Közérdek, 1911. július-december (4. évfolyam, 26-52. szám)
Érmellék, 1911-09-02 / 19. szám
I. évfolyam. Melléklet a „Közérdekéhez. 19. szám. Érmihályfalva—Székelyhid. 1911. szeptember 2. Felelős szerkesztő: Simító ALADÁR. Főmunkatársak : Értarcsa: SZOBÜSZLAY SÁNDOR. Székelyhid: LACKOVICH LÁSZLÓ. Bagamér: MOLNÁR ANTAL. Megjelenik Érmihályfalván és Szé- kelyhidon minden szombaton délután, a ..Közérdek“ melléklete gyanánt. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagykároly. Gróf Károlyi György-tér 36. szám Kéziratok nem adatnak vissza. TÁRSADALMI HETILAP. Nyilttér sora 50 fillér. Érmihályfalva. t\ jegyzők. A közigazgatás épületét a jegyzők tartják vállaikon. Hasonlítanak ahhoz a mithológiai alakhoz, aki a csapongó képzelet szerint a Gibraltár szorosnál Európát tartja vállán. Sőt azt kell mondanunk, hogy Verbőczy Corpus jurisa óta a nemzet képviselete, de még inkább az alkotmányos kor egyenesen arra dolgozott, hogy a jegyzők munkáját szaporítsa. Valahány törvényünk van, annak végrehajtása a jegyzőé. S a hivatalos napiteendők taposó malmában még azt is várjuk a jegyzőtől, hogy egy kis községet irányítson s a haladás zónája fölé tereljen; küzdjön a maradisággal s még népszerűsége árán is egyedül a közjó s az vezesse, hogy a község sociális boldogulását munkáim hivatása s — kötelessége. Ha valaki, úgy a községi jegyző méltó rá, hogy munkája értékeltessék s mikor a jegyző emeli fel szavát kari érdekei mellett, hallgassuk meg. : Az országos jegyzőegylet nagyon szép • szándékkal van eltelve. Mintegy 200—30U olyan elárvult jegyző gyermek van, aki, akkor vesztette el apját, anyját, mikor az apa még nem szerzett nyugdíjra igényt. Mi várrá az ilyen százszoros úri proletár-csemetére? Ezt nem akarjuk érinteni se. Rémmese, beszél róla a napi élet, a tapasztalás, sőt olykor a kriminológia is. Elképzelni, mit szenvedhet az az ember, aki haláltusáját vivja, ha tudja, hogy gyermekei ki vannak dobva az élet viharának, nevelő kéz nélkül. Ezeknek a szerencsétlen embereknek, akiknek nem volt módjuk annyi évi szolgálatot szerezni, mely alatt gyermekeiknek neveltetési segélyt biztosíthattak volna, — mennyire megköny- nyitenők halálos vergődését, ha az illetők tudnák, hogy gyermekeik nincsenek kidobva j a züllésnek, hogy az ilyen elárvult, gondviselő kéz nélkül maradt jegyzőárvának — nevelőháza van. Az országos jegyzőegyesület s elnöke azt akarja, hogy mihamarabb ez a nemes célú nevelőház létesüljön. Erzsébet királynéról nevezik el az internátust s az építésre van is kétszázezer korona. Az építkezést rövidesen meg is kezdenék, ha az emberszerető társadalom ebben a nemes törekvésükben segitené a jegyzőket. Sorsjátékot rendeznek s ennek során 65000 koronát sorsolnak ki. A sorjáték jövedelme van hivatva a még hátralévő alapot pótolni. S hogy ez úttal nem a sorsj egyezés szédelgésével állunk szemben, de szolid, szép szándékkal, ! — jelzi az a messzemenő támogatás, mely- lyel a belügyminiszter a jegyzők segítségére sietett. Fölhívja a községi képviselőtestületeket, járuljanak a sorsjegyek bizonyos számának vételével a célhoz. Nem hisszük, hogy akadjon képviselőtestület, mely elé, ha a jegyző azzal fordul, hogy most szerencsétlen kartársai gyermekeiről van szó, hogy viszonyai szerint ne hozza meg jelentős áldozatát a célra. De sőt azt hisz- szük, hogy ha a jegyző azokhoz fordul, akiknek naponta tesz szívességeket, hogy a jegyzők egyetemes ügyét támogassák, — nem fog akadni ember, aki az Erzsébet árvaházért ne nyúljon a zsebébe. Ennek az ügynek sikere azon múlik, hogy a cselekvésre, a kezdeményezésre hivatott és erre erkölcsileg kötelezett jegyző mint gondolkozik, hogyan érez? A minden neveltetési járulék nélkül, úgyszólván a szélnek eresztett jegyző-árvák ügye minden kartársat cselekvésre kell, hogy szólítson s a társadalom, melyet igaz, ezer felé vesz igénybe a szervezetlen közjótékonykodás megható kérelme, — ne hagyja el a községi jegyzőknek ezt az igaz, emberbaráti ügyét. Makucz Gyula M. Á. V. ellenőr, állomásfőnök egészségi állapotáról a napokban kedvezőtlen hírek terjedtek el. Most ő maga czáfolja meg ezeket, amennyiben Borszékről értesiti felelős szerkesztőnké;, hogy igen kellemesen tölti napjait, egészsége kitűnő, folyó hó 8-án visszatér és átveszi hivatala vezetését Esküvő. Mezey Gyula tb. szolgabiró f. hó 16-án tartja esküvőjét Szombatságon özv. Vetrán Istvánné földbirtokosnő kedves és bájos leányával Muczikával. Sok boldogságot kívánunk a szivből kötendő frigyhez. Bizalomnyilvánitás. Ragaszkodásának és bizalmának fényes tanujelét adta az érmihály- falvai izr. egyház vezetősége Grünfeld Mór elnök iránt. Ugyanis az elnök megrongált egészségi állapotára való tekintettel tisztségéről lemondott. A lemondást az egyháztanács nem vette tudomásul és küldöttséget menesztett elnökhöz, annak visszavonása iránt, a melynek sikerült is elnököt lemondása vissza vonására bírnia. Esküvő. Schwarcz Dezső nagyváradi kereskedő szerdán délelőtt tartotta polgári esküvőjét Pollák Mór kereskedő kedves és bájos leányával Jolánkával. Tanuk voltak Glück Adolf földbirtokos és Pollák Samu kereskedő. Az egyházi esketés vasárnap délután 1 órakor lesz az örömapa házánál. Vizsgatétel. Weisz Ábrahám járási végrehajtó, a bírósági végrehajtói vizsgát, a szatmári kir. törvényszék kebelében alakított vizsgáló-bizottság előtt múlt hó 26-án kitüntetéssel tette le. Piacvizsgálat. Dr. Fráter Gáspár járás- orvos valóságos réme lett a piaci élelmiszer hamisítóknak. Minden héten raziát tart közöttük és igen sok egészségre ártalmas tej, tejfelt koboztat el a rendőrséggel. Állatkiállitás. Vasárnap délelőtt tartja meg a lapunkban már ismertetett állatkiállitást a vidéki gazdakör. A dijak kiosztása délelőtt 11 órakor veszi kezdetét, s ezt követőleg a Nemzeti szállodában társas-ebéd tesz. Szent István napi népünnepély Jövedelmének elszámolása. Bevételek összege 335 K 60 fill. Kiadás 267 K 03 fill., tiszta jövedelem 67 K 57 fill., melyhez hozzáadandó a Fodor Géza kántor által adott 40 kor. Felülfizettek: Dr. Karácsonyi János 10 K, Klór Antal 7 K, Grósz Béla és Benedek Zoltán 6—6 K, Fráter István, Katona Ferenc, Szebeny Gyula és Szekán Ferenc 5—5 K, özv. Somogyi Fe- rencné 4 K, Réthy Sándor és Szabó István 8—3 K, Báthory József 2 K 80 fill., Mátray Ákos, Léky Kornél és Bácsi János 2—2 K, Győry István 1 K 70 fill., Dr. Andrássy Érnő 1 K 40 fill., Baumgartner Józsefi Keresztesi István, Marosi Imre, Sebeszta Gyula és Varga György 1—1 K, Szentpétery György 80 fill., Beckman N., Kelemen József, Klein Jakab, Sziky Károly, Puskás László, Lovass Béla és Gémjén József 40—40 fill., Dani- sovszky Ferencné 30 fill, és Fekete László 20 fillért, melyért ezúton is Hálás köszönetét nyilvánítja a Rendezőség. Kamarai tagválasztás. Vasárnap ejtették meg SzéKelyhidon a kereskedelmi és iparkamarai tagválasztásokat, a mely élénk meglepetést keltett, amennyiben az érmihályfalvai kereskedő és iparosok közül senki sem lett megválasztva. Megválasztattak Székelyhidról Stern Miksa, Nusbaum Dezső és Weinberger Henrik, póttaggá Glück Lajos Ermihály- falváról. Iparosoknál rendes kültagokká választattak : idb. Timarovszky Gyula csizmadia, Széchényi János asztalos Székelyhid és Weisz Jakab gőzmalomtulajdonos Bihardió- szegről. Póttagnak: idb. Kovács Lajos rézműves Székelyhidról. — Általános felháborodást keltett, hogy az összeírásból Pollák Mór eddigi kamarai tagot kihagyták és igazolását nem vették figyelembe. A választást értesülésünk szerint megfelebbezik. Műkedvelői előadás. Az Érmihályfalvai Ifjúság f. évi szept. hó 3-án Andriskó János vendéglős összes kerthelyiségében e célra épült fedett sátorban, részben a leendő polgári iskola, részben a róm. kath. templom orgona javára szinelőadással egybekötött zártkörű tánczmulatságot rendez. Szinre került. „Az Ördög Mátkája“ népszínmű 3 felv. Irta; Géczy István. Rendezők: Puskás László és Zih Rezső. Súgó : Németi Zoltán. Személyek : Botár Márton, gazdag kovácsmester és törőtulajdonos Puskás Ferencz. Andor Baricza gyermekei első feleségétől Zih Rezső Osa- dinczky Irénke. Anna, második felesége Szűcs Mariska. Vernes Judit, Anna nénje Osadinczky Erzsiké. Pál Miklós, kovácslegény Pólyák Barna. Hirös Firtos Están, csiki székely, a törő felügyelője Puskás László. Sári, második felesége Kinczel Erzsiké. Kata, első felesége Kovács Zsuzsika. Tóbiás Gergely, Miklós gyámja Ács Ernő. Takács István, Lengyel Gábor. Demény József, Miklós pajtása Csupor Péter, K. Egy leány, Bacsy Erzsiké. I-ső angyal Mándoky Bözsike. íl-ik angyal Kinczel Terézke. I-ső, Il-ik, Hl-ik, IV-ik Betleheme«. I-ső, Il-ik munkás. Történik To- roczkón, az első és második felvonás közt 3 hónapi, a harmadik közt 2 heti időköz. Előadás után táncmulatság. Jó ételekről és italokról Andriskó János vendéglős gondoskodik. A zenét székelyhídi Kővári Géza zenekara szolgáltatja. Felülfizetóseket, tekintve a jótékony célt, köszönettel vesz és hirlapilag nyugtáz a rendezőség. Iskolaöltönyök me3érkeztek Óriási választékban, legolcsóbb árakon, szolid és pontos kiszolgálás mellett szerezhetők be R A ypi j /n n n/ és gy-erraa.eüsr'U.Ja.si á.rtAlxázá.'bajg bUuLn I Lo I VLKl-I\ DEBEECEN, Piac--U.tca S3.