Krónika, 1945 (2. évfolyam, 2-11. szám)
1945-04-15 / 4. szám
•- 1945. április 15. "KRÓNIKA" 5-IK OLDAL A nagy konferencia előtt Irta: KRÓNIKÁS A sanfranciscoi konferencia teendői, éppúgy mint külsőségei minden más hasonló fajtájú konferenciától végtelenül külömböznek. A bécsi kongresszus például a tökéletesen győző, kevésszámú, nagyhatalom tanácskozása volt, de ott meghallgatták a kisebb szövetségeseket, semlegeseket, sőt a legyőzött franciákat is. Az 1878 as berlini kongresszuson szintén résztvett a nagyhatalmakon kivül egy csomó kisebb ország is és itt a jellegzetesség abból állott, hogy a lezajlott háború után jóval, a döntés tuladonképpen azoknak a kezében volt, akik nem is vettek részt a háborúban. Mindkét esetben a döntések a többé kevésbbé nem az erőszak, hanem a békés kapacitálás, a belátás eszközeivel lettek megkovácsolva és ezért többé kevésbbé tartós békét is adtak az emberiségnek. Mindkét esetben pedig a békének az vetett véget, hogy biznnyos pontokat (olasz egység, Lengyelország helyreállítása, a Balkán) elmulasztották rendezni. Az 1918-as időket követő békekonferenciákon a győztesek teljesen elzárkóztak a legyőzőitek meghallgatásától is, annál kevésbbé koncessziók megadásától. Nem hallgatták meg még volt szövetségesüket, az oroszokat sem, jutalmakat adtak nyakra főre szeszély, vagy befolyás arányában. Szerény egyensúlyául pedig a hatalmi szóval létrejött területi változásoknak, megalkották a Népszövetséget, wilsoni elgondolás szerint, benne pedig ugyancsak Wilson elgondolása szerint a faji, elvi és vallási kisebbségek védelmét, mint nóvumot. azonban azokat az igen erősnek látszó szankciókat, amelyek alá a területi változtatásokat helyezték, elmulasztották a kisebbségi kötelezettségekre is alkalmazni. Az eredmény ehhez méltó volt már kezdetben, mert a területi rendelkezéseket a lengyelek Vilnában, a csehek Teschenben, a litvánok Memelnél, az olaszok Fiuménél, a magyarok Sopronnál, a japánok az összes népszövetségi mandátumos szigetekn -1 megszegték. De nem is lehet mind részletesen felsorolni, elégedjünk meg azzal, hogy a törökök egész alaposan felrúgták az egészet. És mindegyik sikeresen, holott ahol azokat végrehajtották, semmiféle enyhítést azután elérni nem tudtak. A kisebbségi szerződéseket pedig, hogy miképp hajtották végre, erről ma már talán még a legelfogultabb ember sem merne dicsérőleg, vagy, elismerőleg nyilatkozni. A mostani konferencián formailag egyforma jogokkal vesznek részt kicsinyek-nagyok (higyjük, hogy nemcsak formailag, mert pld. az Egyesült Államok igazán nem imperialista, vagy bosszúálló szándékkal vesz részt és igy módjában van a kicsiny országok igazságos álláspontját hatásosan támogatni.) Részt vesznek továbbá a semlegesek is, egy kettő kivételével. (Akik az utolsó pillanatban üzentek (jáborut, de nincsenek fegyverben, nincsenek a csatatéren, azokat lényegében semlegeseknek kell tekinteni.) Viszont nem vesznek részt semmiképpen sem még a már behódolt, legyőzött államok Sem, annál kevésbbé a még harcolók, vagy csak részben harcolók, mint pld. Olaszország. A fehérfaju emberiség egyetlen igazán egyetemes tekintélyű egyházi feje, a pápa, mint megfigyelő sem vesz részt. Mindezek pedig lényeges különbségek az előbb említett konferenciákkal szemben. Még lényegesebb azonban, hogy semmiféle békefeltételekkel, alkudozásokkal nem foglalkoznak, nem is foglalkozhatnak, sőt ily irányban még megbeszélések (hivatalosak) sem lesznek, nem is lehetnek. Ha ezeket a külömbségeket tekintetbe vesszük, akkor a várható eredmény sem lehet az, mint bármelyik elődjénél, mert akármelyik eredménynél nélkülözhetetlen előfeltétel minden érdekelt állam hozzájárulása, akár azért, mert mint győző azt előnyösnek tartja magára, akár pedig azért, mert mint legyőzőttre, azt rákényszerítik és bármelyik esetben a határozatot elfogadott nemzetek szövetségének tagjain múlik, hogy azokat be is tartsák. Mivel pedig, ismételjük, erről most szó sem lehet, ezek szerint az a konferencia, csakis- kerete lehet annak a jó, vagy rossz békének, amelyet a nagyhatalmak fognak megácsolni a harcok lezajlása után. A szép keret pedig jó és szükséges, de mégis a kép a lényeges. A keret van a képért és nem a kép a keretért. Viszont kétségtelen az, hogy a szép keret mégis fontos szobadísz, függetlenül a kép belső művészi értékétől és a legdrágább képet is csak emelheti a megfelelő keret. Ha pedig erre az álláspontra helyezkedünk a józan ész alapján, akkor a mostani tanácskozás mégis tehet valamit, sokat, talán mindent, hogy a nagyok által létesítendő békemünek biztos megőrzője legyen az igazi, a meg nem hamisított a félre nem vezetett nagy Wilson szellemében. Wilson annak idején az úgynevezett ‘‘kisebbségek*’ védelmét helyezte előtérbe, azzal, hogy az úgynevezett elnyomatás alól felszabadított népek helyett nem akar más nyelvi, faji, vagy vallási kisebbségeket elnyomva látni. Tudjuk, hogy megfelelő szankció hiányában már kezdettől fogva miképp játszották ki ezt éppen azok a népek, amelyek régi birodalmakat, tökéletes gazdasági, történelmi, politikai egységeket törettek széjjel hatalmas pártfogóik segitségével, akiket megtelitettek azzal, hogy ők mily keservesen el voltak nyomva. Viszont éppen ezek sokkal inkább nyomták el kisebbségeiket, mint ahogy őket azelőtt “elnyomták”, sokkal jobban mint pld. Franciaország Elzászban a a németeket, holott Franciaország nem kötelezte magát az alkotmányban becikkelyezett kissebbségvédelemre. Sokkal jobban, mint pld. Anglia és Amerika, de még azután is ők voltak nagyszerű és költséges propagandagépezetükkel, amelynek Wilson is felült részben, inkább a panaszosok, mint a vádlottak, a sajtóban, sőt a Népszövetségnél is és még ma is (nem a mostani dolgokra nézve, hanem a két világháború közötti és az azelőtti időkre nézve) ezeket halljuk, de ezúttal már nem kisebbség védelmi újabb, hatásosabb rendelkezések kapcsán, hanem népkicserélés, megtorlás címén, nem csak bűntettekért, hanem azért is, ha valaki minden egyéb bűn nélkül ragaszkodott szülőhazájához, anyanyelvéhez. Háromszáz évvel ezelőtt Europa legműveltebb részét az akkori arányokhoz mérten majdnem oly nagy arányú pusztító háború dúlta emberéletben és értékben mint a mostani háború. Ezt a háborút, amely Harmincéves Háború néven ment át a világ tudatába, mint elrettentő példa, 1648-ban fejezte az úgynevezett Westfáliai béke, amelyet a most elfoglalt Münster német városban kötöttek meg. Az ott megpecsételt területi változások közül sok még ma is érvényben van, sok hamar, vagy később bizonyos változásokon ment át, de ennek a konferenciának, amelyen győzők és legyőzőitek egyformán részt vehettek,. egyetlen áldásos, máig is tartó s remélhetőleg örökké tartó eredménye mégis volt. Európát a reformáció kezdete óta a vallásüldözések, vallásháborúk dúlták, testvérharcok, irtózatos kegyetlenséggel és gyűlölettel. A Harmincéves Háború is ilyen okból kezdődött, folytatódott és tartott. Ez volt az utolsó igazi vallási háború, a béke, még inkább annak őszinte végrehajtása mindkét oldalon, előbb a háborút szüntette meg, lassankint azonban még a vallásilag türelmetlen országban is bevitte a köztudatba, hogy mindenkinek joga van oly hitet vallani, ami neki tetszik, feltéve, hogy azzal mást nem bánt és ma már szinte nevetséges volna ily alapon háborút kezdeni civilizált népek között. A san franciscoi konferencia az utasítások, a hatalmi erőviszonyok és a háború okozta jogos elkeseredés által korlátozott hatáskörrel, bizonyos államok távolléte mellett is talán örök időkre áldásosán írhatja be a nevét, ha egyszer és mindenkorra leszámol azzal, hogy egyik népnek joga van bármily elnyomást, nyílt vagy burkolt kényszert gyakorolni az országban levő más nyelvet beszélő, más hitet valló egyénre, vagy tömegre. Wilson szülőföldjén, a félreértett Wilson magasztos elveinek ily módon szolgálhatnak az emberiség örök hálája mellett. Ennek a konferenciának mindenképp módja van ezúttal elvileg kimondani és utána gyakorlatilag érvényesíteni, szankciók alá helyezni azt, hogy az úgynevezett faji, vallási, nyelvi kisebbségek, akár egyének, akár közületek, ezen oknál fogva semmiféle hátrányban, akár csak megkülömböztetésben nem részesülhetnek, reájuk bármily nyelv használatát nem kényszeríthetik és módjuk van megalkotni oly szankciókat, amelyek ezt az alapvető dolgot biztosítják is, amennyiben nemzetközi törvény erejével védik meg a bármiféle kisebbségek jogait hatósági, vagy magánosoktól eredő jogellenes cselekmények, politikai, gazdasági hátrányok ellen, vagy akár azon hatóságok és bíróságok ellen, amelyek nem adnak kellő védelmet az ilyesmik elkövetésénél, nem torolják meg kellő eréllyel az elv ellen szóban, vagy tettekkel vétkeseket. Ezekre módjuk van, ezt örömmel fogja üdvözölni minden tisztességes ember, még azok sem mernek ellen szólni, akik hátsó gondolatokkal vesznek át más népeket, fajokat, vallásuakat országukba és lassankint épp úgy átmegy ez a dolog a köztudatba, mint ahogy a vallásszabadság ügye is átment, Ennek az elvnek a törvényes körülbástyázásában a konferencia semmi akadályt nem láthat maga előtt és ez már maga elegendő volna arra, hogy a diktatúráknak, a nyelvi erőszak, a kisebbségek elnyomása is a diktatúra egyik, igen súlyos megnyilatkozása örökre véget vessen, véget vessen a nyelvi okokból keletkezett háborúknak, tehát a világbékét megközelítse, ha teljesen meg nem is valósithatja. És szabadjon megjegyezni, hogy az 1919-ben felrobbantott kettős monarchia ezen a téren minden más államot — Svájcot kivéve — megelőzött — fizetett propagandisták beszélhetnek akármit — mert a mindenféle fajhoz, hithez tartozó egyének tökéletes egyenlőségén és nyelvi szabadságán kivül egy területen sem voltak annyi nyelvhez tartozó nemzetnek vallási iskolái, politikai, gazdasági közössége, autonómiája, mint a kettős Monarchiában. (Olasz, szerb, román, horvát, cseh, lengyel, ruthén). Probandum est. s_________» TÉRJEN HAZA OTTÓ! rályának, minden népréteg egyforma, igazságosztó barátjának, aki a totalitaris nazismus üldözött vadjaként mindig a demokráciáért emelte fel lelkes szavát?! * * * Róbert ..Parker, az Associated Press volt magyarországi szerkesztője irja "Headquarters Budapest” cimii könyvében, hogy amikor 1940-ben meglátogatta otthonában Sigray Antalt, a hallban kifeszitett nemzeti szinü szallag felírást látott két oszlop között, rajta hatalmas betűkkel: “Várjuk a királyt!” Azóta a nazi terror eltüntette a ház gazdáját s a felírást is, de a fejetlenség, felfordulás, stagnáció és a jövő sötét aggodalmassága közepette ma minden igaz magyar lélekbe lángbetükkel kell beirva legyen ez a felírás, mint a magyar jövő egyetlen biztató Ígérete, megváltó reménysége. Térjen haza Ottó király!