Közérdek, 1911. július-december (4. évfolyam, 26-52. szám)

Érmellék, 1911-07-15 / 12. szám

KÖZÉRDEK 5-ik oldal. békéscsabai kiráiyi temetést ? Nemsokára látni fogjuk a dinásztiamentő „Viribus Unitis" vizrebocsájtását, amely miatt most a fizetés javitás helyett kétszeres áron szívjuk a do­hányt, de mégis annyira boldogitója a hajó­szörnyeteg a Monarkiának, hogy nemcsak a plebs" kontribnens. de még a trónörökös is megkönnyezte. Kevesebb lesz a föiebbezés. Egy konkrét esetből kifolyólag a beliigyminister érdekes elvi határozatot hozott. E határozat szerint, ha valamely község képviselőtestülete a köz­ség vagyoni ügyében határozatot hoz é- ezt a határozatot a vármegye, mint ellenőrző törvényhatóság jóváhagyja, magánfelek ez ellen nem fölebbezhetnek. A községi képvi­selőtestületek határozatai ellen ugyanis ki­hirdetett záros határidőn belül föl lehet szó­lalni. Ennek az időnek elmúltával, mikor már a törvényhatóság is jóváhagyja a hatá­rozatot, a magánfelek által meg nem apel­lálható. Kötelező gyermekbiztasitás. Somssich Géza gróf az Egyke-ellenes mozgalommal régebb idő óta foglalkozván, legutóbb a kaposvári Egyke-értekezleten és most a kecskeméti gazdanagygyiilésen érdekes és figyelemre­méltó ötlelet vetett fel. Somssich gróf abból indul ki, hogy a soktagu család nehezebben él meg, mint a kevés tagú, nemcsak azért, j mert szapora családoknál nagyobb a kenyér- fogyasztás és súlyosabbak a gondok, de az ilyen családokat az adóterhek is aránytala­nul jobban nyomják és vizsgálván a nagy- tagu családokra nehezedő életviszonyok sú­lyát, azt kell hinnünk, mintha az állam és a [ társadalomintézkedéseivel mesterségesen igye­keznék a gyermekáldásnak gátat emelni. Va­lójában a soktagu család méltán számot tart- i hatna a társadalom segítségére olyan intéz­kedésekkel, melyek őt a reánohezedő élet­küzdelemben támogassák és könnyítsék, j Somssich Géza gróf a soktagu családok tá­mogatására a kötelező gyermekbiztositás esz­méjét veti fel. Eszerint a gyermekbiztositást olyanformán kellene bevezetni, hogy minden született gyermek, amennyiben szülői meg­határozandó vagyoni minimumot nem mutat­hatnak fel, 12-ik, illetve 13-ik életéve betöl­tése után bizonyos biztosítási hányadban ré­szesüljön. A biztositási dijak közadóként vet­tetnének ki az összes nagykorúakra, a kere- seti vagy jövedelmi adó arányában, tehát a legjobban terhelné a biztosítás a nagy jöve­delműeket. Akinek egy gyermeke van, az a reá eső adónak csak felét fizetné s két gyer­mektől kezdve már egyáltalán semmi adót sem kellene fizetni. Röviden ez nem más, mint az agglegényadó és az Egyke-adó kom­binációja. Arra vonatkozólag Somssich Géza gróf nem végez számításokat, vájjon mii ven nagynak kellene lennie a biztositási díjnak és az ilyen módon beszedhető adópénzből milyen prémiumokat lehetne fizetni. Ez a kiszámítás valószínűleg igen sok fejtörést adna a matematikusoknak s a nyilvántatás se igen látszik egyszerű feladatnak. Maga az a gondolat azonban, mely a termékeny­séget prémiumrendszerrel igyekszik serken­teni, teljes figyelmet érdemel. julius 15. 28-ik szám. ____________________ Angol börbutorok készítése Nagykárolyban. Kecske, juh vagy antik bőrrel és mok- kettel, bárminő mintában a legszebb és legjobb kivitelben olcsón készül Holczmann István mübutor-készitö, kárpitos-műhelyében Nagy­károlyban, Jókai-utca 7, szám alatt, — a készí­tető a rendelt bútorait, azok készitése alatt bármikor megtekintheti. Bojkott a megdrágult dohány ellen. A fel­emelt dohány árak ellen a társadalom min­den rétegéből harcot indítottak az emberek. Legnagyobb az elkeseredés a munkásság körében, mert a minisztérium éppen az olcsó dohányfajtákra tette rá a kezét s a szegény ember napi élvezeti cikkét támadta meg. Erre való tekintettel, ép úgy. mint a fővárosban, i most a vidéken is mozgalom indult meg a munkások között, hogy lehetőleg mindenki tartózkodjék, ha csali részben is, a dohány­zás élvezetétől. A szociáldemokrata párt leg­közelebb gyűlést hiv össze, melynek egyik legfőbb tárgya lesz a dohány elleni bojkottra való felhívás. Egy jogtalan panasz. Igen gyakran, ,sőt mondhatni nap-nap után halljuk a panaszt városunk közönsége ajkáról, amely már a vidékiek előtt is köztudatba ment, hogy Nagykárolyban nyáron nincsen oly kiránduló hely, ahol a családapák családjaik körében kipihenhetnék a nap fáradalmait. Pedig de­hogy nincsen! Igenis van. A gencsi-utca végén levő Nemzeti-kert — vasárnapot ki­véve, mert ekkor á helyiséget a középosztály tölti meg — hol mindennap feltalálhatja a legkényesebb igényű közönség is a teljes kényelmet, ha nem tulszigoruak azok a követelmények, a melyet egy kiránduló helylyel szemben tanúsít. Kellemes kert­helyiség, gyümölcsfák árnyában terített asz­talok várják a vendégeket s mi a fő: kitűnő magyar konyha, tisztán kezelt borok állanak rendelkezésre. Két kuglizó, villanyvilágítás és családi melegség és óránként társaskocsi közlekedés. Csak egyszer kísérelje meg va­laki a kirándulást s meg fog szűnni a pa­nasz arról, hogy nincs egy minden kényel­met nyújtó kiránduló hely Nagykárolyban. A vasárnapi korcsmázás ellen. Lassankint országossá válik az a mozgalom, a mely a test- és lélekpusztitó korcsmázást vasárnapo­kon megszüntetni akarja. Szatmármegyében Csengerbagos után most Méhtelek határozta el, hogy a községben szombat este 8 órától hétfő reggel 6 óráig az italmérések zárva tartandók. Kívánatos, hogy községeink egy­másután mind kimondják a vasárnapi korcsma­szünetet, anyagi erkölcsi javaik érdekében | Lelkészi kinevezés. Firczák Gyula mun- j kácsi gör. kath. püspök Kusztán Ágoston Ung- vár—Cekolnyai első segédlelkészt Iánkra h. ielkészszé nevezte ki. Lemondás. Dr. Szentgyörgyi Jordán Ká­roly szaniszlói apátplébános múlt hét szerdáján a katholikus tanítói kongresszus második nap­ján lemondott és búcsút vett hat és fél évi működés után a Tanügyi Tanács egyházi elnöki állásáról. Cáfolat. Egyik laptársunk a múltkoriban felemlítvén azt, hogy a helybeli népszövetség megbizottaiként kik mentek át Szatmárra az ottani Gecil-egylet által rendezett katholikus gyűlésre, a kiküldöttek között Madarassy Gyula helybeli lakos neve is szerepelt. Mada­rassy Gyula ur felkérte szerkesztőségünket an­nak kijelentésére, hogy ő ugyan a jelzett nap reggelén Szatmárra utazott, de nem a gyű­lésre, hanem fia érettségi vizsgájára s a jel­zett gyűlésen részt nem vett. Nőegyleti közgyűlés. A helybeli nő- egvlet, amelynek áldásos működése csak dicsé­retet érdemelhet, e hó 9-én gróf Károlyi Istvánné elnöklete alatt tartotta meg köz­gyűlését. Az elnöki jelentés tudomásul vé­tele után a szegény gyermekek felruházása körül kifejtett ténykedésért Péchy Lászlóné s a vele közreműködött úrnőnek köszönetét szavazott a közgyűlés. Ezután következett dr. Serly Jenő pénztárnok lemondása, a ki indokul sok oldalú elfoglaltságára hivatko­zott. A lemondást sajnálattal vették tudomásul. A pénztárnoki jelentést szintén tudomásul vet­ték s a pénztárnok részére a felmentvényt megadták. A megüresedett pénztárnoki állásra egyhangúlag Ilosvay Sándor nyug. alezredest választották meg. Utolsó tárgy a Melinda árvaháznak leányinternátusként való megnyi­tása volt. A megnyitást ez évről 1912. szep­tember 1-ére halasztották. Ezután a népes köz­gyűlés az elnök éltetésével véget ért. A Lövöldéi Tennisztársaaág f. hó 6-án tartott közgyűlése tb. elnökké Fogarassy Ká­rolyt, ügyvezető elnökké dr. Borody Dezsőt, pénztárossá Sz. Nagy Józsefet, játékbirákká Füzesséry Györgyöt, Kacsó Károlyt és Jenser Mihályt, gondnokká dr. Borody Bélát válasz­totta meg és elhatározta, hogy f. hó 15-én tánccal, esetleg tenniszversennyel egybekötött mulatságot rendez a Lövöldében. Szeinélyjegy 2 K. Családjegy (4 személyre) 5 K. Buziásifürdö, mint azt levelezőnk irja az idén rendkívül nagy látogatottságnak örvend, különösen a külföldi, nevezetesen a román és bolgár fürdövendégek száma mutat örvendetes emelkedést. A fürdő nagy vonzó erejét az újon­nan fúrt három uj rendkívül nagy mennyiségű radioaktiv szénsavas vizet szolgáltató forrás és az uj fürdők képezik, melyek a legnagyobb igényeket is kielégíteni képesek. A nagyszámú szívbetegeken kivül, kik hazánk ezen egyetlen szivgyógyfürdőjét mind nagyobb számban látogatják, igen nagy számban vannak vese és hólyagbetegek is, kiket a már világhírű Phö­nix- és Szent Antal forrás radioaktiv vize vonz Buziásfürdöre. A gyönyörű virágpompában álló nagy prak ózondus levegője, a kitűnő ellátás, mind megannyi elsőrangú tényező, melyet kevés helyen talál meg a beteg. Hogy a fürdőigazgatóság változatos szórakozásról, a lehető legnagyobb mérvben gondoskodik, szinte felesleges kiemelni. Úri szülök figyelmébe. Serdülő leányok, akik tanulmányaikat bármily téren: zene, ének, nyelvismeret stb. Bécsben óhajtják folytatni, gondos otthont .találnak egy ma­gyar oki. polg. isk. tanítónőnél. A leányok állandó felügyelet alatt állanak s bárhova csakis kísérettel járhatnak. A társalgás né­met, francia és kívánatra angol nyelven folyik. Az ellátás elsürangu, az árak igen mérsékeltek. Bővebb felvilágosítást ad dr. Erdélyi Gézáné Wien, III Rudolf-gasse No. 12., I. Stock, Thür 9. Tóth Dániel kávéja még is a legjobb aromás és zamatos, kívánatra a vevő előtt pörkölve. Kapható Fény-utca 19. Hova menjünk szórakozni? A fényi utczá- ban levő Kínál féle vendéglőhelyiséget Kincz- ler Frigyes vette át. Kitűnő ételek, csányi. sződemeteri, érmellóki borok állanak a közön­ség rendelkezésére. Fedett kuglihelyiség. Mindennap friss kolbász uzsonna. Zenemüvek zongorára egy-egy füzet 60 fil­lér. Tartalom: Parasztbecsület, Táncalbum, Gésák, Beethowen, Bach-füzet, Schubert, Lohen­grin, Carmen, Kedélyes,-Paraszt, Valser album stb., stb. Kapható: Gaál Samu könyvkeres­kedésében Nagykároly, Kölesei-ut. Hangszerkirály. Az estenként sétáló kö­zönség figyelme, most a gróf Károlyi György- téren Kóhn Antal órás- és ékszerész üzlete - felé fordul, a hol minden este szebbnél-szebb gramofonjátékban gyönyörködteti a sétáló­kat 1000 drb. uj gramofon lemez. Úgy a gépek, mint a lemezek, nálam igen jutányos áron szerezhetők be. Fényképészeti kellékek nagy választékban kaphatók Sámuel Sándor könyv- és papirkeres- kedésében Nagykároly, (Szóchenyi-utcai ba- rakban.) Nyilttér.*) Tál asz a „Közérdek* folyó évi julius 8-iki szá­mában megjelent Radó József segéd­lelkész levelére. Azon mosakodás, mellyel a fenti számú lapban kötelesség mulasztását elismeri ugyan, de arra patyolat fehér köntöst igyekszik il­leszteni : nem egyéb, mint elferdítése az igazságnak, magyarul: hazugság. Ez pedig közönséges embernek is szégyen, hát még Radó urnák, ki palástot visel. Piruljon érte, ha ugyan tud, mert szerénység és ildomos- ság nem tartozik Ön erényei közzé. Az igazságnak ily nagyfokú elferdítésé­vel, hogy merészel Ön Radó ur segédlelkész létére a nyilvánosság elé állani? Most már nemcsak mi ismerjük, de bemutatkozott a „Közérdekűét olvasó közönségnek is. Levelének azon részére, melyben hivata­los működésemet birálgatja, megadja a vá­*) E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a Szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom