Közérdek, 1912. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1912-11-30 / 48. szám

6-ik oldal. KÖZÉRDEK november 30. 48-ik szám. és igy ném tudják magukat a posta alkalma­zottaival megértetni. Hát ez a kívánság ilyen indoklása igazán felháborító, mert ha a katona urak nem tudnak, tanuljanak meg magyarul, de hogy a magyar véres verejtékkel szerzett, pénzén fizetett német katonaságért még idegen nyelveket is tanuljanak a postások, ez a germanizálást célzó eljárás meghaladja azt a határt, a melyet a magyarnak szónél- kül tűrni lehet. Mi lesz a villannyal ? A fényi utcai estén­kénti pokoli sötétségből, a villanyvilágitási direktió bölcs intézkedését dicsérik azok az oszlopok, a melyek üresen merednek hetek óta az ég felé. A képviselőtestületi cabarette társaság ugyanis elhatározta, hogy a fényi utcán a baloldalon is állít fel oszlopokat, a melyekről azután a lakosság bevezetheti lakásába a villanyvilágítást. A világitó direk­tió eleget tett a határozatnak, de csak annyi­ban, hogy felállittatta az oszlopokat, elfelej­tett azonban huzalokat is alkalmazni reájuk, amely nélkül tudvalevőleg a villanyt beve­zetni lehetetlen. És a lakósság vár hetek óta, de türelme már elfogyott. Azt kérdezik lapunk utján a tisztelt tanácstól, meddig kell még várniok azokra a bizonyos huza­tokra ? Ítéletnapig, a polgármester nyugdíjaz­tatásáig, vagy pedig az uj villanydirektori állás szervezéséig ? ? ? ? Gyönyörű ékszer újdonságok érkeztek az országos hírű debreceni Löfkovits Arthur és Társa céghez az idei nagy karácsonyi vásárra. A legkisebb összegért is oly izléses-finom tár­gyak állnak a n. é. vásárló közönség rendel­kezésére, hogy mindenki saját érdekében teszi, ha a céget felkéri egy karácsonyi újdonságok­ból összeállított választék beküldésére, mit szívesen megtesz a cég, hogy ezáltal megköny- nyitse a legtöbb örömet szerző karácsonyi ajándékok kiválasztását. Az izr. hitközség tagjaihoz! Az izr. hitközség választóképes tagjainak névjegyzéke összeállittatván, a templom előcsarnokában és az irodahelyiségben közszemlére kitétetett. Netáni felszólalások dec. hó 7-ig a hitközségi jegyzőhöz nyújtandók be. Nagykároly, 1912. november 26. Rooz Samu választ, biz. elnök, Riesenbach Mór jegyző. Irgalmas lett a szatmári ügyész. A szatmári ügyész nagyon rossz hírbe keveredett a pénz­intézetek körében, mióta kiadta ismert körira­tát a 8%-nál több kamatot és illetéket számitó bankok és takarékpénztárak ellen. A kir. ügyész most, mint nekünk jelentik, a pénzviszonyok hatása alatt kicsit engedett nagy szigorúságá­ból, mert az uzsora határvonalát 12°/0-ra emelte föl és azokat a feljelentéseket, amelyek 12°/0-nál kisebb kamat és illeték számításra vonatkoznak, nem veszi figyelembe. Szigorú köriratának azonban meg volt az üdvös hatása és a pénz­vállalatok gomba módra elszaporodott törpe bankok, amelyek a még pénzbőség idejében is 16 sőt 20% kamatteherrel nyomorították a környék tudatlan népét, meglepő engedékeny­séget tanúsítanak az adósokkal szemben és mihelyt valaki Írást kér a kamat-elszámolásról, nyomban kevesebbet fizettetnek vele, mert fél­nek, hogy az irat a kir. ügyésznek kezébe ke­rül, akiket külömben az igazságügyminiszter is szigorú eljárásra utasított. Öngyilkos vadorzó. Erdei József mérki lakós évek óta a vadászatból élt s valósággal réme volt a mérki urodalmi vadaskertnek. Az utóbbi időben megunta mesterségét, búskomorság vett erőt rajta s a múlt héten kedden délután a nyulfogásra használt drót­tal felakasztotta magát. Mire hozzátartozói reátaláltak a hires vadorzó halva volt. A vidéki pénzintézetek takarékbetétei. A hosszantartó pénzszűke a vidéki intézeteket válságos helyzetbe sodorta. A visszleszárni- tolások óriási mértékbe csökkentek, de a takarékbetétek is fogytak, sőt nagy tételek­ben óriási mód fogynak. S újabban válóságos hajsza támadt a vidéki takarékbetétek után ; fővárosi nagy pénzintézetek és legutóbb a központi hitelszövetkezet érdekében mozgó­sítottak jelentékeny befolyásokat, hogy a vidék betéttőkéit a vidékről elvonják. A vidéki takarékpénztárak a legnagyobb le- hangoltsággal tapasztalják, hogy visszleszá- mitolási hiteleik restringálása mellett lassan- lassan azokat a nagy és állandó jellegű betéteiket kezdik erősen ostromolni, amelye­ket testületek és törvényhatóságok helyeztek el náluk. A Magyarországi Pénzintézetek Országos Szövetsége a vidéki takarékpénz­tárak betétállományának megvédése, sőt szaporítása érdekében a legmesszebbmenő akciót indítottak. Mándy Lajos, a szövetség elnöke megkeresi az összes törvényhatósá­gokat, hogy betéteiket a mostani szorult helyzetben a vidéki hitelélet alapjainak biz­tosítása érdekében a vidéki takarékpénztá­rakból ne vonják ki. Hesonló értelmű meg­keresésben fordul a szövetség a kereskedelmi és iparkamarákhoz, hogy működésűk köré­ben tegyenek meg mindent arra, hogy a vidéken összegyűlendő takarékbetétek, mint a vidéki kereskedelem és ipar hiteligényei­nek legbiztosabb támasza, a vidéki pénzin­tézetek számára biztosíttassanak. Berényi Pál dr., a szövetség igazgatója, közvetlen érintkezésben a vidéki pénzintézetekkel, felhívja a körzetek vezetőinek figyelmét arra, hogy a pénzintézetek, felhasználva összes társadalmi és egyéb összeköttetéseiket, biztosítsák a vidéknek a vidék betéteit. Ugyancsak ennek a kérdésnek még szélesebb alapon való megoldása érdekében a szövet­ség igazgatósága legközelebb ülést tart és megkeresi a kormányt, hogy hasson oda, miszerint a vidék hiteligényeinek biztosítása érdekében a vidéki pénzintézetektől a tör­vényhatóságok betétei ne vonassanak el. LilienfeldSándor ■ órás és ékszerész üzletében Nagy­károly, Gr. Károlyi György-tér 8. sz. A KARÁCSONY I NAGWÁSÁR I HT" kezdetét vette. 'ISfi Rendkívül jutányos árak! Tanuló fizetéssel felvétetik! Tanitóválasztás. Kismajtényban Rákosi Ferenc tanító elhalálozásával üresedésbe jött állásra már megindultak a korteskedések. A nép bizalma Drágos Gergely szilágykö- vesdi tanító személye körül öszpontosul, a ki próbaéneklést is tartott a templomba. Úgy halljuk, hogy Marosán György lelkész ur, egyik közeli rokonát szeretné az állásba bejuttatni, ami azonban aligha fog sikerülni, mert kockáztatott dolog lenne szembehelyez­kedni a hívők óhajtásával és a lelkészi kor­teskedés csak hosszas elkeseredett harcokra és elszakadásra vezetne a lelkipásztor és hívők között. Alkalom olcsó bevásárlásra. Értesülé­sünk szerint a nehéz pénzviszonyok ha­tása alatt Grósz József helybeli butorrak- tdros az összes raktáron levő bútorok árát mélyen leszálitotta és készpénzfize­tés mellett a vevőt még kedvezményben is részesiti. A kedvező bevásárlásra fel­hívjuk olvasóink figyelmét annyival is in­kább, mert Grősz József butorraktára egyike a vármegye legdusabban felszerelt bútorüzletének, ahol a legnagyobb vá­laszték áll a vevő rendelkezésére. Falusi háború. Fekete István csomaközi lakós sógorával Heinrich Istvánnal a török­bolgár háború esélyei felett vitatkoztak a korcsmában. Később áttértek családi dolgokra is, amelynek hevében Fekete sógorát egy sörös üveggel úgy kupán ütötte, hogy elte­rült a földön. A súlyosan sérült Heinrichet dr. Láng György szaniszlói orvos vette ápolás alá, aki megállapította, hogy sérülése oly súlyos, hogy 30 nap alatt gyógyul. A véres verekedésről a csendőrség jelentést tett a szatmári kir. ügyészséghez. Betöréses lopás. Hágen János Fény-utcai mészáros üzletét ismeretlen tettesek feltörték s onnan készpénzt és husnemüket loptak el. Rendkívüli nagy szorgalmával érte el Holczmann István asztalos és kár­pitos (Jókai-utca 7. szám) azt a helyze­tet, hogy olcsón jó bútorral bírja a vevő­közönséget kiszolgálni. Minden vevőnek saját érdeke, hogy mielőtt bútort venne, nála is tekintse meg. — Bútorok, dívá­nyok, angol szalon garnitúrák nagy vá­lasztékban. Uj postahivatal. Börvely községben mű­ködő postai ügynökséget f. .évi dec. hó 1-én postahivatallá alakították. Lopások. Vajda József Közgazdasági bank főkönyvelője lakásáról zsírt, befőttet és sző­nyeget, Blum Józseftől az udvarra takarítás végett kitett szőnyegét lopták el ismeretlen tettesek, akiket nagy erélylyel nyomoz a csend­őrség. Vevő előtt frissen pörkölt kávé, na­ponta friss kassai virtsli és felvágottak kaphatók Faragó Vendel fűszer- és kávé behozatali üzletében, Fényi-utca 19. Széntolvajlás az állomáson. Aczél Ferenc főellenőr, állomásfőnök feljelentést telt a rend­őrségnél, hogy ismeretlen tettesek régebb idő óta lopkodják a kőszenet a vasúti állomásról. A rendőrség a tetteseket Paskuj Sándorné, Hancza Györgyné és Sculler Györgyné szemé­lyében kiderítette s a megejtett házkutatásnál náluk talált körülbelül egy métermázsa kősze­net lefoglalta. Emke kávéházban, mindennap friss libasült, libamáj és libatepertő kapható. Ermelléki, csányi tasnádi és pelei borok. Pontos kiszolgálás. Jutányos árak. Szerencsétlenség. A vasúti állomáshoz ve­zető ut kövezésénél dolgozó napszámosok az anyag könnyebb szállithatása végett síneket állítottak fel, amelyen kocsikban tolják a ho­mokot és cementet. Szerdán reggel Asztalos Mihály István, a vasúti vendéglőben alkalma­zott borfiu, szemetet vitt ki az utcára. Még eddig ki nem derített módon egy kis kocsi ke­reke alá került, amely lábfejeit elvágta. A sú­lyosan sérült fiút beszállították a kórházba s a rendőrség a szerencsétlenség ügyében megin­dította a vizsgálatot. Zinner István étterme Nagykároly, Nagypiac. Kitűnő ételek és italok. Ju­tányos árak. Pontos kiszolgálás. Friss villásreggeli. Abonoma. Kevés a tanító. Aki figyelemmel kiséri az iskolaügyi lapok pályázati hirdetéseit, a gyakran megismétlődő meghosszabbításokból hamarosan meggyőződhetik arról, hogy igen sok meddő marad. Ebből következik, hogy igen sok iskola van tanitó nélkül. A vármegyék közigazgatási bizottságaiban egyre-másra jelentik ezt a kir. tanfelügyelők s igy a tanitóhiány országos ter­mészetű. Ennek oka jórészt az uj védőtörvény, mely több száz fiatal tanítót szólított fegyver alá egy évre, holott tanítóink eddig a nagyszü­netben tehettek eleget honvédelmi kötelezettsó güknek. Törvény a pontos iskolábajárás érdekében. A kultuszminiszter a napokban küldte meg a tanfelügyelőknek tanulmányozás és javaslat- tétel céljából azt a törvénytervezetet, amelyet az iskolázás érdekében készíttetett. A minisz­ter ugyanis novelláris utón szándékozik az is­kolázást hatékonyabban biztosítani és a nagy­fokú igazolatlan mulasztások megszüntetésére avagy csak lényegesebb csökköntésére is elég­telennek bizonyult bírságolási eljárás helyébe a kihágási eljárást akarja alkalmazni. Számlák sürgős kifizetése. A kereskedelmi és iparkamara, tekintettel az általános pénz és hitelhiányra, felterjesztést tett a kereske­delemügyi miniszterhez az iránt, hogy a veze­tése alatt álló összes hivatalokat s közintéz­ményeket sürgősen utasítsa az állam részére teljesített szállítások s muukálatok ellenérté­kének soron kívül történő kiutalására. Ugyanily értelemben irt át a vármegyékhez és városok- I hoz is, továbbá a Máv. igazgatóságához.

Next

/
Oldalképek
Tartalom