Közérdek, 1913. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1913-09-27 / 39. szám
1913. szeptember 27. 39-ik szám. KÖZÉRDEK 3-ik oldal műterem Nagykároly, Könyök-utca 11. szám. Készítek a gyökér eltávolítása nélkül is: természetim fogpótlásokat arany'- ban és vulkánit kautsehukban; szájpadlás nélküli fogpótlások u. m.: aranyhidat koronák, csapfogak a lemnüvészi- esebb kivitelben. Foghúzás. Fogtömés. László Jenő vizsgázott fogtechnikus. elég jó. elterelném a forrás közeléből az ott legelésző teheneket, a vizet ingyen kükleném szét a szomjas embereknek, mindenkinek, aki megkívánja. De akár igy, akár úgy mindenesetre tennék valamit, legrosszabb esetben megbüntetném a szódagyárosokat, akik még a drága szénsavas vizet is piszkosan szállít iák. Tennék valamit, és nem járnék hiába a hi vaialba, legyeket fogni, állatorvost nyugdijaztatni, rendőrök nyugdijára vadászni. Nem nyugodnék addig, inig jó, friss egészséges vizet nem adnék a Nagykárolyiaknak. Akkor azután, ha ezt megtettem, volna jogom ahkoz, hogy adjam a meg nem értett zsenit, vagy a félreismert mártírt. Akkor talán merném a fizetésem javítását is kérni. De igy ? ha még a jó ivóvizet sem tudja megcsinálni, ezt az elemi, legfontosabb, legelső szükségletet, akkor mit várjunk töte ? Mit nekünk városok szövetsége, mit nekünk püspöki palota: vizet, vizet, vizet! Szatmári riportok. Nagy adócsalás Szatmáron. Adómentes kóserhus. Évek óta folyik ez a csalás a nagy nyilvánosság előtt, de csodálatosképpen még most is Szatmáron járnak a tettesek, nyilván azért mert a pénzügyigazgatóság ez a Bach korszakbeli emlék-intézmény sokkal fontosabb dolgokra forgácsolja zöldszinü tehetségét. Igen, a szegény, garasos adóhátraléko- j sok apró motyóit, párnáit licitálják mostaná- J ban. A nagy csalók, az aranylánccal megpántolt pocakos csalók azok kényelmesen szürcsölik feketéiket a kávéházakban. Pedíg- pedig de bizony nem ártana egyszer már amúgy magyarmiskásan közibük esörditeni. í Pénzügyigazgató ur! Ezt a cikket úgy tessék venni, mint följelentést. Ha jár érte valami hát refrektálok reá. Elkél a szatmári szegénységnek. Kiosztom közöttük. A szatmári kóserhus-szövetkezetről szól a nóta. Ez a szövetkezet már megalakulása percében csalásra bazirozódott. A „derék“ alapítók igen zseniálisan oldották meg az adómentesség kérdését. Ez a különleges adómentességi szabadalom pedig a következő: Alakítottak egy szövetkezetei, melynek bevallott célja volt, hogy kóserhust áruló fiókokat nyitnak, mely fiókok azután a szövetkezettől kapják a húst. A fiókok vezetői, illetve kezelői állítólag a szövetkezeti alkalmazottai voltak, akiknek természetesen járt volna fizetés azért, amiért húst mérnek. Ez a szövetkezet természetesen élvezte mindama előnyöket, melynek a törvény szerint a szövetkezeteket megilletik. S mint nyilvános számadásra kötelezett vállalat: (csinos kis vállalat!) évenként mérleget csinált. Szépen, ügyesen, ravaszul megszerkesztett mérleget, olyant, amelyből valahogyan kitűnt, hogy ez a ..jólélion ff* kóser-szövetkezet bizony éppen, föntartja magát. Ép- pin, hogy lélegzik. De menjünk csak beljebb ebbe a „jótékony“ boltba. Hát bizony az a mérleg /unni*. Maga a szövetkezet nem is szövetkezet, hanem a szövetkezet cim palástja alatt egyszerűen adócsalással foglalkoznak. Bebizonyítom bármikor, h< gy az úgynevezett szövetkezeti fiókokban nem szövetkezeti húst mérnek. Bebizonyítom továbbá, hogy a szövetkezeti fi 'kok nem a szövetkezeté, hanem önálló mészárosok magántulajdona, akik a vágómarhákat saját pénzükön veszik, saját maguk rendelkeznek fölötte. Ezek a mészárosok nem alkalmazottjai a kóser-szövetkezetnek, hanem: és ill csalit! n az ostor. Itt a veleje. Ezek a mészárosok azért, mert a boltjukon a szövetkezeti tábla áll, fizetnek minden állat levágása után 10—30 koronát a szövetkezeinek. Ézért a pénzért a szövetkezet a mészárosok által levágott marhákat sajátjának nyilvánítja és úgy szerepelteti a vágóhídon is. Vagyis a mészárosok az államnak fize • tendő adót a kóserszövetkezet pénztárába fizetik. Hartman Mózsi elvtárs, a kóserelnök sokat tudna erről beszélni, de nagyon érthető okból nem akar. Ellenben nagyon is akar nehány mészáros, akiknek egy kicsit már nem tetszik ez a dolog. Pénzügy igazgató io ! Szívesen szolgálok részletekkel abban a reményben, hogy végre ezek az adózsenik is belekerülnek a spenótos tálba, úgy, mint sok szegény, de becsületes adózópolgár. zs. Zsemley Oszkár. ••mmm5m5••®m®§ @ ® • %% Megérkeztek 0® 3 # 5' A legszebb és { legdivatosabb őszi és téli w 1» mm ©@ mm mm mm NŐI KAUF Sí LILIENFELD divattermébe Nagykároly, Nagyhajduváros-utca. mm mm HÍREK. Nem szabad politizálnom s éppen azért arról az Andrássy görcsről, ami hétrét görbítette a szatmármegyei besózott mungófókákat — nem irok. Pedig hej’h, de sokat Írhatnék róluk. TTÍODERN RUHAFE3TES li 4 ST7\ W ö DTK I GALLÉROK GŐZMOSÁSA BÁRMILY DIVAT SZÍNRE í\ H J I M J L f\ í ML tükörfénnyel hófehérre. Nagykároly, Szechenyi-u. 43. sz. (A róm. kath. elemi fiúiskola mellett). — Persze, hogy akarom, bogy ne akarnám. — Hát akkor jól van anyuska, át leszünk, csak azt tedd, amit mondani fogok. — ügy legyen, ahogy te akarod. — Látod anyuskám, mondotta a csavargó, csak úgy mehetünk át, ahol a legtöbb ember átmegy. Ott, ahol másokat átengednek, nem tartanak fel bennünket sem. Csak te azt mond, ha kérdeznek s ha nem kérdeznek, akkor is mond, hogy a fiad keresed, aki tegnap ment amoda át. Te csak a fiadat kérdezd mindenkitől, aki eléd jön s ne várd, hogy ő kérdezzen. Ne sajnáld a szavadat, mert minél többet kérdezed a fiadat, annál hamarább kergetnek utána téged is, engem is, aki a te muzsikod vagyok. — Hát úgy legyen, hogy csak a fiamat keresem, az után megyek. — Égyebet se tégy anyuska, csak azt keressed. — Úgy lesz ; a fiamat keresem. És mikor a határőrök elé értek, be sem várta, hogy állítsák meg, hanem messziről kiabálva, éneklő hangon kérdezte : — Nem láttátok a fiamat ? Átment-e már a fiam, vagy itt van-e még közietek lelkecs- kéim ? — A kozákok hadnagya bosszúsan dör- mögött: — Ki az ördög látta a te fiadat? Miről ismerjem én a te fiadat ? Már ember a te fiad, mint a többi ember ? És mikor az asszony még csökönyösen helytállva kérdezősködött fia után, durván lökte előre a határ felé. — Menj, menj a fiad után. A muzsik szótlanul követte asszonyát. Azt már meg se szólította a kozák, csak siettetőül végigvágott korbácsával a hátán. Lépésről-lépésre haladtak előre az utolsó határőrig. A vámvonalon túl már csillogott az éjjeli őrtüzek fénye mellett a porosz gárdaőrség ércsisakja. Az orosz trónt elsöprő forradalom óvatosságra intette a nagy német j birodalom autokratáit s már a határra tolták a haderőt, hogy az esetleg átcsapó veszélyes lángot csirájában elfojthassák. De itt, ahol az őrizet a legerősebb volt, az asszonyt már nem fenyegette többé semmi veszély, nem kellett félnie, hogy feltartóztatják. Őrség őrségnek adta szájra, hogy ez az asszony bolond, az elméje zavart és durva csufolkodás- sal és szinte erőszakosan kergették előre a határ felé. — Csak át, csak át, ne maradjon itt a bolondja. Át voltak mindketten a porosz földön. Aki jött, ott azt szivesen látták, nem zaklatták, mert hiszen jól tudták, hogy a borzalom földjéről, a végpusztulás elől menekült. Es akit odaát Oroszországban üldöztek ebben az időben, az csak nyeresége lehet az idegen államnak. Késő este volt, mikor a két orosz a város alá érkezett. — Megállj fiam és tedd le a batyumat. Az ember megállóit és a földre tette terhét. Az asszony rövid ideig keresgélt a batyuban, írásokat vett elő, keblébe rejtette s azután szokatlanul bántóan, a parancsoláshoz szokott nagyur hangján mondotta: — A többi a tied, elviheted. — A csavargó fölegyenesedett. — Elválunk ? — El. Itt már szabad ember vagyok és nem ülünk egymáshoz. Te koldus vagy, magam pedig moszkvai Worosztow, a grófi vérből. Él kell válnunk. Amiért átsegítettél a határon, azért megfizetlek. Mivel vagyok érte adósod ? A csavargó hangja tompán zúgott: — Semmivel sem. Én vagyok adósod, mert te mentetted meg az életemet. — Az életedet ? — Azt. Én vagyok Romanow Alexis, minden oroszok cárja . . .
