Közérdek, 1911. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)
Érmellék, 1911-05-06 / 2. szám
május 6. 2. szám. ÉRMELLÉK 3-ik oldal őket egybefüzték s előre látható volt, hogy csak egy érintés kell hozzá, hogy az el is szakadjon. Az ellenségek gondoskodtak arról, hogy ez meg is történjen. * * , * Es most vessünk gyászleplet az ezután történtekre. Az üldözések kora következett. Mindketten arra törekedtek, hogy megmutassák ki az erősebb. A lelkész mellett ott állott egy „klikk“, az ellenség erős tábora, a szegény tanitó mellett senki . . . senki, csak a nép, az a nép, akit úgy lehet forgatni azoknak akik nyelvükön beszélni tudnak, ahogy csak akarják. Ily körülmények között ki lehetett a vesztes? A gyengébb, a nép igaz képviselője és jóakarója!!! Állásra volt szükség, a pártfogolt még mindig várt annak megiiresedésére, lehet, hogy határozott Ígéretet kapott erre egyesek részéről. Elitélték a szegény tanítót állása elvesztésére, tiszteletlenség, lázitás címén, oly csekély dolgokért, amelyekért elfogulatlan bíróság egyszerű dorgálással sújtotta volna az illetőt. Szükség volt a fejére, Állás kell a kegyencnők. Es mennyire fognak csalódni! Azt hiszik, hogy kultur államban létezik felsőbb bíróság, amely az orosz igazságszolgáltatáshoz hasonló Ítéletüket jóváhagyná és megerősítené ! ?! Mily hiú ábránd! Mily nevetséges lesz ez ujabbi hasztalan erőlködésük is. * * * Békétlenség ütött tanyát a kultúra templomában, megzavarta a szép egyetértést a kölcsönös gyűlölködés!! Melyik a hibás a kettő közül nem keressük, nem kutatjuk. Mi azt hisszük mindkettő ! De hát nem-e lehetne visszaállítani a szép, békés, barátságos viszonyt a két férfiú között ? Nemes, igen szép hivatásra vállalkozna az, aki ezt megkísértené! Mesiasi cselekedetett teljesítene az, aki ez keresztül vinné! Örök hálára kötelezné maga iránt a székelyhídi református vallásu polgárságot az, aki helyreállítaná a testvéri szereteten alapuló kölcsönös munkálkodást, azok között a férfiak között, akiknek nem a torzsalkodás és gyűlölködés, de a felebaráti szeretet hirdetése és példaadása volna legszentebb, legmagasz- tosabb feladata. Az Er folyó haragosan nézi ezeket a szomorú állapotokat. Minden percben kilépni készül medréből, hogy elöntse azt a várost, ahol a magyar kultúra két láng- lelkü bajnoka egymásra tört s vészt, pusztulást hirdet, békés egyetértés helyett. Simkó Aladár. Hegen is volt. . . Régen is volt, amikor még Egijiitt jártunk; Amikor a kis kapuban Sírva váltunk . . . Ha még egyszer nálad lennék, Azt kérdezném: Küldesz-e még egy-egy sóhajt Néha felém . . . Gyenge ágon kis madárka Úgy danolgat; A szivem csak egyre hozzád Hív, csalogat. Mennék, szállnék, mint a sebes Fecske madár, De a helyett csak a lelkem Álmodni jár . . . Viola. Fráter Loránd a székelyhídi kerület országgyűlési képviselője az alábbi levelet intézte hozzánk: Budapest, 911. május 4. »Kedves szerkesztő ur ! Tisztelettel értesítem, hogy a mai napon Maczki Emil képviselő társammal a Nagyfügedi Heves m. vál. kér. orsz. képviselőjével a következő levelet intéztük Justh Gyulához : Kegyelmes Uram! A függetlenségi és 48-as párt elveinek és hagyományainak törhet- len híveként csatlakoztunk a vezetésed alatt álló párt táborába. Mint jó 48-asok lelkesedéssel követtünk’eddig a megvívott harcokban és elvoltunk rá tökéivé, hogy követni fogjuk a népjogok kiterjesztéséért megvívandó küzdelemben is. De soha, egy pillanatig sem voltunk és nem lehettünk hajlandók bármily kétértelműségnek tápot nyújtani abban a kérdésben, hogy a függetlenségi pártnak küzdelmei nem a magyar nemzeti állameszmónek és a honszerző magyar fajnak hegemóniája érdekében vivatik meg. Miután a legutóbbi párthatározat és a közelnapok eseményei nyilvánvalólag szövetséget létesítettek a nemzetközi szocial-demok- ratákkal, azokkal a nemzetköziekkel, akik a népjogok kiterjesztését — ég éppen az ált. egyenlő és titkos szavazati jogot is — a magyar nemzeti állameszme és magyar faj hegemóniájának fenntartása s annak biztosítása nélkül hirdetik megvalósitandónak s mert éppen ennek nyomatékos hangsúlyozása elől a nemzetköziekhez adott válaszában párt — dacára az ez irányban tett indítványnak — Kitért s mert a szövetséges együttműködés a nemzetköziekkel e téren már nemcsak, hogy kezdetét is vette, hanem most már a nemzetiségi pártbeliekkel is folyamatban van : a legmélyebb sajnálatunkra ezen az utón nem követhetünk. Annak kiemelése és különös hangsúlyozásával, hogy a függetlenségi és 48-as párt elveihez és hagyományaihoz továbbra is tántorit- hatlanvl és a legnagyobb hűséggel viseltetünk és ragaszkodunk: tisztelettel értesítünk, hogy a vezetésed alatt álló pártkörböl kilépünk11. — Hazafias üdvözlettel: Fráter Loránd, orsz. képviselő m, k. Maczky Emil, orsz. képviselő m. k. Bucsuestély. Székelyhid társadalmának két derék, kiváló és kedvelt tagja távozott a városból, nehezen betölthető űrt hagyván hátra maguk után abban a körben, ahol mindkettőt szeretetreméltó modoráért, puritán jelleméért, de különösen önzetlen barátságáért becsülte, szerette mindenki. Ezen kiváló férfiak egyike Jakab Mihály járásbirót Őfelsége a nagyváradi kir, törvényszékhez bírói minőségben osztotta be, akitől szombaton búcsúzott el a várós közönsége. Este régi barátai és ismerősei tiszteletére vacsorát rendezett a távozó járásbiró, hogy utoljára egybejöjjenek annál a vendégszerető háznál, a mely mindenkor tárva, nyitva volt a barátok előtt. Vacsora alatt az első pohárköszöntőt dr. Halász Zsigmond járásbiró mondotta a távozó kartárs és a feledhetlen barátra. Ezután Penkert Mihály gyószerész búcsúzott el a jó baráttól és kedves nejétől, akik feledhetetlenek lesznek a város közönsége előtt. Több pohárköszöntő hangzott még el a házi gazdára és kedves nejére és a társaság a kora reggeli őrákig maradt együtt. A másik derék férfiú Brassoványi Attila bírósági irodatiszt, akinek bucsuestélye vasárnap volt. Az összejövetel Kovács Lajos szőlőjében vette kezdetét, ahol megjelent a bírósági, a szol- gabirósági hivatal és a városi tisztikar teljes számban, Az első pohárköszöntőt Olasz József vezető járásbiró mondotta a távozó, szorgalmas tisztviselőre. Pohárköszöntőt mondottak még Zsiga Lajos járásbiró és dr. Biró Sándor ügyvéd és még sokan. A vacsora a Kossuth szállodában ért befejezést, ahol a társaság egész reggelig együtt maradt. A midőn magunk részéről is a legmelegebben mondunk búcsút a távozóknak, kívánjuk, hogy uj hónukban is találják fel azt a szeretettet és becsülést, amelyben Székelyhidon évek óta részük volt. Halálozás. Súlyos csapás érte , Lackovich László lapunk főmunkatársát. Édes anyja özv. Lackovich Antalné szül. Dávid Mária m. hó 27-én élete 58-ik évében Czegléden elhunyt. Temetése 29-én folyt nagy részvét mellett. Károly jegyző részére engedélyezett drágasági pótlékot. Ä járásbirósági épületnél felmerült késedelmezések miatt régi tulajdonossal a szerződést egy évre meghosszabbította. Szentes Antal részére kért jégverem felállítását 8 évre engedélyezte és elintézett több csekély fontosságú és illetőségi ügyet. Uj irodatiszt. Brassoványi Attila áthelyezésével megüresedett járásbirósági irodatiszti állásra, az igazságiigyminiszterium Pintér Józsefet nevezte ki, aki uj állását f. hó 1-én foglalta el. Felmentett tisztviselő. Megírtuk, hogy a bíróság Kovács Gábor volt városi végrehajtót több rendbeli szabálytalanságok miatt, vád alá helyezte és el is Ítélte. Ez ügyben a napokban hozta meg a felebbezés folytán a végleges döntést a kir. Ítélőtábla, amellyel 6167—1911. sz. ítéletével vádlottat a vád és következményei alól teljesen felmentette. Jóváhagyás. A m. kir. belügyminiszter jóváhagyta a képviselőtestületnek az utcáknak aszfalttal való burkolása ügyében hozott határozatát s utasította, hogy erre vonatkozólag újabb árlejtést hirdessen. Bankalapítás. A Székelyhídi Gazdasági és Iparbank megalakítása befejezettnek tekinthető. A részvények teljesen jegyezve vannak, s a pénzintézet legközelebb megtartja alakuló gyűlését. Az alapítást az egész járásban általános érdeklődés kiséri, mert az intézetben vélik — nem ok nélkül —- feltalálni azt a mozgató erőt, amely a város mostoha köz- gazdasági és kereskedelmi viszonyait fellendíteni van hivatva. Kitüntetés. Az évekkel ezelőtt alakult székelyhídi bérkocsisok szövetségét nagy meglepetés érte. Ugyanis az országos szövetség a vonatoknál való pontos megjelenés miatt, nemcsak .lenes János elnököt, de Kiss Sándor, G. Kovács József, Cser István, Somogyi Ferencz, Kulcsár Sándor, Tarsonyi István és Petri Károly választmányi tagokat is arany évemmel és dicsérő oklevéllel tüntette ki. Értesülésünk szerint a kitüntettek Szentes Antal vendéglő helyiségében nagy bankettet rendeznek, akit végtelen bánt az, hogy ő a kitüntettek sorából kimaradt. Központi szálloda, Székelyhid. A város közepén. Tulajdonos Ádám Gusztáv. Négy teljesen újonnan berendezett szoba. Bemud gázvilágitás. Kocsi minden vonat érkezésnél. Kitűnő magyar konyha. Jutányos árak! Pontos kiszolgálás! Uj cukrázda. Van szerencsém Érmellék mélyen tisztel közönsége szives tudomására hozni, hogy Érmihályfalván a Vámos-utcában (a régi postahivatallal szemben) egy a mai modern kor követelményeinek megfelelő cukrázdát rendeztem be s azt f. hó 30-án ünnepélyesen megnyitom. —• Az üzlethelyiségben mindenféle sü- . temények és cukrázdai kellékek fognak a közönség ren- j delkezésére állani. — Mindennap friss fagylalt és jegeskávé! — A n. é közönség szives párt- j fogását kérve vagyok kiváló tisztelettel Müllern Győző cukrász. Uj szabóüzlet. Van szerencsém Érmellék és vidéke igen tisztelt közönsége b. tudomásására hozni, ho gy Érmihályfalván Vámos-utca 18, szám alatt férfi-szabó üzletet nyitottam. Tiszta gyapjúszövetből készítek ruhákat mindenféle színekben és nagyságban 50 koronától feljebb. Állandó raktár a legújabb angol, francia, briinni és hazai divatkelmékből és elsőrangú férfiszabóság. Zsigmond napja. Névnapja alkalmából az ismerősök és barátok közül igen sokan keresték fel Halász Zsigmond köztiszteletben álló kir. járásbirót, jókivánataik tolmácsolása végett. Képviselőtestületi gyűlés. Székelyhid képviselőtestülete Szombaton rendkívüli közgyűlést tartott, melyen a gyengélkedő Doby József helyett Tóháti János albiró elnökölt. A közgyűlés tudomásul vette a törvényhatóság azon határozatát, amellyel jóváhagyta Nagy A n. é. közönség vagyok b. pártfogását kérve kiváló tisztelettel: Adler József, férfiszabó. Keresek téglagyáramban levő korlátlan italmérésflmliez üzletvezetőt. Balogh Ferenc Érmihályfalva.