Közérdek, 1911. július-december (4. évfolyam, 26-52. szám)

1911-10-07 / 40. szám

4-ik oldal. KÖZÉRDEK---------------------------ír?—■ október 7. 40-ik szám. Szives tudomásu Van becses tudomására a helybeli mint a vidéki nagyérdemű közönség hozni, hogy Nagykárolyban, Könyök-utca 7. szám alatt évek óta fennálló elhelyező irodámat töxT7'éz^_3rs2:eIk:iIeg' jeg'yezteitsm “be. Irodámba elhelyezést nyernek: szállodai, vendéglői és kávéházi mindennemű és rangú, valamint uradalmi, mezőgazdasági és magánházi személyzetek. Összeköttetés az egész országban. — Telefon 91. — Sürgönyeim Rosenfeld Nagykároly. Kiváló tisztelettel ROSENFELD SÁMUEL. Kitüntetés. Lapzártakor értesülünk, hogy Ö íelsége Debreczeni István vá­rosunk szeretett polgármestere részére a város feljhsztése körüli érdemei elismeréséül a kir. tanácsosi címet, ado­mányozta. A kinevezés felett érzett örö­münket azonban megzavarja az a körül­mény, hogy ugyanakkor ezen kitüntetés­ben részesült — Isten tudja m [yen ér­demeiért?!? Versecz város polgármestere is. Eljegyz és. Serly Gusztáv debreczeni bank- igazgató, felelős szerkesztőnk sógora, elje­gyezte Benedek Sándor közigazgatási biró kedves és bájos leányát, Gabriellát. Bimbóhulás. Súlyos csapás érte Schlesin­ger Dezső fakereskedőt. Fiúcskája Sándor, élete 7-ik évében f. hó 3-án elhunyt. Teme­tése 5-én d. e. folyt le nagy részvét mellett.. Áthelyezés. A m. kir. honvédelmi minisz-: tér Imreh Ferenc m. kir. csendőrszázados, szárnyparancsnokot Beregszászra helyezte át. Imreh 9 éve időzik városunkban, általános tisztelet és becsülésnek örvend s távozásával városunk társadalmát érzékeny veszteség éri. Tiszta szívből kivánjuk, hogy uj hazájában is találja fel azt az osztatlan szeretetet és nagyrabecsülést, amelyben kilenc évi itt léte alatt városunk polgársága részesítette. A tá­vozó szárnyparancsnok: helyére Wachsmann Vilmos belényesi csendőrszázados lett áthe­lyezve. Kitüntetés. A szatmári országos baromfi kiállításon, Matu^ka István a helybeli gaz­dasági iskola igazgatóját"-a bíráló bizottság 200 K jutalommal és az első, vagyis állami aranyéremmel tüntette ki. A „Szamos“ kirohanása. „Szamos“ laptár­sunk szombati számában „Nagykárolyi truc- cok“ cim alatt heves kirohanást intéz a nagykárolyi polgárság és sajtója ellen, azért, mert állítólag nem vertünk dobot a szatmári kiállítás mellett, sőt minden jogos indok nél­kül azzal vádolja meg általánosságban a hely­beli sajtót, hogy lekicsinyelte a szatmári ki­állítást. Egész határozottan kijelentjük, hogg a cikkben foglalt állítások minden valódiságot nél­külöznek s csak arra valók, hogy a „Szamos“- nak Szatmáron úgy látszik megingott posi- tióját megerősítse azzal, hogy a szatmáriak kedvelt tbémáját a nagykárolyiak lekicsiny­lését újból szőnyegre hozza és tőkét ková­csoljon a két testvér város közötti ellen­ségeskedésből. A nagykárolyi lapok közül — egyet kivéve — amely szoros viszonyban áll a „Szamos“-sal, mert mindkettőt az állami sub- venció tartja a felszínen, mindegyik megírta a szatmári kiállítást, elismeréssel nyilatkozott felőle, de hogy a nagykárolyi iparososztály nem nagyon lelkesedett a szatmári kiállítás iránt, az önként érthető, mert azt olyan idő­ben rendezték, amikor az iparososztály tagjai el vannak foglalva elvállalt munkáik elvég­zésével s igy kiállítási tárgyak elkészítésére idejük sem volt. A helybeli sajtót okozni tehát azzal, hogy hozzájárult ahhoz, hogy iparosaink közül csak igen kevesen vettek részt a szatmári kiállításon, nagyfokú lelki­ismeretlenség kell, de kell egyéb is ............ Ig azán csodálkozunk végül azon, hogy épen az a lap, amely ma a kormány hivatalos lapja, t. i. az tartja fen, ilyen minden valódi­ságot nélkülöző állításuk publikálását en­gedte meg magának s igy joggal. kérdhetjük a lap vezérlő bizottságtól, hogy : Ossza-e a lapban foglalt állításokat, avagy hajlandó-e a kormány által fizetett lapban a Nagyká­roly váro§ és sajtója ellen intézett durva ki­rohanás rektifikálására'? Mert nézetünk sze­rint a fizetett munkásnak meg lehet tiltani azt, hogy a kormány nevében, ok nélkül bántson egy várost," bántsa annak polgársá­gát és sajtóját. Bizottságitag választások. Az október hó 12-én tartandó vármegyei közgyűlésen vá­lasztás alá kerülnek a közigazgatási bizott­ságban a lejárt mandátum folytán megüre­sedő állások. A f. élvben Luby Béla, Böször­ményi Zsigmond, Szuhányi Ferenc, Jékey Zsigmond és N. Spabó Antal megbízatása járt le. Angol börbutorok készítése Nagykárolyban. Kecske, juh vagy ; anfik bőrrel és mok- ; kéttelj 1 báfnfiuö °ólffiíá(bati a?j§gszebb és legjobb kivitelben uicéón készül Holczmann István mííbutor-késziiD, kárpitos-müiielyáben Nagy­károlyban, Jókai-utca 7, szám alatt. — a készít­tető a rendelt bútorait, azok készítése alatt bármikor megtekintheti. Kitüntetés átadása. A f. hó 12-iki várme­gyei közgyűlésén nyújtja át vármegyénk fő­ispánja O felsége által, Illés Olivérnek hosszú és buzgó szolgálata elismeréséül ado­mányozott kitüntetést. A kitüntetettet a bi­zottsági tagok és tisztviselő társai elfogják halmozni jókivánataikkal és tiszteletére ban­kettet rendeznek. Uj körorvos. Dr. Koszorús István vállaji körorvos f. hó l-én; foglalta el állását. La­kása Nagykárolyban, a Vadai-közben van. Üdvözöljük az örvös urat, mert vele váro­sunk orvosi gárdája, egy kiváló taggal sza­porodott. Megszűnt fegyelmi vizsgálat. Lapunk egyik számában megirtuk, hogy a helybeli gör. kath. magyar egyház elöljárósága kisebb szabálytalanságok miatt állásuktól való fel­függesztése mellett, fegyelmi vizsgálatot ren­delt el Fedorka István kántortanitó ellen. A vizsgálatot elrendelő végzés ellen felebbezós lett beadva, de a hívők egy tekintélyes része is, amely nem azonosította magát a vezető­ség felfogásával, kérvényt adott be a püspök­séghez, a tanitó visszahelyezése és az elren­delt fegyelmi vizsgálat megszüntetése iránt. Ebben a kérdésben, amely úgy látszott két pártra fogja szakítani a hívőket s az ellen- ségeskedss magvát fogja elhinteni közöttük, békés megoldást hozott létre Sereghy Sán­dor a fegyelmi bíróság elnöke, akinek sike­rült nyányas és lebilincselő eljárásával az I ügyet a hívők teljes megelégedésére megol- [ dani, amenyiben Fedorka úgy a püspökség, {mint az elöljáróságtól bocsánatot kért, vi­szont a fegyelmi bíróság a vizsgálatot telje- I sen beszüntette. Az a békés megoldás, mely kizárólag Sereghy esperes érdeme, a hívők ! körében általános örömöt keltett. Oltáregyesület estélyje. Úgy erkölcsileg, I mint anyagilag fényesen sikerült estélyt ren­dezett a nagykárolyi Oltáregyesület f. hó 1-én a Váíosi-szinházban, melyet ez alkalommal teljesen megtöltött intelligens közönség. Az estélyt Szentiványi Béla az egyesület elnöke nyitotta meg, aki az oltár keletkezéséről és fejlődéséről tartott rendkívül értékes és ma­gas nívón álló előadást. Második számként Gáspár Nica zongorajátékában gyönyörköd­tünk. Igazi művésznőt hallottunk szebbnél- szebb hangokat csalni ki a kissé hangolat- lan zongorából s a közönség szűnni nem akaró tapsokkal honorálta úgy ez alkalom­mal, mint a később is eljátszott gyönyörű darabokat. Ifj. Somossy Miklós a „Grand Caféban“ Szabolcsba Mihály költeményét adta elő cigányzene és a dalegyesület kísé­retével. Maga a főszereplő játéka kifogásta- . lan volt s a bohém jogász szerepét oly élet­hűen adta elő, (Arra vagyunk kinváncsiak, mit szól az élethü előadáshoz Miklós tata '?) hogy a közönség tekintettel erre és a ciga­rettázó, pezsgőző és rendkívüli mohón étkező höl­gyekre, egy igazi füstös kávéházban érezte magát és elfelejtene zajosan tapsolni a, sze­replőket. Serly Vilma, Gyulay Pál az „Éjjeli látogatás“ cimü költeményét szavalta el mély érzéssel, nagy elő készültségre való jártasság­gal, melyet néma képlet egészített ki s ebben az odaadó anya szerepét, városunk egyik legszebb és legbájosabb asszonya Kristoph Gyuláné alakított. Befejezte a műsort Patay Jolánka szavalta, aki Arany János „Rachel siralma“ gyönyörű költeményét bámulatos rutinnal adta elő, frappáns tapsokat nyerve szavalatáért a hálás publikumtól, amely élénk kifejezést adott tetszésének az „Ige“ cimü néma képlet bemutatása felett is. Végre egy pályázó. Az érendrédi körorvosi állásra, mely évek óta helyettesítései van be­töltve, végre akadt egy pályázó dr. 1 lerbst Géza budapesti gyakorló-orvos személyében. A választást, amely egyhangú lesz, f. hó 10-én ejti meg Madarassy István főszolga­bíró. Járvány. Szaniszlón a roncsoló toroklobb járványszerüleg fellépvén, llosvay Aladár al­ispán, a szolgabirói hivatal előterjesztésére, ez összes iskolákat bezáratta. Uj ipartelepek a vidéken. Érendréden Szin- tay Kálmán földbirtokos gőzmalmot, Mező­teremen Koncz Jakab és társai téglagyárat építenek. Elintézett affér. Egy régen húzódó per nyert befejezést múlt hó 30-án a helybeli járásbíróság előtt. Ugyanis felelős szerkesz­tőnk és Oszterricher József kávéháztulajdo­nos között, kávéházi szóváltásból kifolyólag per támadt, amely kölcsönös megegyezés és felvilágosítások után mindkét fél teljes meg­elégedésére békés utón nyert elintézést. Eljegyzés. Horváth András szatmárudvari-i földbirtokos eljegyezte néh. llosvay Endre és Jeszenszky Erzsébet leányát Belluskát, Szat­máron. EGÉRKEZTEKKatZ a legszebb, legdivatosabb = nőidivat termébe = csipke, ctamine és j^áse blúzok Nagykároly ■ Nagypiac.

Next

/
Oldalképek
Tartalom