Közérdek, 1914. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1914-01-03 / 1. szám
4-ik oldal. KÖZÉRDEK január 3. 1-ső szám. Megérkeztek eír'e14' a legszebb gramofon-újdonságok Lilienfeld Sándor ÍJÍ“ a\íít*«E Nagykároly, Nagypiac. flranyeső, Cigányprímás, Buksi, Cangó stb. Egy lemez ára 2 korona 50 fillér. 3 d.axa/to 1 emez vételnél 200 d.a,ra,To tio. ingyen. nagykárolyi Kereskedelmi és Iparbank Részvénytársaság. Alaptőke 1.200.000 korona. Tartalékalap 480,000 korona. Folyósít földbirtokokra jutányos feltételek mellett törlesztésen jelzálogkölcsönöket első helyű bekebelezésre, az érték őO\ erejéig. Megkereséseknél beterjesztendő az ingatlan hiteles telekkönyvi kivonata és kataszteri birtokive. Takarékbetéteket továbbra is 6°l0-kal kamatoztat, a tőkekamatadót az intézet a sajátjából fizeti. Lebonyolít mindenféle bankszerü műveletet. Érdeklődőknek felvilágosítást készséggel nyújt, az intézet Igazgatósága. A soknyelvű ünnepély. Tisztelt Szerkesztő Ur! Ugy-e t. Szerkesztő Ur, hogy Ön, mint a Chewra-Kadisanak tiszteletbeli tagja, már gyakran hallott beszélgetni a zsidók asszimilációjáról? Hát mi az?! Ez nem egyéb, minthogy a zsidók, akárhová vesse őket a sors: Egyptomba vagy Kanadába, Abesszíniába vagy Buenos-Aireszbe, Kamcsatkába vagy Magyar- országba, hamar beletalálnak a helyzetbe, egykettőre megtanulják az ottani nyelveket s kultúrát teremtenek vagy fejlesztenek. Igaz, hogy sok helyütt rossz néven vesszik ezt tőlük, (mert hát a hatalom urainak kényelmesebb helyzetük van olyan néppel, mely hírét sem hallotta az abc-nek) de azért ez nem bánt minket s világtörténelmi feladatunkat csak folytatjuk. A közmondás azt tartja, minden ember annyit ér, ahány nyelven tudja gondolatait kifejezni. Nem muszáj, hogy a soknyelvű ember mindjárt kozmopolitává legyen: lehetünk azért és maradhatunk jó hazafiak. Mert hát szeretnék én szembe nézni avval az emberrel, aki azt merné állítani, hogy a nagykárolyi zsidók nem jó hazafiak, mert olyan kultur- estélyt rendeztek dec. hó 28-án este a Szentegylet nagytermében, amelyen négy nyelven szereztek a hallgatóságnak sok, igen sok lelki gyönyört . . . Szerkesztő Ur persze most már nem kiváncsi arra, hogy miről is folyt ott a théma, (mert már egyszer végighallgatta) de azért b. I lapjának igen sok olvasója van, aki szívesen ott lett volna. De ha már ott nem volt, mondjuk még tehát mindenkinek s olvassa el mindenki s okuljon belőle más is. Lássuk tehát azt a soknyelvű estélyt! A zsidó ifjúság 3—4 hét óta mintha sulvos lethargiájából ébredt volna fel. Felébresztette őket egy kellemes délszaki fuvallom s uj lelket öntött beléjük. Mert igazán mondom: eddig csak aludtunk, vagy elalélva voltunk, mert nem vettük tudomásul, hogy magunkért is kell élnünk. Nincs benne semmi felni való különösség, ha a zsidó ifjúság liberális papjainak vezetése alatt „Legényegylet“-be tömörül s közös erővel, egyesült akarattal őseiknek 3000 éves kultúrájával s a korszerű zsidó irodalom, zsidó Írók és művészek eszméivel, törekvéseivel, kultur nézeteivel megismerkedik. Magátol < rt- hető, hogy ezek a haza érdekeivel mindig ösz- hangzásban kell, hogy legyenek; mert a magyar zsidó zsidó sehová sem kancsalit, senkitől sem vár segítséget, sehová sem gravitái, itt született, itt él,, ez a föld a hazája, melyen élni és halnia kell. S ez az oka annak, hogy amidőn szigorúan vallásos jellegű estélyt rendezett, nem feledte el a haza iránt tartozó elsőrendű kötelességét s a magyar nyelvű estelyt a biblia nyelvével s egy kis zsargonnal fűszerezte. A délután 5 órakor kezdődött templomává- ási ünnepély fénypontját Liszer Jakab vezető tanitó tartalmas felolvasása képezte. Hallgatóival alaposan megismertette a kr. előtti 167—164 -ig tartott s a Makkebeus család áltál vezetett zsidó szabadságharcot, mely a görög iga lerázásával végződött s a zsidó birodalmat rövid időre a régi fényre emelte. Amit a felolvasó magvas tartalommal elmondott, azt az ifjúság a világot jelentő deszkákról korhű zsidó és görög jelmezekben bemutatta. Mondanunk sem kell, hogy Kovács Jenő, Cukor Miklós és Pál, Rosenfeld Sándor, Kro novitz Jenő és mások igen szépen alakították a különböző szerepeket. Grosz Adolf banktisztviselő és Nagy István főgimn. Vf. o. t. remekül készültek el szavalásukkal. Előbbi Morrisz Rosenfeld orosz, utóbbi Kiss Jóssef magyar költőnek hangulatos alkalmi elegikus költeményét elevenítette meg a hallgatóság előtt. Igazi vilagfájdalom rezdül meg a költőknek „Á zsidó katona“ és „Az ár ellen“ ’cimü költeményeiben. Nem csoda ! Hiszen Kiss Józsefet is az orosz pogromok vetették közénk. Nagyapja a múlt század elején a kancsuka hazájából menekült hozzánk s az unoka már a legnagyobb magyar költők egyike, nem csoda tehát, ha érzelmeiben ugyanazon a húron pengeti lantját, mint Morrisz Rosenfeld. Mindkét költemény alaptónusa, hogy a zsidó éppen úgy ontja a vérét a hazáért, mint más, de a jutalma: mellőzés, gúny, üldözés, félreismerés. A szabatosan, nagy készültséggel előadott szavalások frenetikus tapsot váltottak ki a termet szinültig megtöltött hallgatóságból. Az ifjúsági énekkar négy szólainu héber és magyar alkalmi dalokat adott elő, melynek precíz betanításáért Koffler Ignác kántort illeti az elismerés. Ugyancsak Koffler Ignác, orosz zsidó népénekeket mutatott be, melyeket Cukor Miklós főgimn. VIII. o. t. zongorán igen szépen kisért. Mondhatjuk, hogy a jelenvolt nagyszámú kényes ízlésű közönség egy kellemes estély emlékével lett gazdagabb s reméljük, hogy az ifjúság a megkezdett utón haladva, meg több élvezetes estélyt fog a tel folyamán rendezni. Háladallanok volnánk, ha e helyen meg nem emlékeznénk arról, aki minden tudását, egész befolyását latba vetette, hogy a siker teljes legyen. Ez a férfiú nem más, mint Schönfeld Lázár a hitközség agilis lelkipásztora, akit arra kérünk, hogy ne térjen le arról az útról, amelyen ezidőszerint jár ; oktassa, művelje továbbra is az ifjúságot, hogy szeretett magyar hazánknak és hitközségünknek munkás, derék és müveit ifjúságot és áldozatkész tagokat neveljen. R. M. HÍREK. HA TV AN HA T közötte negyvenöt személyre szóló hófehér tiszta szavazatot kapott a vármegyei bizottsági tagválasztáson, az az egyszerű, szegény, szürke kis újságíró, akinek egyebe sincsen, csak a pennája. Hatvanhat derék, becsületes ember mégis akadt az első választókerület 120 polgárai között, aki nem nézte azt, hogy ki a jelöltnek a papája, hogy földhöz ragadt szegény ember-e az a jelölt, aki az utolsó pillanatban bontotta ki a háromszinü zászlót, a sárga ellen. Hatvanhat tisztességes ember szavazott le a mások érdekeiért bátran, férfiasán sikra száló újságíróra, annélkiil, hogy a papa, bátyus Ica, a banki könyvelő, ügyvédjelölt és szolga, választóit a szavazat leadására kényszeritette volna. A szegény újságírónak nem voltak kortesei. Bérkocsira sem volt pénze. Nem tartott értekezleteket korcsmákban, ahol bor mellett hurka is kerül az asztalra, nem volt duzzadt sárga bugyelávisa, de egy nagyon lapos, fekete erszény lapult csak meg, a lyukas nadrág zsebében. És mégis, hatvanhat polgár szavazott le reá, akik gyalog, a pult mellől, a műhelyből jöttek el, hogy bizonyságot tegyenek arról, hogy előttük a vagyon nem határoz, nekik blitri az, lei a papa, ők szívesen szavaznak le az igénytelen szürke kis újságíróra. A hatvanhat embert nem részegítette meg a pénz, a vagyon. Az érdemeket keresték. Azt tették a mérleg serpenyőjébe, hogy meg- érdemli-e a jelölt a pártfogást, vagy sem ? És az az újságíró, aki elbukott a választáson, büszke lehet, de büszke is az eredményre. A kikkel felvette a harcot, dúsgazdag emberek, neki pedig nagy vétke az, hogy szegény. Ez pedig megbocsáthatlan bűn az aranyborjút imádók szemében. A harc küzdelmes volt, de dicsöségteljes. Azok, akik elnyerték a mandátumot, nem nagyon dicsekedhetnek győzelmükkel. Ha egy szürke újságíróval szemben alig tudtak 25—30 szavazattöbbségei elérni, vájjon mi lett volna, ha azok, akik becsületszavukat kötötték le a választáskor a szavazáshoz, be is váltották volna Ígéretüket ?! A szavazás azonban titkos volt. Ki tudja megfejteni a zsebek és a cédulák rejtelmeit .... Omega. Jutáuyoü áron kaphatók Teietonios Nagykároly Deák-tér,
