Közérdek, 1912. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1912-02-10 / 6. szám

február 10. 6-ik «rám. KÖZÉRDEK 5-ik oldal. Ruhát fest és vegyileg tisztit Haufel Sámuel = Nagykároly, Kölcsei-ut I. = a római kath. templom mellett. Alapittatott 1902. Telep: Petöfi-ut 59’ villany- és gőzerőre berendezett intézetében Megszökött uriasszony. Ezen eim alatt egyik fővárosi lap hasábjain egy cikk jelent meg, amelyben azt írták, bogy: „a szatmári társadalom egyik legösmertebb tagja, Már­kus Samuné, a Royal-szálló tulajdonosa fe­lesége megszökött az urától. Ez a hir Szat- máron nagy konsternációt keltett, annál is inkább, mert tudták, bogy a Márkus-család a legnagyobb egyetértésben és boldogságban él. Utánajártunk a dolognak és sikerült meg­tudnunk, bogy ez a bir nem felel meg a valóságnak. Márkus Samuné ezelőtt néhány nappal vásárlás végett Budapestre utazott. Közben az ura megbetegedett s minthogy nem tudta, hogy a felesége melyik szállóba szállott, sürgőnyzött a budapesti rendőrkapi­tányságnak, kérve, hogy kutassák ki a fele­sége hollétét s ha feltalálják, küldjék haza. Márkusné a legközelebbi vonattal hazajött és most ápolja a beteg urát. Alapítvány. Kardos Lipót uagykárolyi la­kos 1000 koronás alapítványt tett a szatmár- megyei gencsi református egyház részére, azzal a kikötéssel, hogy annak a kamatait minden évben egy-egy jómagaviseletü és jól tanuló re­formátus fiú kapja meg, aki még az elemi iskola után bármely középfokú iskolában tovább tanul. — A nemes tett önmagát dicséri! Ily uton-módon kellene felkarolni a pártolást és segélyezésre érdemes szegénysorsu fiuk ügyét ! Pénzintézeti közgyűlés. A „Nagykárolyi Önsegélyző-Népbank Részvénytársaság“ tegnap tartotta meg 42-ik évi rendes közgyűlését in­tézeti helyiségében. Csipkés András elnök dél­után 5 órakor a gyűlést megnyitván, megálla­pította, hogy a gyűlés kellőleg meghirdetletett, hogy a részvényesek meghivattak s amennyiben 248 részvény képviseletében 29 részvényes je­lent meg, a közgyűlés határozatképes. Az igaz­gatóság jelentése, a múlt évi zárszámadás és az erre vonatkozó felügyelő-bizottsági jelentés felolvasottnak tekintetett, a nyereményfelosztási tdrvezet elfogadtatott; ezután az uj alapsza­bálytervezet bemutattatván, az elfogadtatott. Igazgatósági tagul a dr. Sternberg Géza elnök­lete alatt Róth Károly és dr. Roóz Elemér tagok mint szavazatszedök előtt lefolyt szava­zás utján az eddigi igazgató Csipkés András választatott meg. A közgyűlés a Gábor Ármánd ügyvezető-igazgatóval kötött szerződést jóvá­hagyta, ennek a cégjegyzési jogosultságot meg­adta. Az osztalék kifizetése február hó 7-től kezdve állapíttatott meg. Jegyzőkönyvhitelesitő- kül Madarassy Gyula, Róth Károly, Sternberg Mór és Vetzák Ede választattak meg. Panasz az Atlétikai klub ellen. Bájos női ajkakról vettük az alábbi panaszt: Az Atlé­tikai klub mindennap zászlókkal jelzi azt, hogy az általa a Fény-utcán fentartott jég­pályán lehet-e korcsolyázni? Vasárnap dél­után is vígan lengtek a jeget jelző zászlók és társnőimmel siettünk, a lakásunktól kö­rülbelül egy kilométernyire eső jégpályára korcsolyázni. Boszankodással vegyitett meg­lepetéssel értesültünk a helyszínén arról, hogy nincs jég és a pálya el van zárva, te­hát nem is lehet korcsolyázni, jóllehet az előző napi hideg idők alkalmat nyújthattak volna a vezetőségnek, a jég előállítása iránti intézkedésre. Eltekintve attól, hogy az évi 10 K tagsági dijjért joggal elvárhatják a ta­gok azt, hogy a vezetőség idejekorán meg­tegye az intézkedéseket az iránt, hogy a sportkedvelő közönség részére, — ha az idő­járás engedi — állandóan jégpálya álljon rendelkezésére, elvárjuk azt, — a hölgyekre való tekintetből — hogy olyan alkalmakkor, amikor a jégpálya elkészítését bármi is aka­dályozná, a jelzőszászlók levételével jelezni fogják azt, hogy a korcsolyapálya igénybe­vételét valami akadályozza. A Nagykároly—Erdődvidéki Taka­rékpénztár Részvénytársaság f. hó 4-én tartotta meg Erdődön VI. évi rendes közgyű­lését, amelyen mintegy 800 részvény képvise­letében 32 részvényes jelent meg. A közgyűlé­sen el lett fogadva úgy az igazgatóságnak, mint a felügyelő-bizottságnak jelentése, valamint az igazgatóságnak a nyereményfelosztásra vonat­kozó tervezete. A szelvények úgy a nagykárolyi főintézetnél, mint az erdődi, rézteleki és szat- márhegyi fiókintézeteknél f. évi február hó 5. napjától válthatók be 14 korona értékben. Az igazgatóságba újólag meg lettek választva 3 évi időtartamra dr. Róth Imre ügyvéd, nagy- károlyi és Nyikora Döme birtokos, rézteleki lakos. Az alapszabálynak módosításra ajánlott paragrafusai a közgyűlés folyamán egyhangúlag módosítva is lettek. A közgyűlések megtartásá­nak helye ezentúl Nagykároly lesz. Közgyűlés. Az „Első Nagykárolyi Mü- gőzmaloin Részvénytársaság“ vasárnap a Nagy­károlyi Kereskedelmi és Iparbank régi üzlet- helyiségében tartotta meg hetedik évi rendes közgyűlését. Kaufmann Jenő igazgatósági elnök délelőtt fél 11 órakor a közgyűlést megnyitván, üdvözölte a megjelent részvényeseket, a jegyző­könyv vezetésére dr. Adler Adolf, annak hite­lesítésére Brichta Miksa, Rózenberg Bernét és Weinberger Ferenc részvényeseket kérte fel. Ezek után jegyzővel együtt megállapította, hogy k közgyűlés kellőleg meghirdettetett, a részvé- nyesek meghivattak és a közgyűlésen 842 rész­vény képviseletében 20 részvényes jelent meg, miért is ez határozathozatalra illetékes. Az igaz­gatóság jelentése kapcsán előterjesztett éri mérleg és a felügyelő-bizottság jelentése tudo­másul vétetvén, az igazgatóságnak és a fel­ügyelő-bizottságnak a felmentvóny megadatott. Ezután a felügyelő-bizottság rendes tagjaivá dr. Cukor Lajos, dr. Antal István és Singer Lipót, póttaggá pedig dr. Sternberg Zoltán 3 évi időtartamra újból megválasztattak s ezzel a közgyűlés befejezést nyert. Szilfa-, kűrisfa­anyag kifürészelt álla­potban keréktalp, küllő rúd stb. kocsi- és kerékgyártók részére és gazdaságiszekerek­hez beszerezhetők Kosa Bertalan szerszámfa-nagykereskedésében, Szatmáron, ■ ■■■■■■■■■■■■■■■■ Sorozás Mezőteremen I Tauglich—Untauglich! Betiltott táncmulatságok! Szomorú, végtelen elszomorító eseményről értesít bennünket mezőteremi munkatársunk, mely élénk világot tár elénk egy falu fiatal­ságának elvetemültsége és erkölcsi romlott­ságáról. — Eddig azt hittük, hogy a városi élet mélységes ingoványaival egyáltalán nincs hatással a falu tiszta erkölcsére; sajnosán tapasztaljuk azonban, hogy már ott is kihaj­tott a bűn csirája és az ocsmányság iránti érzék megfertőzte azoknak lelkét is, akik előtt ismeretlen fogalom volt a női becsület lábbal való tiprása. A felháborító eseményről a következőket írja munkatársunk. Még a múlt hó 15-én az esteli órákban történt, hogy 21 mezőteremi suhanó, kik kö­zül a legidősebbik alig érte el a 15-ik ta­vaszt, egy házba becsalt hat fiatal 14—18 éves leányt, azon a cimen, hogy egy tánc- mulatságról akarnak velük beszélni. Mikor a leányok beléptek a szobába, a suhancok megragadták, bekötötték szemüket s megfosztották ruháiktól, majd lámpát gyújtva sorozást tartottak felettük, hogy al­kalmasok lénnének-e katonának. A szerencsétlen leányokat a sorozás után — mit ruháikat újból felöltötték — sza­badon o^csájtották. A meggyalázott leányok kiszabadulva kín­zóik kezéből, hazaszaladtak és elbeszélték Nagykároly, Könyök-utca 11, Készítek (a gyökér eltávolítása nélkül is): természetim fogpótlásokat aranyban és (vulkánit kautschukban; szájpadlásnélküli fogpótlások u. m.. aranyhidak, koronák, csapfogak a legmüvésziesebb kivitelben. László Jenő fogtechnikus. Tanítás polgárista és elemista fiuknak és leányok­nak privát órát adok, valamint magán tanulók tanítását szerény díjazás mellett felvállalom. Tanító. Lakásom Akácfa­utca 1-ső szám alatt van. kezett. A piarista iskolák alapítójáról, Kai. sz. Józsefről beszélt, közvetlen, nagy készült­ségre valló beszéd keretében. Az ifjúság szemei elé állította a nagy rendalapitó szen­vedésteljes életét. Igazságáért sok megaláz­tatást, nagy fájdalmakat kellett elszenvednie ennek a szent férfiúnak s ha életében nem is, de holta után megkapta a legfényesebb elégtételt: a szentek sorába iktatták 1767-ben, eltörlött iskoláit pedig visszaállították régi jogaiba. Iskolái rohamosan elterjedtek min­denfelé és ma is föfészkei az ifjúság tudo­mányos és valláserkölcsös nevelésének. Ka- lazaszti mint paedagogus is a legelsők között van. Kövessük gazdag életét, önzetlen mun­kásságát ! Lelkes szavai élénk visszhangot keltettek az ifjúság és nagyszámú hallgató­ság körében. Zajos tapsot hozott. Az ünnepi beszéd után a teljes főgimnáziumi zenekar előadta Proch: Havasi kürt-j ét. A kürtszóló­hoz szépen simult a harmonikus kiséret. Jenser Béla VIII. o. t. szavalatáért zúgó tapsot kapott. Biztosan és nyugodtan szaval. Az utolsó szám egy karácsonyi bájos pász­torének volt zenekiséret mellett. A nehéz ének szép összhangot képezett a zenével. —- Bevétel 100 K. Felülfizettek Neményi Lipót 3 K, Kiss, színházi titkár 4 K, Ladányi Fri­gyes főerdőmérnök 3 K, Huszthy Zoltánná 1 K, Kaufmann Jenő 1 K. Esküvő. Weinberger Jakab krasznasándor- falui kereskedő f. hó 6-án tartotta esküvőjét Szép József királydaróczi kereskedő kedves és bájos leányával Esztikével. Jegyzőválasztás. A vállaji aljegyzői állásra a képviselőtestület legutóbbi ülésén egyhan­gúlag Schnitz Lőrinc okleveles jegyzőt vá­lasztották meg. ________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom