Közérdek, 1911. július-december (4. évfolyam, 26-52. szám)
1911-08-05 / Rendkivüli kiadás
2-ik oldal. KÖZÉRDEK augusztus 5. mig lelepleztük, az „Ecsedi láp panamáit. “ Ekkor is a midőn ezekért az igazságokért élethalál harcot vívtunk s nem törődve azzal, hogy az igazság zászlaja lobogtatásaért kiakarják venni szánkból a betevő falatot s lapunk szedését és előállását az arra szerződésileg kötelezett •Kölcsey-nyomda megtagadta, csakis az ő határozott óhajtásának engedtünk, a midőn velünk szemben a legjobb indulatot hangoztatva, beszüntettük a lápi panamák folytatását. r: Rövid idő múlva hirlapirói kötelességünk a „Nagykárolyi Takarékpénztár“ állítólagos mármarosmegyei fiók létesítése ügyében, a küzdtérre indított és heves tiltakozásunkat fejeztük ki az alapítás ellen. Az igazgatóság megcáfolta a tervezett alapítás ügyét, a melyet mi egy fővárosi lapból merítettünk és egy kinos rendkívüli sajnálatos bírósági tárgyalás után, fömunkatársunk az ügyet saját szakálára egy hírlapi nyilatkozattal elintézte, a melyért Dr. Vetzák Ede provokálta ugyan, de a becsületbiróság az ügyet nem tartotta lovagias elégtétel vevés, vagy adásra alkalmasnak. Ugyanekkor felelős szerkesztőnk az évek hosszú során át tartó személyes és családi ismeretség, de a korra való tekintetből is, magán levelet intézet id. Vetzák Ede bankigazgatóhoz, a melyben felvilágosítván az ügy állásáról, a történtek felett sajnálkozásának adott kifejezést. (A levelet másolatban bárkinek felmutathatjuk.) i Ezzel azt hittük, befejezést nyert az ügy. ' Sajnosán tévedtünk! Dr. Vetzák Ede nem elégedett meg a nyert elégtétellel; de lehet azért, hogy a bekövetkezett képviselőválasztásból kifolyólag, amikor mi zászlónk becsületéért küzdve, ellenkező elveket hangoztattunk, megharagudott reánk, bosszút esküdött ellenünk. í: Lépten-nyomon tapasztaltuk, hogy ellenünk tör, úgy társadalmi, mint anyagi téren. Megalapította a „Nagykároly Érmellék“ cimü lapot. Ekkor jelentőségteljes fordulat történt lapunknál. Dr. Merts László belépett a láp kötelékébe s ott főmunkatársi állást vállalt. Ezzel azután végleg elkeseredett ellenségünkké tettük az érzékeny lelkületű dr. Vetzák Edét, akit ha ma megkérdeznénk, hogy miért tört ellenünk, miért lett esküdt ellenségünk ? aligha volna képes elfogadható választ adni reá. Kitört a harc. Az olvasóközönség tanúja annak, hogy a részéről ennél az elkeseredett küzdelemnél minden eszközt felhasználó üldözéséről, soha egy szót nem hoztunk lapunkban. Valóságos irtóháboru folyt előfizetőink és hirdetőink ellen, ügy helyben, mint az Érmelléken elárasztották lapjukkal előfizetőinket, hónapokig küldve lapjukat ingyen még ha nem egyszer, de többször is visszaküldötték s nem fogadták el. Hirdetőinket felkeresték leveleikkel, fele dijat ajánlva fel az általunk felszámított dijaknál. Bírósági végrehajtókat felkérték, hogy alig pár korona díjazásért náluk teljesítsék a hirdetést s mindent elkövettek arra nézve, hogy a vidéken bosszú lapnak csúfolt újságnak teret és előfizetőt szerezzenek. És most egy hála könnyet törlőnk ki szemünkből í Uev Nagykároly, mint Érmellék közönsége rendíthetetlenül kitartott a családja, gyermekei és saját mindennapi kenyeréért küzdő szegény szerkesztő mellett s a nagy kínálat dacára szeretettel vette pártfogásába lapunkat és még nagyobb támogatással segítette elő küzdelmünket a közjó, a zászló becsületéért való törekvésünkben. Hogy mik következtek ezután, arról ez úttal még hallgatunk, csak egyet említünk meg, hogy dr. Vetzák Ede a nemzeti ellenállás egyik legtevékenyebb féríia, a lapunk ellen folytatott sajtóperében — melynek indító oka a kávéházakban folyó orgiák leleplezése volt — elvállalta Demi- dor Ignác képviseletét, valamint elvállalt minden olyan sajtópert, amely a lap vagy felelős szerkesztőnk ellen irányult. S mindezt bosszúból, hogy > ru képes sem nekünk, sem pedig szerkesztőnknek ártani. A dúsgazdag hatalma teljes tudatában levő helyi vezetőférfiu, kénytelen volt belátni azt, hogy a teljesen vagyontalan családjáért küzdő ujságiróval szemben tehetetlen, mert erős, szilárd védbástya áll mellette, az előfizetők és jóakarók százai, akikkel szemben hasztalan minden támadás, minden törekvés s a cél, amely a tönkretételére irányul léptennyomon hajótörést szenved. A véletlen, vagy a mindent intéző sors keze hozta-e azt ? hogy Demidort is elérte a nemezis. A Gulácsy-féle tűznél vármegyénk igazságáról, törvénytudásáról ismert és évek hosszú során át nagy köz- igazgatási gyakorlattal biró főispánja, aki jelen volt a tűznél, látta azt a fejetlenséget, amely a tűz oltásánál és a rend- fentartásánál, uralkodik, fegyelmi vizsgálatot rendelt el Demidor ellen. Lehoztuk a hirt, úgy, ahogy a fegyelmi eljárást elrendelő végzés szólott. Megvagyunk győződve arról, sőt határozottan állíthatjuk, hogy dr. Vetzák Ede által e tárgyban irt cikket is, nem a meggyőződés, de a bosszuérzete sugalta, hogy ezáltal enyhítse a lapunk által a cikk megírásával találkozó általános helyeslést. De hogyan is Írhatta volna az azt másként, mint bosszúból, hogy Demidor törvénytudása és tisztelete elismerést érdemel, amikor a városi közgyűlésen 1906-ban rendkívüli heves beszédben tört pálcát Demidor törvény tiszteletlensége felett. Most is határozottan állítjuk, hogy ő ezt nem is úgy értelmezte s ha valaki ezt komolyan kérdezné meg tőle, bizonyára mosollyal felelne a kérdésre. Ily előzmény után, született meg az az erős cikk, amely Demidor hivatali működését vette éles és jogos bírálat alá, de ebben dr. Vetzák Ede említve sem volt. Ott hagytuk el az ügyet, hogy főmunkatársunk provokálva lett ez ügyből kifolyólag. Lovagias ember lévén, a segédeknek kijelentette, hogy Dr. Vetzák Edét személyében sérteni nem akarta, ennek dacára a segédek megbízottak megnevezését kérték. Az ügy lefolyásáról a jegyzőkönyvek tesznek tanúságot, itt csak azt akarjuk felemlíteni, hogy ha főmunkatársunk ebből az ügyből kifolyólag Dr. Vetzáknak a| már gavallér úriemberhez méltóan meg- i adott elégtételen kívül más elégtételt ád a lovagiasság szabályai szerint, elveszti azt a jogot, hogy ezen ügyből kifolyólag Demidor eljárását ezután bírálat alá vehesse Ezt pedig nem volt szabad megtennie. Ebből az ügyből kifolvólac a „Nagykároly és tfr-mellék“ ?eli számában „Megtagadott lovagias elégtétel“ cim alatt egy cikk jelent meg melyben egyoldalúig felvett jegyzőkönyvek alapján dr. Vetzák Ede kijelenti, hogy az ügyet részéről befejezettnek nyilvánítja és a saj tópert főmunkatársunk ellen megindította. „A való tényállás a beszerzett információnk szerint az, hogy főmunkatársunk folyó évi augusztus 1-én este 9 órakor arról értesítette Dr. Gózner Elek segédet, hogy megbízottul Barth István és Suták Istvánt fogja felkérni. Másnap, minthogy Suták Istvánt nem találta s irodája miatt délután egy fontos ügyben a városról elutaznia kellett, Bárth István és Dr. Sternberg Zoltán urakat kérte fel, kik közül Dr. Sternberg Zoltán az nap este 10 órakor értesítette, hogy sógora súlyos betegsége miatt nem vállalhatja a megbízást. Másnap, vagyis 3-án délelőtt főmunkatársunk Barth István és Orosz György urakat nevezte meg, kik még a délelőtt folyamán jelentkeztek dr. Vetzák segédeinél, akik kijelentették, hogy már megbízásukat visszaadták. így volt a Csáky-ügyben is, sőt ebben az különös, hogy Leitli János egyik segéd kijelentette, hogy ö tudomással bir Dr. Sternberg eljárásáról s ő a tárgyalásokat felveszi, ámde délutánra mást gondolt és segédtársával egyoldalúig fejezte be az eljárást. Erről tanúskodik különben a Dr. Merts László megbízottai által kiállított jegyzőkönyvek is.“ Ami a sajtópert illeti, főmunkatársunk állja helyét s felszereli magát a „Szat- márvármegye“ 1906. évbeli számaival is.“ És most a midőn befejeztük az előzmények és az ügy nyilvánosságra hozatalát, a midőn meggyőződést szerezhetett az olvasó közönség arról, hogy az egész lovagiasság, az engesztelhetlen és kielé- githetlen bosszuérzetben leli magyarázatát, magunk részéről az esethez kommentárt fűzzünk. Most már teljesen vége szakadt annak a türelemnek, a melyet eddig tanúsítottunk az oknélküli zaklatások és üldözések között. Kijelentjük, hogy meguntuk már a türelmes bárány szerepét játszani s ha dr. Vetzák Ede tovább is folytatja ezen eljárást a mely sem gavallériájához, sem társadalmi állásához nein méltó s a melyet mi pillanatnyi felgerjedésnek vélünk, fogunk utat és módot találni arra, hogy védekezzünk ellene, — habőr részünkről még most is hajlandók vagvmk elfeledni eddigi érthetetlen viselkedését és feledni az ért sérelmeket. De ha arról lenne szó, hogy megvéd- jük munkatársunkat, a lap becsületét, a mindennapi kenyeret, akkor ne ítéljen el benőnket az olvasó közönség, ha olyat fog olvasni e lap hasábjain, a melyet csak a végső kétségbeesés ad toliunkra. S ha ez sem fog célhoz vezetni s az igazság nem fog győzni, akkor is lesz védeszközünk. — a • nagy közönség. Nagykároly város és Érmellék becsületes népe nem fogja engedni, hogy azért, mert valakinek úgy tetszik, egy embert a végső tettre ragadjon. Megírtuk tájékoztatássul, bejelentettük a kulissza mögötti dolgokat, de megszivle- léssül is s az esetleg elkövetkezendőkért, előre mondhatjuk: „Dixi-et salvavi animam meam.“ És most Ítéljen a közönség! Simkó Aladár a „Közérdek“ felelős szerkesztője.
