Közérdek, 1913. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
Érmellék, 1913-10-11 / 41. szám
VI. évfolyam. Melléklet a „Közérdekéhez 41. szám. Érmihályfalva—Székelyhid, 1913. október il Felelős szerkesztő StltlKÓ ALADÁR. Főmunkatársak : Érfnihályfalva : VAJDA RUDOLF. Értarcsa : SZOííOSZLAY SÁNDOR. Bagamér: MOLNÁR ANTÁL. Érmellék TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik Érmihályfalván és Szé- kelyhitlon minden szombaton délután, a „Közérdek“ melléklete gyanánt. Szerkesztőség és kiadóhivatal; Nagykároly, Gróf Károlyi György-tár 20, szám Kéziratok nem adatnak vissza Hyilttér sora 50 fillér, Érmihályfalva. Qaxo xra-d.is'? Valamikor régen Szent Péter apostol kérdezte az Úrtól: — Quo vadis Domine?! — Hová mész én Uram ? ! Ma mi kérdezhetniük a magyar földművelő s kétkezi munkás embertől ugyanezt, de tudjuk előre azt a szomorú, nemzetpolitikai szempontból mélyen lesújtó választ, mit kérdésünkre kapni fogunk. — Hová mész én lerongyolt, agyonsanyargatott magyar népem ? ! — Amerikába! Amerikába! Ez a stereotip válasz. S ez történik is napjainkban, amikor a köz- gazdasági viszonyok lezüllésével, megszűnt a hitel, a földéhes nép nem tudja megszerezni magának azt a maroknyi földet, mellyel magát s hozzátartozóit eltarthatná, amikor a gyárakban, a műhelyekben megáltak a gépek, a forró katlanokban kihűlt a viz s a kétkézi munkás foglalkozás hijjában tekint a rideg, kegyetlen téli évszak elé. Nincsen annyi jótékony egyesülete az egész világnak s nincs annyi jótékony kéz, mely azt a tenger nyomorúságot eloszlatni tndná, mely a magyar vagyontalanok szerencsétlen osztályát sanyargatja. A pénzintézetek bezárták kapuikat. Hiába parcellázák a letört, vagy esetleg humánus földbirtokosok birtokaikat, ha a bankok nem adják a szükséges tökét, a földsóvár magyar föld mivelő még, egy hold íöldet sem tud a maga erejéből megszerezni. A gyári s ipari vállalatok ugyancsak nyögik e rendkívüli viszonyokat s másképen magukon segíteni nem tudván, kénytelenek az üzem redukcióhoz folyamodni, mely maga után vonja ezer meg ezer munkás munkanélküliségét. S ez a szegény, éhbérért dolgozó munkás nép nem tehetett félre annyit, amennyire egy kilátástalan, bizonytalan hosszúságú munkanélküliség felemészthet. Mit tegyen tehát?! Éhen nem halhat! Családját, hozzátartozóit nem teheti ki a kegyetlen tél nyomorító hatásának. Kezébe veszi a vándorbotot s indul azon az utón, melyen már annyi millió jó magyar elindult, hogy soha, de soha többé ezt a hazát, mely öt eltartani nem tudta, viszont ne lássa. S azt hisszük, hogy az illetékes körök, az állam, a kormányhatalom a kis úját is megmozdítja, hogy az a rengeteg ; kivándorlás, mely különösen ilyenkor ösz- szel észlelhető, redukáltassék ?! Azt hiszi talán valaki, hogy azoknak, kiknek elsősorban s legfőbb kötelességük lenne arra ügyelni, hogy az a kevés magyar, mely e vérrel, verejtékkel szerzett hazában él, kivándorlással ne csökkenjék, vigyáznak arra, hogy a kivándorlás megakadályoz- tassék, vagy legalább is erős korlát vonassák elébe?! Sző sincs róla. A hírlapokban megjelennek néha napján ostorozz!) cikkek a kivándorlás ellen, a statisztikai adatok pedig pontosan beszámolnak, hogy a külföldi hajóstársaságok milyen emelkedő számban viszik, egyre viszik a magyar nép munkabíró erejét a tengerentúlra. Sőt újabb hajóstársaságok is engedélyeket kapnak a kivándorlás előmozdítására. Olcsóbb viteldijakkal könnyűik meg a magyar kézművesek s földmivelők eltávozását s a lehetőség szerint azokra bizzák ezek az uj társaságok ügyvitelükkel, akik a leginkább kardoskodtak a kivándorlás ellen s akik sokszor egyenesen az államtól bízattak meg a kivándorlási kérdés tanulmányozásával. Szomorú, nagyon szomorú állapotok. Körülöttünk az idegen népek mint vad tenger ár, közöttünk a nemzetiségek, mint veszedelmes szomszédok, a■ nyomorúságos viszonyok még a születések számát is korlá- \ tozza s mindezek tetejébe a rettenetes nagy mérvű kivándorlás! Vájjon a magyaroknak csakugyan külön Istenük lenne, él-e még a Magyarok Istene?! Mert egyedül Ö az, ki vigyáz j erre a szegény, agyonsanyargatott, nyomorult országra. S mindezek után merészeljük-e feltenni ezt a szomorú kérdést: — Quo vadis ? ! — Hová mész én jó magyar népem?! Végrendelkezés a munkapárt javára. Tisza és Khuen-Héderváry a főörökösök Jut belőle a ifj. Tisza Istvánnak is. Szilágyi Sándor órmihályfalvai jómódú gazdálkodó a hallhatatlanságra vágyik és azt akarja, hogy nevét arany hetükkel Írják fel a munkapárti kormány élettörténetében. Hétfőn délelőtt ugyanis felüzent az elöljárósághoz, hogy végrendelkezni akar. Mielőtt azonban végrendeletét elmondotta volna a községi tisztviselőnek, nehogy azt valaki megtámadhassa, megvizsgáltatta magát dr. Fráter Gáspár főorvossal, aki stam- perlis bizonyítványt adott ki arról, hogy Szilágyi polgártárs teljesen épelméjű ? ! ? Ezután megtette az alábbi végrendeletet : Összes ingatlan vagyonát gróf Khuen- Héderváry és gróf Tisza Istvánra hagyja, de hogy miért részesíti őket ebben a nagy kitüntetésben ? azt nem tartotta szükségesnek indokolni. Két szép kanca lovának örököséül ifj. gróf Tisza Istvánt teszi, mert annak a bizottságnak elnöke volt, ahol lovait elismerő oklevéllel tüntették ki. Családját teljesen kizárja az örökségből, de ezt is minden indokolás nélkül. Bármennyire örvendenénk azon, hogy az ország eme két kiváló fórfíát, mint jövendőbeli érmihályíalvai adófizető polgárokat tisztelhet- nők, kételkednünk kell abban, hogy a végrendeletet, mely több tagú családját, gyermekeit, feleségét kizárja az örökségből, érvényes lehessen és a feltevésünk az, hogy Gazsi bátyánk a bizonyítvány kiállításakor eltévesztette a kalamárist. Duhajkodó legények. Megtámadták a csendőröket. Fegyvext használtak a csendőrök. Vasárnap este tiz, tizenöt főből álló részeg legény duhajkodott Vasad község főutcáján. A községben járási szolgálatot teljesítő Mészáros ék Garnay csendőrök figyelmeztették a, duhajkodókat a csendre és amikor ennek dacára sem hagytak fel a dalolással, kijelentették, hogy a községházára kisérik őket. A legények ellenáltak, sőt egyike megragadta Mészáros csendőrt, mig a többiek botra kaptak, úgy, hogy a két csendőr helyzete veszedelmessé vált. A csendőrök ennek dacára nem akarták fegyverüket használni és mindent megkíséreltek, hogy azt kikerüljék, de a részeg emberek oly fenyegetően viselkedtek és a háromszori felszólítás után sem engedték el Mészáros csendőrt, mire Garnay hátralépett egy-egy lövést tett a támadókra. A lövés talált és a legények egyike Borta János véresen esett a földre, amely láttára a többiek szétszaladtak. A csendőrök a sérültet, akinek bal vállát furta át a golyó, azonnal gondos ápolás alá vették és intézkedtek orvosi segélyben való részesítése iránt, egyben haladék nélkül jelentést tettek úgy a polgári, mint a katonai hatóságnak a fegyver használatáról. A bíróság részéről Kató János székelyhídi kir. járásbiró szállott ki a helyszínére és megállapította, hogy a csendőr fegyverét jogosan használta. A katonai hatóság részéről is meg lett inditva a vizsgálat, amely szintén a jogos fegyverhasználat tényét konstatálta. A súlyosan, de nem életveszélyesen sérült Bortát lakásán ápolják. TIT A drogua, gyógyanyag, kötszer, sebészeti és betegápolási, gummi cikkek, sérvkötők, mentőszekrények, illatszer, pipereszappan, kozmetikai, arc- és kézápolási, háztartási és általában más mindenféle a kozmetikába vagy drogériába vágó cikkeit a legjobból a legjobbakat, olcsóbban a legolcsóbbnál akarja beszerezni, úgy vásároljon kizárólag ■■■ A címre tessék ügyelni! Dr. Szelényi Árpád gyógyszerésznél a „Kossuth“ patikában Debrecen, Fiac-u. 30. A főposta és az uj városi bérnáz közti egyemeletes épületben. Postai szállítások naponta bérmentve küldetnek.
