Közérdek, 1913. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1913-07-12 / 28. szám

KÖZÉRDEK 7-ik oldal. falvai, Balogh Lajos és Lakatos József nagy­károlyi kóbor cigányok, akik lókereskedő cira alatt kövptik el szélhámosságaikat. A kis- majtény—domahidai határon Kiss József mezőőr mindén tiltakozása dacára, alaposan felrakták Pintye László gazdálkodó lóheréjé­ből, majd elhajtottak. Kiss mezőőr Domahi- dára sietett, ahol jelentést tett a lopásról a csendőrségnek, ahonnan őrjárat indult a tol­vaj cigányok üldözésére. Az enyves kezű morékat a Korparéten értek utói a csendőrök akiknek láttára a cigányok közül 5, futásnak eredt, bizonyára egyébb bűn is terhelvén lelkiismeretüket és eltűntek az üldöző csend­őrök elől. A többit azonban szekerestől el­fogták, és bekísérték a nagykárolyi város­házára, ahol kihallgatták, majd átadták a szolgabirói hivatalnak, ahol felelősségre fog­ják őket vonni a szénalopásért. Baliió clg’áiiyleányok. Az alkohol áldozata. Léprekerült orgazdák. Vezend községnek kínos szenzációja van. Az érendrédi csendőrök két ottani cigány- leányt, névszerint: Balog Rózát és Horvát Ágnest tartoztatták le, akiket rablással és orgazdasággal vádolnak, a szatmári kir. ügyészség előtt. Balog Róza és társa ugyanis gyakran meglátogatták — különféle ürügyek alatt — Pogyina György vezendi gazdálkodó fele­ségét. Az ilyen alkalmakra egy üveg pálinkát is vittek magukkal s ismerve Pogyinánénak az alkohol iránti mélységes szeretetét, addig kinálgatták, mig az teljesen öntudatlan álla­potba jütott. Mikor Pogyinánó holtrészeg lett, szétnéz­tek a ház körül és szalonna, zsir, búza, tengeri, csakhamar gazdát cserélt és átván­dorolt a Balog kúriára, ahol jókedvű mula­tozás mellett fogyasztotta el a két cigány­leány udvari ói társaságában. De addig jár a korsó kútra ... ez a közmondás bebizonyosodott a két cigány­leányon is. Valahogy fülébe jutott a dolog a csendőrségnek, akik csakhamar leleplezték a rabló szövetkezetei és házkutatást tartottak a göndörfiirtü Faraó ivadékok lakásán. Ott azután a meglepetés érte őket, hogy külön­féle selyem áruk, női szoknya és cipők van­nak a két cigányleány birtokában. Vallatás során beismerték, hogy azokat Varga Ferenc nyiradonyi illetőségű cigánytól vásárolták, aki aligha jutott becsületes utón a tárgyak birtokába. A csendőrök a lopott árukat elko­bozták és beszállították a szatmári ügyész­séghez megindítván a nyomozást azok tulaj­donosai kiderítései tárgyában, melyek való­színű egy nagyobb betörésből származnak. A piactéri bioskop. Nap-nap után érdekes műsorral lepi meg a közönséget Misztrik bioskop tulajdonos. A héten Hugó Viktor „A nyomorultak“ cimü nagyhatású drámáját mutatta be, kitűnő képsorozatokban, ma és vasárnap újabb szenzációs drámákat szer­zett be. A képek tiszták, rezgés nem észlel­hető igy a szemet sem sérti. A bioskop kel­lemes szórakozó helye a közönségnek. Gyógyszertár áthelyezés. Kleiner De­zső gyógyszerész a tulajdonát képező volt Gyurovits-féle „Magyar Király“ gyógy­szertárát a Takarékpénztár-egyesület bér­palotájába helyezte át. Varjas Antal müvészestélye Varjas Antal, az országos hirü, kiváló előadóművész, f. hó 12-én, ma szombaton este a „Magyar Király“ kávéházban müvészestélyt tart feleségével V. Tóth Mariskával, a hírneves eabaret-müvész- nővel. A Varjas müvészpár külföldi körútja előtt legjobb slágerjeit fogja előadni, külö­nösen nagyhatású számuk az ő magyar mu­lató jelenetük, melyet együtt adnak elő,. Var­jas uj nótákat énekel Farkas Imre, Ányos Laci, Sas Náci dalokat. Vajasné Tóth Ma­riska pedig a legcsodásabb tehetségű ma­gyar cabaret-müvésznő. Felhívjuk a közön­ség figyelmét az estélyre. Jegyek ára 2 ko­rona. julius 12. 28-ik szám. ______ J® J BefoKiii és lek- • • váruak való Riskó Györgynél ®6t Majtény-uica 8, sz, 943—1913. vbtó szám. r Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. c. 120. és az 1908. XLI. t. c. 19. és 20. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmári kir. törvényszéknek 1912. évi Sp. III. 1599/2. számú végzése következtében Dr. Both Imre ügyvéd által képviselt Szat- márvidéki Takarékpénztár javára 120 K s jár. erejéig 1913. évi márc. hó 2-án fogana­tosított kielégítési végrehajtás utján le- és fe­lülfoglalt és 2350 koronára becsült követ- I kezö ingóságok, u. m.: lábasjószág nyilvános ! árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járás- bíróság 1913. évi V. 454. számú végzése foly- J tán 120 K — f. tőkekövetelés ennek 1912. I évi november hó 7. napjától járó 50,0 [kamatai, s' eddig összesen 112 K 42 fillér­ben biroilag már megállapított költségek erejéig a fizetett öszszegek betudásával Szaniszlón adós lakásán Nagy-utcán leendő megtartá­sára 1913. julius 30 napjának d. e. 1 flórája j határidőül kitüzelik és ,ahoz a venni szánde- | i kozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. ;évi LX. .t ez. 107. és 108. §-ai értelmében készpénz- fizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le és felülfoglaltatták cs azokra ki­elégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.c. 120. §. értelmében ezek ja­vára is elrendeltetik. Kelt Nagykároly, 1913. évi julius hó 6. Fazekas Menyhért kir. bir, végrehajtó. Urilakás. A Majtény-utcában, a volt Jeney Géza-féle lelek, mely áll kényelmes urilakás és hozzátartozó melléképületekből, azonnal kiadó, esetleg a telek kedvező fizetési feltételek mel­lett jutányos áron eladó. Értekezhetni a ,Központi Takarékpénztár“-ral I Nagykároly. ftol készül a jócipő? Dann I állónál NAGYKÁROLY r app L-a^ZlUriai Gr. Károlyi György-tér Papp László által készí­tett cipőben még senki sem csalatkozott. Tekin­tettel a tavsszi idényre mélyen tisztelt rendelői­met saját érdekükben kérem, hogy nagybecsű rendeléseikkel mielőbb megtiszteljenek. Egyben értesítem a n. é. közön­séget, hogy a gyermek­szandálok és az amerika vászon cipők megér­keztek. Kiadó földbirtok. A nagy károlyi hatálban Nagykároly várostól 5 kilométer távolságnyira országút mentén mintegy 200 holdnyi tagos birtokunk folyó évi október 1-től kezdve bérbe kiadó, esetleg örök áron is eladó. Értekezhetni Rooz Testverek, Szatmár. külön külön bejárattal Kaplony-utca 15. szám a két ablakkal az utcára havon­ként 24 koronáért, egy ablakkal az utcára havonként 16 koronáért mind-en. órán. kiadó. anyag kifürészelt álla­potban keréktalp, küllő rúd stb. kocsi- és kerékgyártók részére és gazdasági szekerek­hez beszerezhetők Kosa Bertalan szerszámfa-nagykereskedésében, Szatmáron Eladó szekér. Egy teljesen jókarban levő alig használt erdei kifutó kocsi jutányos áron eladó. Értekezhetni lehet: Lebovits Sándor fakereskedőve) Szaniszlón.

Next

/
Oldalképek
Tartalom