Közérdek, 1914. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

Érmellék, 1914-02-14 / 7. szám

1914. február 14. 7-ik szám. KÖZÉRDEK 5-ik oldal mODERN RUHAFESTÉS M A ITT» irn 0~K I GALLÉROK Q ŐZMOSÁSA BÁRMILY PIVATSZIMRE H HJ IHJLl\ rHL tükörfénnyel hófehérre Nagykároly, Széchenyi-u. 43. sz. (A róm. kath. elemi fiúiskola mellett.) gél. A gyűlési a „Himnusz“ eléneklése után, a helybeli kántortanitó nyitotta meg. Ezután Mórent Mariska kisasszony, érzéssel elszavalta | Váradi Antalnak „Az ezüst fátyol legendája* 1 c. vallásos tá-gyu költeményét. Majd „Boldog- i asszony A nyauk “mai', eléneklése következett harmonium lömről mellett. A gyűlés fénypontja Bodnár Gáspár tanár, szerkesztő, országoshirü j Írónak „Az élet és vallás“ rol tarlott beszédje volt, amely mely gondolatokkal volt átszőve és amely tetszéssel fogadtatott. Végül Hart Mihály monologot adott elő és ezt „Velencei gondo­lat“ c. dal elenekluse kövelte. A gyűlés a hely­beli s. lelkész zárószavai és a pápai „Him- nus“ eléneklése után véget ért. Gyűlés után a reggeli órákig — orgona-alap javára — tánc- mulatság tartatott, amelynek tiszta jövedelme 18 kor. voll, a kiadás meg 75 kor.-t tett ki. A Kölcsey-egyesiilet szabad líceuma. A Kölcsey egyesület immár népszerűvé vállt szabad liceális előadásait vasárnap, e hó 15-én folytatja. Ez alkalommal Kovács Jó­zsef dr., városi tiszti főorvos fog szabad-elő­adást tartani az „első segélynyujtás“-ról. A szabad-előadás a városháza nagytermében lesz, délután 5 órakor. A bemenet szabad. Kaszinói közgyűlés. A helybeli Régi Qasinó vasárnap delulán 5 órai kezdettel tar­totta meg ez évi rendje közgyűlését. Ilosvay Aladár vármegyénk alispánja a közgyűlést megnyitván, bnmuialtatott a számvizsgáló­bizottság jelentése, amely a múlt évi zárszá­madást 2634 K 60 f. pénztári maradvánnyal helyesnek találta. A jelentés Somossy Ignátz dr. pénztárnoknak az elismerés kifejezése mel­lett örvendetes tudomásul vetetett és szám­adóknak a felmentv my megadatott. Ezután je­lentés tétételt az évközben felvett uj tagok felvételéről, elfogadtatott az ez évi költségve­tési előirányzat és a megbízatás lejárta foly­tán elnök a maga és liszttársai nevében állá­sáról lemondván, a közgyűlést a választás vezetése céljából elnök választására hívta fel. Minthogy elnöknek egyhangúlag Ilosvay Ala­dár kéretett fel, a szavazatszedő-bizottság Kaufmann Jenő elnöklete alatt dr. Jékel László és dr. Siernberg Zoltán tagokból meg- alakittatoll. A szavazás megejtetvén, a szavazat- szedő-küldöltság elnöke jelentette, hogy a vá­lasztás a következő eredménnyel folyt le. El­nök: Ilosvay Aladár, igazgató: Dr. Pechy Ist­ván, ügyész : Dr. Sternberg Zoltán, jegyző : Toótb József, számvevő: Gallasz Ödön, Könyv­tárnok : Zanathy István, pénztárnok : Várkony Rezső. Választmányi la,gok: Adler Adolf dr., Baudisz Jenő, Berger Ármin, Csaba Adorján, Debreczeni István, Galgóczy József, Gabor Sándor, Hahn János, Jékcl László dr., Kacsó Károly, Kaufmann Jenő, Kováts Dezső dr., Norm Gyula, Pechy László, Madarassy Gyula, Papp Béla, Plachy Gyula, Reök Gyula, Bóth Károly, N. Szabó Antal, N. Szabó Albert dr., Somossy Ignác, Várady Janos dr., Id. Velzálc Ede, Papp Kálmán, Gulácsy Tibor, Schönpflug Béla, Koncz Ödön, Jurcsek Bela, Sternberg Mór. Könyvtári választmány: Jenser Mihály, Gáspár Pál, Blum József dr., Gorzó Bertalan, Mitrovich Elek, Schnébli János. Elnök a neve­zetteket megválasztottaknak jelentvén ki, in­dítványára Madarassy Gyula lelépő igazgató­nak és Somossy Ignác lelépő pénztárnoknak a közgyűlés jegyzőkönyvi elismerés mellett köszönte meg eredményes fáradozásukat. Elnök a maga és tiszttársai nevűben megköszönte a belélyök helyezett bizalmat, Ígérve, hogy tőlük telhetőleg mindent elfognak követni, hogy az egyesület érdekeit előmozdítsák. Hasonló szel­lemben nyilatkozott az uj igazgató dr. Pechy István is, mire a gyűlés elnök éltetésével véget ért. Helyettesítés. A vármegye alispánja Medvey Lajos irodaigazgató szabadsága folytán az al- ispáni iktatóhivatal vezetésével Zanathy István irodasegódtisztet bízta meg. Vizsgálóbíró Nagykárolyban. Leitner Emil, a szatmári kir. törvényszék vizsgálóbírója tegnap óta városunkban időzik és több bűnügyben folytat vizsgálatot. Szenzációs újdonság! TPB Royal kávéházban minden szerdán, szombaton és vasárnap mozielőadás tartátik. Változatos műsor ! JCS“ Belépti-dij nincs A nagyérdemű közönség jó­akarata támogatását kérve, vagyok kiváló tisztelettel: Braun Márton tulajdonos. Köszönetnyilvánítás. Mindazon jó barátok és ismerősök, kik drága egyetlen kis leányunk elhunytával gyászunkban résztvettek, fogadják ezúton hálás köszönetünket, Politzer Ignáez és családja. Rendőrség figyelmébe. Ez utóbbi időben az Arany .Janos-utcát a koldusok raja lepi e>, akik kikeresvén azt az időt, amikor a házi gazdák nincsennek otthon, koldulás őrve alatt betolakodnak a lakásukba és ott oly követe­lőén lépnek fel, hogy a halálra rémült házi­asszony, a legmesszebbmenőbb anyagi áldoza­tot is méghozzá, csakhogy meneküljön a haramia kinézésű egyén fenyegetéseitől. A na­pokban történt, hogy egy urinő 6. a másik 10 koronával váltotta meg nyugalmát a tolakodó koldustól, akik durvaságtól sem riadnak vissza, ha az alamizsna összege nem elégíti ki őket. Felkérjük a rendőrséget kísérje figyelemmel ezeket a dolgokat és mentse meg a lakosságot j a város dologtalan haramiajaitól. Bezárt iskolák. Kálmándon a kanyaró jár- ványszerüleg fellépvén, a szolgabirói hivatal előterjesztésére, az alispánt hivatal az isko- Iák bezárását rendelte el. Tankönyv revizió. A nemzetiségiek fellé­pésére a vallás- és közoktatásügyi minisz­térium elhatározta, hogy a nemzetiségi vidé­keken használt tankönyveket revidiálni fogja. Az a kifogása a nemzetis geknek, hogy a magyar tankönyvek oly magas stílusban vannak irva, hogy a gyermekek meg nem érthetik. Hiszen az igaz, csak az a különös, | hogy a magyar miniszter ezt csak a nemze­tiségiek kedvéért hiszi el s csak az ő hatá­rozott fellépésükre szánta el magát a tan­könyvek revíziójának kimondására. Köszönetnyilvánítás. Láng Samu bankigaz­gató ür kegyes volt egy szegény leány ki- házasitása céljaira 20 koronát adományozni. A nemes tényeért ezúton is hálás köszöne- temnek adok kifejezést. — Nagyecsed, 1914. február 12. Katz Bemeit kereskedő1. Sorozások. Az idei sorozások: I ső sorozó járás. Csengerben március 2—5, mátészalkán 7—14, Szinérváralján április 5—14, az avasi járást illetőleg 15—17, Felsőbányán 19—20, Nagybánya városi 22—23, vidéki 24—29 — Ilik sorozó járás. Szatmár járás március 13—18, Nagysomkut járás 23—27, Erdőd járás 29—31. és április 1—2, Nagykároly város április 9—15, vidékiek 16—22, Fehér, gyarmat április 24—29-ig lesznek megtartva. A Protestáns Országos Árvaház igazgatójá­nak jubileuma. A Protestáns Országos Árva­ház érdemes igazgatója Brocskó Lajos, a ki­váló pedagógus, ebben az évben tölti be áldásos működésének negyvenedik esztende­jét. Ebből az alkalomból az árvaház volt fiú- és leánynövendékei, akik közül sokan szép társadalmi polcra küzdötték fel magu­kat, nagyobb szabású ünnepélyt akarnak rendezni. A volt növendékekből rendező­bizottság alakult, amely lapunk utján kéri fel az árvaház volt növendékeit, hogy úgy a I maguk, mint egykori növendóktársaik címét és lakását közöljék Papp Gézával (Budapest, VII., Erzsébet körút 1.), akitől mindenről ki­merítő értesítést nyerhetnek. Hirtelen haláleset, Dürschinger Károly a „Nagykárolyi Gazdasági és Ipari Hitelszövet­kezet“ ügybuzgópéuziárosa, ki a gróf Károlyi család helybeli kastélyának hosszú évek során át volt kastélyfelügyölője, folyó hó 9-én életé­nek 60-ik éveben I .Jón este fél 7 órakor a szőlőből jövet az I >ő számú kapunál össze­esett s azonnal meghalt. Halálát szivszélhüdés okozta. Köszönetnyilvánítás, ügy Ngos Aczél Ferencné úrnő, ki szives volt a háziasszonyi tisztségét elfogadni, valamint azon bájos házi lánykák, kik a f. hó 7-en rendezett teaestélyünk fényét es sikerét szives közreműködésükkel elő mozdítani kegyesek voltak, fogadják ez utón is hálás köszönetünk nyilvánítását. A nayykároiyi Máv. tiszti- és altiszti karának vi­galmi bizottsága. Zsidó Nőegylet teaestólye. A zsidó Nőegylet teaestelyét ellérőleg az eredeti tervtől nem f. hó 21-én, hanem 28-án fogja megtartani. Az estély és annak érdekes programmja iránt vá­rosszerte oly nagy az érdeklődés, hogy annak sikere biztosítva látszik. Végleges megállapodás a programm egyes pontja körül még nem tör­tént, de azon számok, melyek már véglegesek­nek tekinthetők eredetiségük és ötletességüknél fogva elsőrendű attraktióknak Ígérkeznek. Főleg táncszámok, ének és páros jelenetek lesznek. Az egyes számok közt Dr. Rósenberg Sándor ügyvédjelölt fog conferálni, kinek sok alkalma lesz ötletességével, rögtönzéseivel az est derült hangulatát emelni. Ä tangó mint fő attrakció RéVész Béla kezében van, ki pártnerévef, egy károlyi hölgygyei már több próbát tartott. Á beavatottak szerint ez a tangó minden kritikát áll és szépségével, a vonalak harmonikus játé­kával, amit a táncos pár a tangóval kifejezésra juttat mindenkit, aki a táncban értékelni tudja a szépséget, elragad. Decens minden mozdula­tában. De nemcsak mint produkció szerepel a tangó, hanem Révész tangó kurzusának összes növendékei ugyanezt a tangót fogják táncolni és ezzel a tangó hóditó útját nállunk is meg­kezdi a legelőkelőbb károlyi hölgyek asszisztá- lásával. Kaufmann Izidorné lelkes vezérkará­val sokat fárad a teljes siker érdekében és az est leendő sikere az ő nevéhez fog fűződni. Választás. Folyó hó 9-én d. e 10 órakor történt meg az érszenlkirályi jegyző választás Sveiser Gábor t. b. főszolgabíró elnöklete alatt, amikor egyhangúlag és nagy lelkesedéssel, a már 6 hónap óta olt volt helyettes jegyző Virág Jenőt, Virág Albe-'t sződemeteri körjegyző testvérit választották meg. Színházi műsor. Szómba!on. Kis király.'Ma- I rossi G <zu jutalomjátekr.. Berlelszünet. Vasár­nap d. u. Buksi, este K's ki/ály. Páros bérlet. ■ H ülőn. Aranyeso. Zóna. Kedden. Szabin nők : elrablása. Gáspár Jenő .julaiomjáléka. Páratlan bérlet. Szerdán. Kis király. Páros beriet. Csü­törtökön. Tolvaj Vécsei Ilonka jutalomjátéka. Paratlan bérlét. Pénteken. Szultán. Zóna. j Szombaton. Szerkesztő ur. Páros beriet. A Nagykárolyi Kereskedő Ifjak Köre f. hó 24-évi, húshagyó kedden saját helyiségében I (Nagynajduváros-utca) tombolával egybekötött Lánceslelyi rendez. Belépődíj : személyenként 2 korona, családjegy 5 korona. Kezdete este 9 órakor. Templomépités. A váliaji róm. kath. tem­plom épitésere lapunk jelen számában verseny- j tárgyalás van hirdetve. Felhívjuk erre a vállal­kozók figyelmét. A ,N agy károlyi (Protestáns Táisas­i kör“ f. hó 1-én d. u. 4 órakor tartotta meg XVII. évi rendes közgyűlését Kürthy Károly I elnök elnöklete alatt. A közgyűlés az 1913. ovi számadást 9920 kor. 16 fill, bevétellel, s 8926 kor. 70 filler kiadással elfogadta, s Éles Ferenc pénztárnóknak jegyzőkönyvi köszönetét i szavazva a felmentvényt megadta. Az 1914. ovi költségvetés 8313 koronában lett megálla- ! pitva; kihirdetetett a módosított alapszabály. I Közgyűlés tudomásul vette, hogy az alelnöki

Next

/
Oldalképek
Tartalom