Közérdek, 1911. július-december (4. évfolyam, 26-52. szám)

Érmellék, 1911-11-18 / 30. szám

4-ik oldal. ERMELLEK november 18. 30. szám. Alapítási tervezet. Alulírottak „Érmihályfalvai Mezőgazda­sági Szövetkezet“ cég alatt oly szövet­kezet alapítását tervezzük, mely tagjainak keresetét közös gazdálkodás és nagyobb üzem előnyei folytán elősegíteni legyen hivatva. A szövetkezet határozatlan időre alakul, székhelye Ermihályfalva. A szövetkezet tagjai kötelesek leg­alább egy üzletrészt jegyezni. Eyy üzletrész ára 50 koronában álla­pit tátik meg. Az üzletrészek a belépéskor egy ösz- szegben lefizetendők. A szövetkezet kor­látolt felelősséggel alakul, a tagok tehát csak üzletrészeik erejéig felelősek a szö­vetkezet kötelezettségeiért. A szövetkezet megveszi az Érmihály- falva község határában fekvő, összesen együtt mintegy 700 magyar (1200 Cj-öles) hold terjedelmű volt Gencsi-féle homoki birtokot és a Lenhely nevű tagot a kö­zös gazdálkodás céljaira 350,000 korona vételárban. Az üzletrészeken felül a vételárra és a beruházásokra szükséges összeg jel­zálogkölcsönből fog fedeztetni. Az alapítók féntartják maguknak a jogot, hogy az első igazgatóságot ki­nevezzék. KeltÉrmihályfalva, 1911. november 10. Grósz Béla Poroszlay Árpád bankigazgató, Érmihályfalva bankigazgató, Debrecen. Mátray Ákos Balási József gyógyszerész, Érmihályfalva nagybirtokos, Érkörtvélyes. Pásztor Lajos Kocsár Árpád földbirtokos, Érmihályfalva. földbirtokos, Érmihályfalva. Benedek Zoltán Griinberger Ignácz bankigazgató,Érmihalyfalva bankigazgató, Ujfehértó. Fráter István Dr. Andrássy Ernő nagybirtokos, Gálospetri. tb. várm. főorvos,járásorvos alapítók. A szövetkezetbe való belépés alapítóknál és az Ermelléki Hitelbank Részvénytársa­ságnál az üzleti hivatalos órák alatt bár­mikor bejelenthető, ahol az üzletrészek is jegyezhetők. 1 I ÉGŐ-OLAJ I FIGYELEM! FIGYELEM! 100 százalékkal jobb, 50 százalékkal ol­csóbb, mint bármely más világitó módszer. Meg van oldva az istállók olcsó, biztos, tűz­veszély télén jó világítása! A milleniumi égő-olaj utolérhetetlen, igen olcsó, teljesen veszélytelen és más, petróleum­lámpákban nem alkalmazható. A lámpa, ha a függelékről leesik, rögtön elalszik és az olaj sem ömlik ki. Ezen sokoldalú előnyei képesítik arra, hogy minden ura­dalomban, gazdaságban és udvarokban alkalmazást nyer. A milleniumi égő-olaj törvényesen védett, sok ezer helyen bevezetett, legjobb világitó anyag és 10O0/o-kal jobb, 507n-al olcsóbb a petróleumnál, mert nem robban és nem gyúlékony, istállókban, padlásokon és már tűzveszélyes helyeken való hasz­nálata teljesen veszélytelen. Szabadalom tulajdonosa és főraktár: Spitzer Sámuel és Fia, Nagyvárad. Eredeti hordókban bérmentve bármely állomásra === 35 korona mótermázsánként. Vigyázz! Kékre festett kirakat. Vigyázz Brüll Zsigmond csődtömegét megvettem. Az áruk nagyon olcsón kerülnek eladásra. 1 méter jó téli kelme 120 centiméter kosztüm-kelme 1 méter finom barchet 1 méter selyem-bársony 1 méter selyem minden szinben 1 méter selyembatiszt, alkalmi 1 méter finom szőnyeg 1 darab vattás paplan 1 darab flanell-takaró Vásznak, sifonok, nagy szőnyegek, 14 krajcár 88 krajcár 17 krajcár 53 krajcár 45 krajcár 23 krajcár 29 krajcár 1 frt 90 krajcár 98 krajcár ágyteritők, függö­nyök, csipkék, diszek, trikók, téli kendők, maradékok, menyasszonyi kelengyék mind bámulatos olcsó, csőd­ből megvett árakban ifj. Molnár Lukács DEBRECEN, Kossuth- és Batthiány-utca sarok (színházzal szemben) ÉRTESÍTÉS! Van szerencsém a n. é. közönség becses tudomására hozni, hogy 25 év óta fennálló borbély- és fodrász-üzletemet a mai kor igényeinek megfeler lően berendezve 1911. december l étől a Népsegélyzó'bank pa­lotájába helyezem át. — Kérem továbbra is eddigi szives párt­fogásukat ooo kiváló tisztelettel Villiitáu Károly------- borbély és fodrász —• ÉR MIHÁLYFALVÁN SCHWEITZER VARRÓGÉP ÉSZVÉNYTÁRSASÁG Érmihályfalván. Teljesen befizetett alaptőke 600,000 K. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát min­dennemű varrógépekben és alkatrészekben Rendkívül kedvező fizetési feltételek! Legmesszemenőbb jótállás. Vevőit teljes díjtalanul tanitja szabni, varrni, gépvarrás, gép- ::: hímzés és azsurozásra. ::: Eladó házastelek. MSiimr községben a Főutcán, üzlet- í helyiségnek rendkívül alkalmas 3 szoba, konyha és mellékhelyiségekből álló házasfelek ßOO« koronáért eladó. Értekezhetni Poroszky Béla állomásfőnökkel Biid.-Szent-Mihály. Eladó ablakgyár. Érmihályfalván két év óta fennálló, ki­tünően bevezetett és jól jövedelmező, nyers­olajmotor erőre berendezett ablakkeret gyár betegség folytán eladó, esetleg ahhoz óvadékképes társ-üzletvezető ■ kerestetik. ■ Értekezhetni ablakgyáros, temetkezési vállalkozóval. Érmihályfalván. Értesítés! Tisztelettel értesítem a t. vevőközönséget, miszerint a tulhalmozott raktár miatt az árakat mélyen les z áll it o ttam, saját érdekében cselekszik, ha üzletemet mi­előbb felkeresi és a kedvező alkalmat az olcsó bevásárlásra kihasználja. Minden elfogadható árban eladatnak: szövetek, posztók, cibelinek, kar­tonok, delinek, vásznak és kanavaszok, egész nagy és félnagy posztókendők, ágytakarók, paplanok és még az összes raktáron levő cikkek Krémer Ferenc röfes s rövidáru üzlete Érmihályfalva. Eladó földbirtok. Penészleki határon 475 hold fekete és ho­mokföld, továbbá Érmihályfalván a téglagyár mellett levő 15 hold belsőség téglagyár létesí­téséhez rendkívül alkalmas terület szabad kéz­ből jutányos áron eladó. — Értekezhetni Csiri Sándor tulajdonossal. Érmihályfalva. Olció törlesztéseit kölcsönöket nyújtunk ingatlanokra 4 és fél százalékos alapon az érték 70%-ig a leg­előnyösebb árfolyamok mellett. — Ajánljuk ezenkívül különösen előnyös paris kölcsöneinket hol a kölcsönvett összeg teljesen levonás nélkül fizettetik ki. Levélbeli megkeresésekre, melyekhez telekkönyvi kivonat mellékelendő, készséggel válaszolunk. Kereskedelmi és Iparbank R.-t. Érmihályfalván.

Next

/
Oldalképek
Tartalom