Közérdek, 1913. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)
1913-03-15 / 11. szám
KÖZÉRDEK 1913. március 15. 11-ik szám. 3-ik oldal Büsina! ttmpoe:!! h MÁSNAP ■■■ LUNA“ VIZET IGYATOK. A „IMA" kénes ásványvíz nagykárolyi fölerakata — SCHNELL IMRE czégnél van. 0 öcsé: Kovács István. Klárika húga: Fitos Blanka. Rostás Imre, orvos : Fogarasy István. Kálmán, Jóska, Feri tanuló társai: Andó István, Keszi Jenő. 7. Szózat. A legényegyesület ünnepélye. A Nagykárolyi Katholikus Legényegyesület f. évi március 16-án vasárnap d. u. 6 orakor, saját dísztermében, 1848. március 15-ikének emlékére ünnepélyt rendez, melyre a hazafias közönséget tisztelettel meghívja az elnökség. Műsor: 1. „Hymnus“, énekli *a Városi Dalegyesület. 2. „Ünnepi beszed“, tartja Szolo- májer István. 3. „Magyar ábrád“, Ábrányi Kornéltól, zongorán előadja Sarkady Birike k. a. 4. „Mi a haza“, Fosa Lajostól, szavalja Hermann Annusba k. a. 5. „A vén cigány“ Farkastól, melodráma, szavalja Csanalosi József, zongorán kiséri Sarkady Birike k. a. 6. „Szentelt hantok“, enekli a dalegyesület. Az ipartestület kérelme. Folyó 1913. évi február hó 23-án megtartott ipartestületi közgyűlés határozata értelmében felkérem az iparteslület kötelébébe tartozó t. c. iparos urakat, hogy nemzeti ünnepünk alkalmából márc. 15-én a róm. kath. valmint a ref. templomban tartandó isteni tiszteleten az ipartestület diszzászlója alatt illetve gyülekezés és ünnepélyes felvonulás végett az ipartestület helyiségében délelőtt fél 9 órakor megjelenni szíveskedjenek. Az ipartestület nevében. Marián Ferenc elnök, Járay József jegyző. B— ■ ■ ==s Dr.Popoiics Kornél egyetemes orvos tudor nő- orvos f. év március 16-án holnap kezdi meg orvosi rendeléseit ideiglenes lakásán: Deák Ferenc tér 20. sz. emelet. Május l-ig. Majus l-töl lakását gr. Karolyi-tér 24. sz. alá (Fogel-féle ház) helyez: át. ■ 1-- ■ Közvetítés. (Ss.) Egy utcai jelenet, melyhez hasonlót elégszer lehet látni, ha látva járunk az utcán. Szereplők: egy közismert néni, egy cselédlány, egy szolgalegény és egy bozontos, vörös férfi. Nagy iparkodással fordulnak be a Könyök-utcába, mintha menekülnének valamitől. Elől szaporázza a néni a leányai, utánuk tétován húz a legény. Ki van csípve, pedig hétköznap, a szájában szivar lóg, hóna alá nádpálca van szorítva. Nagy dologban jár, helyset keres. Szemmel láthatólag az asszony „viszi“ valami „jó holy“-re, amiről azonban a legény nem lehet valami szörnyen meggyőződve, mert félfüllel szívesen hátrahallgat a vörösre, aki nagy handa- bandázással úgy követi a menetet, mint valami tanyai kuvasz a fiakkert. És beszél a vörös, hogy csak úgy habzik a szája. — Fiatal ember, maga be lesz csapva, maga tönkre lesz téve. Fiatal ember hallgasson maga én reám. Maga engem áldani fog ... ' — Fog a nyavalyába, — vág bele az asszony, — mit hallgat maga erre az emberre, nem viszem én a pokolba. Tudja, hogy jó helyre viszem— Mit jó hely ! A jó helyekre én viszek, én csak urakhoz viszek, jöjjön maga én velem. A nénit a guta kerülgeti, olyan dühös a kullancskodó emberre, a legény meg bosszantóan ingadozik. Végit kell vetni a dolognak. — Na, jön, nem jön '? Akkor viszek arra a helyre másat, pedig oda magát akartam. Ez hat. A legény elindul ismét a néni után. Úgy látszik leszámolt a vörös emberrel. Csak nem hagyja, hogy arra a jó helyre más kerüljön. Hátha igazán jó hely. De a vörösnek kerül uj ötlete, amivel megbontsa az ügyet, tlivatalos hangon kezd kiabálni. RÓTH LIPÓT vaikereiSieüeie Wa^ykároly Deák-tér. Kerítés fonatok horgonyozva mindenféle gyártmányban, eke és ekealkatrészek nagy választékban jutányos áron kaphatók. tett valakinek, aki tulajdonképen nincs is és csak este nyolc órától tízig ölt testet? Anna kissé elkomorodott. — Igaza van báró, ezen már magam is gondolkoztam. Vágyódom már magamis egy kis csend után, szeretnék kis pihenőt tartani. Ha azt a másikat boldoggá is teszi és kielégíti a sok taps, de én nem felejtettem el, hogy minő drágán fizetem meg én amannak a boldogságát. De hát lássa, hol pihenhetnék én már meg? — Hol ? Otthon az édesatyjánál . . . — Ugyan I Nagyon jól tudja, hogy ő még azt a percet is elátkozta amelyben először a deszkákra léptem. Olyan kérlelhetetlen ellensége volt terveimnek, hogy teljesen ki van zárva még csak lehetősége is a közeledésnek. A báró is elkomolyodott. — Hát akkor legyen feleségem. S megpihenhet saját otthonában. Felemelem magamhoz . . . De hirtelen elhallgatott. Két tűzben szikrázó szem elhallgattatta. Annabell csak pillanatok múlva szólalt meg, fagyosan, már gúnnyal telve. — Ön báró ur felemel magához ? Hahaha 1 Kacagott harsányan, idegenül, szinte félelmesen. Büszkén, mint valami fejedelemasz- szony tekintett a báróra, pillantásaival megfagyasztva azt, majd mintha senki sem lenne a szobában szórakozottan cipője zsinórján igazgatott . . . * A szél félelmetesen süvölt, ép úgy, mint ama nevezetes éjszakán, melyen Anna fogadalmat tett, hogy kerüljön bármibe, színésznő lesz. A külváros utcái kihaltak sötétek, csak nagy néha csillan fel a hold ezüstös fénye, amikor a felhőkárpit kissé meghasad. Csak bent valahol, egy szürkés odúban csendül fel egy vigadó társaság duhaj danája. A piszkos-dohos szagu szűk szobában ül a társaság. Roskadozó, szuette fenyőfaasztal, egy pár ütött-kopott szék az egész bútorzata. Törött cserépkályha, egy megvakult aranykeretes tükör, fakó olajnyomatok a falon. A társaság pedig a külváros szemetje, pirosra kendőzött leányok s töpronygyos, gyanús legények . . . Az egyik széken Annabell ül. Kifestett ajkán barázdát vont az idő. Szeme beesett és fénytelen, mint az elhagyott sir szélén felejtett lámpásé. Arca halálsápadt, a sok álmatlan éjjekért, keze durva és szenyes, rég látott mosdóvizett. Szótlanul mered maga elé., Ép az imént mesélt valami facér bádogos legény. Trágár és durva lehetett meséje, mert hatalmas röhej harsog fel utána. — Igyunk, az angyalát 1 Anna felé is nyújtják a poharat, de az rájuk sem hederit. Szomszédja, valami bar- nahaju cselédforma tréfásan szól hozzá: — Ma ugyancsak gyűrött hangulatban vagy, akár a ruhád, s intve a többieknek megráncigálja Anna valamikor fehér és finom, de ma már végkép elnyűtt selyem blúzát, mire Anna ismételten csak szomorúan mosolyog. Azután tovább diskurálnak, nevetgélnek, mulatnak a maguk módja szerint. Valamelyik sovány, sápadt leány ott az asztal szélén, poharát a falhoz vágja s felsóhajt : — Haj, jaj ! Ilyen az élet! Annabell meglepetten tekint reá, de ezt az arckifejezését csakhamar felváltja a szomorú, stercotip mosoly, mely mintha oda véste volna magát intő példa gyanánt. Hálás szemmel tekintett a kifestett arcra, mintha azt köszönné meg neki, hogy ajkára adta azt a szót, melyet ő nem talált meg, de amelyet keresve-keresett. Amelynek hallatára visszaemlékezhetik arra, ami fáj ugyan, de mégis olyan jól esik. Gépiesen sóhajt egyet utána kellemetlen, rekedt hangon. — Bizony, bizony, ilyen az élet! Ónkénytelen a pohár után nyúl. Jót húz belőle, de meg is rázkódik utána. Újra otthon látta magát, mint tizenöt éves leányt, amint hanyagul, kelletlenül törli az annyira utált ódivatú bútorokat . . . Azután eszébe jutott az éjszaka, mikor ezzel az élettel leszámolt és amikor felhangzott atyjának komoly intő szava. — Lányom vigyáz! Magasra törekszel, el is éred amit akarsz, de azután még mélyebbre sülyed az, mint amily mélyen most érzed magad . . . — Igaza van, — és szomorúan mosolyogva, elmerengve nézett az olajmécs, sárgás vörös, homályos lángjába, v
