Közérdek, 1911. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)

1911-04-22 / 16. szám

ö-ik oldal. KÖZÉRDEK április 22. 16. szám. A közgyűlésen elnököltek: Berey József espe­res és Kacsó Károly, majd Bányay Endre leg­idősebb tanácsbirák. Jelenvoltak: Dr. Falussy Árpád, Péchy László, Deme Kálmán, Bodoky Béla világi tanácsbirák, az egyházmegyei lel- készi kar kevés kivétellel, tanítók számosán. A gyűlés 9 órakor kezdődvén, sajnálkozásának adott kifejezést, hogy világi elnöke Domahidy Elemér Hsmburgban időzvén, jelen nem lehet. Főbb tárgyak voltak : Deme Kálmán, Fóris La­jos, Néma Gusztáv újonnan megválasztott jegy­zők eskütétele s hivatalba iktatása ; számvevő- szék jelentése, rendes államsegély kiosztása egyházak s tanítók között (folyamodók mind részesítettek). Kerületre képviselőkül Kincses István és Domahidy István küldettek ki. A Kálvineumra évi 100 K ajánltatott meg. Több egyházból beküldött felebbezések és ingatlan vételek elintézése után káplántartás engedé­lyeztetett Titkán és Genesen. A közgyűlés vé­get ért 2 órakor s rövid ebéd után 3 órakor a bíróság ült össze, hogy tiz ügyet letárgyal­jon. Ezek közül megemlítjük, hogy a hodászi lelkészváiasztás, hova Ujlaky Béla választatott meg, véglegesen megerősittetett, inig a nagy­dobosi lelkészváiasztás is megerősittetvén, meg- felebbeztetett a kerületre. Este fél 8 órakor a bíróság is bevégezte tárgyalásait. A Kölcsey- Egyesület hangversenye f. hó 22-en, szombaton este fél 8 órakor lesz a városi színházban' Nagy érdeklődés mutat­kozik Szoyer Ilonka művésznő Pap Zoltán or­szággyűlési képviselő és Darabos Lajos ^alé- nekes szereplése iránt. Szoyer Ilonka megkapó művészetéről fölösleges szólnunk, mert az nemcsak hazánkban hanem a külföldön is ismeretes. Darabos Lajos már egyszer szere­pelt nálunk és a publikum percekig ünnepelte minden egyes énekszáma után. Dr. Pap Zol­tánról akarunk egy-két szót szólni. Folyó év március 15-én a Petőfi társaság a zeneakadé­mia dísztermében nagy dalestélyt rendezett. A műsor szebbni 1-szebb számait Dr. Pap Zol­tán gyönyörű, dalai alkották, amelyeket a leg­kiválóbb művésznőink és művészeink, mint Sándor Erzsi, M. Medek Anna, Marschalkó Rózsika, Takáts Mihály, Rózsa Sándor, Kör- nyei Béla, Vencell Béla interpretáltak mesteri énekükkel. A fővárosi sajtó a legnagyobb elis­merés és dicséret hangján szólt az előadásról, a dalokról, a szerzőjükről, akinek a dalai „Muzsikaszó“ c. gyűjteményben meg is jelen­tek. Érdeklődéssel várjuk ezen dalos estét. Gyilkosaági kísérlet. Zigelhoffer Ödön avasujvárosi aljegyzőt e hó 15-én estve, eddig ismeretlen egyén hátulról egy fejszével leütötte. Zigelhoffer összeesett, a merénylő abban a hitben, hogy áldozata meghalt — elmenekült. Zigelhoffer jobban van. A csendörség a nyomo­zást megindította. Tűz. Városunkban a Rákóczi-utcán Weisz Jakab istállóját e hó 18-án estve, eddig is­meretlen tettes felgyújtotta. Az idejekorán megérkezett tűzoltóságnak sikerült a szom­széd épületeket megmentem. — Az ismeret­len tettes ellen az eljárás folyamatba tétetett. Veszett ebmarás. Kedden délután egy kó­bor eb garázdálkodott Részegén és megmarta Weiner Leopold tehenét és több háziebet. Az ebet hosszabb üldözés után a lakosság agyonverte. Róth József állatorvos kiszált a helyszínére s az állatot felboncolván consta- tálta a veszettséget a miért is a községi ebekre, valamint a megmart tehénre a zár­latot elrendelte. Újítás a vasutasok egyenruhájában. A Máv. igazgatósága elrendelte, hogy jelenleg azok az altiszti fokozatban levők, kik éretségi, vagy ennek megfelelő képzettséggel bírnak s jelenleg külsőleg fel nem ismerhetők, akik a tiszti tanfolyamra aspiránsok, megkülön­böztetésül a zubbony ujjain, ujjak alsó szé­lével párhuzamosan körülfutó s elől fölfelé álló csúcsban Összeérő vörös szinii selyem- csikkal ellátott sárga selyem paszományt tartoznak viselni. A tervezet már kész, csu­pán a minister jóváhagyása van hátra s akkor a vasutasok is állásuknak megfelelő csinos egyenruhát kapnak a jelenlegi régi, nem megfelelő helyett. Közkereseti társaság tolvajalapon. Szanisz- lón még a múlt év őszén egy 20— 25 tagból álló közkereseti társaság alakult, melynek vagyonbetétjét az elgáncsolt baromfiak, üz­letkörét a lopás képezték. A társaság üzlet­vezetője Balog Andris vályogvető cigány volt, aki a hét egy bizonyos napján hűségesen felosztotta vagy a zsákmányt, vagy pedig az ebből befolyt pénzt. Körülbelül ezerre tehető a baromfiak száma, melyeket a társaság Szaniszló és vidékén rövid két hónap alatt összelopkodott. A csendőrség végre elcsípte őket és feljelentette az ügyészségen. A törvényes következmény. Bírósághoz idéz­ték János bácsit. És János bácsi szó szerint vette az idézést. Nagy kamasz fiával And­rással állított be a járásbiróhoz. — Mit akar ezzel a kamasszal — kérdi a biró. — Hászen csak azt csinálom, amit az irás rendel. Ebben az áll, hogy jelenjek meg „a törvényes következmények terhe alatt.“ Hát én megjelentem. Mivelhogy amióta egybe­keltem az annyukommal, hát ez a gyerek a törvényes következmény. Madarak és fák-napja az iskolákban. Gróf Apponyi Albert volt kultuszminiszter ideali- gondolkodását jellemzi azon rendelete, amelyet a madarak- és fák napja megtartása érdeké ben bocsátott ki annak idején. Évenkint egy napot kell erre szentelni az iskolákban, amikor a tanító igyekezzék megfelelő pél­dákkal, előadással a gyenge gyermeki szívbe beoltani a fák és a madarak iránti szeretetét, amely által a legdurvább gyermek lelke is csiszolódik, finomul. Nálunk különösen szük­séges, hogy még a felnőtteket is szoktassuk a madarak és a fák szeretetére, kímélésére. A parkokban utcai ültetvényekben még olya­nok is kárt tesznek s azokat vandal módra tördelik, sőt el is tulajdonítják, akik az inte- ligensebb elemekhez számítják magukat. A madarak védelme pedig fontos gazdasági dolog, mert ahol a madár védelemben része­sül, ott elszaporodik, előszeretettel tart zkodik s a férgek, hernyók, bogarak pusztítása által megvédi a gyümölcsfák termését. Az isko­lákban ez évben május hó 2-án, esetleg 3-án lesz a fák- és madarak napja. Tanítóink üd­vös és hasznos dolgot cselekszenek, ha a rendelet kibocsájtójának intenciói szerint, minél nagyobb buzgalommal használják fel ezt a napot. A Polgári Olvasókör táncmulatsága. A helybeli Polgári Olvasókör í. hó 29-en, este 8 órakor táncmulatságot rendez saját helyisé­gében. A táncot hangverseny előzi meg a kö­vetkező programmal: 1) Zongoraszóló. Előadja Sarkady Birike. 2) Várady Kun L.: „Petőfi a Hortobágyon“ melodráma. Szavalja Szentivá- uyi Béla. Kisérik: Sarkady Birike zongorán, Weinbergor Ilonka cimbalmon. Benkoviis Ist­ván, Braneczky József, Mangu Gyula, Ruszty Béla hegedűn. Papp Béla violán. Ilosvay György cellón és Klacskó István nagybőgőn. 3) Schubert Ferenc: Elmélkedés. Hegedűszóló. Játssza: Ruszty Béla. Kísérik Weinberger Ilonka cimbalmon, Benkovits István, Mangu Gyula, Szentiványi Béla hegedűn, Braneczky József violán, Ilosvay György cellón és Klacsko István nagybőgőn. 4) Schubert F.: Az én ta­nyám. Ének. Előadja Dombay Gyula, zongorán kiséri Kaufmann Sándor. 5) Magyar dalok. Cimbalomszóló. Előadja Weinberger Ilonka, hegedű, viola és cellokisérettel, 6) Haydn Jó­zsef : Oratoriumrészlet. Előadják : Sarkady Bi­rike zongorán, Mangu Gyula (hegedüprim) Benkovics (tere) Papp Béla (viola) és Ilosvay György (cello.) Az ülőhelyek mind számozva lesznek. Belépti-dij személyenként 2 korona. A zenét Fátyol Józsi zenekara szolgáltatja. A táncrendezö bizottság tagjai: Borody Dezső, Braneczky József, Kaufmann Sándor, Toóth József és Vetzák Sándor. Névreszóló meghívók legközelebb szétküldetnek. Jegyek előre vált­hatók Braneczky Józsefnél, az Olvasókör alel- nökénél. Női kalapok ízléses s finom kiállításban nagyon olcsó árban kaphatók Decrecenben, Bathiányi-utca 10. őzv. Jancsovitsné utódánál Fráter Violánál. Debrecen szab. kir. város legolcsóbb férfi és fixi ruha áruháza. Grünfeld, Kistemplom mellett. Megérdemelt elismerés. Az idei tavaszi vá­sáron Budapesten, Kálmán államtitkár, aki a kereskedelmi miniszter képviseletében a vá­sárt megnyitotta, hosszasabban időzött a Maggi cég pavillonjában. Úgy ő, mint a kíséretében levő urak, Lánczy főrendiházi tag és Hollán miniszteri tanácsos, megizlel- t-k a Maggi-féle húsleveskockákból készült levest és nagyon dicsérték kiváló izét. A kö­zönség is szívesen fogadta a felajánlott leves­próbákat s elismerésével nem fukarkodott. O Fensége Auguszta kir. hercegnő, aki más alkalommal, t. i. az idei budapesti szakács- j művészeti kiállításon tüntette ki magas láto- i gatásával a Maggi pavillont, a Maggi-féle kockákból készült húsleves izét nagyszerűnek találta. Nem csoda, hogy a világhírű Maggi készítményeket, amelyek kiválóságuk mellett még nagyon olcsók is, a társadalom minden rétegében mint napi fogyasztási cikkeket, mindjobban megbecsülik. Miért sirt ? Szombaton délelőtt egy zokogó kisleány vonta magára a járókelők figyelmét. Részvéttel kérdezték tőle mi a baja ? A szegény gyermek elpanaszolta, hogy édes atyja megígérte, hogy vesz neki egy gramo­font Kohn Antaltól, de be van az üzlet zárva j és nem veheti meg. i —-■ 1 ■■ -----------------------------------------------------------------­Lapz ártakor értesülünk, hogy a Köl­csey Egyesület ma esteli hangversenyén közbejött akadályok miatt Szoyer Ilonka ! művésznő helyett, Marsalko Rózsika az I operaház egyik kiváló tagja fog közre­működni. ÉRMELL ÉK. Érmihályfalva A gépmester, mint mészáros! A kimért döghus ! Felháborító esemény történt Ermiliályfal- ván, ahol csak a különös véletlennek kö­szönhető, hogy igen sok emberéidozato! nem követelt. A f. hó 13-iki hetivásárra Szilágyi And­rás piskolti lakos egy tehenet hajtőt fel. A tehén hirtelen rosszul s Ferencz István állat­orvos annak kiirtását és húsának megsemmi­sítését rendelte el. Az állatot le is szúrták s húsát feldara­bolva elföldelték. Husvét vasárnapján hírre ment a faluban, hogy Körtefáji Gyula gyepmesternél olcsó húst mérnek ki és a szegény emberek, akik­nek ritkán kerül hús az asztalára, tömegesen keresték fel a mészárost és hamarosan meg­vásárolták az összes eladásra kerüli húst, melyhez sem állatorvos, sem pedig husvizs- gálat nem hivatott a gyepmester. A szegény emberek a húst el is fogyasz­tották s még eldicsekedtek vele, hogy milyen finom és olcsó húshoz jutottak. A csendőrség azonban, akinek fülébe ju­tott a dolog, kiváncsi lett a hús eredete fe­lől s arra a megdöbbentő felfedezésre jutott, hogy Körtefájai az elásott tehén húsát mérte ki a szegény emberek számára. A felfedezésről a csendőrség értesítette a hatóságot, amely a vizsgálatot megindította. A gyalázatos eljárás a legpéldásabb bün­tetést érdemli, annyival inkább, mert értesü­lésünk szerint a tehén fertőző betegségben szenvedett. Személyi hir. Fráter Loránd a székelyhídi járás képviselője a húsvéti ünnepeket érsem- jéni birtokán töltötte és kedden visszatért a fővárosba. Rezső napja. Vasárnap nemcsak a város­ból, de Debreczenből és a vidékről is sokan keresték fel Jakab Rezső a város érdemeiben gazdag főjegyzőjét jókivánataik tolmácsolása végett. Este az ünnepelt házánál fényes va­csora volt. Szerencsétlenség. Súlyos csapás érte Ko­zák Imre vasúti szerelőt. Hasonnevű fiacs­kája kedden délután egyik őrizetlen pillanat­ban a háznál folyó építkezés miatt az udva­ron levő dézsába fulladt. A kis halott teme­tése csütörtökön folyt le nagy részvét mellett. A hatóság a haláleset ügyében vizsgálatot indított.

Next

/
Oldalképek
Tartalom