Közérdek, 1911. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)

1911-03-10 / 10. szám

10-ik szám. márczius 10. KÖZÉRDEK 5-ik oldal. ételt, a mit ö szeret. — Olyant, a mihez ő még a legnagyobb nyomorúságában is ra­gaszkodott, olyat, a milyet az ö vallási tör­vényei szerint készítenek el. Jó emberek, könyörületes szivek, azok­hoz forbulunk, a kiknek megadta az Isten a módot ehhez. Teljesitsétek Lipinek a kérel­mét. — Ezt diktálják az Írás szavai, ezt su- galja nektek az emberi könyörület. Purim­•es' tély vörös l »orral l. Kedden, folyó hó 14-én a Balaton üiáiéliáxlian álarcosok felvonulásával nagy Purim-estélyt rendezek. A három legszebb álarcos jutalomban részesül. A zenét Dankó Ferencz kiváló zenekara szolgáltatja. — Íz­léses italokról gondoskodva van. Számos látogatást kér v v .\ SCHWARCZ ADOLF Kellemetlenség a gyorsvonaton. „Kihajolni veszélyes.“ Hűs szél áradt kelet felöl, zengi a költő, a hűs szél még fokozódott a vonat gyors robogása által. Az ablakon könyed elegánciá- val kihajló nő mindezt csak akkor vette észre, mikor a szél -7- se szó, se beszéd — lekapta a fejéről a kalapot, a dús hajfür­tökkel együtt. Egy rémes sikoltás, mely megfagyasz­totta az utasok ereiben a vért s az utasok előtt ott állt egy nő, kalap nélkül, koros, rövid őszülő hajvarkóccal, a kalap és a dús fekete tűrtök, pedig a szellők szárnyán re- pült-repült, vissa Szaniszló felé. A helyzet olyan volt, hogy a legfásul- tabb kedély sem folyt-háttá el a kacagást.- A fiatalos dús fekete haj fürtök kacér volt ! tulajdonosnője lesújtó tekintettel mérve vé­gig utitársait, szó nélkül befutott egy szom­széd üres fülkébe és magára zárta az ajtót. Nagykárolyban pedig lekötött fejjel hagyta el a gyorsvonatot s addig nem mutatkozik I esténként a Deák-téri korzón, mig — nem bízván Kínál vagy Lucay diskréciójában, a szép, uj, fekete fürtű, hosszú paróka meg nem érkezik a fővárosból. HÍREK. Kérelem olvasóinkhoz! Minden értékes dolgot — titoktartás biztosítása mellett — közlünk. Minden igaz dolgot szívesen meg­írunk ! Semmit sem hallgatunk el egyál­talában ! Tisztelettel kérjük a közönséget, hogy fontos esetekben telefon utján, levélben vagy személyesen — keresse fel a szer­kesztőséget. A „Közérdek Ermelléku mindent megír! Tisztelettel a szerkesztőség. Azok, akik kedden este a Budapest felől jövő gyorsvonattal utaztak, nem mindennapi látványosságban részesültek. A vonaton jött haza egy úrnő, egy ismert szépség, egy többé már nem fiatal, de még mindég fekete hajú özvegy asszony, a ki esténként a Deák­téri korzó jótékony homályában még elég fessnek és kívánatosnak látszik. Ennyi dicséret után bízvást elárulhatnók e történet hőnőjének nevét is, azonban az alább elmondandók kötelességünkké teszik a férfias discréciót. A gyorsvonattal jött tehát az esti szép­ség, a vonat pedig Szaniszló és Nagykároly között robogott a tőle már megszokott buz­galommal. A Degenfeld-tanyán túl a Nagykároly- felé jövő utasok már készülődni kezdenek. A csomag-hegyek lekerülnek a hálókból, a felöltők a fogasról s a gyengébb idegzetüek edzik magukat, hogy könyökükkel majd utat törnek a kijáratok-felé. Hősnőnk, a még mindig fekete szépség szintén készülni kezdett, föltette kalapját, melyet két tűvel letiizött éjfekete hajfürtéi­hez. A kalapról külön meg kell jegyeznünk, hogy nem volt valami széles kalap. Becsü­letes polgári kalap volt. Ennyi előkészület után, kezdődhetik a történet: Nagyon kell szeretni a természet szépsé­geit, aki Szaniszló és Nagykároly között valami szépet fedez fel, különösen most té­len, mikor a mezőket részben hó, részben viz borítja. Az ördög tudná megmondani, hogy a dús feketefürtü asszony mire volt kiváncsi, a mikor leeresztette egyik ablaktáblát és ki­dugta fejét az ablakon, nem törődve azzal a figyelmeztetéssel, a mely ott kiabált az ablak deszkáján, paritásosán ordítva, hogy: „Kihajolni veszélyes“ és „Opasno je van se nagnuti.“ A könyelmüség megboszulja magát — mondotta egykori magyar olvasókönyvünk. A vonat sem tűrhette, hogy valaki packáz­zon az „Opasno je van le nagnutí“-val. Személyi hir. Csaba Adorján főispán, ki csütörtökön teljesen felépült, hivatalos ügyei elintézése céljából még két napig Bu­dapesten marad és előreláthatólag ma este tér vissza székhelyére. Busan kongnak a harangok. — Talán búsakban, mint rendesen. Gyászolnak ők is velünk, hisz egy ember tá­vozott az élők sorából, aki egész életét, min­den tudását a köznek szentelte. Ne csodálkoz­zanak olvasóink, hogy csak rövidke pár sort szentelünk elhunyt kartársunk emlékének, hi­szen joggal mondhatná bárki is, „mit keser­günk, minek a fáldalom ily spontán megnyil­vánulásának kifejezést adni, hiszen az elhunyt csak egy újságíró volt“. Csak egy újságíró, a ki életében annyi és oly sok viszontagságnak, bántalomnak és üldözésnek volt kitéve. Po­zsonyi Gábor hivatásának volt mártírja. Sokat i szenvedett, sokat vetette jobbra, balra a sors, i mig végre visszatért szülővárosába, hogy itt szolgálja a közérdeket, a mely oly mostohán hálálja meg a testet és lelket egyaránt meg­ölő munkát és fáradságot. Megölte őt is a munka és az emberekben való csalódás. Ki­esett kezéből a toll, a mely oly sok élvezetet szerzett olvasóinak, ki a toll, amellyel alkotni akart s naggyá, virágzóvá tenni szülővárosát. Az őszinte és igaz részvét könnyeit hullajtjuk koporsójára s emlékét kegyelettel fogjuk meg­őrizni. Nyugodjék békével. Esküvő. Glück Izoi, a Reiter szatmári cég üzletvezetője, holnap délután 3 órakor esküszik örök hűséget az izr. Szentegylet há­zában Fried Bernát szódagyáros kedves és bájos leányának, Sárikának. — Sok boldogsá­got kívánunk az uj párnak! Eljegyzés. Dr. Hegedűs István nagy­károlyi ügyód a „Polgári Takarékpénztár“ ügyésze, eljegyezte Kaufmann Ilonkát, ifj. Kaufmann Adolf nagykárolyi nagybirtokos kedves és bájos leányát. Kinevezés. A m. kir. belügyminiszter a szatmári adófelszólamlási bizottság elnökévé az 1911. évre Madarassy Gyula, helyettes elnökké pedig Róth Károly nagykárolyi la­kosokat nevezte ki. Pozsonyi Gábor. Vizsgálatot kérünk. Az elmúlt héten egyik helybeli mészáros a városi vágó- hidoh leölt és teljesen egészségesnek talált sertést hozott üzletébe, kimérés végett. Feldaraboláskor konstátálva lett, hogy a sértés borsokás s a hús az illetékes ha­tóság által el lett kobozva. Tisztelettel kérjük a polgármester urat, szíveskedjék a vizsgálatot elrendelni, miként lehetsé­ges az, hogy a vágóhidról egészségesnek jelzett és fogyasztásra alkalmatlan állatok kerüljenek kimérés alá, mert ez az eset oly felületességre vall. mely szigorú meg­torlást követel. Házasság. Juhász József a debreczeni gazdasági iskola igazgató-tanára folyó hó 25-én tartja esküvőjét Kardos Béla helybeli keres­kedő kedves és bájos nővérével Ilonkával. Elveszett. A napokban elveszett Nagy­károlyban egy darab 9000 koronáig ér- I vényes Frenkel Pál által elfogadott, Frenkel Zsigmond által kibocsátott, ki nem töltött biankó váltó. Felkérem mindazokat s kü­lönösen a vidéki pénzintézeteket, hogyha valaki a váltó értékesítése céljából jelent­kezne, a váltót elvenni s azt a szatmári ; rendőrséghez elküldeni szíveskedjék. A becsületes megtaláló részére jutalmat adok. Szatmár, 1911. március hó 10. Frenkel ! Pál Szatmár, Hitelbank. Egy minta-hivatal. Lapunk egyik szá­mában a fény-utcai állami ut malom felőli I oldala járhatatlanságáról egy panasz jelent !meg. A panaszról Kocsó Károly műszaki tanácsos ur az államépitészeti hivatal főnöke, személyesen szerzett meggyőződést és azt igaznak találván, haladéktalanul elrendelte annak kijavítását, a mely eszközölve is lett. Kedves kötelességet teljesítünk akkor, ami­dőn úgy a felszólaló, mint lapunk részéről, a közönség érdekeit mindenkor lelkesen fel­karoló tanácsos ur előtt, őszinte köszönetünk- nek adunk kifejezést. Nyilatkozat. Lapom múlt évi 47. szá­mában egy közlemény jelent meg, mely a „Kölcsey Égyesület“ egyik estélyével foglal­kozván, abban a cikkíró erős és minden ala­pot nélkülöző támadást intézett Cseh Lajos főgimn. igazgató ur, az egyesület alelnöke ellen. Amint a megejtett vizsgálat is beigazolta, a cikk tudtom és hírem nélkül került a lapba, mert a lap abban az időben Szatmáron nyo- matódván, halaszthatlan ügyeim miatt csak a megjelenés napján délután mehettem át Szatmárra, a mikor a cikk, — mely postán érkezett, egyenesen a nyomda címére — már ki volt nyomva és nem állott módomban, hogy a megtörtént tényen változtathassak. Magam sajnáltam legjobban, hogy az meg­jelent, mert beláttam, hogy annak nemcsak helye nincs, de határozottan tendenciával Íródott. A legnagyobb készséggel jelentem ki, hogy én Cseh Lajos urat sem személyé­ben, sem közéleti működésében bántani vagy sérteni nem akartam és sajnálom, hogy ő ezért magát bántva érezte. A cikk Íróját magam sem ismerem, mert bár nyomoztam ebben az irányban, megtudnom nem sikerült, mivel a cikk Remington Írógéppel lett Írva s igy a kézirat sem ismerhető fel. Az igaz­sághoz híven, a legnagyobb készséggel adom meg az igazgató urnák a teljes elégtételt a mit megtenni kötelességemnek tartok. Dacára annak, hogy a cikk megjelenésében magamat hibásnak nem érzem, a történtekért az igaz­gató úrtól bocsánatot kérek. Nagykároly, 1911. március hó 9. Simkó Aladár, a „Köz­érdek“ felelős szerkesztője. Rendőrség figyelmébe. Panaszt vettünk a majtény-utcai lakosoktól, hogy különösen heti vásárok idején, de igen gyakran hétköz­napokon is, a vidéki fuvarosok szekereikkel elálják a Majtóny-utca sarkától a Nemes Ferenc kovácsmühelyéig terjedő területet s ezen a tájon etetik, itatják lovaikat egész délelőtt. Hogy ez a művelet müy káros ha­tással van a közegészségre, azt felesleges fejtegetnünk, mert nemcsak az állatok, de azok tulajdonosai szeméttel töltik el az utca

Next

/
Oldalképek
Tartalom