Közérdek, 1912. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
Érmellék, 1912-10-12 / 41. szám
2-ik oldal. ÉRMELLÉK október 12. 41-ik szára. ttONCK Telefonszám 701. fest és vegyileg tisztit mindennemű ruhát kifogástalanul a legjutányosabb árak mellett, DEBDECEM# Gyár és főüzlet: Arany János-utca 10. szám. Telefonszám 701* Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan eszközöltetnek. csorára az érmihályfalvai cigánybáró, Tóth. | Pál, a hires lókereskedő. Vadász küldöttség. Az érmihályfalvai vadásztársulat tagjai közül csütörtökön egy küldöttség kereste fel Dobozy Kálmán főszol- gabirót és felkérte, hogy lépjen be a társulat tagjai közé és vegye kezébe a társulat ujá- szervezésének ügyét. Dobozy a küldöttséget rendkívül szivesen fogadta, kijelentette, hogy örömmel lép a társulat tagjai közé s készséggel vállalja el a szervezési munkálatok teljesítését is. Járvány Érmihályfalván. A városban a hasi hagymáz járvány szerül eg fellépvén, a főszolgabírói hivatal a községi elöljáróságot, a szükséges óvintézkedések megtételére utasította, Szabadságon. Jakab Rezső főjegyző f. hó 6-án kezdte meg négyhétre terjedő szabadság- idejét. Helyettesítésével, Berényi Sándor köz- igazgatási jegyző lett megbízva. Küldöttség a kir. tanfelügyelőnél. Lapunk egyik számában hirt adtunk arról a szomorú állapotról, hogy a bagaméri ref. egyház iskolaszéke csakis oly feltétel mellett volt hajlandó az idegen vallásu gyermekek iskoláztatását elvállalni, ha a szülők a gyermekek után fejenként 20 korona évi tandíjat fizetnek. Hirt adtunk arról is, hogy mozgalom indult meg aziránt, hogy a lakosság küldöt- séget meneszt a kir. tanfelügyelőhöz, ezen sérelem orvoslása és egy községi iskola felállítása iránt. A küldöttség Szűcs János, a baptisták köztiszteletben álló fáradhatlan elnöke és Ehrenfeld Hermann vezetése alatt hétfőn délelőtt tisztelgett Vasady Lajos nagyváradi kir. tanfelügyelőnél. A tanfelügyelő a küldöttséget rendkivül szivesen fogadta, ahol Szűcs János arra kérte a tan- felügyelőt, hogy tekintettel a ref. egyház részéről tapasztalt ezen sajnálatos eljárásra, és hogy a baptista vallásuak száma a községben az 160 at meghaladja, járuljon hozzá égy baptista-iskola felállításához. Ehrenfeld Sámuel szép beszédben elsorolta a sérelmeket és felmutatta a nyugtát is, a mely szerint egy gyermeke után a 20 korona tandijat ki is fizette. A tanfelügyelő kijelentette, hogy haladéktalanul megteszi az előterjesztést egy nem felekezeti, de községi iskola felállítása iránt, addig is azonban, mig az előterjesztés elintézést nyerne, nyújtsanak be kérelmezők panaszt a közigazgatási bizottsághoz, a melyben ecseteljék a tanításnál folyó mizerabiális állapotokat, és ő intézkedik az iránt, hogy a ref. egyház költségvetéséhez képest a tanítványok — addig is, mig a községi iskola felállittatnék — mérsékelt tandíj mellett oktatást nyerjenek. A küldöttség tagjai a tanfelügyelőt lelkesen megéljenezték. Csendörség köréből. Gargya Gergely, a járás derék őrmestere, hat heti szabadságáról hazaérkezett és átvette a járás ügyeinek vezetését. Jegyzőválasztások. Ma délelőtt ejtik meg az üresedésbe jött jegyzői állásokra a választást Érselénd és Értarcsa községekben. Ér- selénden Pethes Endre, Ertarcsán Brunner György helyettes jegyzők lesznek megválasztva’ a kik hónapok óta ott végzik a helyettesi teendőket a felettes hatóságok legnagyobb megelégedése mellett. Postai miseriák. Panaszt vettünk, hogy a postahivatalt a reggeli órákban egyszer 7, egyszer 8 órakor nyitják ki és a fiók bérlői sokszor másfél óráig kénytelenek a hivatal előtt ácsorogni, mig leveleiket megkaphatják. Súlyosabb beszámítás alá esik az a felszólalás melyet többen intéztek lapunkhoz. Ugyanis a levélbélyegek eladásával megbízott kereskedők, csakis olyan vevőknek adják ki a bélyegeket, a kik egyébb szükségletüket is náluk szerzi be, azokat azonban a kik más üzletekben vásárolnak egyszerűen elutasítják, i Ezen felháborító eljárás sürgős orvoslása iránt j felkérjük a postaigazgatóságot, annál is inkább mert ez az eljárás visszaélés az állam-; kincstár jóhiszeműségével. Képviselőtestületi közgyűlés. Érmihályfalva képviselőtestülete f. hó 5-én rendkívüli közgyűlést tartott P. Kovács Sándor főbíró elnöklete alatt. A gyűlés első tárgya a szüret napjának megállapitása volt, melyet a közgyűlés a szőlő romlása miatt 7-ére tűzött ki. A község képviselőtestülete megkeresést intézett az Érmihály- falvai Takarékpénztárhoz, hogy a közvágóhid építkezéseihez szükséges 3080 koronát folyószámlára fizesse ki. A pénzintézet értesítette az elöljáróságot, hogy a folyószámla hitelt engedélyezi ugyan, de a szükséges pénzösszeget csak a pénzkrizis elmúlása után fizetheti ki. A tárgyhoz Grosz Béla szólott hozzá, aki csu- dálkozásának adott kifejezést afelett, hogy a Takarékpénztár, jóllehet a községnek az intézetnél betétei vannak ily csekély összeget nem folyósít : kötelezőleg kijelenti azt, mint az Ér- melléki Hitelban vezérigazgatója, hogy azon esetben ha a község betétei az intézetnél helyeztetnek el, az építéshez szükséges összeget folyósítja, sőt folyósítja a csendőr laktanya kibővítéséhez szükséges összeget, is. Képviselőtestület Grosz Béla ajánlatát elfogadta és az elöljáróságot megfelelő intézkedések megtételére utasította. Tudomásul vette a közgyűlés, hogy Jakab Rezső főjegyző négyheti szabadságidejét október 6-án kezdi meg és helyettesítésével Berényi Sándor jegyzőt bízta meg. Elintézett ezenkívül több illetőségi ügyet és ezzel a közgyűlés véget ért. Megsértett végrehajtó. Még a folyó év tavaszán történt, hogy , Pethő Sándorné ér- semjéni lakos Weisz Ábrahám közri végrehajtót hivatalos eljárásában durva inzultusokkal illette és kötelessége teljesítésében megakadályozta. Pethőné felett, a kit hatóság elleni erőszak és becsületsértésért jelentett fel a szolgabirói hivatal, folyó hó 4-én mondott Ítéletet a nagyváradi törvényszék, a mely 1 havi fogházra és a felmerült költségek megfizetésére ítélte. Az Ítélet jogerős. Hlerén^lő kertész. Clakarta pusztítani a családját. Nemes János kertészi minőségben volt alkalmazva Gaszner Béla érmihályfalvai gyógyszerésznél. Illetményét illetőleg abban állapodtak meg, hogy a kertész által előállított terményekből befolyó jövedelem fele Gasznert, fele pedig a kertészt illeti. A Nemes által előállított terményekből az óv folyamán oly csekély összeg folyt be, hogy Gaszner saját jól felfogott anyagi érdekéből kénytelen volt Nemesnek felmondani, kárpótlásul azonban felajánlott részére bizonyos összeget. Nemes a felmondást nem akarta tudomásul, venni, sem pedig a kártérítést elfogadni, hanem ragaszkodott, ahhoz, hogy helyén maradjon. A napokban éktelen káromlások között beállított a gyógyszertárba és életveszélyes fenyegetések között akarta Gasznert a felmondás visszavonására bírni, majd később a kaszinóban kereste fel, ahol szintén durva szavakkal illette s csak Makutz Gyula elnök erélyes közbelépése mentette meg Gasznert a tettleges inzultustól. Időközben a csendőrséget is értesítették az eseményekről, aki gyorsan megjelent a helyszínen és igyekezett Nemest lecsendesiteni. A szerencsétlen ember, a ki öt élő gyermek atyja, elkeseredésében azzal fenyegetődzött, hogy ha haza megy, feleségét és gyermekeit elpusztítja, miért is a csendőrség őrizet alá vette, majd amidőn lecsendesedett szabadon bocsátotta. Minthogy azonban Nemes azzal fenyegetődzött, hogy Gasznert — akit szerencsétlen helyzete okozójának tart — elpusztítja, a szolgabirói hivatal, a részvétre érdemes embert, illetősége helyére, Tenkére tolon- coltatta. Választó közgyűlés. Érmihályfalva képviselőtestülete f. hó 8-án ejtette meg a választásokat a közgyámi, végrehajtói és kézbesítő irnoki állásokra. Közgyámá Kálmánchey Béla a Kereskedelmi Bank pénztárnokát, végrehajtóra Hutiray Gyula, Írnokká Hricu Jánost vá- i lasztotta meg. Megboszulta az anyósát. Kaiba János éradonyi asztalos elváltán él feleségétől. F. hó 1-én alaposan felöptött a garatra és anyósa ablakait összetörte. A csendőrség vizsgálatot indított ellene, amelynek során azt vallotta, hogy azért törte be anyósa ablakait, mert feleségét akarta hazavinni. Az anyóst azon- j ban a nagy szerelem nem hatotta meg és feljelentette szeretett vejót a bírósághoz. Thóra avatás. Wilhelm Mór érmihályfal- vai lakos gyönyörű thórával ajándékozta meg az ottani izr. egyházat. A thórát csütörtökön este avatta fel Schönfeld Mózes főrabbi nagy ünnepelyesség keretében, melyen részt vett a város összes lakossága, felekezetre való tekintet nélkül. Az avatás napján adományozó háznál fényes vacsora volt. Talált gyermek. Kiss Gyula bagaméri nyugalmazott tanító f. hó 2-án Székelyhidról, Ba- gamérbe hazafelé jövet az utón egy 7—8 évesnek látszó fiú gyermeket talált, a kit utazása célja felöl megkérdevén, semmi határozott választ nem adott. Kiss Gyula erre igen helyesen szekerébe vette a kóborló gyermeket s elvitte Bagamérba, hol a hatóság kihallgatván a a fiút, azt vallotta, hogy ő Géczi Jóska örvéndi gyermek, a kit a czigányok loptak el a szülésitől Örvendről s onnan Székelyhidig hozták és ö itt a nagyvásár zajában a koldusoktól elszökött s ezél és irány nélkül bujdosott mig csak Kiss Gyula tanító rá nemakadt. A fiú feleletei zavarosak és megbizhatlanok, ajánljuk ez ügyet a hatóság b. figyelmébe. A talált gyermek Ba- gamérban a Kiss Gyula ny. tanító lakásán van a hol gondviselésben részesül, mig szülei feltaláltatnak. Az eredeti Melicher Unikum Drill vetogépek, a világhírt 3ächer acélekék, hullámos tárcsás boronák, combinált soros műtrágyavetőgépek (sorba vet, sorba Ráhmer Sándornál Debrecenben, Piac-utca 43. szám, a Dréher mellett. (Bacher—Melichár gépgyárak fióktelepe). Eredeti Jobuston kukorica—arató gépek! a csöves tengerit levágja s kévébe köti! Igen szapora minta.