Közérdek, 1911. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)
1911-04-15 / 15. szám
4-ik óidul. KÖZÉRDEK TlllllhClílT. Ma a „ROYAL“ káv éház összes termeiben a húsvéti ünnepek előestéin. Vendégeim szórakoztatása céljából nagy ingyen Tombola-estélyt rendezek, melyen több értékes tárgyat sorsolok ki. Főnyeremény: egy malac. Jó ételekről és italokról gondoskodva van. Számos látogatást kér íkimiclsr Józsii tulajdonos. tvvytvvvttvvtvtvt április 15. 15-ik szám Rendőri brutalitás! A kipróbált hosszú kard! Államosítani kel a rendőrséget! (S.) Nem történt semmi! Semmi más, csak ; az, hogy a hétfői sorozásnál egy legény ra-j koncátlankodott. El volt keseredve, hogy be- j veszik katonának. Elviszik három évre, a császárt szolgálni, megtanítják a német com- mendóra, kiölik, belőle azt az érzést, amelyet úgy hívnak, iiogy „szabadság utáni vágyakozás". Leitta magát a sárga földig s öntudatlan állapotában megsértett valakit. Mit tesznek ilyenkor a rendőrök ? Talán azt, hogy szépen ártalmatlanná tennék, ha kell meg- j kötöznék s bevinnék a pricsre, hogy aludja ki mámorát ? Dehogy, ellenkezőleg, jól eldöngetik, felpofozák, megkardlapozzák s azután viszik be a börtönbe, ahol a magával tehetetlen emberen folytatják a tortúrát, melyet igazságszolgáltatás jelzővel látott el a törvény. Aki látta a hétfői jelenetet, melyben Czé-1 gényi tizedes példát szolgáltatott az uj rendőröknek, miként kell védtelen emberrel bánni, felháborodott. Nemcsak felháborodott, de ökölbe szorult a keze, hogy a XX-ik században, kultur államban, fényes nappal, száz és száz ember láttára agyba, főbe verhetnek egy védetten embert a rendőrök, a város fizetett szolgái s úgy teremtik meg a rendet a városban. És nem akadt senki a gyáva tömegben, aki védelmére kelt volna a szerencsétlennek. Aki a rendőrök bánásmódját hasonlóvá] viszonozva, megmutatta volna Czé- gényi és társainak, hogy a hosszú kard nem a spanyol inkvizitíó jelvénye és hátukon törte volna szét azt a kardot, amit visszaélve ha- j tabunkkal egy védtelen ember megkinzására használtak fel. Történt volna ez az eset Amerikában, a szabadság hazájában ! Tudom jól, hogy Czé- gényi és társai jól megérdemelt ütlegeit ma is kenegetné a felcser és bába s rakna reá hűsítő tapaszokat. De az elfásult, elkoresosodott magyar tűri az ütleget, hiszen kiölték már belőle az önérzet utolsó fellobbanó szikráját is. Me méltóztassanak ám azt hinni, hogy! ez az egész csak légből kapott mese, vagy újságírói koholmány. Xem, ez a legkomolyabb | valóság, amely élénk világosságot vet a mi rendőrségünk nagyszerű szervezésére, a rendőrlegények a mai kornak megfelelő műveltségére. Igazán megdöbben az ember, hogy miként történhetik meg egy városban ha az a város Nagykároly városa is ilyen felháborító eset'? A gondolkodó ember szinte természetszerűleg a mélyebben fekvő okokat keresi, amiknek szüleménye ez a botrányos eset. Mi lehet annak az oka, hogy ilyenek történhetnek meg nálunk, pedig úgy mondják - nem vagyunk az ázsiai Oroszországban ! Próbáljunk egy kissé a kérdéssel foglalkozni és mindjárt tudunk eredményt elérni. Mindenekelőtt az e: ka felügyelet nem kellő mértékben, vágj- íerde irányban való gyakorlása. Mert lehetetlenség az - mi legalább’ annak tartjuk, hogy az az egyszerű rendőrlegény, ha neki jó és helyes utasítást ád a rendőrkapitány, vagy alkapitány, vagy egyáltalán felebbvalója, ilyen dolgokat elkövessen és elmerjen követni. Ezzel természetesen nem azt akarjuk mondani, miszerint a rendőrség vezetői felhatalmazták volna alantasaikat arra, hogy a kezükbe kerülő szerencsétlen halandók csontjait összetörjék, hanem csupán annyit, hogy a valószínűség amellett szól, miszerint az ellenkezőt se adták parancsban a rendőrlegényeknek. Bizonyára nem valami erősen oktatták ki őket a humánus bánásmódra és nem valami példásan büntették meg a hatalmukkal visszaélőket. További ok a rendőrség alacsony műveltségi foka. Kellő műveltséggel biró ember ilyen eljárásra, ilyen tettre képtelen. Azt felesleges bővebben bizonyítgatni, hogy a vidéki városok rendőrségének — tisztelet a néhány kivételnek — műveltsége bizony jóval alul marad a zérón. A mi rendőrségünk se kivétel, mit ékesen dokumentál az a körülmény, hogy egy embert anélkül, hogy valamelyes bükcselekményt is elkövetett volna, véresre vernek. Nagyon természetes, hogy amikor a rendőrség átlagos műveltségi fokát, ismeretét, tudását- emelni óhajtjuk, nem azt kívánjuk, hogy most már középiskolai, érettségi kvalifikáció szükségeltessék a rendőrle- gényi pályához, hanem csupán annyit, hogy túrjanak a foglalkozásuknak megfelelő ismeretekkel és megtudják különböztetni pl. a barmot az embertől és amikor az ember kerül közéjük, ne higyjék, hogy álattal van dolguk, amit véresre kell verniük. Valaki ezekre nézve nagyon helyesen megjegyezhetné, hogy csak nem bolond az a bármilyen csekély műveltségű ember is, hogy bagóért vállalja magára azt a nehéz szolgálatot, ami a rendőrkedéssel jár. Igaz. Olyan hitvány fizetéssel vannak ellátva a rendőrök, hogy azért bizony nem igen akad ember, oki vállalja a rendőri szolgálatot és emellett meg feleljen a fentebb feálállított mértéknek is. Nagyon igaz ez is. De tessék a bajon segíteni ; vagy úgy, hogy adjon a város a rendőröknek olyan fizetést., amelyért tud megfelelő anyagot kapni, vagy ha erre nem képes, nem engedi a zsebe, úgy hasson oda, hogy a közbiztonság fentartását vegye át az állam, azaz iparkodjék odahatni, hogy a rendőrséget államosítsák. Alig van már az országnak olyan városa, ahol ne mozgolódtak volna a rendőrség államosítása iránt. De mi ? Mi csak szunnyadozunk, álmodozunk, csak a pipánk csutoráját szopogatjuk és a hasunkat neveljük jobb ügyhöz méltó buzgalommal, anélkül, hogy úgy néha-néha dolgoznánk is. Jó nehány esztendeje már annak, hogy a város vezető emberei munkálkodásuk utolsó eredményét fel tudják mutatni. Azóta . . . '? De erről egyelőre ne beszéljünk, mert bizonybizony szomorú eredménytelenségre jutnánk. A városi rendőrségek államosítása ma már mindennapi kérdés, ami elől az állam se akar kitérni, mert belátja, hogy a közbiztonság fentartása és megőrzése első sorban állami érdek, amiről tehát neki is kell gondoskodnia. A városok is nagyon jól tudják ezt és épen azérl egyre-másra fordulnak a kormányhoz rendőrségünk államosítása érdekében, aminek meg van legalább az a haszna, hogy a kérdést állandóan felszínen tartják. Helyes lenne hát, ha a mi nagyon tisztelt közgyűlésünk is megmozdulna egyszer és elhatározná, hogy mi is követeljük a rendőrségünk államosítását, ami által ha többet nem is, de annyit elérnénk, bog; tudomást vennének rólunk is, hogy mi is vagyunk, megtudnánk legalább azt, hogy ha Nagykároly vegetál, de néha-nélia lélegzik is. i Üzlet áthelyezés végett mé-1 lyen leszállított árak! FRIED SAMU vas, szerszám, konyhafelszerelési és gazdasági géptulajdonos folyó évi május hó l-éig * a ratáron levő összes áruit mélyen leszállított árak mellétre árusítja el. Közönség köréből. Válasz a megbotránkozóknak. A „Közérdek“ 12. számában „Gyűjtés bűnügyi költségekre“ ismert cim alatt egy cikk látott napvilágot e lap kálmándi levelezőjétől, amely válasz akar lenni (?) a 6. számban megjelent közleményre, de ez csakugyan „szándék“ maradt, mert a válasznak halvány színezetével sem bir, sőt oly távol van’ettől, mint Makó Jeruzsálemtől! Egy cikk, amelyben a „levelező“ oly szabad szárnyat engedett gondolatainak, hogy eszmefuttatása köz-
