Közérdek, 1914. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
Érmellék, 1914-01-03 / 1. szám
VII. évfolyam. Melléklet a „Közerdek“-hez I. szám. Érmihályfalva—Székeiyhid, 1914 január 3. Felelős szerkesztő SIMKÓ ALADÁR. Főmunkatársak: Érmihályfalva : VAJDA RUDOLF. Értarcsa: SZQ30SZLAY SÁNDOR. Bagamér: MOLNÁR ANTAL. TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik Érmihályfalván és Szé- kelyhidon minden szombaton délután, a „Közérdek“ melléklete gyanánt. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagykároly, Gróf Károlyi György-tár 20. szám Kéziratok nem adatnak vissza Nyilttér sora 50 fdlér, Érmihályfalva. üjesztendő. Egetverő káromlás, éktelen ujjongás, szitok, átok, kurjongatás, toporzékoló emberek, vérpiros arcok, a homlokon kidagadt erek, összeszoritott öklök, táncoló, viháncoló párok, sikongás . . . kondid az óra . . . félelmetesen üti el a tizenkettőt . . . Mi ez? Ilyen előzmények búcsúztatták él az ó-esztcndőí. Így temettük el az 1913-as emlékezetes évet. Fogcsikorgatva, haraggal mulattunk ez esztendő szilveszterén. Haraggal eltelve az elmúlt esztendő fölött s örömmel lesve az uj esztendő pirkadását. Örökké emlékezetes marad mindnyájunk elölt az 1913-as szám. Nem hisszük, még a csecsszopókát sem kivéve, hogy lehet-e ember széles e hazában, ki ne kivánta volna már régesrégen a poklok legmélyebb fenekére ezt az áldatlan, ezt a mostoha, szigorúságában mértéket nem ismerő esztendőt. Sivár, kietlen múltra tekinthet vissza az elmúlt keserves esztendő. Exsisten- tiákat tönkre sanyargatva, egész generációkat kipusztitva, vérbe füröclve, emberhússal táplálkozva, végre saját ocsmányságába fulladva, múlt ki az az esztendő, melyről a historikusok azt fogják feljegyezni, hogy rosszaságban, kegyetlenségben és kietlenségben hozzáhasonló esztendőre még a történet előtti időkből sem maradt valamelyes nyom vagy tettetett emlités. Senki sem örült születésének, mindenki örült kimúlásának. írivár, letarolt mezőket, tönkre tett exsistentiákat, pusztulást, szegénységet hagyott hátra maga után s az embereket mindenükből kifosztva, csupán a reménységet hagyva meg bennünk, kacagva kinozta végesvégig, amig csak egyetlen egy ép por- cikájuk maradt. De hát elvégre elmúlt s most, uj- esztendő születésékor, örömmel üdvözöljük azt, amely talán arra a teméntelen sok sebre, mit elődje okozott, gyógyitő irt fog szerezni s kireperálja, ha csak még lehetséges,, mindazokat a kegyetlen irtásokat, melyeket az 1913-as év minden sajnálkozás nélkül tett embertársaink rengetegében. Megszületett végre a várvavárt, mindenkitől epedve óhajtott uj esztendő, melytől oly sok s halálra sanyargatott embertársunk vár envhüléstés vigaszt. Vájjon beteljesedik mindaz a sok reménység, mit az emberiség <j.z üjesztendő eíkövetkezésével vár?! Vájjon nem csalódás és szenvedések folytatását rejti magában az uj esztendő méhe ?! Vajh ki tudja?! Senki sem láthat a jövendőbe, mindenki csak vágyakozik, reménykedik egy eljövendő jobb időben, hiszen már annyira kifárasztott, kimerített az elmúlt keserves év, hogy e vágya teljesedésében egész biztosan hisz, mert e hitében rejlik az az erő, melyre feltétlenül szüksége van, hogy az élet nehéz küzdelmét tovább folytathassa. Üdvözöljük tehát az uj esztendőt, kitörő lelkesedéssel, harsány éljenzéssel. Mert lehet, hogy vágyaink sehogysem, vagy csak részben teljesülnek, lehetséges, hogy mindazt amit várunk az uj esztendőtől, éppen ugv füstbe megy, mint az elmúlt évben, hogy ismét csak keserűség, átok, méltánytalanság ér bennünket utón útfélen, de egy bizonyos, hogy a megszületett év bármily keserves, sanyarú, sovány, kilátástalan esztendő is legyen, rosszabb, kíméletlenebb, kegyetlenebb az elmúltnál sehogysem lebet. S ez elegendő arra, hogy kitörő lelkesedéssel, üdvrivalgással, tapssal, virággal, durranó pezsgő zajával, örömtül kipirult vidám arccal s reménysugártól fénylő szemekkel fogadjuk az uj esztendő születését, mint ahogy méltó, hogy fogcsikorgatással, ökölbeszorult kézzel, haraggal és utálattal temessük az elmúltat. Örömmel üdvözlünk tehát uj esz-, tendő! Te még ismeretlen, a kihez oly sok szép remény fűződik. Örömmel üdvözlünk, mert veled egyidőben ment el a régi, az 1913-as, az örökké emlékezetes, hogy soha, de soha többé vissza ne térjen. Vissza ne térjen az ő rettenetéivel, csapásaival, átkaival. Örömmel üdvözlünk, mert hiszünk egy eljövendő jobb korban; üdvözlünk, mert benned látjuk sebeink gyógyítóját, panaszaink meghallgatőját, bajaink megszüntetőjét. Örömmel üdvözlünk, mert hiszünk benned s bizvást reméljük, hogy nem nem leszel hasonló ahhoz az esztendőhöz, melynek torát vigabban az emberiség még sohasem ülte meg, s amely után következő esztendő, bárminő legyen is az, csak jobb, csak kellemesebb, csak szerencsésebb lehet. Éljen az 1914-es uj esztendő! Szathmáry Sándor érmihályfalvai ref. lelkésznek lemondása Az érmibáiyfalvai ref. presbyterium- nak december 28-án tartott gyűlésében Szathmáry Sándor érmihályfaívai ref. lelkész és az érmelléki ref. egyházmegyének egyházi tanácsbirája, lelkészi állásáról, betegsége miatt lemondott, megható szavakkal búcsúzván el egyházától. A mely részvéttel fogadott lemondó bejelentésre Kondrád László ügyvéd, egyház- megyei világi tanácsbiró és presbyter a következőleg válaszolt: Nagy tiszteletű Ur! Kedves Barátom! A sors tragédiája az, midőn a betegség, — oly a hivatása magaslatán álló férfiút,mint Te vagy — élete az delén akadályoz meg áldásos lelkészt működésében. Hogy áldásos volt működésed 20 éves lelkészkedésed alatt, — bizonyítják a két uj leányiskola felállítása, a templom és torony tetejének ujrafedése, az összes iskolák és egyházi épületek renoválása körül kifejteit rendkívüli tevékenységed, az egyház pénztárának és számadásainak példás rendben kezelése s a népnevelés tekintetében az iskolák feletti lelkiismeretes és fáradhatatlan felügyeleted. Az ily lelkészre méltán büszke lehet a mi egyházunk ; de nemesak a mi egyházunk, hanem az egész egyházmegye is büszke reád azon önzetlen és kitűnő működésedért, melyet mint egyházmegyei egyházi tanácsbiró, mint egyházkerületi képviselő és mint gyámintézeti pénztárnok hosszú éveken át kifej tettél. Te kedves Barátom! nemcsak az iskolában, hanem az életben is, lelkészi állásodban mindig a legelsők közé tartoztál s ennek kijelentésére én azért tartom magamat illetékesnek, mert mint egyházmegyénk legidősebb, 34 év óta világi tanácsbirája, ezt közvetlen tapasztalásból tudom. — 34 éve ösmerem egy- bázmegyünk 39 egyházának lelkészeit s lelkiismeretesen állíthatom, hogy leleész- társaidnak mindig példányképe voltál. Most 'midőn tőlünk búcsúzol s mi nehéz szivvel betegséged miatt kénytelenek vagyunk tőled megválni, — arra kérlek, tarts meg minket eddigi szerete- tedben s miután az örömünk mégis meglesz, hogy köztünk maradsz, — jövőre Ha faj a feje, csak a kitiluo liatasu Dr. Szelényi Migrén-pasztilláit használja. Vegye meg a „Kossuth-patikában“ Debecen, Piac-utca 30. sz. KtSeákídTeL
