Közérdek, 1911. július-december (4. évfolyam, 26-52. szám)
1911-09-09 / 36. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK 36 ik szám. szeptember 9. Uj üzlet. Van szerencsém Nagykároly és vidéke n. é. közönségének szives tudomására hozni, hogy a Kereskedelmi és Iparbank újonnan felépült palotájában a mai modern kornak megfelelő elsőrangú uridivatj kesztyű és kötszer árukázat nyitottam, ahol a keztyiik. zsebkendők 70 fillérig, jól mosható + BLAU KAROLY •u.rid.lT7-a,t, keztyü. és kötszer üzlete NAGYKÁROLY, FŐ-TÉR. (A zárdával szemben.) I" Ziuner István nagypiactéri vendéglőjében 8 még mindig tart a 8 jótékonycélu kugliverseny. Yersenydijak: egy kettős fedelű aranyóra, egy férfi aranyóralánc, egy tula óra és egy finom kivitelű, kettős kővü aranygyűrű. Kitűnő magyar konyha, tisztán kezelt italok, peéri, csányi, sző-demeteri borok. Pontos Kiszolgálás! Drágaság. A régi jó időkben, mikor a nemzetek folytonos háborúskodásban éltek egymással, még igen olcsó volt az élet. Egy pár ezer emberrel több avagy kevesebb, meg nem kottyant az évi statisztikában, melyet akkoriban nem is vezettek. Manapság, épen megfordítva van. Sok az ember, ellentétben a régi időkkel, mikor a népesség kisebb volt és drága az élet. Semmiféle háborúskodás, forradalom, avagy nagyobb betegség nem tizedeli meg az emberiséget s az szaporodik, olyannyira, hogy rövidesen nem is lesz már a föld kerekén hely, ahol egymástól elférjenek. S mert ilyen sokan vagyunk, s ilyen nagy tömegben igyekszünk a világ rendjén segíteni, javitani: épen azért drágább és drágább lesz az élet s avval egyidőben nehezül meg a létfentartás. Ma egyebet sem hallunk, mint lakásuzsorát, óleimiszeruzsórát stb., mert a laikus közönség azt hiszi, hogy a háziurak, az élelmiszer-szállítók uzsoráskodnak feleikkel s nem tudják, hogy a nagy szaporodási! emberek fogyasztása nagyobb lévén, a konjunktúrák úgy alakulnak, hogy nagy keresetnél a kínálat árai emelkednek, önkéntelenül, minden uzsoráskodás nélküli szándéktól mentesen. Ha elgondoljuk, hogy nekünk olyan földbirtokunk van, amely jó nagy terület keretében az egyedüli, amely termőképes s hoza- déke van s elgondoljuk, hogy ennek az egyetlen birtoknak kell nagy határon nagy csomó embert élelmezéssel ellátnia, akkor mindjárt akkor mindjárt rájövünk arra, hogy az élelmicikkek erről a birtokunkról azoknak a konyhájába fog vándorolni, akik azt jobban megfizelik. Így tehí ami birtokunk termel- vényei lassan és ön énteleniil többet érnek, vagyis drágábban í ódnak el, mert Ili szén mi is annak fogjuk odaadni, a. ki legtöbbet kínálja. S így megindul a verseny a mi ter- melvény ein kért s egyik többet fog kínálni érte, mint a másik. Végeredményben pedig az általunk termelt élelmiszerek horribilis nagy árakat fognak elérni, anélkül, hogy mi valamivel is hozzájárultunk volna ahhoz, hogy azok ára felmenjen, avagy uzsorásko- dási szempontból emeltük volna. Önkéntelenül, szinte önmagától ment fel azok ára, a körülmények és a kedvező konjunktúrák beállásától. így van ez mostanság mindennel. Nem a háztulajdonosok uzsoráskodnak a lakásokkal, nem az élelmiszerszállitók, élelmiszertermelők emelik az árukat, hanem a kereslet ezek után nagyobb, mint a kínálat s természetesen maguk a fogyasztók kelnek versenyre egymás ellen s emelik fel az elsőrendű szükségletek árát. Tehát nem a mérhetetlen drágaságban rejlik a nehéz életnek titka, hanem abban, hogy ime már évek óta semminél sem vittük előbbre keresetünk fokozatos emelésének lehetőségét. Stagnálunk, állunk a kereseti források felfedezésében. Mindenki, mint a kocsi elé fogott ló, halad az orra után, jajgat, sopánkodik az élet drágasága ellen s ott próbálkozik a teher megkönnyítésén, ahol fizikai lehetetlenség azon változtatni. Mert hiába jajgatunk, hiába kesergünk az elsőrendű szükségletek árán, azok. dacára minden keservünknek, sőt amint a viszonyok mutatják, még emelkedő tendenciában le- ledznek. A másik oldalon van a segítség. A jövedelmek szaporításában. De ennek a titkán senki sem töri a fejét. Senki sem igyekszik gyarapítani azt a kis keresletet, mely immár tiz esztendő óta nem változott, mig a megképek kergetőznek előtte. Szeretne imádkozni, de nem képes. Csodálatos mélységek nyitnak meg a szemei előtt. Soha sem látta még az életet olyan fenségesnek, mint most. Soha sem állt előtte olyan tisztán, mint ebben a pillanatban, hogy az embernek a létért való küzdelemben a tisztaság adja meg a szükséges erőt. Soha sem látta még! ilyen világosan, hogy minél tisztább és egészségesebb a gyermek s az ifjú kor, annál bizonyosabb az egyén életereje, annál nagyobb benső nemessége és ellenálló képessége. Szive elszorult. Ez a világosság későn támadt lelkében. Ő már a könnyelmű fiatalkor csiráit hordozza lelkében, testében. Világos előtte a szörnyű gyávaság, melylyel egy hófehér virágot magához láncolt. Lelkében az önvád viv keserű harcot. Inai meg-meg rogynak, homlokán kidagadnak az erek tehetetlen nyomorúságában. Távoli sikoltás hallatszik. Mint szivén talált vad ugrik fel a vergődő férfi. Hátha nyomorék lesz a gyermek ? ! Pillanatra megáll, majd az ablakhoz rohan és felrántja. Úgy érzi, hogy valami rém az agyába markolt. Kitekint. A tavaszi éjszakának mámoritó illata, a duzzadó, egészséges rügyek levegője csapja meg. Vandál düh rázza. Szeretne kirohanni, összetépni a fák minden fehér virágját, — mindent, mindent ami egészséges, ami tiszta. Gyáva és tehetetlen. Egy székre omlik s az ablakfához szorítja izzó homlokát. Csend. — Ajtóbsapás. Valaki futva hagyja el a házat. Felkapja a fejét és figyel, kiállását meg- gyengiti az ereiben száguldó vér lüktetése. Vár. Úgy tűnik fel előtte, hogy esztendők múlnak. Végre siető lépteket hall. Ketten jönnek be a kis kapun. Lihegve, hadarva beszélnek. Nem tudja miért, de a félelem uj erővel tépi minden idegét. Felugrik, az ajtóhoz rohan, hogy asszonyához repüljön. Nem mehet, bezárták. Újra százados percek következnek. Ide- oda támolyog a szobában. Észre sem veszi, hogy a kulcs lassan megfordul a zárban és bejön valaki. József! — szólalt meg az orvos — Kedves barátom! Légy férfi, légy . . . — Mi történt? Ne kínozz! Talán . . . — Meghalt — szolt az orvos őrösén megragadva barátja karját. — Meghalt ? ! Eressz ! Kitépte magát az orvos kezéből. Átván- szorog. Az asszony ott fekszik a hófehér párnákon. Arcán az anyai szív legnagyobb fájdalma tükröződik. Azé a fájdalomé, amely a szivet megrepeszti. Halott. Aférfi leborul a letört virág elé. Susogna, szólna hozzá, de hang nem jön ki torkából, csak cserepes ajkai "mozognak. Csókolja a fehér kezeket, a kibomlott dús hajat, életlen ajkait s a szemeket, melyeket olyan nagyon szeretett. — József! — szolt újra az orvos, ki aggódva és megindulva nézi az iszonyú vergődést — légy erős, neked még van liivatásod a földön a gyermek . . . — Hol van? — riad fel a férfi. Hol van ? Adjátok ide, — megölöm ! Megölöm, mert. elrabolta az én Madonnámat! Üveges szemekkel néz körül. Keresi a parányi férget tomboló fájdalmában. Mikor látja, hogy nincs a szobába, utána akar menni. — Ne menj József — szol szomorúan az j orvos — ne bántsd szegénykét. Légy erős, mért még egy csapást mért rád a sors. A gyermek — vak. Állati sikoltás szakadt fel a férfi kebléből, majd hörögve roppan össze alaktalan halomra s mint maga az emberi gyarlóság és nyomorúság, zokog minden izmot megrázó nehéz, halálos zokogással. Benke Tibor r legfn.Sbg'^o'blo választék fiia- és gr37-errm.e]s--r-cLii.él^loa-3^L Tár só ti ói SZ Í T31 A li. a színházzal szemben. Szolid., szabott árak! Szolid, szabott árak!
