Közérdek, 1913. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1913-10-18 / 42. szám
6-ik oldal. ____________________________________________KÖZÉRDEK ______________ SZ ÖLLŐPRÉS, SZÖLLŐZUZÓ, BORTAPOSÓ, ZSÁKOK, 6Ulv||V|IT(jMLÖK, RÉZCSAPOK jutányos áron kaphatók Róth Lipóí vaskereskedésében TelefonlOö Nagykároly Deák-tér ________1913. október 18. 42-ife szám. Szent Péter bazilika felejthetetlen húsvéti Miseró-je. Az ember térdre hull a halhatatlan emberi genialitás nagyszerűsége előtt. S most hirtelen elsötétül a bemutató terem s a kifeszitett fehér vásznon megjelenik a való élet. A főváros válogatott elit közönségének, élén József főherceggel, jutott osztályrészül, hogy Edyson Alva Tamás korszakot alkotó találmánya, a beszélő mozi előtt hódolatát kifejezze. E csodálatos találmányt, amelyet lángeszű alkotója Kineto- phonnak nevezett el, magyarázni nem lehet. Látni és hallani kell azt, hogy elragadtatással honoráljuk a valóságos élet halhatatlanná tevőjét. Örökké él az, akit a kineto- phon szerkezete egyszer megrögzitett. A legnagyobb színművészek, világhírű politikusok, uralkodók most már nemcsak a história aranylapjain élik át majd halhatatlanlanságukat, hanem valójában élni fognak addig, mig a világ fennáll. Ezt eredményezte Edyson csodálatos találmánya, a kinetophon. A bemutatón részt vett szerencsés közönség, mely a budapesti zeneakadémia dísztermében e hó 2. és 3 ikán, két estén át zsúfolásig betöltötte; teljesen megfeledkezett arról, hogy a vászonra vetített gépies előadáson vett részt s a produkció közben lelkesen tapsolta a kinetophon közreműködőit. Áhitatos csendben figyelte a művészeket s miként, ha színház-előadáson venne részt, kitörő lelkesedésében fejezte ki óriási elragadtatását. Az előadás után József főherceg meleg hangon elismerését fejezte ki a jelenlevő Graf tanár, Edyson egyik főmunkatársa és Gönczy József igazgató előtt s megengedte, hogy elragadtatásáról Edysont kábeltelegram utján értesítsék. Rövidesen az egész világ megismeri majd a kinetophon csodás működését, mely a legnagyobb precizitással s minden zavaró zökkenő nélkül megteremtette korszakunk legnagyobb felfedezését, a beszélő mozit. Bélteky Ferencné ■ ■ szülésznő ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ í ■ ■ SS ■ m ■ ■ lakását folyó évi október 15-től Barom■ ■ ■ vásártér 8 szám alól H ■ ■ NagyhajduvárosEl a ■ utca 9-ikszám alá m ■ ■ :: helyezte át :: ■ ■ Fiatal, egészséges, hasáb 1912. évi vágás, waggonszámra kapható kedvező árban Klein Zoltán fakereskedönél Nagykárolyban (Kálmánd-utca) készpénz vagy utánvét mellett. Megrendelhető 30 korona előleg lefizetése mellett Frankel Dezső vaskereskedőnél is. A gyermekvilágban ismert jelenség, hogy a kicsinyek nem szeretik a levest, különösen a sűrű leveseket, melyek a táplálásnál fontos szerepet játszanak. Sem rábeszélés, sem fenyegetés nem tudja a gyermeket sokszor az evésre rábírni. Ilyen esetekben adjunk hozzá egy keveset a régóta bevált Maggi-féle ízesítőből s ez szinte csodákat művel. Nem volna sjzabad tehát egy anyának sem elmulasztania, hogy ebben az irányban kísérletet tegyen. Érkörtvélyesen a szüret f. október hó 20-án kezdődik, amidőn jól eső örömmel je-, leüthetjük, hogy a kellemes időjárás annyira elősegítette a szőlőérését, hogy mind mennyiség, mind minőségre a legjobb kilátással biztat, úgy, hogy eladásra is nagyobb mennyiség jut. r Irodathelyezés. Dr. Kovács Lajos ügyvéd irodáját október 30-án a Deák-térről a Könyök-utcába, az Eigner-féle házba helyezi át. Gyanús postacsomag. A budapesti főpostára folyó hó 10-én egy csomag órkezett. A midőn a tisztviselők a csomagot átvették, j abból gyanús zaj hallatszott. Merényletre gondoltak s a rendőrség egy műszaki századossal a csomagot a legnagyobb elő vigyázattal bontotta fel, amikor megállapították, hogy abban egy 3 koronás ébresztő óra van. Nézték, hogy a csomagot kiadta fel s kiderült, hogy azt Kóhn Antal nagykárolyi órás még 6-án tette postára s az óra azóta pontosan járt. Egy köbméter I. ó. cserhasáb tűzifa 9 kor. 50 fillérért kapható Hers- kovits Hermann fakereskedőnél j Nagykárolyban. fisor Szenzációs újdonság! Royal kávéház ban minden szerdán, szombaton és vasárnap mozielőadás tartatik. Változatos műsor! 'S® «3T Belépti-dij nincs! A nagyérdemű közönség jó- akaratu támogatását kérve, vagyok kiváló tisztelettel: Braun Márton tulajdonos. ■ IBII ■1 Megérkeztek 1 am a legszebb brassói posztó- és «a mm férfi divatszövetek, ceigok, kamm am navászok, vászon és bélésáruk ■■ m Résziéi* Ni inon üzletébe Nagykároly, Nagyhajduváros 2. 1 Sirkoszoruk és szallagok z a legnagyobb választékban. --= mm mm Szolid árak! '~£$t B 5K3r* Pontos kiszolgálás! 1 II 1 ■ Beiratás előtt! Értesítjük a n. é. helybeli és vidéki közönséget, hogy téves azon híresztelés, hogy mi csakis nagyban árusítunk, merj vevőinknek éppen olyan olcsó gyári árban árusítunk kicsinyben, mint nagyban. Az őszi idényre megérkeztek a friss posztó és gyapjúszövetek nagy választékban. Női coslümszövetekben is igen nagy raktárt tartunk, a legolcsóbb minőségtől a legfinomabb angol szövetig. Maradékok feltűnő olcsó árakban. Tisztelettel DOM AN é$ KURZ DEBRECEN, Piac-utca 49. szám, a föpostával szemben. ÓYÓdyiTHATÓK-E A TÜDŐBAJOK? Ezen rendkívül fontos kérdés foglalkoztatja mindazokat, akik asthmában, tüdő- és torokbeli gümőkorban, sorvadásban, tüdő- csucshurutban, idült köhögésben, elnyálkásodásban, hosszas rekedtségben szenvednek és eddig gyógyulást nem találtak. Minden ily beteg kap tőlünk BBgr teljesen ingyen és bérmentve egy ábrákkal ellátott könyvet irta Dr. mod. G. Guttmann, a Finsengyógyintézet főorvosa és a könyv e kérdést tárgyalja: „Gyógyíthatok e a tüdőbajok?“ Azonkívül küldünk egy mintát, ami bevált világhírű diétikus teánkból. Sok ezren dicsérik, akik eddig használták. Gyakorló orvosok e teát, mint kiváló diétikumot használták és dicsérik tüdögümökór- nál (sorvadásnál), asthma, bronchitis és torokhurut eseteiben. í£Sr Ez a Tea nem titkos szer, Lieber-füvekböl van összeállítva, mely császári rendelet folytán a szabad forgalomnak van átengedve. Az ára oly jutányos, hogy a vagyontalanok is megszerezhetik. De hogy minden betegnek alkalmat adjunk, hogy e teát minden kockázat nélkül kipróbálhassa és bajának minemüsége iránt tájékozhassák, elhatároztuk, hogy minden betegnek megküldjük, a „Gyógyithatók-e a tüdőbajok?“ című könyvet és egy próbát a teánkból és pedig teljesen ingyen és bérmentve. Csak tessék egy levelezőlapot Írni pontos címével az alábbi cégnek: PUHLMANN & Co., Berlin 881. Müggelstrasse 25.