. Mint az országon kívül élők, a beleszólás jogát sem vindikáljuk magunknak abba, mit tegyen és mit ne tegyen Tildy Zoltán és Nagy Ferenc, de mint történelmi tapasztalatokkal rendelkező, több évtizedes megfigyelők még sem tudunk őszintén hinni az engedé­kenység módszerének helyességé­ben. Az első kizgazdapárti kizá­rások alkalmával megjósoltuk, hogy a zsarolást újabb követelé­sek fogják követni s röviddel ké­sőbb az egyik kommunista vezér máris kiadta a jelszót, hogy "még balrább kell menni, még teljesebbé kell tenni a demokráciát", — illet­ve azt az egyoldalú osztályuralmi előretörést, amelyet a teljes hata­lom megszerzésének végcéljával ők értenek alatta. Ismerjük a kommunisták fanati­kus uralmi étvágyát s tudjuk, hogy az semmiben sem csekélyebb a levitézlett másik totalitarizmus, a nazi-fascizmusénál, amelyről oly sokszorosan igazolódott be, hogy ha a kisujjat nyújtják neki, az egész kezet akarja. A kommu­nizmus épp úgy mint a nazismus egy, dinamikus, állandó belső fe­szitő erők gőzében élő irányzat, amely nem áll meg félúton, nem érheti be a demokrácia osztály­­köziségével, mikor a többi osztá­lyok politikai és gazdasági ereje megsemmisítésén alapuló egyol­dalú osztálydiktatura a lényegi célja. * * * Tildy Ós Nagy azt látszanak hinni, hogy a bolsevizmussal le­het tartós, becsületes egyezségre jutni. Azt remélik, hogy először az orosz kivonulást sikerül majd ba­rátsággal elérniük, azután pedig majd meglátják, mit lehet tovább tenniük. Forrón kívánjuk, hogy sikerüljön taktikájukkal mielőbb elérniök az oroszok teljes kivonu­lását, de nem leplezhetjük kéte­lyeinket e tiszteletreméltóan jóhi­szemű igyekezet naiv optimizmu­sával szemben. A mai engedé­kenység mindinkább a kommunis­ták kezébe adja az ország tényle­ges közhatalmát s mindegy, hogy Rákosinak, Révainak, Illés Bélá­nak, Vas Zoltánnak, avagy Spi­­ridovnak hívják e azokat a kom­munistákat, akik Magyarország porkolábjai lesznek, hiszen a ne­vezett “magyarok” épp úgy szov­jetpolgárok, sőt nem egy közülük őrnagyi rangot is visel a vörös hadseregben. Ma ki lehet tenni a cégtáblát, hogy “Spiridov és Rá­kosi, azelőtt Magyarország” * S még ha tényleg ki is mennek az oroszok, Rákosiék nem mennek ki a hatalomból, mert mint Riesz István szociáldemokrata igazság­ügyminiszter mondta cinikus, vakmerő nyíltsággal: a Szovjet­nek 83 mérföldes közös határa van a nyilt Alföld peremén Ma­gyarországgal s ezt “mindenkor figyelembe kell venni.” Az orosz kivonulástól tehát —> a nyugati demokratikus hatalmak szolidáris segítsége nélkül — nem várunk igazi felszabadulást. El­lenkezőleg a baloldali blokk nyo­másának fokozódását és gyorsu­lását éppen azzal az eshetőséggel hozzuk összefüggésbe, hogy aktu­álissá válhat a kivonulás és ak­korra kész marxista garnitúrát akar Magyarországon a nyereg­ben visszahagyni Moszkva. Min­den engedékenység csak az ör­vényhez viszi közelebb Magyar­­országot. Sok mély tapasztalati igazság látszik lenni az amerikai magyar református papság Nagy Ferencnek New Yorkban, junius 18-án átnyújtott memoranduma lapunk más helyén közölt tartal­mában, de különösen következő szakaszában.: “A becsület, — mondja a re­formátus memorandum — a m férfiasság: történelmi erő. Szá­zadokat éltet és lelkesít, ellen­ben az önlényeg megtagadá­sáig menő megalkuvás destruk­tiv; nemzedékek lelkét öli meg és aljasitja le. Ezzel a történel­mi erkölcsi törvénynyel szem­ben édes-kevés meggyőző ere­je van az ideiglenes előnyökre, vagy kényszerhelyzetekre va­ló hivatkozásnak.” Nem kívánjuk, oly ridegen ta­gadásba venni a kényszerhelyzet jelentőségét, mint azt református testvéreink e memorandumukban tették, de tagadhatatlan, hogy a kényszerhelyzetek mai fajtája mégsem annyira reménytelen és kiut-nélküli, mint volt a háború alatti magyar miniszterelnöké. Ma nincs többé háborús, teljes el­szigetelség, mint akkor, amikor Magyarország a világtól elvágva ki volt szolgáltatva Hitler túlere­jének. Nemcsak a Szovjet győ­zött, de a nagy demokratikus Amerika és a többi nyugati de­mokratikus hatalmak is! Magyarország a keleti orientá­ciótól csak belső bolsevizálást és szovjet-vazallusi szégyensorsot várhat, — szabadságvágya, ha­gyományai, öröklött nyugati szel­lemisége és az egyéni életre való begyökerezett hajlama mind arra utalják, hogy a Nyugattól várjon felmentést mai szorongatottságá­­ból. Nemcsak a néma, de az őszintétlenül beszélő gyermekek sem érti anyja sem a szavát. A Nyugat, főként Amerika vezetői­ben van lelkiismereti érzés, hogy nem szabad egy évezredes nyu­gati civilizációju országot oda­dobni a bolsevizmus és keleti im­perializmus zsákmányául, hanem segíteni kell a politikai és világ­nézeti érdekszféra-rabsága alól való felszabadulásban. Ez a haj­lam megizmosodnék, erőteljessé és erélyessé válhatna, ha a ma­gyar kormány részéről, bátor, fér­fias tettekkel nyerne ösztönzést, ha a magyar kormány a világ előtt harsány bátorsággal meg­­tapellálná az antidemokratikus és embertelen érdekszféra-tévitéle­­tét. Nagy Ferenc pártja abszolút többséget kapott a magyar néptől s mindaz amit Rákosi spiridovi asszisztenciával csinál, a népaka­rat szabadságáról szóló yaltai megegyezésnek, valamint az At­lantic Charternek és a Négy Sza­badságnak cinikus, erőszakos ki­játszása. Nagy Ferenc határozott­sággal és önérzettel léphet fel, mert mögötte az ország közaka­rata s mint a többség öntudatos képviselője nem kell tűrnie a ki­sebbségi zsarolást, annak a kom­munista társaságnak terrorját, amely tapsolt, amikor Sztálin és Molotov barátsági szerződést ad­tak Hitlernek és Ribbentropnak, amivel rázuditották a világra Hit­ler világuralmi háborúját. * * * Nem hiszünk az “Ex Oriente Lux!” régi mondás mai magyar igazságában. Nyugatról jött Szent Istvánnal a keresztény kultúra fénye és államalkotó erkölcsisége, amely ezer esztendőn túl éltette a magyar nemzetet s a Szabadság szellőit csak arról várhatja a ma­gyar. Ha pillanatnyilag homályos, ködös és felhős is a nyugati égbolt s napja még nem is süt reánk tel­jes fénnyel, hü szivek féléié for­dulnak és várják éltető melegéi:, mert rajta kivül nincs más fény a magyar léleknek, — csak a bol­sevik szolgaság éjszakája a má­sik oldalon...

Next

/
Oldalképek
Tartalom