Közérdek, 1913. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)
1913-01-18 / 3. szám
Nagykároly, 1913. január 18. 3-ik szám. VI. évfolyam. KÖZÉRDEK ÉRMELLÉK KERESKEDELEM, IPAR ES TT1EZŐG AZDAS A G ÉRDEKEIT SZOLGALÓ TÁRSADALMI HETILAP Megjelenik minden szombaton reggel. Nyilttér sora 50 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak felelős szerkesztő jogosult Szerkesztőség és kiadóhivatal Grót Károlyi Gycrgy-tér 36. Telefon 95. Felelős szerkesztő: SIN3KÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre 7'— kor. félévre 3'50 kor. Vidékre postán küldve egy évre 8'— kor. félévre 4.— kor Egyes szám ára 20 fillér. A pusztulás felé. Nem újdonság az a miről ma Írni szándékozunk. Sokat és nagyon sokszor írtak erről, a ma nupság mindig a aktuális kérdésről, de talán soha sem volt nyomasztóbb, s kellemetlenebb, mint épen napjainkban, amikor a drágaság a pénztelenséggel s teljes üzlettelenséggel párosult. Csak most tudjuk kellőképen méltányolni, hogy tulajdonképpen minő drága világot élünk. íme itt a farsang s alig alig olvashatunk valamelyes vigalomról. Pedig ne higyjük azt, hogy az emberek beletemetkeztek volna bánatukba s nincsen kedvük a vigasságra. Ne gondoljuk, hogy a mulatság utáni vágyakozás napjainkban szünőfélben lenne. Sőt ellenkezőleg! Soha jobban nem szerettek mulatni az emberek, mint mostanság. De nem bírják el a mostani drágaság mellett az egyes vigalmak horribilis költségeit. Ma már ha valahol rendeznek is valami dándót már előre kiadják a jelszót, hogy selyemben senkinek sem szabad a mulatság színhelyére lépni. Ezzel is jelezni óhajtva azt, hogy a nagy költségek — a báliruhák irányában — elkerülendők, mert akkor ugyancsak kevesen jelennének meg bármilyen jól rendezett mulatságon a résztvevők. Nagy a drágaság s ehhez járul még, hogy nincsen pénz. Hitelről ne is beszéljünk. A minap beszéltünk egy elsőrangú pénzintézet igazgatójával, aki egészen kategorice kijelentette, hogy a mig a pénzviszonyok meg nem javulnak hitelt még Eotschilcl aláírására sem adhatnak. S ezt a kijelentést teljes komolysággal kell fogadnunk. Mert ba az pénzintézetek beszüntetik a hitelezést, ennek következménye, az hogy kereskedő sem várhat portékája árával, mert neki sem fizeti ki a bank előre kintlevőségeit, mint tette volt annak idején, a régi jő időkben. S igy a farsang sem az manapság már, mint a minőnek lennie kellene. Sem a mulatságok nem zajlanak le oly vidámsággal gondtalansággal, mint azelőtt, sem a házasságközvetités nemes misszióját nem teljesitik. Ugyan kinnek jutna eszébe manapság megnősülni. Kinek van olyan íizikai s erkölcsi bátorsága kicsiny keresetét még el is felezni, vagy nyomorúságát megosztani azal, akit szeret! Bezzeg nagyon kevés házassági hirt regisztrálhatnak a lapok. Annál több öngyilkossági hirt, mely nagyrészt anyagi zavarokból, s csak kis százalékában reménytelen szerelmen alapszik. A farsang szomorúsága s a drágaság között tehát, mint látjuk okozati összefüggés van. Egyiket a másik szüli s egyik a másika nélkül el sem képzelhető. Ezért aktuális ma a drágaságról cikkezni, bármily elcsépeltnek s elavultnak látszik is a téma, mert soha időszerűbb nem volt mint most, amikor benne vagyunk a farsang kellős közepében és senkinek sem jut eszébe vigasságokba, dáridókba elmenni, egyedül azért, mert az nagyon — drága. iíiletzky Kálmán divatáruháza Nagykárolyban, Deáic-lér 18. szám. (Hadnagy-ház.) TÁRCZA. ELMÉLKEDÉS. * A templom ajtaja kinyitva, Hogy panaszkodni betérjen, Akinek van valami titka. S hogy szorongva széjjelnézek, Látom, érzem, üres a templom, Üres az élet. az én bah Atom. ügye, hogy nem hagysz el, ugy-e velem [maradsz ? Ha sírok, te is sírsz s ha kacagok, kacagsz ? Ugy-e mindég együtt maradunk mi ketten, Hiszen te vagy az első, akit —• szerettem. Dániel Kató. *■ Titok, mit nem mondunk el, csupán Egyedül csak az Istennek, Valami nagy csalódás után. A templom ajtaja kitárva. Megkönnyebbül a bűnös ott S megnyugszik a szegény, az árva. Én is, ha néha arra járok, Megtisztulva minden salaktól, Bűnbánóan magamba szállók. Belépek s szemem könybe lábad, Eszembe jut hazugsága, Szégyene, bűne e világnak. Az emberek kint csak nevetnek, S alig jut párnak eszébe, Hogy letérdeljen a kereszthez. * Felolvastatott szerző által, az Oltáregyesület f. hó 13-iki estélye alkalmával. Fekete zongora, te vagy a barátom, Ezen a hazugsággal teli világon. Te vagy egyedül, ki a lelkem megérted, Te nélküled oly sivár volna az élet. Oh te fehér fogú fekete szörnyeteg, Hányszor simogattam dalos billentyűdet, Hányszor csitítottád el a lelkem zaját . . . Te vagy a földön a legigazabb barát. Oh te mindig hü vagy, nem hagysz cserben [könnyen, Te szárítottad fel mindenkor a könnyem. Mindenkihez a maga hangján szólasz te, ügy hogy más ne tudja, úgy hogy más ne [értse. Fekete zongora, fekete zongora, Ugy-e, te nem leszel én hozzám mostoha, fl koldus aranya. Irta: Truszinszky István (Szenice.) — A saint;ciryi katonai akadémiából két fiatal hadnagy került a Párisban állomásozó gróf Bercsényi nevét viselő első számú huszárezredhez. Még az akadémián testi-lelki jó barátok voltak. Az életbe kikerülve, a nagy város zaja, közös szolgálati érdekek no meg a kölcsönös mulatni vágyás még szorosabbra fűzte barátságukat. Az egyik Le-Balch volt. A másik ... a másik pedig magam 1 A légionáriusok feszült figyelemmel hallgatták a káplár elbeszélését, aki néhány pillanatnyi szünetet tartott. Tán rég elmúlt vig életét, a fényes huszár atillát . . . kacagó villogó szemű asszonyokat, hasonlitott össze mostani nyomorult életével, a csak vigyorogni tudó néger asszonyokkal.
