Közérdek, 1911. július-december (4. évfolyam, 26-52. szám)

1912-12-30 / 52. szám

december 30. 52. szám KÖZÉRDEK 3-ik oldal. Lilienfeld Sándor órás- és ékszerész üzletében (Nagykároly, Gróf Károlyi György-tér 6. szám) NAGY ÚJÉVI VÁSÁR. Rendkívül jutányos árak! Egy tauuló fizetéssel felvétetik! teljesítését, mely körülményt a kérelmező tisztviselőknek is respektálni kell. Városunkban ugyanis az utóbbi időkben több uj pénzintézet alakult, melyek még ma is a kezdet nehézségeivel küzdenek s ezek­nek még mindig nincs oly megállapodott üzleti viszonyaik, hogy magasabb fizetésű tisztviselőket tarthassanak. Van egy nehány olyan is, mely még osztalékot sem fog adni, hanem évi nyereményét a tartalékalap meg­teremtésére forditja. Ezektől a fiatal pénzintézetektől nem le­het elvárni azt, hogy tisztviselőiket oly fize­téssel honorálják, amilyennel a régi és meg­erősödött intézetek láthatják el őket, annál kevésbé, mert a tisztviselőnek is be kell látnia, hogy egy régi, teljesen gyakorolt, több szolgálati évvel biró hivatalnoknak — még egyenlő qualifikáció esetén is — több joga van a magasabb dotációhoz, mint egy fiatal kezdő egyénnek. S bár a magunk részéről teljes erőnkkel támogatjuk jogos kérelmüket, s amily hibá­nak s indokolatlannak tartanók, ha a régebbi pénzintézetek ridegen elzárkóznának a kére­lem teljesítése elől, éppen annyira méltányos­nak tartjuk, ha a kérelmezők is megszívlelik a sorainkban foglaltakat. diáiban gyönyörködhetünk. Szerdán „Utánam“ Bernstein szenzációs színmüve kerül elő­adásra. Csütörtökön pedig „Ezred apja“, a Vígszínházban óriási sikert aratott énekes bohózat. Pénteken a Vígszínház ezidei leg­sikeresebb darabja „Hölgyek öröme“ van műsoron. Syombaton pedig a legtöbb vidéki színpadot megelőzve a Királyszinházban napról-napra zsáfolt házak előtt színre ke­rülő, óriási sikerű operett a „Leányvásár" megy, melynek díszleteit és jelmezeit az agilis igazgató teljesen a királyszinházi min­tára , készíttette. Vasárnap ismét újdonság, az „Ártatlan Zsuzsi“ operett van műsoron, mig szombaion és vasárnap délutáni előadás­ként „Nagymama“ vígjáték és „Falu rossza“ népszínmű van műsoron. Az első hét műsora igazán oly váloga­tott és nagysikerű darabokból áll, hogy az igazgató méltán remélheti a közönség párt­fogását. Az első színházi hét. Neményi Lipót színtársulata nagybányai szezonját befejezve, előadásait hétfőn, január 1-én kezdi meg a Városi Színházban. A társulat érkezését annyi jó hir előzte meg, hogy Nagykároly közönségének igazán szép színházi estékre van kilátása. Az igaz­gatóság az első hétre oly pompás műsort állított össze, hogy a legkényesebb Ízlést is hielégitheti, amennyiben a fővárosban szinre- kerülő legújabb nagysikerű darabokat tűzte ki előadásra. Bemutató előadásul Cigányszerelem, Le- j hár óriási sikert aratott operettje kerül színre. A második est szintén Leháré s a Hercegkisasszony gyönyörű zenéjének meló­Ekkor ötöt ütött az óra. A kötelesség szóllitott, ütegemhez kellett mennem. Óvatosan kihúztam a kezem az övéből. Halkan feláliottam. Némán megszorítot­tam az aggastyán kezét, jelekkel intve őt, hogy csendesen legyen és foglalja el az én helyemet a beteg mellett. Azzal kiosontam és odakünn az utcán —- nevessenek bár ki érte — sírtam és zokogtam mint egy gyer­mek, , — És azután ? Azután semmi. Gyakorlatunk tiz mért- főldnyire vitt bennünket Iglótól. Csak pár hónap múlva tértem oda ismét vissza. Fel­kerestem a házat. Az öreg ur ragyogó arccal sietett elém. — A leánya . . .? — Egészséges. Ott a másik szobában, lássa . . . ottan ül. A férje pár óra múlva megjött, amint őn tőlünk távozott. Akarja, hogy bemutassam a leányomnak ? Es erre hirtelen eszembe jutott minden. Amint az ágyánál ültem, amint megcsókolt, amint éreztem, hogy hozzá tartozom, hogy egy része vagyok az ő énjének. — Nem, mondottam. Nem . . . jobb lesz, ha távozom. És távoztam a nélkül, hogy láttam volna őt. hogy beszéltem volna vele, hogy megcsókoltam volna kezeit, melyeket olyan sokáig az enyémnek tartottam. BHHBBHMHíBHaEana Szilfa-, körisfa­anyag kifürészelt álla­potban keréktalp, küllő rúd stb. kocsi- és kerékgyártók részére és gazdasági szekerek­hez beszerezhetők Kosa Bertalan szerszámfa-nagykereskedésében, Szatmáron. Ha vissza sírnám. He vissza sírnám: A múlt emlékeit, 8 könnyekben látnám Msolygó szemeit, Sivem megint fájna ! Mnt fájt az egykoron ! Mkor sirva nézett: Aon, — az ablakon. tnlékszik-e reá ? lej, — dehogy emlékszik! jányszor néztem siró i mosolygó szemeit, Jekete kendőjét! <-rang szőke haját; Imit az én szemem ioha többé, — nem lát. Rozsnyó Dezső. HÍREK. Előflitőink, munkatársaink, párt­fogóinké lapunk olvasóinak igen kel­lemes révet kívánunk! Ó- éajévi istentiszteletek sorrendje : A rom. zth. templomban: Óév napján d. u. 5 órakoháladó istentisztelet szent beszéddel, mondja ihanyi Béla. Újév napján d. e. 9 óra­kor ünttélyes szent mise utána szent beszéd, mondjaíéesei Ede házfőnök. — A ref. tem­plombán : Óév napján délelőtt és délután pré­dikál Pálur István ref. segédlelkész. Újév nap­ján délelőtt és délután prédikál Kürthy Károly ref. segédlelkész, vallástanár. — Az ág. ev. templomban: Óév napján délelőtt 10 órakor kezdődő istentiszteleten szent beszédet mond Rédei Károly lelkész; a d. u. 5 órakor kez­dődő istentiszteleten szent beszédet mond Ré­dei Károly lelkész; újév napján a d. e. 10 órakor kezdődő istentiszteleten szent beszédet mond Rédei Károly lelkész. Személyi hir. Domahidy Elemér, Hajdú- vármegye és Debreczen sz. kir. város főis­pánja kedves családjával f. hó 24-ón váro­sunkba érkezett. A főispán a karácsonyi ünnepeket sógora Csaba Adorján vármegyénk főispánjánál töltötte és 27-én tért vissza székhelyére. Uj „Gazdakör.“ E hó 24-én alakította meg a hegyvidéki kirendeltség helyi megbízottja Jánkon a „Gazdakör“-t. —- Ä „Gazdakör“, mely 64 tagot számlál Kolonnay László kör­jegyzőt választotta meg elnökévé. Államosítás felé. A m. kir. belügyminisz­ter utasította vármegyénk alispánját, hogy haladéknélkül tegyen jelentést a vármegye területén levő rendőrség létszáma és illet­ményéről. — Az adatok a rendőrség tervbe vett államosítása ügyében kidolgozandó tör­vényjavaslathoz lesznek felhasználva. Megsemmisített választás. A m. kir. belügy­miniszter a vármegyei közgyűlés által a köz- igazgatási bizottsági tagságra megejtett vá­lasztást alaki okok miatt megsemmisítette s utasította a törvényhatóságot, hogy az ujabbi választás megejtése iránt haladéknélkül in­tézkedjék. Hegyvidéki akció. Mint értesülünk a múlt héten nyitotta meg dr. Sárváry Béla miniszteri s. titkár Apán az általa szervezett kosárfonó tanfolyamot. A tanfolyamra mint­egy 30-an jelentkeztek. — A tanfolyam fel­ügyeletét Papolczy Zoltán ref. lelkész vál­lalta magára. Testvérharc? A „Nagykárolyi Takarék- - pénztár Egyesületinél kitört a viszály az igazgatóság tagjai között. Az ok furcsa és érdekes. Ugyanis nem sikerülvén a múlt év­ben tervbe vett mármarosszigeti bankalapítás ügye, melynek indító oka egyik helybeli lap­társunk híradása nyomán az volt, hogy a legújabb fiskálisnak dr. Yetzák Sándornak előre is busás jövedelem biztosittassék, a vezérigazgató, id. Vetzák Ede, keresztülvitte az igazgatóságban azt, hogy az ügyészi ál­lás kétfelé választassák, illetve az intézet­nél egy uj ügyészi állás szerveztessék. Áz uj ügyésszé önként érthetőleg meg is vá­lasztották dr. Yetzák Sándort, aki állását el is fogadta. Dr. Vetzák Ede az ősügyész azon­ban nem akart osztozkodni a busás jövede­lemben édes testvérével s megakarta ijesz- j teni az igazgatóságot azzal, hogy lemondott nemcsak az ügyészi, de egyúttal igazgatói állásáról is, melyet személyes hívei közül több igazgatósági tag lemondása követett. Id. Vetzák Ede azonban nem olyan gyáva legény, hogy megijedjen a lemondásoktól, sőt állítólag azon kijelentést tette voln.a, hogy ha retinenskednek az igazgatóság tagjai, ő lemond ugyan vezérigazgatói állásáról, de eleve biztosítja őket arról, hogy az uj vá­lasztásnál ismét elfoglalja bizalmi állását, de aligha fogja viszontlátni az egykori igazga­tósági tagokat jelenlegi állásukban. Hogy a kijelentés egész szószerint megtörtént volna, azt nem állítjuk határozottan s ebben az alakban a hirt csak fentartással közöljük, de az bizonyos, hogy ebben az ügyben nagy Ifj. Rácz István fűsze és csemegekereskedésében Nagykároly, Kálmánd-lltca 5 Mindenféle elsőrendű fűszer- és csemege-áruk, jégbehütött bor és sör, valamint édesített szeszes italok kaphatók. Hosszuaszói erdélyi borviz kizárólagos raktára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom