Közérdek, 1912. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

Érmellék, 1912-08-17 / 33. szám

aug. 17. 33-ik szám. ÉRMELLÉK 3-ik oldal. keresni kezdték a tárcát. Végre a váróterembe értek, ahol Klein legnagyobb örömére érintetle­nül hevert a mai pénzügyi helyzetben kincset tartalmazó tárca. Elpáholt menyecske. Máté Lajosné hibás beszéde nagyon szurkálhatta a Meszlényi Jánosné oldalbordáját. A múlt héten is e miatt tűztek össze, a melynek hevében Máté is a felesége segélyére sietett és Meszelényinét oly alaposan helyben hagyták, hogy az sérülései igazolá­sával bántalmazóit feljelentette a bírósághoz. Meglopott gyógyszerész. Még julius hó 20-án történt, hogy Dobsa Sándor álmosdi gyógyszerésztől ellopták az óráját és láncát. A csendőrségi nyomozás abban az időben nem vezetett eredményre. Most váratlan fordulat állott elő az ügyben a mennyiben a csendőrség kideritette, hogy a lopást a gyógy­szerész szakácsnéja követte el, a ki ellen megtették a feljelentést a bírósághoz. A végzet. A héten, szerdán, Schvarcz Nát­hán talyigás leszállt talyigájáról, hogy egy kis gyümölcsöt vegyen a kofánál. Közben elszédült és hanyatt esett a földön. Szeren­cséjére a közelben volt a felesége és jó em­berek segítségével feltették a talyigára és haza vitték. Schvarcz haldoklik. Megbokrosodott lovak. A múlt héten el­ragadtak Birós János lovai, amelyeket min­den felügyelet nélkül hagyott az utcán. A szekeren ült Birós 2 éves kis fiacskája. Óriási embertömeg iramodott a szekér után, de a lovakat elfogni nem tudták. Mig végre aztán a lovak nekiszaladtak egy sürgönyfának, ahonnan a szekeret tovább huzni nem tud­ták, mire üldözőik utolérték. A gyereknek, ki eközben az ijedtségtől elájult, semmi baja nem történt. Az asszonyok. Lincsensárán, Érkörtvélyes egyik közeli tanyáján, Forgács Mihályné és Rózsa Jánosné összevesztek valami csekély­ségen. De mert mindkettőnek elég gyorsan pergett a nyelve, egy sem hagyta a magáét. Forgácsné dühbe jött, felkapott'egy széket és úgy vágta fejbe Rózsánét, hogy haldo­kolva szállították haza. Férje, Rózsa János, megtette Forgácsné ellen a feljelentést. Véres bál. Igen szépen sikerült mulatsá­got rendezett vasárnap délután Ersemjén község ifjúsága. A jókedv már tetőpontjára hágott, midőn belépett a bálterembe Gazsi János, a község legduhajabb természetű le­génye s csakhamar disszonáns hangok kezd­tek vegyülni Kiss Sándor bandájának szép muzsikájába. Gazsi egy jó vastag doronggal a kezében leszámolásra szólitá fel egyik régi haragosát; a legények, kik a bálon reszt­vettek, csakhamar két pártra oszoltak s mire nehány bátor amazon közbelépése folytán a háború megszűnt, három bevert fejű legény diszitó a csatateret. Kiadó lakás, esetleg üzlethelyiség. Érmihályfalván, a fő-utcán, a gyógyszer- táram mellett lévő 2 szoba, konyhából álló lakás, amely üzlethelyiségnek rend­kívül alkalmas, november 1-től kiadó. Gaszner Béla gyógyszerész. Pannonia-szálloda Érmihályfalva, Négy újonnan fényesen berendezett szoba! Kó­ser konyha. Pontos kiszolgálás. Mérsé­kelt árak. FedákSári, Zsigmondy Anna és Borbély Lili mind a Gaszner-féle „Ibolya crémet“ hásználják. ő tanítók. A lapokban nemrégen egész oldalakat foglaltak el a tömeges tanítói kinevezések. A kultúra égető szükséglete süt ki e sorok­ból, melyek pedig sok-sok ember számára jelentik a nehezen kiverekedett és nagyon sovány kenyeret. A legtöbb panaszt, az elé­gedetlenség legtöbb jelét azoknál a társa­dalmi rétegeknél tapasztalhatjuk, amelyek becsülettel dolgoznak az ország javára, ámde munkájuk ellenértékét sehogy sem akarja megadni az, aki arra illetékes. Ezek közzé az elégedetlenek közé tartoznak elsősorban a néptanítók, akiknek közhasznú munkásságát és munkájuk nagy becs.ét kétségbe vonni, igazán megátalkodottság lenne. Ennek dacára azt látjuk, hogy az állam a néptanítókkal szemben rendkívül mostoha, a mi népnevelőink akkor, amikor egyes ke­vésbé értékes társadalmi rétegek az össze­tartás, a szervezkedés erejével ki bírták küz­deni a jobb megélhetéshez szükséges min­den eszközt, a néptanítók aránylag igen cse­kély fizetésből kénytelenek megélni és fedezni mindazokat a kiadásokat, amelynek egy ma­gasabb rangú társadalmi állással, magasabb kulturális képzettséggel természetszerűleg együttjárnak. Lehetetlen, hogy a mostani nehéz viszo­nyok között, az érző, gondolkozó, müveit emberek rokonszenve, a néptanítók felé ne forduljon. Még az a parlagi ember is, aki négy esztendei iskolába való kényszerítés után csaknem ugyanolyan nyersen kerül ki a kultúra műhelyéből, mint ahogy oda be­ment, még az is meg tudja becsülni a taní­tót, késő öreg korában sokszor sóhajt fel: bárcsak tanultam volna, bárcsak jobban hall­gattam volna a tanítónak a szavára! Meny­nyivel inkább meg tudja becsülni a tanító nagy hivatását az az ember, aki a néptanítók munkája nyomán szerzi meg a megélhetés minden eszközét, akit a kultúra tesz emberré s emel embertársai fölé. Nincs tehát senki az országban vagy legalább nagyon kevesen vannak olyanok, akik ne tartanák jogosnak a néptanítók becsületes munkájának fokozot­tabb megbecsülésére irányuló kívánságukat. Csakis az állam, ez a rideg, financiális észszel gondolkozó szervezet tétovázik, amikor 1 a néptanítók szerényen elébe terjesztik a i maguk kívánságaikat. Csakis a miniszteri bürókban nem isme­rik a nemzetek történelmét, amely azt tanítja, hogy a haladás országutján mindig a néptanító vitte elöl a fáklyát. Csakis a miniszteri bürók­ban feledkeznek meg Bismark mondásáról, hogy a francia—porosz háborút a német iskolamesterek nyerték meg. Hol marad az osztó igazság akkor, ami­kor a kétkézi napszámosnak több jövedelme van, mint annak, akinek a kulturális fejlődés nyitogató kulcsa van kezében? Nem kétes I értékű ígéreteket kérünk tehát a néptanítók részére az államtól, hanem kézzel kapható valóságot. Adja meg tehát az állam mielőbb mind­azt, ami a tanítókat megilleti : a tisztességes 1 megélhetés eszközeit, mert a néptanítókra ne- ' künk nagyobb szükséqünk van, mint a vontcsövű I ágyúra. Igazán szégyen már, ami a tanítók ügyé- I vei történik. Egy évtizede Ígéri nekik egyik kormány a másik után, hogy segíteni fog a I sorsukon, végre rendezi fizetésüknek az ügyét. Azóta Dreadnoughtokat építettek, légi flottá­kat szerveztek, még a honvédtüzérséget is megcsinálták és megkétszerezték a hadügyi kiadásokat, csak azt a néhány százezer ko­ronát nem tudták előteremteni, ami a nép­tanítók betevő falatjára volna szükséges. Személyi hir. Olasz József vezető-járásbiró f. hó 12-én kezdte meg öt hétre terjedő sza­badságidejét. Szabadságideje tartamára a bí­róság vezetésével, dr. Halász Zsigmond járás- biró lett megbízva. Jegyzői értekezlet. A székelyhídi járáshoz tartozó jegyzők f. hó 15-én Kovásznay Mar­cell főszolgabíró elnöklete alatt értekezletet tartottak. Az értekezlet tárgya az uj adótör­vény végrehajtására vonatkozó utasítás volt. Az értekezleten részt vett a nagyváradi pénz­ügyigazgatóság egyik főtisztviselője is. Táncmulatság. A székelyhídi önkéntes tűz­oltó egyesület saját alaptőkéje gyarapítására, vasárnap délután a Vasúti vendéglőben zárt­körű táncvigalmat rendez. A mulatság kéz- \ dete délután 5 órakor. Beléptidij 1 korona. Meglopott főbíró. Érzékeny veszteség érte Doby József székelyhídi főbírót. A múlt héten szombaton déli órákban az udvaron gazda-! sággal foglalatoskodott s értékes ezüst órá­ját és aranyláncát letette a szobába a szek­rényre. Valami szemfüles tolvaj azalatt be- ] ment a nyitvalevő házba s látva az asztalon a gazdátlan órát és láncot, azt magához vette i s távozott. Doby a lopást csak délután vette észre s azonnal jelentést tett a csendőrség­nek, de a tettest a legszorgasabb nyomozás dacára megtalálni nem sikerült. A kár 140 korona. Vádat emelünk . . . Vádat emelünk a szé­kelyhídi szolgabirói hivatal előtt, Székelyhid község elöljárósága ellen. Vádat, egyfelől a községben levő árkok tisztátlansága miatt, másfelől azért, hogy az országút melletti ár­kokban, hatósági jóváhagyás mellett, vígan burjánzik a szerbtövis. A földmivelésügyi minisztérium a szerbtövis irtását az elöljáró­ságok szigorú kötelességévé teszi, sőt a ren­delet ellen vétőket a törvény legteljesebb szigorával bünteti. Ha tehát az elöljáróság eltűri azt, hogy a főutcán, az utszéli árkok­ban a szerbtövis virágozzék és magot termel­jen, ezáltal vétett a miniszteri rendelet ellen, amely megtorlást érdemel. Elvárjuk a szol­gabirói hivataltól, hogy a megtorló intézke­dések megtétele mellett az elöljáróságot az utszéli árkok kitisztítására, de elsősorban is az árkok ékességét képező szerbtövis kiirtá­sára fogja utasítani! Műkedvelői előadás. Úgy erkölcsileg, mint anyagilag fényesen sikerült műkedvelői elő­adással egybekötött táncvidalmat rendezett a Székelyhídi diákok sportegylete f. hó 10-én a Fürdővendéglő helyiségében. A műsor első száma egy megnyitó beszéd volt, a melyet Románszky Albert gyógszerész tar­tott, ezután Oláh Károly szavalata követke­zett, aki mély érzéssel két verset szavalt zajos tetszés mellett. A tapsvihar lecsilla- podtával Szunyogh Barnabás olvasott fel verseiből s a lelkes ünneplés, amelyben ré­szesült, bebizonyította, hogy azokkal hall­gatói tetszését teljesen megnyerte. Ezután egy csodagyerek lépett az emelvényre, Tardv Anica. A kedves, bájos kis leány már meg­jelenésével is magával ragadta a közönséget, tánc és kupiéi pedig bámulatba ejtették hall­gatóit. A zongorát Tardy Györgyné úrnő kezelte igazi művészettel. Tóth Gyula nagy készültséggel előadott humoros szavalata után Olasz Andor cigánykisérettel muzsikált. Já­tékában nemcsak a gyakorlat, de a mély érzés is dominált, amely a játékát művészi 1 magaslatig emelte. Számait meg kellett is­mételni s a közönség lelkes tapsokkal hono­rálta. Ezután kezdetét vette a tánc, melynek csak a beszűrődő napvilág vetett véget. A mulatság 80 korona tiszta jövedelmet ered­ményezett. Vicinális csendélet. Talán felesleges meg- I neveznünk, hogy újból a bihari vicinális­ról van szó. Erről a rozoga, összetákolt alkotmányról, amely nyöszörögve, ránga- tások között teszi meg az utat Nagyvárad­tól Érmihályfalváig és vissza. Nincs nap, amelyen joggal ne emelhetnének az utasok panaszt a vasút ellen, hol tisztaság, hol a ■ szabálytalanságok miatt. Lapunk egyik őszinte, igaz barátja és pártfogója utazott a napokban ezen a vicinálison, a mely uta­zásáról a következőket írja: „Tegnap Székely- hidról Váradra utaztam. A Székelyhidon meggyujtott s lámpának keresztelt 2 kraj- cáros gyertyaerősségii fényforrás ebbeli mivoltának teljes megtagadása mellett foly­ton fokozódó iramban törekedett a megsem­misülés felé. Ezt a végcó't úgy Paptamási táján érte el, ahonnan kezdve aztán Váradig i mintegy 1 óra hosszáig galléromba s mély sötétségbe burkolva folytattam „éjjeli“ uta­mat“. Úgy tudjuk, hogy a szerencsétlen vicinálist julius 1-től a debreceni üzletveze- I tőség vette atyai pártfogása alá s igy mél- i tán kell csodálkoznunk azon, hogy mindig fordulnak elő olyan kezelési szabálytalan­ságok, amelyeket a legnagyobb erélylyel torol meg a pedaszteriájáról ismert debreceni forgalmi főnökség. Amidőn ezen konkrét esetre felhívjuk Makutz Gyula ellenőr, állomásfőnők ur szives figyelmét, reméljük, mint minden másalkalommal, ezúttal is elégtételt szerez a megkínzott utazó közön­ségnek. Villámcsapások. F. hó 7-én volt nyári zivatar alkalmával Érköbölkuton több helyütt leütött a villám. Ezek közül említésre méltó az, hogy Szennyesi Sándor jómódú gazda udvarán lévő eperfába ütött bele a villám, amely fa alatt néhány perccel Szennyesiék Székelyhid.

Next

/
Oldalképek
Tartalom