Közérdek, 1911. július-december (4. évfolyam, 26-52. szám)
1911-08-26 / 34. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK augusztus 26. 34. szám. Me lessék e»t elolvasni I UJ ÜZLET. Metessék eyil elöl % ásni! Van szerencsém Nagykároly és vidéke közönsége tudomására adni, hogy a város kellő közepén a Kereskedelmi és Iparbank díszes palotájában elsőrendű, fényesen berendezett ■ - ' = uridivat, kesztyű és kötszer áruházat - ■ ■ - —=----------= ny itottam, amely a legfinomabb divatdolgokkal van felszerelve. — Divatosztály: ingek, gallérok manchettek, nyakkend i-ujdonságok, valódi nyúlszőr-kalapok, férfi- és női-harisnyák, bőrkeztyük és fűzök mértékszerint készíttetnek. Minden kedden keztyütisztitás (10 fillér), a nálam vásárolt keztyük ingyen tisztittatnak és javíttatnak; továbbá fésűk, fogkefék, illatszerek, pouderek, szappanok stb. stb. — Kötszer-osztály: sérvkötők és haskötők a leghíresebb tanárok előírása szerint, gummiharisnyák, .Diana" női (havi) kötő kézi irigatorok, vatták, pólyák, továbbá a betegápoláshoz tartozó cikkek legnagyobb gyári raktára. Valódi férfi- és női gummikülönlegességek (pessariumok). Külön próbaterem, titoktartással, levelező-lapra házhoz jövök, vidéki megrendelések pontosan. — A n. é közönség pártfogását kérve + BLAU KAROLY KEZTYUS ES KÖTSZERESZ NAGYKÁROLYBAN. (Kereskedelmi Bank palota.) + Ugyanott keztyüvarró-leányok felvétetnek. Sérvkötök javítása elfogadtatik. Meghalt! Egy röpke szó és az ember testében megalszik a vér! Egy röpke hang és mi megdermedve állunk, akárcsak az élettelen tömeg. Meghalt! Sorokban lehetetlen kifejezni, elme fel nem foghatja azt a fájdalmat, melyet e szó övéinek okozott, hogy ő meghalt. Mi is együtt gyászolunk a bánattól mélyen sulytott családdal. Hisz az elhunyt lapunk őszinte barátja és alapitó főmunkatársa volt! Meghalt! Ott pihen élettelen teste a hideg koporsóban, szemei örökre behunyva, melyek mindig és mindenütt keresték a szépet. Arcán nem játszadozik már többé a mosoly, mely nemcsak szülei, barátai előtt tette oly kedvessé őt, hanem még az idegen is sokszor megkérdezte: „Ki ez a kedves fiatal ember?“ Meghalt! Halál, te az emberiség réme, jó aratásod volt! Megölted őt, a ki még eddig nem is élt! Megsemmisítettél egy életet, egy nemes dicső lelket pusztítottál el, mely lélek most kezdte csak érezni, hogy neki élnie kell, hissz annyi bűn, salak van az emberiség között, ezeket akarta oktatni, ezek előtt akarta megmutatni a helyes utat. Istenem ! Annyi biinös, gonosz ember van a világon, nem tetted volna helyesebben, ha őt még élni hagyod, hogy az emberiség hasznára válljon?! Elragadtad őt! S miért ép öt ? ! Vagy talán neked is kedvesebb, ha egy ártatlan hagyja el a bűnös világot? Talán azért vetted el magadhoz, mert előtted is kedves volt ö ?! Megsemmisülten áll az ember ilyen rémes hir hallatára. Érzi, hogy egy semmi, egy nulla! Talán egetverő eszmék fészkeltek agyában, talán a lelkesedés szent tüzével csodákat tudott volna teremteni — s ime ott hever hideg koporsójában az, a ki pár nappal ezelőtt, olyan szépnek, oly rózsás sziliben látta a világot. Ti emberek, a kikben az élet elleni küzdelemben a lélek oly sivárrá vált, kik nem tudtok lelkesedni másért, csak aranyért, hogy mennél több legyen belölle, kikben meghalt minden érzés a szép é« nemes iránt, ti nem tudjátok azt, milyen lelke is van egy ilyen fiatal embernek. Ti nem tudjátok azt, hogy az, ki közietek járt-kelt, —az ilyen fiatal emberben, — mennyi lelkesedés lakozik, ti nem tudjátok azt, hogy annak lelke arany, mely mindenütt csak a fenségest, a szépet szereti, hogy az után rajong, az után küzd. A benső tiiz, a benső láng, mely őt úgy hevitette, elaludt örökre. A kéz megdermedt, a szemei mindörökre lecsukódtak, arca rideggé vált, melyet a nagy művész: a halál, oly remekül átalakított. Halála mélyen elszomorít bennünket s a fájdalom még jobban zseng szivünkben ha arra gondolunk, hogy szép, nyugalmas életet folytathatott volna s élete csak öröm és boldogság között folyt volna le szülei, szeretetei körében. Mindenki szerette, becsülte, tisztelte őt! Most kezdette pályáját. Most lépett be az életbe. S ime, ahogy megtudta, hogy e sivár világban bár milyen édes élni .... jön a kaszás szörnyeteg és megöli az ártatlant, megöli azt, a ki élni akar mások javára . . . * * * Vigasztalhatatlan súlyos csapás érte Dr. Adler Adolf ügyvéd, a függetlenségi párt köztiszteletben áló elnökét, a „Nagykároly és Vidéke“ felelős szerkesztőjét. Egyetlen fia — Ezer bomba! Millió vénasszony! — Igen apuskám, ég ... . nagyon ég. — Hm, hm, . . . dörmög az öreg ur — a pedig nagyobb baj, mintha a tajtékpipám összetörött volna. Aztán szabad tudnom, hogy miféle gyújtó szerszám idézte elő? — Megmondom apuskám, — dorombol Bösköncz — de Ígérd meg, hogy nem fogsz haragudni. — No, szépen kezdődik. Hogy nem fogok haragudni? Tán csak nem olyan dolog, hogy haragudnom kell? — Nem apuskám, nem kell haragudnod, de ............de attól félek, hogy talán . . tán mé gis megtalálnál haragudni. — Ki vele, hát no ki vele, ki vele, ki az a szerencsés halandó, akire én talán . . tán mégis megharagszom. — De édes apuskám, éppen az Ígéretedet kérem, hogy nem fogsz haragudni.- — Nem fogok no, csak nyögd ki már! — nyögött a megkínzott férfiú és rosszat sejtve törölgette homlokát. — Bedőliázy Péter, susogta Bösköncz lesütött, szemekkel. — Oh — dördült meg az öreg ur — hogy a fff . . . italok mindig megbolondulnak! A háziúr! Az a félszemü pacsmagoló, az a rossz I czigány, aki egész nap csak pingál ha pedig fezt megunja, hát a vonót koptatja! Ki azaz i ember? Valaki az? Miféle, honnan jött'? Hol ! vannak az ősei? Magyar ember az? Ur?Fo- !gadni merek, hogy jogot sem végzett! Már pedig az nem ember. No de hát mit is beszélek, no! Bösköncz! Hiszen te még iszonyú gyerek vagy, iszonyú gyerek! Aztán, már azt hiszed, hogy szerelmes vagy? No! És ilyen emberbe? Még ma felmondom a lakásomat. Hát ezért jöttem én fel Pestre, hogy ilyen tudj Isten miféle szivárogjon a famíliánkba? Sose hittem volna! No! . . . No . . . —És imég egynéhány not dohog az öreg levegő után kapkodva, mert egészen elfullad a nagy szóáradatban. Épen újra akarja kezdeni, mikor a Bösköncz szemében ülő két könycsepp megakasztja. Bösköncz, az ő aranyhaju napsugara, az ő verőfénye sir. Soha sem látta sírni, mióta felcseperedett. Mindig kaczag mint a gerlice. Mindig fürge és elven, mint a mókus. Akár mit tesz- vesz mindig jókedvvel, vidáman trillázik és tánclépéssel szökdécsel egyik szobából a másikba, ügy él ősz apja vénkisasz- szony nagynénje, meg a kopott kártyapartner között, mint a napsugár a sárguló lombok között. Élteti őket. Azok észre sem vették, i hogy megöregedtek, hogy itt az ősz az elmu- ' lás bűvös lehelletével ... És most Bösköncz sir. A két könnycsepp nagyváltozást idéz elő az öreg lelkében. Egyszerre észrevesz, érez, lát mindent amit a nyugalmas terc-kasza, a nagy tajtékpipa misztikus füstkarikái, meg a Bösköncz derűje eltakart előle. Az ő szemébe is könny lopózik. Magához vonja a sirdogáló gyermeket és beszél hozzá úgy, mintha még pöttöm kis lány volna. Bösköncz! Kislánykám, aranybogaram! Hát úgy fáj az a kicsi szived? Hát olyan komoly az a szerelem ? Virágocskám, suga- racskám, éltetője télbeborongó napjaimnak, hát elkívánkozol tőlem? Itt hagynál egyedül, egyedül várni meg az utolsó harangszót ? Hiszen még fiatalka vagy. Ne menj el tőlem még ne menj. Ha te elmégy én is elmegyek tőletek, — mindenkitől. Látod nincs senkim kívüled. Az anyád is elment már régen. Itt hagyott téged kis aranybogaram, vigasztalásul. De én vagyok az oka mindennek! Ugye elhanyagoltalak ? Unatkoztál. Kedves kicsi lányom nem fogok többet kártyázni, még pipázni sem, ha akarod. Elmegyünk járunk egyet a nagyvüágban, együtt, vidáman. Ugy-e nem hagysz el? Böskönc érzéseiben nagy vihar kerekedett. Mas ISKOLAIDENYRE bbb választék és g'37-err^.e^-r-uii^.él^lo^n. Szántó Mór és Társánál ■■ szemben. —--Sz olid., szabott árak! «■■■■■■■■■«■■■■■■■■i Szolid., szabott árak:!