Közérdek, 1911. július-december (4. évfolyam, 26-52. szám)
Érmellék, 1911-09-16 / 21. szám
2-ik oldal. EEMELLEK szeptember 16. 21-ik szám. Gazdák figyelmébe. ■ Óvás! Eredeti Melichár „UNICUN DRILL1- vetőgép csakis az, amely újonnan szabadalmazott beállító készülékkel van ellátva! (Ennek segélyével a gép csavarkulcs nélkül egy pillanat alatt bármely magnemhez hajszálpontosan beállítható.) A mai „UNICUN-DRILL“ szabadalmazott csoroszlyaszár kirögzitővel is el van látva. Ezzel a gépünk elnyühetetlen ! A legutóbbi szabadalmi kiállításon ezen újítások révén az összes gépgyárak közül egyedül mi kaptuk meg az első dijat az arany érmet! — Óvakodjunk silány utánzatoktól! Kizárólagos raktár Debrecen, Piac-utca. 43. szám Bacher—Melichár—Johnston gépgyárak fióktelepén. am”íÜttr Ráhmer kiterjedt nagy tőkét képviselő szőlőkulturá- juk-, gazdaságuk, földjeik jókarbantartását, föntartását, csupán ettől, azaz nagy állattenyésztésétől várhatják. Hogy kisgazdáink kezdenek megbarátkozni az állatdijazás célja és eszméjével mutatja a nagy érdeklődés és részvétel a távoli vidékekről is. Fölhajtás volt: Érmihályfalva, Érsemjén, Erselind, Érkeserü, Érkenéz, Ertarera, Ér- körtvélyes, Eradony, Érolaszi, Bihardiószeg, Szalacs, Mezőkéc, Ottomány,, Asszony vásár, Pusztabánháza, Nyirabány, Álmosd, Gálos- petri, Székelyliid, Albis, Vajda, Biharfélegy- háza, Jákóhodós, Várviz, Nagyiéta, Bályok, Kákád, összesen 27 községből. Fölhajtottak szarvasmarhák közül: Magyar borjas tehenet 55 darabot. Nyugoti „ „21 1—3 éves magyat üszőt 13 „ 1—3 ,. nyugoti „ 6 ____ Öss zesen: 95 Fölhajtottak lovak közül: Csikós kancát ... 46 darabot. 3—4 éves kanca csikót 25 2 „ „ „ 38 1 ,. „ „ 24 v Összesen: 133 Collectiók közül ott láttuk: Lovass Sándor, Kocsár Lajos, Lovass Dániel érmihályfalvai birtokosok szép magyar tehenészetét, Érmihályfalvai gazdasági népiskola magyar- és borzderes (algani) tehenészetét és tudeni ludait. Fried Ignác pusztabánházi birtokos tarka tehenészetét. Szőke Sándor gálospetrii birtokos tarka bikáját. E. Nagy Sándor bihardiószegi lakos tehenét. Több 1—3 éves. bikát és mén csikót. Végül Laczkó Ödön érmihályfalvai lakos belga óriás nyulait. Nagyon megnehezítette a rendezőség dolgait az, hogy a gazdák dacára 2 havi előzetes hirdetésnek, a kiállítandó állatokat nem jelentették be a maga idejében úgy, hogy a kiállitott állatok legnagyobb részét a kiállítás napján, a megnyitásig kellett összeírni, számozni, ami persze a kiállítás célszerű berendezését, áttekintését akadályozta. Fél 11 órakor a bíráló-bizottság tagjainak megérkezése után Bory Béla a gazdakör elnöke, a megérkezett vendégeket üdvözölve, a kiállítást ünnepélyesen megnyittotta s egyben a két biráló-bizottság tagjait kijelölve azt megválasztották. — Ennek megtörténte után megkezdődött a biráló-bizottság működése. A szarvasmarhákat biráló-bizottság tagjai voltak: Elnök Bujanovits Béla, Molnár Imre gazd. felügyelő, Merza Jenő gazd. tanár, Berényi Sándor, Kiss Miklós. Ezen biráló-bizottság az összes szarvas- marhákat megbírálta, a díjazásra és kitüntetésre az alábbiakat találta érdemesnek. Borjas tehenek közül: Tóth Zsigmond érmihályfalvai lakos 7 éves magyar tehenét 90 K, I. dij. Kovács József érmihályfalvai lakos 7 éves magyar tehenét 70 K, II. dij. Kardos Gábor bihardiószegi lakos 6 éves magyar tehenét 40 K, III. dij. Kupa Mihály érmihályfalvai lakos 7 éves magyar tehenét 30 K, IV. dij. Hegedűs István bihardiószegi lakos 3 éves tarka tehenét 20 K, V. dij. Nagy Imre érmihályfalvai lakos 6 éves magyar tehenét 10 K, VI. dij. I Tszök közül: Juhász Gergely érmihályfalvai lakos 3 éves magyar üszőjét 90 K, I. dij. Kiss Albert érmihályfalvai lakos 2 éves tarka üszőjét 80 K, II. dij. Bánházi János érsemjéni lakos 1 éves magyar üszőjét 60 K, III. dij. Vargies Mihály érmihályfalvai lakos 3 éves magyar üszőjét 50 K, IV. dij. . Fazekas Lajos érselindi lakos 1 éves tarka üszőjét 30 K, V. dij. Szántó Lajos magyarkéci lakos 3 éves magyar üszője 20 K, VI. dij. Sztregye György érselindi lakos 4 éves magyar üszőjét 10 K, VII. dij. Az Ermihályfalva—Vidéki Gazdakör díjazta ezeken kívül: Csányi Ferenc nyirábrányi lakos 7 éves magyar tehenét 20 K. Laczkó Ödön érmihályfalvai lakos belga nyultenyészetét 10 K. A biráló-bizottság dicsérő és díszoklevéllel tűm ette ki a kővetkező tenyészeteket: i Kocsár Lajos érmihályfalvai földbirtokos magyar tehenészetét díszoklevéllel. E. Nagy Sándor bihardiószegi földbirtokos magyar tehenét díszoklevéllel. Gazdasági népiskola érmihályfalva, tehenészetét és baromfitenyészetét díszoklevéllel. Lovass Sándor érmihályfalvai földbirtokos tehenészetét dicsérő oklevéllel. Fried Ignác bánházi lakos tehenészetét dicsérő oklevéllel. A lovak bíráló bizottshg tagjai: Elnök Olasz Elemér, biharvármegyei lótenyésztő-bizottság elnöke, tagjai Szillassy Ottó, Miskolczy István, Ferenc István m. kir. állatorvos, Lovass Sándor, Nagy , Aladár százados, Kállay N. Lajos és Wagner Ágoston. Ezen biráló-bizottság is az összes felhajtott lovakat megbírálván díjazásra és kitüntetésre az alábbiakat találta. T. ('sikós kancák csoport jában : Várdai Ferenc bihardiószegi lakos Tündér nevű 16 éves pely kancáját 120 K, 1. dij. Szüts Gábor bihardiószegi lakos Ilka nevű 9 éves szürke kancáját 90 K, II. dij. Torda Gyula biharfélegyházai lakos Bojtár nevű 7 éves sötét pely kancáját 70 K, III. dij. Adám József ottományi lakos Ciillag nevű 7 éves sötét pely 50 K, IV. dij. Nagy Imre érmihályfalvai lakos Büszke nevű 7 éves sárga kancáját 20 K, V. dij. II 3—4 éves kancacsikók csoportjában : I. dij. 120 K. Solti Mihály érmihályfalvai lakos Bodor nevű 3 éves sötét pely csikójával. II. dij 90 K. Bajku Péter várvizi lakos Fáni nevű 3 éves sötét pely csikójával. III. dij 70 K. Szőrös Mihály vajdai lakos Ilka nevű 3 éves sötét pely csikójával. IV. dij 50 K. Vajda Gábor érmihályfalvai lakos Csillag nevű 3 éves pely csikójával. | III. 2 éves kancacsikók csoportjában : I. dij 80 K. Szilágyi Sándor érmihályfalvai lakos Rigó nevű sárga csikójával. II. dij 60 K. Nagy Gábor bihardiószegi lakos Dajka nevű pely csikójával. III. dij 30 K. Csorherz Tógyer bihardiószegi lakos Lujza nevű sárga csikójával. IV. dij 20 K. Pap Sándor érsemjéni lakos Doló nevű sárga csikójával. IV. 1 éves kanca csikók csoportjában : I. dij 70 K. Kiss Gyula ottományi lakos Sameszli nevű pely csikójával. II. dij 50 K. Pap Sándor érselindi lakos Vilma nevű pely csikójával. III. dij 20 K. A csikós kancák csoportja 5-ik dij kép kiadva. IV. dij 10 K. Kupás Sándor bihardiószegi lakos Lóra nevű sárga pely csikójával. Disz- és dicsérő oklevéllel tüntette ki ezenkívül : Dr. Bujánovits Rudolf érmihályfalvai szol- gabiró 3 éves Kacér nevű csikóját. Kocsár Lajos érmihályfalvai birtokos Csillag és Sárga nevű 2 darab szép kancáját és Miskolczy Jenő szalacsi birtokos 2 éves csikóját. Érmihályfalva— Vidéki Gazdakör 20 koronás diját nyerte : Bii’ó Sándor érkörtvélyesi lakos Kincsem nevű 3 éves csikójával. Dicsérő oklevelet kapott régid : Fleischer cement ipari gépek gyára Szi- lágysomlyóról a bemutatott cement tégla géj-ek sikeres működéséért. A biráló-bizottság bírálata után következett a díjazott, kitüntetett állatok fölvezetése, a biráló-bizottság bírálatának kihirdetése, a dijak kiosztása és a kiállítás bezárása. Ezután a „Nemzeti-szálloda" nagytánctermében nagy bankettre gyűlt össze a közönség. Fráter Barna Biharvármegye alispánja élén ott láttuk a biráló-bizottság tagjait is. Ezenkívül szép számú hölgy közönséget, Érmihályfalva- és Vidéke intelligens közönségének legnagyobb részét. Természetes, hogy a bankett sem múlt el úgy, hogy ottan szép aktuális pohárköszöntőkben részünk ne lett volna. Bory Béla gazdakörünk agilis elnöke nyitotta meg a pohárköszöntők sorozatát, ki az alispán és a vendégekre ürítette poharát, fel kő :zöntőt mondottak még: Fráter Barna alispánon kivül Papp Imre, Végli József, Erőss Zoltán és Grósz Béla. Kedélyes hangulat mellett késő este ért véget a bankett, amelynek sikeréhez nagyban hozzájárult Mezey Gyula tb. szolgabiró, aki szives volt gyönyörű szép hegedű és tárogató játékával és éneklésével gyönyörködtetni a közönséget. flz Országos Bank! (iroda). 4x/s és 5°/o. Tanács ingyen. Azt hisziik még élénk emlékezetébe van olvasóinknak a Stern testvérek üzelmei, akik Érmihályfalván pénzközvetitő intézetett nyitottak, a melyben az igazgató és titkár urak, már tudniillik a két testvér, adtak jó pénzért tanácsokat, a kölcsönért hozzá forduló szeIskolatöltönyök megérkeztek # Óriási választékban, legolcsóbb árakon, szolid és pontos kiszolgálás mellett szerezhetők be és gyerro.elsr-ULli.a, á.r-g.li.á.zá.'tea.n DUuLn I Lo I VLKE-I\ DEBEECEU, ZE=>IsbC--u.tC3L 83.