Közérdek, 1915. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)
1915-12-06 / 23. szám
fi* ifi am m / / f Nagykároly, 1915. december 4 23-ik szám. Vili. évfolyam. KÖZÉRDEK = ÉRMELLÉE = Szaimár-, Bihar-, Hajdú- f's Szilágy vármegyékre terjedő társadalmi hetilap. / / V j. 'a. IVIegjelenik minden szombaton reggel. Nyilttér sora 50 fillér, — Kéziratot nem adunk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Károlyi György-tér 36. ..Telefonszám: 95. = Fel elős szerkesztő és laptulajdonos Simkó Aladár Előfizetési árak: Helyben és vidékre postán küldve egy évre 8 K, félévre 4 K Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére a felelős szerk. jogosult. Mire jutottunk? 1915. november 29. (S) A hőmérő (> fokot mutat a fagypont alatt. Hidegtől összegémberedett asszonyok állnak reggeli 7 órakor a városháza előtt s várják amig feljön a tekintetes fogyasztási adópénztárnok ur és utalványt ad számukra a város által a lakosság részére beszerzett tűzifából. Várnak, várnak, várnak percről- percre növekszik számuk s mire nyolc felé közeledik a toronyóra mutatója, a városháza bejárata tele van reszkető, didergő alakokkal. * * * Az óra nyolcat üt. Hajszálnyi pontossággal jelenik meg a Mesiásként várt hivatalnok és jól fütött meleg szobában elfoglalja helyét az Íróasztalnál. Didergő fiatalasszony jelenik meg először az Íróasztal melleit. Uram! férjem tizenhat hó óta küzd a harctéren, két apró gyermekem van otthon. Egy szál tűzifánk sincsen. Nincs amivel megmele- gitsük az ételt. Ha Istent ismernek, adjanak egy méter tűzifát, mert elleneseiben el kel pusztulnunk a hideg miatt! Nincs tűzifája a városnak! Nem jött. Ez az egyszerű felelet az esdeklésre. Azután öreg asszony következik. Eeszketö kezekkel teszi le a busz koronát az asztalra s elmondja, hogy leánya betegágyat fekszik, a hatodik élő gyermeknek adott életet. Elfogyott a tűzifájuk, nincs mivel megmelegiteni a fürösztö vizet az újszülött számára. Nem jött fa ’ nincs tűzifa ! ez a felelet . És igy megy ez órákon kérésziül. Valósággal kálváriát jár a város lakossága, apraja, nagyja. Van olvanis, aki órákig ott időzik az irodában, talán nem is fáért, de azért, hogy didergő testét melegítse. És ez mindennap megismétlődik. Mert ha érkezik is egy pár vaggon fa a város számára, arra oly sok az aspiráns, oly sok a protektiós egyén, hogy egy félóra alatt be kell szüntetni az utalváuv kiosztást, mert elfogyott a fa . . . Ide jutottunk, erre jutottunk! . . . * * * » Ne értsenek félre. Én most az alsó és középosztály nevében beszélek, azok nevében, akik napszámból és fizetésükből kénytelenek élni s a hadseregnek nem szállíthatnak sem zsírt, sem papirosbak- kancsot, sem búzái, vagy őrleményeket, — csak a fiaikat szállítják a hadseregnek a lövészárkokba. Sokat-sokat edződtünk a háború alatt az bizonyos. Ami a ruházkodást és élelmezést illeti: Sanyarú Vendelekké vedlettünk át. Lemondtunk az evésben is nem csak arról, ami élvezett, de még annak egy részéről is, ami szükséges. Magyarország népességének legderakabb része oda künn Karcon az itthon maradt résznek pedig felénél többje koplalva szolgálja a hazát. A nélkülözésnek tehát sok fajtáját megtanultuk s ha nem is épp hangtalanul, bele is törődtünk valahogyan. Mégis van egy olyan fajtája is a nélkülözésnek, amit — attól tartunk — teljességgel nem fogunk tudni megszokni. A kemény tél igen korán beköszöntőit, fa pedig niiics. Ami kicsi itt-ott, piacon, hol akadna, olyan rémitöen drága, hogy hallatára az ember hátába még jobban bele áll a hideg. Egy-egy hitvány kis szekérke fáért, amelyben mintegy félméternyi paszuly- és paradicsom karó- vastagságu szedett-velt fácsk a lézeng, 28 — 30 koronát elkérnek. Szén meg nincs. No hát ez semmiképen sem rendezett állapot. A közönség, ez ami naiv, tehetetlen közönségünk, amelyet az Isten is tán csak türelmes beletörődésre teremtett, még ennél a kisebb energiát kivánó ügyben sem tudott cselekedni semmit sem bőre megmontése érdekében. Hát most, a szervezettség teljes hiányában és teljes hiányában a társadalmi vezető tekintélynek, aki a sok külön szálú, de egy irányban futó érdeket összekalapácsolná, ugyan mit tudna cselekedni? Hiszen társadalomról — amit joggal annak nevezhetnénk, szó sem lehet. Nagykárolyban csak különböző nagyságú mnberc-oportok telepedtek ide le és pedig tehetetlenségi törvény ereje szerint a sors szele sodorta őket. ide és élnek ugyané törvény szerint. Mint egy szétzüllött nyáj, úgy bomlik szét ami társadalmunk. Egyéb közösséget nem érez, mint az ugyanegy helyben való lakás közösségét, — no meg a közös nyomorúságot. Mit tud egy ilyen szertezilált, szervező akarás nélkül ődöngő tömeg csinálni magában, önmagáért? Most ismét itt áll tehetetlenül újabb nélkülözés előtt. Értjük a tüzelőszer hiányát. A kemény tél túlságosan hamar bekövetkezett. Fa pedig nincs. Lehetetlen dolog elvárni, hogy közönségünk most szervezkedjék, hogy vegyen meg egy erdőt, vágassa ki és hozassa be. De hát hol van a városi hatóság?? A hatóság! persze itten rejlik a dolog bibije. Mert az tagadhatlan, hogy valakinek hihásnak kell lenni abban, hogy ide jutottunk, ez pedig semmi esetre sem az alsó és középosztály, akik keserves filléreiken tengetik az életüket, de az a hatóság, akinek kötelessé.e lett volna annak idején gondoskodni arról, hogy a város lakossága ne legyen kitéve a tél nyomorának, a tél szenvedéseinek. Ezúttal ne kutassuk azt, hogy kinek hibájából jutottunk ennyire. Majd eljön annak is az ideje és akkor számonkérjük mindenkitől, mit tett a háború alatt a hazáért, a polgárságért, a gondjaira bízott lakosságért ? Most az a fö, hogy sürgősen intézkedjenek tüzelőfa beszerzése iránt. Nincs most idő arra, hogy két-három képviselőtestületi ülésen tárgyaljanak afelett, hogy honnan vásároljanak tűzifát és milyen feltételek mellett I ? Tessék vásárolni a lakosság számára lüzelő anyagot bármily áron. Fog töméseket, műfogakat, platinahidakat aranykoronákat teljes garancia mellett készít; foggyökereket és fcijós fogakat fájdalom nélkül eltávolít: Farkas Mór 4ÄZ Nagykároly, Jókai-u. 3. i.*V
