Közérdek, 1913. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)
1913-05-31 / 22. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK 1913. május 31. 22-ik szám. ROTH LIPOT vaskereskedése Nagy károly Deák-tér. K Ajánlja permetező készletét nagy választékban. Eredeti Eklair Yermorel permetezőket és kénporfurókat is állan- o-o dőan raktáron tart. o-o Tanuló fizetéssel felvétetik. Pikko ló-sors. (Ss.) Nem tudom, hogy nem érkezik e későn ez a kis elmélkedés az olvasóhoz. Nem késő-e már egy 2—3 héttel ezelőtt történt esetről elbeszélgetni. Ha azt kivánnám, hogy emlékezzetek, a szivetektől kivánnám, mert ahoz beszélek. De a szivnek nincsen emlékezete. Az eszünk még könnyen tudja, hogy azelőtt két-három héttel egy kis pikkolófiu oltotta ki a legborzalmasabb módon az elhibázott kis életét, de a szivünk már nem tud oly ijedt szánalommal dobogni, mint akkor. De ha a véres emlékek halványultak is, ha a felzaklatott kedélyek megcsendesedtek is, mindig megvan az emberszerető sziveknek az az érdeklődése, mely szívesen foglalkozik azok sorsával, kiket nehéz dolgokra választott az .Met. Szülők, kiknek gonddal nevelt gyermekeik vannak, foglalkozzanak ez egyszer a jobb hazába tért kis Klein Lajos sorsával és a többi sok ezer gyermekével, kik mindennapi táplálékát teszik a mai, emberhússal élő társadalomnak. Klein Lajos pikkolófiu volt. Pincérfiók. Még mint iskolaköteles csöppség került be a nagy kávéházba, ahol cigarettát, szivart árult a felnőtteknek. Mert a kávéházban csak felnőttek vannak — meg „pikkolófiu“ Sőt ő ott van akkor is, mikor a felnőttek (az urak) már hazamentek, záráskor, mikor berúgott cigányokkal kártyázni lehet, mikor minden hasonlókorú gyermek alszik otthon, az ágyában. Kivéve persze azokat, kiket minden valamirevaló kávéházban ébren és szolgálatrakészen talál a betérő lump. Akik pikkolófiuk. ()k úgy beletartoznak a kávéház felszerelésébe, mint az asztalon a gyufa, a tartóban az újság. Legtöbbször még iskolakötelesek, (nincs 15 éves), de az nem baj. Járnak oda olyan urak is, akikre rátartozna a dolog, de nem ; tűnik fel egynek sem, hogy mit keres ott az a gyermek. Még baj lenne érte, mint a gyufáért, ha nem lenne ott. Kénytelen vagyok most esetekre gondolni, mikor ravasz fogásokkal csípik meg a kivándorló polgárt, mert hadköteles. Milyen szemfülesek néha az emberek 1 A pikkoló szökését az iskolából nem veszi észre senki, pedig a tankötelezettség épugy törvénybe van iktatva, mint pl. a hadkötelezettség. A polgárnak az államélethez^való számos viszonyában bizonyos korhatárhoz van kötve pelgári jogainak gyakorlása, de hogy gyér mekésszel helytelen utakon inditsa meg életét, ahoz sok szabadság van adva mindenkinek. Pedig ha Lajos oda volt ereszthető a pincérek, kasszírnők éjjeli világába, akkor nyugodtan odaengedhették volna a választási urnához is, szavazni. Politikai érettsége biztosan volt legalább is akkora, mint az ilyen élethez való érettsége. Élete, jövője világosan állhatott minden épeszű ember előtt, már a belépése napján. Kiskorú, éretlen gyermek, kinek teste még sok és kényelmes alvást kíván és éjszakázik ; lelke még tanításra, nevelésre szorul és lumpok, cigányok szabadszáju társaságában van, ihatik, kártyázhat, záróra után más korcsmákba járhat lumpolni, nem korlátozza senki, pedig sokan látják. Vájjon ő e az éretlen, vagy akik elnézték ? Ha a szomszéd városba megyek, ugyanezt a típust látom mindenütt. Magyarországon sok-sok ezer kiskorú fiú van, aki pikkoló és sok-sok ezer fiatal leány, aki pincérlány, kasszírnő stb. Ha már egyáltalában szükség van ilyen foglalkozású emberekre, az emberi társadalomnak, az államnak érdeke-e, hogy oda a kiskorúak, vagy igen fiatalok is menjenek. Nem! A kávésnak érdeke, hogy felnőtt ember helyett, az olcsó pikkolófiut alkalmazza, a vendéglősnek érdeke, hogy minél szebb és fiatalabb legyen a pincérlány, de hiszen az állam csak nem köteles akár azt is elnézni, hogy foltrancsó- rozott gyermekhussal kedveskedhessenek a vendégeknek 1 Ha már úgy van, hogy egyik ember a másik szórakoztatásában pusztuljon el, a társadalom még tetézze az áldozatát azzal, hogy a fiatalságát dobja oda ? Mennyi TTCaradék szövetek igen jutányos áron kaphatók Női kosztüm- kelmék o-o alaíoni Jenő posztóáruházában :: Nagykároly, Deák tér w ■ ■ ■ ■ ÚRI- 0-0 SZABÓSÁG! H ■ ■ ■ ismét szabad . . . szabad öregem, mint a madár. Noiret megbotránkozva nézett reá. Micsoda vadállat! így nyilatkozni arról a felséges asszonyról, akiről ő már évek óta sóvárogva álmodoz ... De azért igy felelt: — Igazad van: . . . éljen a szabadság! ... De tulajdonképpen hova ment őnagysága ? — Moretbe, a Gatinet szállodában lakik. Noiret megreszketett: — Minő véletlen. Én is éppen ma este utazom Bourronba . . . — Hogyan . . . Hát nem ebédelsz ma velem ? — Lehetetlen . . . csak kezet akartam szorítani . . . Majd ha visszajövök. — Ahogy akarod . . . Hát ha odalenn megállnál, mond neki, hogy rengeteg a dolgom s nem tudom vasárnap meglátogathatom-e, amint Ígértem. Elváltak. Noiret dobogó szívvel távozott. A gyönyörű asszony mindig visszautasi- tólag viselkedett vele szemben, bár némileg mégis tűrte tüzes udvarlását. Holnap egyedül lesz vele, távol Páristól . . . távol a férjtől . . . holnap kenyértörésre kerül a sor . . . Nyolc órakor kelt útra s fél tízkor már ott sétált a virágos rétek közepette. Jól ös- merte Moret-et, elégszer járt itt .-. . s teljes biztonsággal haladt tova az állomástól vezető utón, amely végnélkülinek tetszett. Az ő szobájának ablakai is a folyóra nyíltak ... a szállodában néma csend honolt . . . mindenki aludt. — Talán éppen a szomszédom . . . gon- gondolta reszkető izgatottsággal. S amint cigarettázva az ablakon könyökölt, hallotta, amint egy ajtó nyílt, s a szomszéd szobában csikorgóit a parketta. Elvetette a cigarettáját és hallgatózni kezdett . . . szive lüktetését a torkában érezte s azt hitte, a feje széjjel pattan, mikor egész tisztán megkülönböztetett egy férfi és egy női hangot ... s ez utóbbi Nessierné hangja volt! öklével akarta a falat döngetni, rájuk kiáltani, betörni hozzájuk, de nem tudta, van-e hozzá joga . . . s nem tehetett egyebet, minthogy keserű kínjában az ostoba férjre gondoljon, aki mig a Montmarteban mulat, ime itt szarvakat raknak a homlokára! — Én háromszor marha! — mormogá . . . persze, ezt előre képzelhettem volna ... ki jön ide tavaszszal Moreiba pusztán azért, hogy a jó levegőt szívja ? Ugyan kivel lehet . . . valami ostoba dan- dyval . . . vagy talán egy gazdag öreggel ... A fő, hogy meg ne sejtse ittlétem. Holnap kora reggel elutazom . . . Elhatározta, hogy Nessiert sem látja többé viszont s álmatlanul eltöltött éjszaka után másnap visszatért Párisba. Egy hét múlva Nessier kopogtatott be hozzá a szerkesztőségbe: — No öregem, miért nem látlak soha ? Noire a sok munkával mentegetőzött, de Nossiert egyenest ezzel támadt reá: — Te valamit rejtegetsz előttem? — Én ? Ugyan mit ? — Láttad a feleségem ? jól van ? — Igen . . . meg is akartam Írni neked, de egy percnyi időm se volt . . . Nessier pillanatig hallgatott, aztán igen komolyan igy szólt: — A szeretőjével van együtt ugy-e ? — A szeretőjével? — Igen . . . nem vagyok olyan ostoba, mint gondolod , . . Azt is tudom, hogy nam laknak együtt, mert arra számítva, hogy esetleg egy vasárnap lerándulok, két szobát vettek. Te persze ezt nem tudtad, annál kevésbbé, mert magad is hasonló szándékkal utaztál le . . . Régen szerelmes vagy belé . . . Kérlek, ne ellenkez . . . nem játszom a dühös férjet. Igen, szereted s ez természetes is, mert nagyon szép s aki közelébe jut, mind meghódol szépségének. Mikor megllottad, hogy egyedül van, ezt gondolád . . . Milyen mesés alkalom . . . most megkísérelhetem a szerencsém . . . s odaérve mit tettél, nem tudom, de sikert nem értél el . . . Csodálom, hogy nem láttad, én csak nem figyelmeztethettelek reá» hogy a szive már nem szabad . . .
