Közérdek, 1913. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)
1913-04-05 / 14. szám
1913. március 29. 13-ik szám. 3-ik oldal KÖZÉRDEK Május 1-én női-, férfi- és gyermekruha raktáramat Véber Tibor ur házából Igaz Károly ur házába a „Fekete Sas“ gyógyszertár szomszédságába helyezem át. Addig is az összes áruimat (lekintettel az elköltözésre) mélyen leszállított árakban árusítom el. Tisztelettel: Szabó Kálmán. Tihnr ur há7áhan hirt ip.lp.nlnni ii7lnthelvkénpm is Uzletáthelyezés. Rákóczi-utcai lakházam május hó 1-töl kiadó, esetleg eladó llnvannsak máius l-tnl kiarin a Wpher bármi dolgunk után, ha nem fújnánk egy, lápra való iszapot a zsebkendőnkbe minden nyáron. Es az egészségünk is jobb volna, amihez pedig szintén van egy kis közünk. De hát fásitott utcák, parkok máról holnapra nem teremnek. Azért már egy pár év alatt igen szépen át lehet alakítani a város képét, melyről szókimondó ellenségei épen- séggel nem alap nélkül bocsátanak világgá nagyon lesajnáló kijelentéseket. Csak széjjel kell nézni, hogy hol lehetne csinosítani ennek a rusnya, nagy falunak a képén, valamint nem riadni vissza egyeseknek sem attól, hogy a valóban szegény várossal szemben valami áldozatot hozzanak és ami fő, azzal a vissza nem várható, önzetlen gondoskodással, amit már az elemiskolás kis vers a maga egyszerű nyelvén oly szépen kifejez. Mondván : ,,Ezt a diófát itt, nagyapám ültette. Árnyékában nem ült, gyümölcsét nem ette. Nem maga kedvéért, másért cselekedte, Unokái áldják emlékét érette “ Nem kell hozzá sok magyarázat. Az idő eljár. Ila nem kezdünk, még az unokáink sem érik meg a befejezést. Tenni való sok van és sürgős. Ha rövidek akarunk lenni Nagykárolyról, azt mondhatjuk, hogy télen sáros, nyáron poros. (De még milyen!) A sárral még kijönnénk valahogy. Akinek nem muszáj, nem mászik bele. Akinek meg muszáj, hitt csizmát húz s még akkor is a szárazabbját keresi. De a por, az ő mászik belénk. Ha egyszer az utcán vagyunk, az elől nincs menekvés. Pedig milyen egyszerű ellene a védekezés. Nagyobb ellenség, mint a sár s egyszerűbb az ellenszere. Nem kell hozzá drága pénzen vett kő, csak sok fa. Élő fa, ami szaporodik magától. Csak bőven kell vele bánni. Minden kis térre valóságos 1 erdőt kell ültetni. Utcák sarkán, kereszte- 1 zéseknél, széleken akkora területek hevernek Károlyban parlagon, hogy (engedelem a debrecenies kifejezésért) az ember Kihatnék, ha látja. Kedve vón legelni. Ez adja meg Károlynak a tipikus, lapos, falusi formát. Ezeket mind be kell fásitani és pedig dúsan. Nagy tévedés az utcai fák közeit mé- ricsgélni. Ezt a kertészeknek találták fel. j Hiszen az utcán nem arra pályázunk, hogy az akácfa szép terméseket hozzon. Itt a fent egybefolyó, árnyékos lombsátor a fő, I mint az erdőben. Nagyon helyes lépés volt ez irányban a már emlitctt Melinda-utcai szeglet befá- ; sitása. De remélhetőleg ezzel még nincs minden elintézve. Az utca vonalát is szépen kihozza, a fásitott és remélhetőleg parkírozott részt is előnyösen keríti egy szélről ültetett, nyírott kis eleven-sövény. Az egésznek csak ez fog formát adni, az ültetett kis fák közötti átjárást és igy azok rongálását megakadályozni. Ezen belül pedig föltétlenül kell, ha virágot egyelőre nem is lehetne, a fák töve körül kis kerek füfoltot kialakítani. Már ez igy megy városon, sőt még igyebbül! Ilyen kis csinosítást nagyon sok helyen el lehetne még követni. Pl. a gimnáziumi internátus előtti kis téren egész kis parkot lehetne alakítani, ami nagyon használna az ott emelt épület környékének is, haszonnal élvezhetnék az internátus tanulói is. Nagyon szűkölködik fában a piac némely része is. A Royal előtti részen a járda mellett van fasor, de a szekérút mellett már nincsen. Pedig jó volna, ha az útról felszáll * por egy része már mindjárt ott felfogódna, hogy ne menjen akadály nélkül épen a járdáig, ahol néha még u. n. „korzózni“ is szoktak a jámbor károlyiak. Óriási előnyére volna a város sétáló közönségnek, különösen a gyermekeknek, a Petőfi-utca (Nagy-u.) helyesebb fásítása. Ezen a hatalmas, széles utcán van néhol 3 sor fa is, de még több kéne. Közvetlenül a szekérút két oldalára kellene két sürü fasor, hogy a port lefogja. Ezen a kevésbbé forgalmas utcán elég, ha minden órában végig megy egy szekér. Ennyi időbe belekerül, mig a' nagy közökön ide-oda imbolygó por végre megállapodásra jut, hogy hol szálljon le. Alapos lassúság, dehát ez a por is károlyi. Ha már a por ellen elég, sőt sok fát ültettünk a Nagy-utcára, hátra van még az igazi lépés, az igazi csinosítás. Ez az utca meg van áldva olyan széles két árokparttal, hogy szinte feleslegesnek tetszik innet a csűrhet mezőre hajtani. Ez a két széles terület jelenleg zöldül és burjánzik. Egy-egy nomádabb hajlandóságú kocsis végig hajt néha rajta (noha nem szabad!) csúf nyomo- I kát hagyva maga után. Igazi faluvégi hangulat! Mily óriásit változna e jobbra érdemes utca képe, ha ezt a helyet parkiroztatná a város. Az eddigi állapotokhoz kell még két sor fa a szekérút mellé. Az árok belső partjára nyírott, alacsony, eleven sövény. Ez és I a járda közötti --észt pedig be kell ültetn i ' virággal. Nagy fontossága volna ennek azért, mer 'járhatóvá, sőt élvezetessé tenné azt az utcát mely az egyedüli egészséges és szép kirán- i dúló helyhez, a Somos erdőhöz vezet. Nagyon :i WMHHMMU "CT X3 OSÜ ■ ■a MÁSNAP mmwmam LUNA“ VIZET IGYATOK. A „LUNA“ kénes ásványvíz nagykárolyl (olerakata SCHNELL IMRE czégnél van. Saasas«« — Kik ezen itt heten akarókon? — Kérdezte fogvacogva. A bárónő mosolygott. — Ne törődjön velük kedves. Hét rabló, akiket karókba huzattam, mert a kastély környékét dúlták. No igyunk ! Koccintottak. A bor a vándorlegény fejébe szállott. Magához ölelte a kísérteties kastély barnahaju úrnőjét és csókolta vadul, szenvedélyesen. Csak úgy zizegett bele a könnyű selyem s az illatos csipke. A bárónő alig el-1 lenezette. Csak sokára bontakozott ki a báb- sütő ölelő karjai közül. Hirtelen mozdulattal megigazította a hajékét.-• Ne bántson. Mára elég édes. Majd reggel. Meglátogatom. Csókolóztak újra mámorosán, az országút vándora s a selyemruhás úrnő, mintha már i régen, évek óta vártak volna erre a találko-1 zóra, virággal felteritett asztalnál, huszonegy gyertya fényénél. A bábsütő kábultan vetette le magát a nehéz selyemfüggönyökkel borított nyoszo- lyára. Azt hitte, hogy csak álmodja az egészet. * De úgy zúgott a szél s annyira zokogtak a láthatatlan harangok ! A bábsütő nem tudott aludni. Felriadt. Az ablakon beszivárgott a szürkület ónszinü világossága. — Már hajnalodik, — mormogta a bábsütő s öltözkzdni kezdett. A feje zúgott, szédült. Támolyogva botorkált ki a refektoriumba. S akkor megállót!. A fején majdnem ég felé meredt a sörte a rémülettől. A kastély könyöklőjén állott a kastély úrnője, báró Kardos Ilona. Könnyű, hófehér selyemköntös borult kívánatos, sovány alakjára. Beszélt valakivel. Bábsütő megállóit halgatózni, hogy kihez szól. Hát uramfia! Az egyik latorral beszélt, akit az előző estén húzhattak csak karóba, mert még volt benne élet és visszafeleselt a bárónővel. — Szép szőke volt a hajad Istenes Csáky Jóska, — mondotta a bárónő kacagva, — de nem győztem fésülni. Karcsú volt a derekad, de nem győztem ölelni. Hat napon át szerettelek, őleltelek féltve, a hetediken adtalak a hóhér kezére ! — Légy átkozott! Elkárhozott! — nyöszörögte a lator, akinek arca elkékült egészen a kísérteties hajnali fényben. — Oly kék volt a szemed, hogy nem győztem magamat benne nézni, oly édes volt a csókos szájad, hogy nem hagytam megigézni 1 Kék szemed most a varjak étke, piros ajkad a hollók ebéde 1 A karóba húzott lator éktelen káromkodásba tört ki. — Gonosz boszorkány vagy! Miért tettél í csúffá te ember ? A bárónő kacagott. (Oly kísérteties és kietlen volt ez a nevetés, hogy agyvelő szinte megfagyott a bábsütő csontjaiban.) — Mert szeretek, mert csókra szomjazom ! Ifjú testem ölelésre vágyik, piros ajkamat örök csókszomj gyötri, de annak meg kell halni, aki megizlelte. — Mórt ölöd meg azokat, akik szerettek j téged ? nyöszörögte kísérteties sírással a lator. — Hogy ne vigyék szét a világba rossz liirem, aogy ne mondja senki, hogy vaszkai Kardos Ilona céda! Hat napig lehet csak valaki a vőlegényem, a hetediken a varjakat j látja ebéden. — Atkozott 1 — Nyöszörögte a lator. A bábsütő keresztet vetett magára. — Ez boszorkány ! — Suttogta halott fehérre vált ajakkal. — Ördögök szállottak hófehér testébe. Jó lesz, ha megmentem magam hálójából. Lélekszakadva rohant végig az ebédlőn. Keresztülvetette magát a lépcsőkön. Senki nem állotta az útját. Hátra sem mert nézni, nehogy megigézze a karóba húzott latrok kísérteties arca. Azután futni kezdett a ködbe vesző országúton, sikoltó szélben meg sem állva Czo- borszentmihályig.
