Közérdek, 1912. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
Érmellék, 1912-08-31 / 35. szám
2-ik oldal. ÉRMELLÉK aug. 31. 35-ik szám. KOICZ fest és vegyileg tisztit mindennemű ruhát kifogástalanul a legjutányosabb árak mellett, J1EBRECEIW» Telefonszám 701. Gyár és főüzlet: Arany János-utca 10. szám. Telefonszám 701. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan eszközöltetnek. Szerenád. A zászlószögek beverése után a közönség a legnagyobb rendben eloszlott. Éste 6 órakor az Iparos-Otthon helyiségéből negyven főből álló lámpionos menet indult ki, hogy kifejezést adjon köszönetének és hálájának a zászlóanya iránt. A zászlóanyát, aki Lovass Istvánnak volt vendége, Dávidházy Kálmán, a debreceni ipartestület elnöke üdvözölte. Gyönyörű beszédben fejtegette a magyar nők legszebb hivatását, a magyar iparpártolást s arra kérte, hogy legyen úttörője és lelkes zászlóvivője annak, hogy a magyar intelligencia szakítson azzal a hagyományos régi rossz szokásával, hogy szükségletét külföldről szerzi be s viselje azokat az ipari termékeket, amelyet a ma még szegény magyar ipar termelni képes. Kitörő lelkes éljenzéssel ünnepelte a közönség a zászlóanyát, akit rendkívül kellemesen érintett a nem remélt ováció. Innen a menet Csiri Sándor ipartestületi elnök házához vonult, ahol ugyancsak Dávidházy Kálmán mondott igen szép beszédet, kiemelve abban az elnök kedves feleségét, mint a magyar háziasszonyok példaképét. Lelkes hangulatban oszlott szét a közönség, hogy ismét találkozzék a debreceni iparos dalkör által este 7 órakor rendezendő hangversenyen. Hangverseny. Este 7 órakor a debreceni iparos dalkör hangversenyt tartott az Iparos-Otthon udvarán készített lombsátorban, melyet zsuffolásig megtöltött a közönség. A műsort a dalárda éneke nyitotta meg. ügy a nyitányon, valamint az ezt követő énekszámokon meglátszott, hogy Budensz karnagyban igazi mesterre talált az egyesület s a dalegyesület tagjai művészi előadást produkáltak. A konferencier szerepet Fráter Sándor joghallgató töltötte be, aki amellett, hogy humorral vegyitett előadásaival zajos derültségre ragadta a hallgatóságot, maga is kabarette-jeleneteket adott elő s hivatásos színészt jóval túlszárnyaló jeleneteket produkált. Kovássy Miklós komoly, Singer Ignác komoly és vig szavalatai mind hozzájárultak az estély sikeréhez. Kilián Ferenc kupiéi zajos ovációkban részesültek s meg kellett azokat ismételnie. Hoffmann Lajos hálás tapsokkal jutalmazott éneke után Ormos Jolánka 6 éves gyermekleány lépett az emelvényre és énekelt és táncolt kedvesen, bájosan, úgy, hogy tánca mindenkit bámulattal töltött el. Hogy tapsokban bőven volt része, azt felesleges mondanunk. A dalegylet éneke fejezte be a jól sikerült hangversenyt, amely után kezdetét vette a zászlóanya tiszteletére rendezett vacsora. A társasvacsora. Az Iparos-Otthon összes termeit, sőt a fedett sátor egy részét is teljesen megtöltötte a közönség, kiknek sorában igen sokan voltak bájosabbnál bájosabb asszonyok és leányok. A jelenvolt úrasszonyok névsorát — habár hiányosan is — az alábbiakban sikerült összeállítanunk: Fráter Lorándné zászlóanyán kívül; dr. Andrássy Ernőné, Benedek Zoltánná, Barna Györgyné, Csiri Sándorné, Deh- rer Mihályné, Fráter Gáspárné, Gasner Bé- láné, Grósz Béláné, Győry Istvánná, Konrád Lászlóné, Katona Ferencné, Lovass Sándorné, Lovass Dánielnó, Páll Mihályné, Spflauer Frigyesné, Tabajdi Istvánná, Timkó Istvánná, Wilistein Károlyné és még igen sokan, akiknek neveit a nagy tumultusban nem sikerült feljegyeznünk. A vacsorán — amely még a legkényesebb igényeket is kielégítette és Török vendéglős kitűnő konyháját dicséri — összesen 282-en vettek részt. Az első pohárköszöntőt Dávidházy Kálmán mondotta a zászlóanyára, akit mint a magyar ipar igazi védelmezőjét éltette. Timkó Isván jegyző ugyancsak a fáradhatlan zászlóanyára emelte poharát. Pataky György mar- gittai ipartestületi jegyző Fráter Lorándra mondott pohárköszöntőt, akit arra kért, hogy a képviselőházbau emeljen szót az elnyomott iparosságért. Csiri Sándor elnök meleg sza- ' vakban mondott köszönetét Dobozy Kálmán főszolgabírónak az ünnepélyen való közreműködésért és mint diszelnököt éltette. Végül Dobozy Kálmán Fráter Lorándra, mint a legboldogabb férjek egyikére, etmelt poharat. Vacsora után az ifjúság Krizsán György kitűnő zenéje mellett táncra perdült és a jó kedvnek és fesztelen mulatságnak csak a hajnali órák vetettek véget. * A zászlószentelési ünnepélj részletes számadását, amely 1000 korona tiszta nyereséggel zárult, lapunk legközelebbi számában hozzuk. flz érmihályfalvai járásbíróság ügye. Csodálatos jelenség, hogy ha lapunk, melynek végtére is kötelessége fontos közérdekű dolgokat nyilvántartani, az érmihályfalvai járásbiróság fontos ügyében emel szót szorgalmazóan, harminc felől kapunk szemrehányást azoktól, kik ezirányu cikkeinkben nem a közérdekű sajtó működést, hanem egy különösképen népszerű egyén elleni agresszivitást látnak. Ezen lappangó vádat kívánjuk a tényállás ismertetésével elhárítani magunkról, biztosítván Érmihályfalva egész kedves közönségét hogy mi minden a közönség által érzett szeretetből kivesszük részünket, de ez nem akadályozhat bennünket a legnagyobb jóhiszeműség dacára sem abban, hogy félreértésektől félve, ne sürgessük a járásbiróság életbevágó ügyében a tiszta képet. Hogy áll ma a dolog. A törvényjavaslat készen ál benyújtásra, melyben az uj polgári perrendtartás folytán szükségessé váló járásbiróság szaporítására, ja vaslatot tett az igazságügyminiszter. Ezen javaslatban, hogy benne van e a mi érmihályfalvai járásbíróságunk felállítása vagy nincs, erről mit sem tud a várost vezető elöljáróság, intelligentia. Ez maga egy nagy abszordum, de kétszeresen nagy az, hogy nem is igyekszik megtudni. A város talajából felnőtt nemes pálma alatt hányát hevernek Érmihályfalva jámbor arabusai és mindent a pálmafától várnak. Hogy aztán fog-e arról tápláló datolya hullani, vagy pedig éhen pusztulnak a várakozók, annak Allah a megmondhatója . . . kinek ezúttal még a prófétája sem nyilatkozik. Szükségesnek látjuk, hogy a város haladéktalanul megfelelő küldöttséggel érdeklődjék járásbíróságának sorsa iránt. Felteszük, hogy a magas minisztérium nem fog positiv választ adni, hogy a [javaslatban fel van-e véve az érmihályfalvai járásbiróság vagy nincs, de azt is állítjuk, hogy nem szövegezhet olyan diplomatikus nyelven valamelyes felelet félét, melyből a város táj ékozódást ne nyerhetne ügye állásáról. Ha a kérdés elejtetett odafent, azt is tudni kell és megkísérteni minden utón módon az érvelést a város nagy igazsága mellett, ha pedig rendben van a város ügye akkor is jó, ha az előkészületekre ideje van. Mindenesetre kell azonban egy erőteljes mozgás a város vezetői részéről, mert senkisem vállalhatja a felelőséget a város közönségével szemben a semmittevésért. Vagy sikerül valamit elérni, vagy nem, de meg kell, hogy szerezze magának a város vezetősége minden lehetőségre nézve a megnyugvást, hogy minden lehetőt elkövetett. j ______________________________________w ! Me gkárosították a községet! Grófi mészárszék. Vizsgálatot követelünk! Régibb idő óta szokásba vette a gróf Stubenberg uradalom, hogy cselédsége részére birkát és borjukat vág le hatósági hus- vizsgáló közbejövetele nélkül s anélkül,' hogy a Iskolaöltőnyök átmeneti kabátok (Raglánok) óriási választékban óriási választékban, a legolcsóbb árban: Grünfeld Adolf és Társánál DEBRECEN, kistemplom mellett.