Közérdek, 1914. július-december (7. évfolyam, 27-37. szám)

1914-07-25 / 30. szám

6-ik oldal. KÖZÉRDEK 1914. julius 25. 30-ik saám. Már maga az első szám is botránnyal kezdődött, de ami türelmes, intelligens kö­zönségünk nem élt a retorzió jogával, holott más városban az egész társaságot egysze­rűen kidobták volna. Ilyen tónusban folyt le az egész előadás, amely után kárpótolva gondolta magát a közönség Balla felléptével, ami, mint fent is említettük, elmaradt. Balla éjjel 12 óráig felöltözve várta, hogy szóllitsák a pódiumra, de a művésznők egyike zsebrevágva a 147 kor. bevételt, egy­általán tudni sem akart Balla felléptéről. Hogy azután a tisztelt művészgárda meg­kapta a magáét az önként érthető, akik a reggeli szürkületben szó nélkül mondottak búcsút Nagyítóról nak, természetesen maguk kai vivén Balla Mariska 450 koronáját is. Katz Izsák, a Színház Mozgó vállalat igazgatója, értesülvén a Vándortruppnak Balla Mariskával szemben elkövetett eme minden kritikán aluli eljárásáról, másnap felkereste Balla Mariskát és felkérte, hogy az esteli előadásán lépjen fel és kabaré számokat ad jón elő a mozielőadás keretében. Balla Ma­riska kijelentette, hogy a nagykárolyi közön­séggel szemben, akihez régi és kedves emlékek fűzik, készséggel tesz eleget a felhívásnak és este a Mozgóban tel is lépett. Városunk intelligens közönsége megértve a Mozgó Vállalat iníentióját — mely elégté­telt akart adni a felültetett művésznőnek — impozáns számban jelent meg az előadáson és a színház fala igen régen hallott olyan tapsvihart, mint mikor a régi kedvenc a szín­padra lépett Kendek között énekelte el a művésznő az énekszámait, miközben a kö­zönség szűnni nem akaró tapsokkal szolgál­tatott elégtételt annak, akit a korai reggeli órákban még — nem ismerve a tényállást — a nagy károly iák iránti hálátlansággal vá­dolt meg Katz tekintélyes összegű fellépti díjjal honorálta a művésznőt, aki lapunk utján ezúttal is hálás köszönetét fejezi ki a Nagy­károlyiaknak, a minden, őri pártfogásért. Gazdálkodók figyelmébe! Cséplési idényre van szerencsém a t. gazdaközönség b. figyelmét dúsan felszerelt szál; ás vizmentesponyva kölcsönöző intézetemre felhívni. Ajánlok továbbá csépléshez : magyar és porosz elsőrendű szeneket úgy waggon számra, mint kicsiben. Reiter Adolf Nagykároly, Cróf Károlyi Gyúrgy-tér 14. Telefonszám 93. Telefonszám 93. Zár és lemezgyár közgyűlése. A nagyknro- lyi zár és lemezgyár vasárnap tartolla meg évi rendes közgyűlései, a Közgazdasági Bank R.-t. nagylermében. A gyűlésen — minthogy az igazgatóság mandátuma időközben lejárt — az igazgatóság felkérése folytán, dr. Antal Ist­ván elnökölt, aki konstatálván, hogy 14 rész­vényes van jelen, aki 459 szavazatot képvisel és tekintettel, hogy a múltkor egybehívott köz­gyűlés határozatképtelensége folytán, a jelen­legi gyűlés a részvényesek létszámára való te­kintet nélkül is, jogerős határozatra lett egy- behiva, azt megnyitódnak jelentette Ki és a jegyzőkönyv vezetésére Ignác László rész­vényest kérte fel, mig hilelesitőkíil a közgyű­lés Varga Imre, Jakabífy Gábor és Klein Ber- nát részvényeseket választotta meg. Az igazgatóság jelentését az 1913. évi üzlelévről dr. Antal istván terjesztette elő, aki ecsetelve ; úgy az 1912. mint 1913. évi rendkívül kedve­I zötlen gazdzsági és hitelviszonyokat, a mutat- ' kozó üzleti veszteségek fedezése céljából az alaptőkének 75000 koronával való leszállítását és ezzel egyidejűleg uj részvények jegyzésével 1500 drb. uj részvény kibocsájtását hozta ja­vaslatban közgyűlésnek. A gyűlés Varga Imre részvényes hozzászólása után kimondotta, hogy utasítja a régi igazgatóságot arra, hogy behatóan puhatolódjék arra nézve, hogy a rész­vények elhelyezésére nézve, törzs, esetleg el-l I sőbbségi részvények kibocsájtását tartja a cél- j ! ravezetőbbnek és erről a rövid időn belül, I egybehívandó rendkívüli közgyűlésnek tegyen jelentést. Az 1913. évi számadásokat illetőleg a föl mentvényt számadóknak megadta. Általá­nos megnyugvást keltett elnök azon kijelen­tése, hogy tárgyalásokat folytat a részvénytár j saságra nézve igen kedvező megoldás tárgyá- I ban, melyről a jövő közgyűlésnek tesz jelentést. I Felügyelő-bizottság tagjává Ignác Lászlót vá­lasztotta meg a közgyűlés és felhatalmazta a : régi igazgatóságot, hogy a legközelebbi közgyü- j lésig, a részvénytársaság ügyét teljes hatás­körrel vezethesse. Az uj közgyűlés határnap­jául sz :ptember 6 ikát tűzte ki a Lemezgyár üzlethelyiségébe. Elszaporodtak as egerek. A helybeli gazdasági felügyeld.-éghez a vármegye minden részéből tömegesen éikeztek a panaszok, hogy a mezőkön az egerek és a pockok hihetetlen módon elszaporodtak, annyira, hogy a jövö évi term s vesz: lyezetlnek latszik. —- A íelügyelős -g le.terjesztést intézett a földmive- lésügyi miniszterhez és kérte a sürgős intéz­kedést a kártékony állatok elpusztítása iránt. A miniszter értesítette a felügyelőséget, hogy intézkedni fog Löfler-féle tífusz baciiusok le- leküldese iránt, ameiylyel az egerek kipuszii- j tása el rhető lesz. Átjárók seprése. Nagy riadalmat és felhá­borodást okozott pétiteken este a kastély előtti | korzón, hogy az utcaseprő épen akkor, a mi- j kor a legtöbb közönség hullámzott az aszfal­ton, az átjárói sepreni kezdte. Természetes, hogy a sepergetés óriási porfeleggel járt és a sétáló közönség a legerélyesebbon fejezte ki tiltakozását a ruha, szem és közegészségügyi merénylettel szemben. Önként érthető az is, hogy orvoslás rt szerkesztőségünkhöz fordultak ! s mi a legnagyobb készséggel kerestük fel a i városi gazdasági tanácsos urat, a mizéria meg­szüntetése tárgyában. Teljesen „megnyugtató választ kapóink arra nézve, hegy a porfelleg gyártás a séta ideje alatt ismétlődni nem fog. Sőt a panaszolt esetben is csak azért fordult elő, mert az utcaseprők már a vasárnapi ko- j rai reggeli órákban a várost érdeklő fontos ügyekben ki leltek rendelve és mint kötelesség­tudó emberek, az átjárók takarítását is ejakar- ! ták végezni. Motoros szántogép. Lapunk egyik számá- j ban jelezi ük, hogy a helybeli gazdasági felügyelőség közbenjárására, egy motoros szántógép lesz b mutatva az érdeklődő gazda- közönségnek. A gép meg is érkezett és jelen­leg a gróf Károlyi József kálmándi Zsíró tag­jában inog is kezdte a szántást. Ha ilt a szántást befejezi, Csaba Adorján főispán do- I maliidéi tágjában és onnan Porcsalma, Tyú­kod és ökörilón a kisbirtokosok földjen fogja j a szántást eszközölni. Az élet utjai. Henny Porién. E kiváló és remek, szép színésznő főszereplésével felvett filmsorozatnak első filmje kerül hétfőn színre j a Színház-Mozgóban. Henny Porten egy igazi bájos mosiszinésznő, valódi művésznő, kinek minden egyes alakítása természetes és töké letes, ment minden mesterkélt póztól. A hétfői igen jó, érdekes tartalmú drámában, I mint ügyvéd'-szerepel a film darabjának ren­dezője megható, szép szerepet juttatott neki, melyet Henny Porten bájosan, eddigi alakí­tásaihoz hasonlóan, nagy művészettel játszik meg. E kiváló tartalmú 3 felvonásos társa­dalmi drámán kívül műsoron szerepel még i a többi között egy remek szép természetes kép, ezenkívül három igen jó 1—1 felvoná­sos humoreszk. A Nagykárolyi Dalegyesület kirán­dulása Nagybányára, mely julius 4-re volt tervezve, tudvalevőleg az országos gyász miatt elhalasztódon és azt augusztus 1., 2. és 3-án tartják meg. Indulás a nagykárolyi vasúti állo­másról augusztus 1-én délben 12 óra 10 perc­kor. Nagybányán az állomáson fogadtatás, este hangverseny a színházban. A háromnapi kirán­dulás alkalmával a kirándulók megtekintik az alsófernezelyi aranykohókat, ahová külön vona­ton mennek, a francia antimonit bányát, Kis- bányát, kirándulnak a festői szépségű Bódi- tóhoz s megtekintik Nagybánya és Pelsőbánya városokat. Vasárnap a nagybányai városliget­ben népünnepély is lesz. A részvételi dij mind a három napra 24 korona, melyben a vasúti költségek elszállásolás, ellátás (ital nélkül) ben- foglaltatik. A dalegyesület az egyesület pártoló tagjait külön felhívta, ez utón a nagyközön­ségből, akik nem tagjai az egyesületnek fel­hívja a kiránduláson való részvételre. Jelent­kezéseket elfogadnak az elnök, Récsei Ede, az igazgató Tremba Márton és az egyesület mű­ködő tagjai is. Szenzációs újdonság! Royalkávéházban minden szerdán, szombaton és vasárnap mozielőadás tartatik. Változatos műsor 1 Belépti-dij nincs! A nagyérdemű közönség jó­akarata támogatását kérve, vagyok kiváló tisztelettel: Braun Márton tulajdonos. A Kossuth-téri záróra. Előfizetőink köréből panaszt vettünk a Kossuth-tér esteli zárórája miatt, de azért is, hogy a felügyelettel megbí­zott egyén, az esteli 9 órai harangszó meg- kondulására, durva szavakkal kergeti ki a séta­helyről a közönséget. Felkerestük ebben a kérdésben Luc? György városi tanácsos urat, aki kijelentette, hogy a sétatér a tanács hatá­rozatából este 9 órakor bezárandó! a mikor a felügyelő hivatása is megszűnik. Szigorúan utasította azonban a tér felügyelőjét a közön­séggel való iegudaariasabb bánásmódra és arra kéri a közönséget, hogy a felmerülő panaszo­kat — megtorlás vegeit — vele közölni szí­veskedjenek. Háztulajdonosok figyelmébe! Lapunk hasáb­jain már több alkalommal volt szó azokról a tarlhatlan állapotokról, amely az etnészlők ta­karításánál előfordultak. A városi gyepmester ugyanis egy hordó szemétért 5 koronát fizet­tetett a szegény háztulajdonosok által, amely a régi gyakorlati összeget kétszeresre emelte. Panasz nem talált orvoslásra és a lakosság kénytalen volt tűrni az önkényeskedést. Végre is Szabó Gábor helybeli bérkocsi tulajdonos vetett véget az uzsoraszerii eljárásnak. Szemét kihordási vállalatot létesített es leszállította a hordók kihordási diját 3 koronára. Természetes a gyepmester megijedt és 2 koronára engedte azokat a dolgokat, amelyet eddig 5 koro­nában szedett fel. Meg lett törve tehát az egyed uralom. — Azt hisszük kötelességet teljesítünk akkor, amidőn a háztulajdonosokat arra kérjük, hogy támogassák Szabó Gábort vállalatában. Elvégre kizárólag Szabónak kö­szönhetik azt, hogy évente tekintélyes össze­get takarítanak meg lakás fentartási címen és illő, hogy azt az embert, aki a lakosság érde­kel. megwdte, minden becsületes ember támo­gassa. Betörés. Erkört vél yesen betörtek özv. Ko­vács Lajosné házaba, ahonnan tömérdek ru­haneműt- loptak el. A csendőrség a tettest nagy erélylyel nyomozza. Szives tudomásul. Tisztelettel értesítjük a nagyérdemű közönséget, hogy a gőzfürdőben, úgy hölgyek, mint urak részére szakszerűen, teljesítünk hideggyógykezelést. iszappakolást, sós-, és kénmájfürdőt, masszérozást és kö- pölyüzést. Köpülyözés céljából vidékre is kiuta­zunk : Kovács István és neje.

Next

/
Oldalképek
Tartalom