Közérdek, 1913. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)
1913-03-01 / 9. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK 1913. márczius 1. 9-ik szám. Ruhát fest és vegyileg tisztit Hauff el Sámuel villany- és gőzerőre berendezett intézetében = Nagykroly, Kölcsei-ut I. = a római kath. templom mellett. Alapittatott 1902. Telep: Petöfi-ut 59. konventiót megszegte, amikor az abban tilos robbanó golyókkal, úgynevezett dum-, dum lövegekkel harcolt a hinduk ellen.! A társadalmi harcokban pedig még; genfi konventiő sincsen. A hadakozófelek olyan fegyverekkel vivják meg egymás ellen a harcot, aminőt az emberi agy leleményesége csak kitalál. Itt tehát kiméletlen fegyverekről nem is beszélhetünk. Ha a társadalom bizonyos uralkodó osztálya kiakar zárni az alkotmányosság bástyái közül egy olyan osztályt, mely elég érettnek tartja magát arra, hogy oda hevegyék s ezen érettségét a vívandó harc győzelmével igazolni is tudja, akkor a társadalom uralkodó osztályának le kell vonnia a következményeket s meghajolni az egyen- \ rangú s kiváltképen erős ellenfél előtt. A harcot még csak megüzenték. A tömegsztrájk idejét s megkezdését a hadakozófelek még nem hirdették ki. Még nem késő. Ha azokban, kik ez ország veze-1 tését magukra vállalták, csak csipetnyi! emberi érzés s fikércnyi becsület érzés: van, akkor azok nem engedik, hogy végső kenyértörésre kerüljön a dolog s az agyonsanyargatott ország még egy tömegsztrájk borzalmaival is gazdagabban zárja e rosszul kezdődő esztendő silány mérlegét. Az iparosság helyzete. — Levél a szerkesztőhöz. — A korszellem egy régi, nagy tévedését igyekszik kijavitani. Egyre több és örömet keltő kedves jelenség mutatkozik arra, hogy a magyar közélet, sodró áradatában az iparos osztály mint önálló és megbecsülésre méltó faktor számba jön. Nem így volt még nem is olyan régen. A prókátornemzet lebecsülte a nemzet vagyonosságát munkáló iparos osztályt és ebben az iparban szegény országban az iparosság társadalmi helyzete valóban nem volt rózsás. A társadalomnak vele szemben való elfogultsága természetesen kihatással volt arra, hogy az uj ipari generáció rendszerint a középiskolában lemaradt emberekből került. Hivatalnok ritkán neveli iparosnak gyermekét és ha nevelte, ezt leginkább keserűségből cselekedte, ha tudniillik csemetéje, ismételten kísérletekre, szekundába pónáitatott. Nincs mit tagadni, hogy a kényszerűségből ipari pályára jutott család sarját, több rendbeli szégyenkezés közepette kezelte és a helyzet már csak azért is, hogy előállhatott — nem valami nagy becsületére van az iparosságnak. A mai iparosképzésnek és mühelyneve- lésnek gondosabbnak kell lennie, mert a hogyan ezidőszerint sok helyen az iparosságot nevelik, — az egyike azoknak a főokoknak, a melyek miatt a jobb elémet nélkülözi uök kell. Az Országos Iparegyesület munkássága azonban egy uj korszakot insu- gurál. Az iparosság társadalmi mozgalmaiból és gyűléseiből örvendezve látjuh, hogy az iparosság fajsúlyának megjavítása érdekében felette nagysikerű lépések történtek, sőt az újabb évtizedeknek már gyakorlati eredményei is vannak, az iparos pályán ta- lantumok bontják ki szárnyukat és minden jelenségből azt kell következtetnünk, hogy a régi céh már átlépett a haladás zónájára s e modern ismeretekkel fölfegyverkezve igyekszik célja felé. Minél balsikeresebb gazdasági esztendő szakad reánk, annál inkább megtudjuk, hogy az őstermelő ország exisztenciája igen bizonytalan. A rossz termes következtében beálló nagy drágaság súlyosan mutat arra, hogy az időjárás kedvezéseiben alapított egyoldalú földmivelés válságba sodorja nemzetünket. Ipart kell teremtenünk minden erővel és akarattal. Evégből szükséges, hogy az ipari pályára tehetségek és olyanok lépjenek, kik majdan tőkével és tudással versenyképes ipart űzzenek. A jobb elemek ipari pá-l lyára kecsegtetése történhet az iparos pályára nevelés megjavításával. Társadalmi nagy fel- adatok várnak magára az iparosságra, mely- lyel parallel oly kormányzati intézkedéseknek is kell lenniök, amelyek a tudás, tőke | és szorgalomnak, az iparűzés e három feltételének gyümölcsét is megérlelik. Színház. (Ss.) Utolsó heteit éljük már a színi szezonnak. Mondhatnék, hogy a szezon az utolsókat rúgja. Ezzel s. kifejezéssel egyúttal rámutatnánk az ide: színi időszak haldoK- lásszerii életére. Mert ez volt. Egyáltalában nem csodálkoztuk volna, ha egyszer csak összepakol a direktor s megköszönve a szives érdeklődést, itt hagy bennünket színházastól, mindenestől. De hogy ezt nem tette, most talán csupa szórakozásból és szokásból, miközben szomorú következtetésekkel gazdagítja szinügyek terén szerzett tapasztalatait, csendes rezignációval számlálgatja kabátja gombjain „Érdemes volt“, „Nem volt“, „Érdemes volt“ — „Nem volt“. Mi, akik csendes szemlélői és hangos elismerői voltunk annak a derék művészi munkának, amit ez a hozzánk nem méltó társulat végzett, keresve, kutatjuk az okait annak a kétségbeejtően fagyos közönynek, melyben a nagykárolyi közönség az idén leiedzett. Hiszen eddig se nagyon igyekezett a közönség miivészetpártolás terén jó hírnevet szerezni a városnak, de amit most elkövetett a közönség önmaga ellen, mikor ilyen kultura-szegénységi bizonyítványt állított ki magáról, az egyenesen vétkes közönynek minősíthető. A dolog lényegével össze — férhetetlen elv a szinés/etpártolást holmi „a város iránti kötelezettségnek“ feltüntetni, hiszen azt pártolni magáért kell, azért a a szép élvezetért, amit nyújt. De ahol ehez érzék nincsen, ott elkél az — amelyen „kell“ is. Legkivált itt és most, amikor az uj magyar püspökség elnyeréséért nem győzzük eleget hangoztatni azt a „fejlett kulturális életet“, ami megadja majd a szükséges körur folytonos hivatal vizsgálatokkal addig zaklatta, mig aztán nagyapó odavágta a gyeplőt és azt mondta, hogy eb ura a fakó, neki nem parancsol az alispán, se a főispán nem lesz többet a vármegye szolgája, mikor a maga ura is lehet. Mert hát nagyapó gavallér ember volt. Azután lett a maga gazdája. Öreganyó- val kapott kerek százezer pengő forintot, harminc hold földet, meg azt a kis kertes házikót. Ebből aztán elkezdett nagyapó élni. Élni szépen, vígan, urasan. Mert hát nagyapó is igazi ur volt, mint az apja. Nappal aludt. Este színház, azután pezsgő, cigány. De hát hiába, ha ilyen az úri élet. Mikor aztán a színészek tovább mentek egy másik városba, nagyapó is velünk ment. Eltűnt. Csak valami két hét múlva került vissza. De visszakerült. Pedig már azt mondták, hogy valami színésznőbe bejegabalyo- dott s nem jön többet vissza. De ez csak olyan szóbeszéd volt, mert nagyapó szerette nagyanyót csakhogy hát épen gavallér volt és szerette ... a művészetet. De visszajött és élt tovább is mint ur,! mint gavallér. Ekkor került ide az uj nagyvendéglős négy szép leányával, a „hattyúkkal.“ Ezután i ezekkel élte nagyapó úri életét, cigány mellett, pezsgő mellett hallgatva a hattyúdalokat. Igen kedvelte őket, különösen az egyiket. Az is egészen odáig volt nagyapóért. | Biztatgatta is eleget, hogy hagyja ott nagy-1 anyót és jöjjön vele, legyenek boldogok | örökre. De nagyapó nem ment, mert gavallér ember volt. Ne mondhassák, hogy elverte felesége pénzét és azután ott hagyta. Pedig a pénzt már elverte szépen, az utolsó ezresig. Ezzel az utolsó ezressel azután ő is rágyújtott az utolsó szivarjára, akárcsak az apjaMert bizony ő is gavallér. De tovább már nem követte apja nyomdokait, mert neki felesége, apró gyermekei voltak. S bár igazi gavallér volt, de apa is volt. Szerette a gyermekeit. S most érezte különösen, mikor a szép vagyonból nem volt egyebe, mint a 30 kőid föld a laposon, meg a virágos kertes házikó. Nagyapó tehát mikor elszívta az utolsó szivarját, felkelt és hazament. S ettől fogva sohase látták nagyapót a korcsmában, sem társaságban, hanem élt a gyermekeinek, meg az unokáinak, meg a virágainak szegényen, de boldogan. És nem ment el többet sohasem nagy- anyó mellől hátvan esztendeig. És most mégis elment messze, ahonnan vissza nem jöhet többet. Kimegyek a kertbe, olyan furcsa most minden, hogy nem látom nagyapót árván maradt virágai között. Kis fiam odatötyög hozzám, kezében a nagyapó kampos botjával. — Papa kéjem, itt a nagyapó botja, ha hazajön odaadom neki. — Édes bogaram, nagyapót ne várd, nagyapó elment messze, nagyon messze s többé vissza nem jön. — Dehogyis — mondja a kis gyermek — vissza fog jönni. — Igen — mondja nagyanyó és könnyel telik meg szép kék szeme — nagyapó vissza fog jönni, mert nem hagy el engem, mert nagyapó gavallér ember. A A A A ▼ T T T Szives tudomásul!!! Tisztelettel értesítjük a n. é. - közönséget, hogy ZZZi: ezégünk képviseletét es gyujtodejet IAAAAAAAAÁÁAÁAAAtAi | Lefkovits Sámuel adtuk át, ki a legnagyobb pontossággal fogja a nagyérdemű közönséget kiszolgálni. Tisztelettel: kereskedőnek Nagykároly, Petőfi-utca 16 sz Kováid Péter és Fia ivTTTTWTVTWVTWTV I vegyészeti gyára Budapest. A A A A T V T T
