Közérdek, 1914. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1914-02-07 / 6. szám
1914. február 7. 6-ik szám. KÖZÉRDEK 3-ik óidul. Megérkeztek "r'e914' a legszebb gramofon-újdonságok Lilienfeld Sándor *£•Nagykároly, Nagypiac. Aranyeső, Cigán^pimás, Buksi, Cangó stb. ^ ^ Egy lemez ára 2 korona 50 fillér. 3 d-a-ralo lemez vetelnel 300 d.axa/b tű. ingyen. korona osztalékot fizet és ez évben is szem j S láthatjuk őket ugyanazon a helyen e'őtt tartotta a tartaléktőkék jelentékeny dotá évek hosszú során át. Télen meleg kabátban, lását, amennyiben azokat az alapszabályszerü nyáron divatos, könnyű öltözékben. Mindig 107, helyéit 237,-kal, azaz 13,000 koronával stílszerűen s mindig jókedvben. Hogy hon dotálta. nan szerzik mindezekhez nélkülözhetetlen Bizton remélhető, hogy a pénzviszonyokban bevételeket, azt csak éppen a jó Isten tudná j álomra még mindig csillogó szemeiket, hogy j senkinek sem vétettek talán egész éltükben, de még kevesebbeknek használtak is ittlétükkel. érezhető jelentékeny javmás ismét a regi me megmondani, viszont a nagy Alkotó nyilván is derbe közbizalomnak örvendő intézet a jövőben minden tekintetben meg log lelelni hivatásának és a minden oldalról be'< je helyezett bizalomnak. í SZIVES TUDOMÁSUL!! Van szarencsénk a nagyérdemű közönségnek szives tudomására hozni, hogy Nagykárolyban, Nagypiactéren édes Atyánk 40 ó.e fennálló fűszer, festék csemege és vegyesáruk kereskedésébe mint cégtárs beléptünk és azt Kerekes Öriön és Fiai törvényszékileg bejegyzett cég alatt fogjuk nagybecsű vevőinknek átalakítva és uj árukkal felszerelve rendelkezésére bocsájtani. Fötörekvésiink leeud, hogy mindenkor szolid árért ki.ogás-'alan, jó, gyors és pontos kiszolgálást biztosítsunk o. vevőlnkuek. Kérjük, hovy szives megbízásával minket megtisztelni és támogaiul kegyeskedjék és maradtunk teljes tisztelettel Kerekes Béla és Káimán érdi vissza az Üzleti kedvet és ezen egyéb elfoglaltsága miatt sem tudna erről azonban felvilágosítással szolgálni. Nem görnyednek ők semmiféle hivatalban, nem űznek kereskedést, még kevésbbé ipart, csak élnek, mint az Isten madarai s vígan csiripelnek, mint a gondtalan, vidám verebek. S nagyrészt családosak is. Otthon jól fütött, szépen berendezett lakás várja a ház urát, aki mindennap annyival jön haza, hogy a másnapi kosztpénzt hiány nélkül kiutalhatja a ház asszonyának. Sőt telik egyéb szórakozásokra is, mert hiszen őket láthatjuk legtöbbször azokon a szórakozóhelyeken, melyek látogatását, mi vókonypénzii munkás emberek oly ritkán engedhetjük meg maguknak. S mégis, mind e szép példányai az emberiségnek egy gyűjtőfogalom ala tartoznak: kétes exsistentiák. Igen I'Mert lételük, fenmaradásuk, nincsen semmi bizonyos támponthoz fűzve. Élnek egyik napról a másikra, lesik a sült galambot, mely néha-néha úgy látszik mégis berepül a szájukba, különben honnan telnék minden kedvtelésükre ?! Ha természetünkben volna, talán még irigyelnék is őket, akik egy hosszú életen 1 keresztül, az életnek csupán napsugaras oldalát ismerik. Akiknek tenyere sohasem kérgesedéit fel e munkában, akiknek hajszála nem őszült meg a gondokban. Akik mindig fiatalok maradnak, mert hiszen nincsen idejük megöregedni s akiknek egyetlen egy gondjuk van csupán, vájjon a délutáni kártyaparti együtt lesz-e a megszokott kávóházban, vagy el-elmnrad közülök valamelyik, az élet sérültjei közül. Az uj csavargó törvény, mely az uá foglalkozásnélkülieket szemelte ki áldozatul, kissé kellemetlenül érintette talán ezeket az exsistentiákat, de ugylátszik a régi közmondásnak igaza van, — minden csoda csak három napig tart, — s a negyedik napon már csapot-papot felejtve, éppen úgy űzik továbbra is a munkálatlanságot, mint azelőtt, amikor még a törvény nem gondoskodott róluk, megemlékezvén egy szép alkotással ezekről az exsistentiákról, a csavargó törvény keretében. Kárhoztassuk őket, avagy szánjuk ? Avagy irigyeljük az élet e semmittevőit, akik miként a szorgalmas méhkasban a herék, csak az élet mézét élvezik, mit mások gyűjtenek számukra. Egyiket sem tehetjük. Az élet maga igen individuális. Kinek a pap, kinek a papnő tetszik jobban s minő joggal arro- gálhassunk mi magunknak olyan előjogot, hogy kritikát gyakoroljunk a magyar társaSzínészet. A ketes exsistentiák. Különösen nagy városokban, de itthon is, figyelhetjük meg, hogy a férfi-lakosok majd 5070-a igazolható hivatást, foglalkozást, avagy hivatalt nem üz. Ott láthatjuk naphosszat a kávéház, avagy a vendéglő jól fűtött helyiségeiben s ott is inkább a szórakozásoknak él sem mint, hogy valami foglalatosságot űzne. Jól öltözöttek, jól tápláltak, az élet nehéz viharzásai semmi nyomot rajtuk nem hagytak, sőt legtöbb esetben gondozottabb külsővel jelennek meg, mint azok, akik az élet küzdelmeiben részt véve, megrokkantak a sok munka alatt. Kik ők s merre a hazájuk ? Ez a kérdés tolul fel önkéntelenül ajkunkra, de bizony alig találnánk olyanra, aki e kérdésünket válaszszal honorálhatná. Senki sem ismeri __ őket, csak éppen ottan, ahol megfordulnak. ■ dalom ily nagy százaléka fölött?! Végered- A kávéház kiszolgáló személyzete illő reve- ] ményben talán még rólunk, is kisütik, hogy rentiával adózik neki, hiszen a legjobb ven- improduktív életet éltünk, mert hiszen sem dógek ők. Ezek adják a legtöbb borravalót földet nem miveltünk, sem ruhát nem fábri- és a kávéház s vendéglők tulajdonosainak ők káltunk életünkben, de sőt még maradandó a legjobb fogyasztói. Biztosan megjelennek, emléket sem állítottunk lételünknek, akár a házbór negyedévenként, vagy mint! Ez egyszer tehát nem gyakorlunk kriti télen a fagy. Betegség, gondok nem tartják vissza őket napi szórakozásuktól, ott ülnek a törzsasztalnál s már a személyzet s gazda úgy számit reájuk, mint ahogy mi a kedvelt hírlapunk regényfojtatására. kát. Csak leszögezzük azt a szomorú tényt, hogy a társadalmi életünkben nagy réteget töltenek be azok, akik egész életüket a kellemes semmittevésnek szentelve, akár csak az olasz lazzaronik, úgy hunyhatják le örök A „Taifun“. A tropikus vidékek veszedelmes viharjai közt is előkelő helyet foglal el a Taifun. Ez a neve annak a rettenető rémnek, amelyik időközönként felkorbácsolja a kinai és japáni tengerek vizét, olyan erővel, amelyik már túlmegy a mi mérsékelt égövi viharfogalmaink határain. A taifun jön, mint valami haragos istenség, amelyiknek a hatalma alatt kiemelkedik medréből a tenger vize, hegykésen, gyors iramban sodródik az óriás vizmassza előtte, hogy azután ahol partot ér, rázúduljon a szárazföldre is és messze vidékek kultúráját egy pillanat alatt tegye sivataggá. A hajósnépnek réme legkivált ez az Ítéletidő. De érezteti rettentő erejét a japán városokkal is, Jokoáamában, Tokióban nem egyszer egész városrészeket döntve halomba. Ennek a viharnak a nevét választotta Lengyel Menyhért annak a hiressó vált darabjának a cimóül, amelyiknek az előadásában mi az elmúlt héten kétszer is gyönyörködhettünk. A „Taifunt“ kétségtelenül igen magas polc illeti meg a magyar drámairodalom történetében. Nemcsak azért, mert a magyar névnek a külföld előtt is dicsőséget I szerzett. A diadalmas bevonulására még jól I emlékszünk, amikor a sokszoros kinai faltai : körülbástyázott Parist, amelybe valami idegen szellemnek a terméke csak a legnagyobb ritkaságképen találja meg az utat, ez a darab meghódította. Ennek a darabnak a kiválóságát a franciák is tudták méltányolni, pedig hiszen nincs benne „esprit“, mind szellemes pikantéria, hanem csak hogy elejétől végig magyarul van Írva. Azt hisszük, hogy ennek köszönheti legtöbb sikerét is, a magyar szellem aratta benne diadalát. Berlinben játszik ez a darab, japánok szerepelnek benne. A hőse Tokeramo Nitobe, akit a japáni kormány nagy munkával bizoti meg, ezt a szerző nem árulja el, csak any- nyit mond felőle, hogy a fiatal és fejlődő japán fog átalakulni ettől a munkától. Tokeramo hivatása magaslatán áll. Nem lát a földi életből egyebet, mint a célját. Nem is a saját életét éli, őmaga nem számit, csak eszköz a nagy cél eléréséhez. S mint aki magát semminek se tekinti, zárkózott, hideg, hatalmas, uralkodik a környezetén. Nippon I Nippon 1 A rizsföldek, a chri- santhemumok, s a gésák hazája! A felkelő nap országa I Idegen minden kultúra, idegen Európának minden szokása, idegen maga a felkelő nap is, ha nem Japánban kel fel. Idegen az a nő is, aki szeret, európai, fehér, senki. Nippon ! Nippon ! Ez a nő Európa. A kultúra, a nyugateuró pai, az egyéni, az ólnivágyás. Nyiltszivü, szenvedélyes. Szép, szeszélyes, maga az európai kultúra. A japáni éjt-napot munkája mellett tölt. S közben szíja magába az európai levegőt. Az európai levegő pedig a gyilkos. Ezt tudja az iró legjobban, ezt tudjuk mi mindnyájan magyarok, akiket csak ennek a kultúrának Ruhát fest és vegyileg tisztit Hauftel Sámuel villany- éB gőzerőre berendezett intézetében. = Nagykároly, Kölcsei-ut I. = a római kath. templom mellett Alapiittatott 1902. Telep: Petöfi-ut 59.
