Krónika, 1945 (2. évfolyam, 2-11. szám)
1945-04-15 / 4. szám
1945. április 15. “K R Ó NIK A” 9-IK OLDAL' KRÓNIKA A “KRÓNIKÁNAr A frontokon megindult a végleges likvidálás munkája, sokkal rohamosabban, mint ahogy azt még a legoptimistábbak is elképzelhették volna. Minden fronton. A nyugati fronton francia földön már nem áll német katona, közeledik Hollandia teljes felszabadítása, a Rajna nyugati partja teljesen a szövetségesek kezében van és minden várakozás ellenére a szövetségesek aránylag nagyon könnyen tudtak áthatolni azon a hatalmas akadályon, amelyet Rajnának neveznek. Itt Németország szivébe hatoltak három irányban, az egyik Délbajorország felé mutat, a másik az Északi Tenger melletti nagy kikötők felé, a harmadik lökés egyenesen Berlin felé tart. Ami azonban tüneti szempontból még fontosabb, ezek a nagy, döntő jelentőségű győzelmek aránylag sokkal kevesebb véráldozatokba kerültek, mint azelőtti kisebb győzelmek. Még jelentősebb szimptoma a fogságba esett németek nagy száma, a zsákmányolt hadianyag és mindez együttvéve azt mondja, hogy az egykor oly félelmetes hadigépezet felbomlásban - van. Egyetlen, még kisebb jelentőségű, győzelemről nem tudnak egyik frontról sem beszámolni a németek már hosszú ideje és ez mindent megmond. Megmondja azt, hogy már csak a terror hatása alatt harcolnak a német katonák, de ahogy lehet, megadják magukat és mivel ez a dolog a végletekig már nem mehet, a háború sorsa már eldöntöttnek tekinthető formailag is. Ami ezután jön, az már csak fölösleges vérontás, kiprovokálása még nagy értékmegsemmisüléseknek is, mert az csak természetes, hogy ily kedvező helyzetben a szövetségesek nem engedhetnek időt a megvert ellenségnek, hogy. újra szervezkedjen, amivel a háborút esetleg még sokáig ki tudná huzni. A stratégák és történészek dolga lesz utólag pontosan kielemezni a mostani német összeomlás lelki és tárgyi okait, a Krónikás csak annak a megállapitására szorítkozhat, amit lát. És megállapíthatja azt is, hogyi az annyira (kárhoztatott monarchista kormányformában több lelkiismeretesség volt saját népe irányában, mint azokban, akik azzal dicsekednek, hogy a társadalom legalsóbb rétegeiből kerültek nemzetük élére — mindenesetre nem kérdezték meg a nemzetet, hogy akarják-e őket. ■— Azok az uralkodók, aránylag kedvező helyzetben, oly tisztikarral, oly legénységgel, amely hűségesen szolgálta őket, nem akarták kihúzni a háborút pusztán presztízs okokból, nem akarták még egy csomó millió ember vérét pár heti időhaladék kedvéért feláldozni, így történt a napóleoni háborúk alatt, igy történt előbb, igy volt 1859-ben 1866-ban, 1904-ben az orosz-japán háborúnál 1918-ban, sőt még a mostani háborúban is az olaszoknál. Csak a diktátoroknak nem volt elég soha a polgártársaik vére, sem az I. sem a III. Napóleonnak, sem Mussolininek, annál kevésbbé Hitlernek. A tanulságok kézenfekvők. * Az észak-keleti fronton szimptomatikus jelentőségű Danzig eleste és a délkeleti fronton a Dunántúl magyar részének orosz kézbe kerülése és a Duna északi részének majdnem teljes megszállása. 1683 óta, amikor Szobieski János lengyel király segítségével I. Lipót habsburgi fejedelemnek sikerült megakasztani közvetlenül Bécs falai alatt Kara Musztafa óriási túlerőben levő török hadait, a hajdani császárvárost ily közelről még nem fenyegette ellenség. Napóleon a Duna túlsó partján Alpern és Wagramnál volt, a poroszok 1866-ban csak megközelítették a várost, most, hála a hitlerizmusnak, hála az Anschlussnak, a civilizáció eme egyik, vitathatlanul legfontosabb gyupontja könyen romhalmazzá válhatik, mint szerencsétlen szülőhazánk gyönyörű fővárosa, mert a hadiérdek nem tűr ellenmondást, nem kívánhat mérsékletet főképp azoktól, akiknek a városain a bécsi csőcselékből is kiinduló hitlerizmus minden parancsoló ok nélkül, de annál könyörtelenebből végigszántott. Ha Bécs valamely csoda folytán megmenekül, de megadja magát, utána jönnek azok a területek, amelyeken talán hét évszázada nem járt igazi ellenség, az alpesi vidékek Ausztriáján. Amit ez az előrenyomulás jelentene, fölösleges bővebben fejtegetni, hogy visz,ont a németségnek már amúgy sem használna, azt viszont Hitlerék számára fölösleges elmondani. Tudják és vglószinüleg akarják is. Ha ők pusztulnak, pusztuljon mindenki és minden. Remélhető azonban, hogy az Alpesek bátor népe, amely egykor a nagy Napokon ellen magára hagyatva is harcolt, sikeresen, ezúttal Hitler ellen is felveszi a harcot, amire a jelek bőségesen meg vannak. Hofer András utódai, vallásosak, hazafiak, önfeláldozók most is. Nem fognak Hitlerrel, hitük legnagyobb ellenségével, törvényes hatalmuk bitorlójával egy fronton harcolni, hogy hazájuk romhalmazzá váljon. * Az olasz fronton aránylagosan szélcsend van, de itt is napok kérdése, hogy megmozduljon minden, mert az orosz sereg már az Adriához közeledik, könnyen hátba támadhatja azokat a német csapatokat, amelyeknek már régen nincs keresni valójuk azon a fronton. Ezekkel a harci eseményekkel együtt rohamosan közeledik az az állapot, amely Középeurópában először I. Napoleon alatt bomlott meg, amikor az észak-kelet felé gravitálva, Poroszországot először tönkretették ugyan, de azután oly erős nyugati nagyhatalommá tették, hogyi csak idő kérdése volt, mikor terjeszkedik még tovább, amire azután 1866-ban és 70-ben bőségesen volt alkalma. Most, mindazt, amit a 19-ik században szerzett, leszedik róla: Kelet Poroszországot, Pozent, Hannovert, Kurhesszent, Hesszen Kasselt, a Rajnai tartományt, Frankfurtot és ha a mindenható térképcsinálók minden konzekvenciát leakarnák vonni a »történelemadta tanulságokból, azt csakis egy hatalmas osztrák ország visszaállításával tehetik, amely a részeire felbontott német nyelvű országokban ismét oly vezérhatalom volna, amely soha sem törekedett nyugat felé, sohasem akart Németország szivében nagy területeket szerezni* hogy azokkal myugat, vagy akár észak-ke• let felé döntő nagyhatalom legyen. * A Távolkeleten a háború tengeri jellegénél és az óriási méretek folytán az események nem oly kézzel foghatóan tragikusak, és látszólag sokkal lassabban történnek. Lényegében azonban Japán tengeri fölénye már megsemmisült, az többé ebben a háborúban helyre nem hozható és ebből kitetszik, hogy a lassú fejlődés, előbb utóbb, inkább előbb, mint utóbb, rohamos befejezésben fog kulminálni. Közös szimptomája azonban európai szövetségesével, hqcjy mig eleinte mindketten óriási győzelmeket arattak, addig most még elvétve sem dicsekedhetnek ilyenekkel. Ezzel a helyzettel pedig szorosan összefügg az a diplomáciai mozdulat, hogy Oroszország felmondta Japánnal a megnemtámadási szerződést. Lehet, hogy ebből nem lesz háború a két szomszéd között, az is lehet, hogy csak azért nem lesz, mert Japánt addigra Anglia és Amerika már térdre kényszerítik. Bizonyos azonban az, hogy az orosz gesztus bevezetője valaminek: röviden visszafizetés a negyven évvel ezelőtt, 1905 május elején történteknek, amikor az orosz flottát a csuzimai tengerszorosnál Japán döntően megverte. Az oroszok mindenesetre gavallérosabbak, mint ellenfelük, mert legalább figyelmeztetik őket előre. Holott a japánok, úgy 1904-ben Port Arthurnál, akárcsak 1941-ben Pearl Harbornál, mély béke idején minden előzetes figyelmeztetés nélkül, orvtámadással szereztek nagy előnyt. Remélhetőleg ennek a módszernek, amelyet többek között Románia is szép sikerrel alkalmazott, ezúttal alaposan véget fognak vetni. * Az orosz diplomácia más irányban is szívósan halad kitűzött céljai felé. Törökországgal kötött szerződését akarja revízió alá venni, mert a mostani szöveg "már nem megfelelő". Mivel pedig a Kaukázustól eltekintve, ahol a törököknek nem túlságosan nagy érdekeik vannak, a két ország között közös érdek, vagy helyesebben mondva érdekellentét csakis a Bosporusnál és a Dardanelláknál lehet, amelyek a Fekete Tengert mindaddig zárt tengerré teszik, amíg azok török kézben vannak, ennélfogva bizonyos, hogy a revizió csakis ezen a téren lehet, még pedig nem olyképp, hogy Törökország kezében maradnak azok a szorosok szuverén joggal, hanem épp ellenkezőleg. Oroszország most már nem csak a Feketetengeren van közvetlenül érdekelve s román és bolgár hübérállamai révén közvetve is, hanem Jugoszlávia által az Adrián még nagyobb mértékben. Azt pedig csakis úgy érheti el, hogy szükség esetén azonnal se, Töredék az “ARANY TROMBITÁBÓL” Irta: SÁROSI GYULA. Bem, Osztrolenkának hires lengyel hőse, A bőgő ágyuknak régi ismerőse, Windischgrätz Bécs alatt a fejét kívánta; Az orosz utána tőrét váltig hányta, S hogy megszabaduljon tőle könnyű szerrel, Rálövetett Pesten egy Pólyák emberrel; De mert ez a golyó nem volt öntve Bemnek, Szándéka nem sült el a gaz muszka kémnek. Székelyek! Őt Kossuth küldi most hozzátok, Hogy mint apátokat, olybást fogadjátok: Mert hová Bem táti az ágyukat tartja, Ezerek sírjának készül ott a partja. Felül az ágyúra, — hej, ez az ő lova! Melyet le nem lőttek alóla még soha: S egy lovagkorbácsot tartván a kezében, Beveszi az eget, ha kell, jó kedvében. A Kárpát mögül is jól funak a szelek: Csapatonkint futnak hozzánk a lengyelek, Bulharin, Visóczki, Torzsiczki és többen, Oly nevek, mire a német is megdöbben, Kik, hogy feltörhessék szabadságuk sírját, Itt nálunk keresik mély Sebőknek irját, Fel is találjátok, hős lengyel vitézek! Sírok örömömben, ha csak rátok nézek. Felszállt a fehér sas! — hazátok címere — Melyet repültében a zsarnok levere. De foszlik a népek szeméről a hályog, S a népzsarnokoknak üt már végórájok, Kik ellen kivívni közszabadságunkat, Szükség, hogy együvé vessük a vállunkat.
