Közérdek, 1914. július-december (7. évfolyam, 27-37. szám)
Érmellék, 1914-07-18 / 29. szám
VII. évfolyam. Melléklet a „Közérdek“ 29. száma. Érmihályfalva—Székelyhid, I9i4. julius 18. Felelős szerkesztő SIMKÓ ALADÁR. Főmunkatársak: Érmihályfalva : JAKAB KÁLMÁN. Értarcsa : SZOBÖSZLAY SÁNDOR. Bagamér: MOLNÁR ANTAL. Emellek TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik Érmihályfalván és Szó- kslyhidon minden szombaton délután, a ,,K ö z é r d e k“ melléklettel Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagykároly, Gróf Károlyi Gyorgy-tár 20. szám Kéziratok nem adatnak vissza Nyilítér sora 50 fillér. Érmihályfalva. Még egyszer a pályaválasztás. Érmihályfalva, 1914. jul. 10. Az iskolák bezáródtak, ismét újból egy csomó uj ember, az ifjúság, elérkezett oda, hogy résztvegyen a közgazdaság, az ipari és kereskedelmilét és államfen- tartó nagy .munkában, hogy pótolják a munkában kifáradt, lassan kihaló régi emberek helyét. A pályaválasztás kérdése foglalkoztatja most a munkára megérett uj nemzedéket és azokat, akik ezeknek a jövendő boldogulását a maguk tudása és tapasztalata szerint előmozdítani igyekeznek. És ilyenkor újból és megismétlődve régi társadalmi bajok fakadoznak fel, melyeket gyógyítani kellenne és kiújulnak anélkül, hogy ezek megszüntetését maga a társadalom a kellő hatékonysággal és a megfelelő eszközökkel megkísérlem igyekeznék. Az ifjúság, az uj emberréteg, egy beteges társadalmi felfogás súlya allalt nyögve, egymás sarkában tömörül, olyan pályára, melyek épen a tultömöttség következtében a megélhetést alig biztosíthatják. Ezek a úgynevezett „úri életpályák“, melyek fogalma alá tartoznak a főiskolák elvégzését igénylő foglalkozások, továbbá a köz-és magánhivatali pályák. Az úgynevezett „úri állapotra“ törtetők tovább rohannak vakon előre és mindnagyobb számban ütköznek bele a megélhetés kőfalába. De nekik ez sem elég, mert megsebezetten is mennek tovább mig végre elérkeznek a proletarizmus mocsarába, amelyet átgázolni aztán már nem tudnak. A tengődés, az elégedetlenség lesz ilyképen osztályrésze sok jobb sorsra érdemes munkás embernek, akik aztán igazságtalanságot látnak saját maguk elhiházta rossz sorsukban és elkeseredett harcot izennek a tőke fogalma alá vont a saját pályáján boldogulni tudott társadalmi osztályoknak. Ezek az emberek, a szabadabb polgári produktiv életpályákon, tehetségük, tudásuk és szorgalmuk réven nemcsak, hogy valóságban urak lehettek volna, de a szép megélhetés mellett még esetleg vagyont is szerezhettek volna. Igaz a produktiv ipari és kereskedelmi pályák sem nyújtanak mindenki számára boldogulást, de ez nem a pálya terhére írandó. Itt számosán találhatók olyanok, akik erre rátermetlenek, akik hiányával vannak a boldogulást feltételező értelmesség, szaktudás és a szükséges I kereskedői érzéknek. De meggyőződésből I és a tapasztalatból leszürten állittjuk azt, ; hogy az iparosok és kereskedők sokaságában mindenkor boldogulni fognak az olyan emberek, akik első sorban is, kellő értelmiséggel és műveltséggel bírnak és akiknek a szaktudásukon kívül meg van a kellő kereskedői érzékük is. Ilyen művelői az iparnak és a kereskedelemnek — sajnos — nálunk még aránylag kevesen vannak, de ezek a kevesek,kivétel nélkül boldogulnak, ami a legfényesebb bizonyi- téka az én állításomnak. Az ipari és kereskedelmi életpályák között számos olyan van, mely egyenesen feltételezi azt, hogy annak a művelője a kellő értelmiséggel biró és müveit ember legyen. És szomorú képe az egészségtelen társadalmi kialakulásnak az, hogy ezeket a foglalkozásokat nálunk túlnyomó részben még ma is olyan emberek űzik, akik értelmiségük alacsony színvonalánál fogva ezekere nincsenek praedesztinálva. Ezen állapotok szomorú következménye, hogy számos olyan ipari terméket, amelye itthon is készítenek, régi időktől fogva a külföldről kénytelenek beszerezni, azok, akik az ilyen árucikkekkel szemben bizonyos fokozattabb igényeket támasztanak. Ézek közé sorolhatók kevés kivitellel úgyszólván az összes müipari foglalkozások. A székesfőváros a ipari szakoktatásnak iskolákat állit fel, mert köztudomású dolog, hogy a műhelyekben nyert kiképzés gyakori esetekben kevés értékű a pálya művelésére. Amig azonban pl. a fényképezésnek Németország minden jelentékenyebb városaiban vannak szakiskolái, nálunk a székesfőváros most állított fel egy ilyen szakiskolát. — Elismerést érdemel érte, mert jobb később, mint sohasem! Fájdalom, ez a szakiskola, mely rendeltetésének most fog átadatni, céljait sikeresen szolgálni azért nem tudhatja, mert csak nagyon is korlátolt számú tanuló befogadására van készitve, ami természetesen értékét és jelentőségét is leszálitja. A vidék jelentősebb városainak kellene. a főváros példáját követve, a müipari szakoktatást, szakiskoláknak felállításával fejleszteni, mert a főváros szakiskolái egymagában nem tudnak az egész országnak kelő számú müiparost és müipari segéd erőt nevelni és teremteni. Most még néhány szót a nők pályaválasztásáról! A nők, azt lehet mondani, seregesen lepik el ma a kereskedelmi tanfolyamokat és újabban a kereskedelmi középiskolákat is végzik. Túlnyomó részben az irodai foglalkozásokat hajszolják, elanyira, hogy ma már itt is a túltermelés előtt állunk. E túltermelés következménye nemcsak az, hogy a kereskedelmi irodákbban a férfiiak jelentékenyebb kisebb számban alkalmaztatnak, de az is, hogy a női munkaerőket értéküknek megfelelő- leg nem díjazzák. És most vegyük szemügyre közelebről a női kereskedelmi al- kalmazották helyzetét. Amellett, hogy a női alkalmazottak a kereskedői irodák részéről ma igen gyakori esetekben túlságosan ki vannak használva, — ami részben a nőnek gyengébb önvédelmi képességére, valamint engedékenyebb hajlamára vihető visza — fizetéseik a teljesített munkával szemben jóval kisebbek annál, amit ugyanezen munkáért a férfii alkalmazottaknak fizetnek. A házasság, a családalapítás — ha állásaikat meg akarják tartani — számukra úgyszólván lehetetlen. A nőt áldott állapotában az üzletekben és irodákban nem látnak szívesen. Ha férjhez megy és ez nemcsak emberi joga, de egyben természetes hivatása is — hivatalától a legtöbb esettben előbb vagy utóbb meg kell vállnia. És ha a férj jövedelme egymagában nem elegendő a tiszteséges megélhetésre, bekövetkezik a nélkülözések ideje és jönnek ennek a további szomorú következményei. A pályaválasztás kérdését oldjuk meg tehát higgadt megfontolással, gondos körültekintéssel. Jövendő boldogulásunk alapkövét fektessük szilárd talajba, hogy az épület, amelyet erre emelünk, jövendőnk biztos védőbástyája legyen! Egy kereskedő. Öngyilkossági kísérlet. Nem akart iparos lenni. Az amerikai levél. Csütörtökön délbe Dehrer Mihály mészáros késeket köszörült Kecskés Imre tanulójával. Dehrert egyik vevője a mészárszékbe szólította és ezalatt tanulója, egy spárgával a szalonnás magazinban a szalonnatartóra felakasztotta magát. Dehrer visszatért a raktárba és szólította tanulóját, de választ nem kapván, keresésére indult és legnagyobb megdöbbenésére tanulóját felakasztva találta, akiben már alig volt élet. Nem vesztette el lélekjelenlétét, levágta a kötélről és élesztési kísérletet végzett rajta, ami egy félórai fáradság után sikerült is. A gyermek magához tért és Debrernek — aki saját gyermekeként bánt tanulójával — bevallotta, hogy azért akarta magát elpusztítani, mert szülei kényszeritették az iparos pályára, amelytől ő irtódzik és gazdálkodó akar lenni. Édes apja a napokban azt irta Amerikából, hogy ha nem marad az iparos pályán akassza fel magát, ő pedig nem szereti a kenyérkereset ezen módját és elhatározta — elpusztítja magát. Dehrer a kis fiút visszavitte; rokonaihoz és valószínű, hogy többé nem lesz iparostanuló belőle.
