Közérdek, 1910 (6. évfolyam, 2-13. szám)
1910-03-05 / 10. szám
2 KÖZÉRDEK 1910 március 5. Tisztelt Uraim ! Kimondhatatlanul öiülök, hogy ezen összejövetelünkkel külsőleg is erős bizonyitékát adjuk azon belső meleg érzelmünknek, amely mindnyájunk szivét áthatja, külö nősen ma, amidőn kegyelmes urunk, B-e z e r é dj Pál, miniszteri meghatalmazott ur működésének 30-ik évfordulóját ünnepeljük. Nem tartom szükségesnek részletesen ismertetni kegyelmes urunknak egy emberöltőn át kifejtett munkálkodását és ennek eredményét. Mi ismerjük kezdetét munkájának és annak fokozatos fejlesztését. Végered: lényben pedig az ország legszegényebbjei közül 100 ezerek élvezik áldásos tevékenységének gyümölcsét Mulasztást követnék el azonban, ha ép ezen alkalommal elhallgatnám azon egyéni két nemes tulajdont, amely kegyelmes urunkat magasan kiemeli a sok hivatott hazafi közül. Az egyik önzetlensége, mely végig vonult egész működésén. A másik emberbaráti mély szeretete, amelyre összes munkálkodását alapította. Ezen két tulajdonáért kell, hogy mindenki a legmélyebb tisztelettel és a legnagyobb becsléssel viseltessék iranta. Erről nem is kételkedem, úgy mint hiszem, hogy mindnyájunk szivében ma melegebbre hévül az érzés, midőn arra kérjük a Mindenhatót, hogy kegyelmes urunkat szerettei örömére, a haza javára ép erőben és egészségben még soká tartsa meg. Ezenkívül több felköszöntő nem volt A í tisztviselők sokáig együtt maradtak a legélén- ' kebb hangulatban. Sőt este 8 órakor ismét ! társas vacsorára jöttek össze. Vacsoránál már a női- alkalmozttak és egyeseknek családja is résztvettekés akéső éjjeli órákigegyütt maradtak. Érdekes felemlíteni, hogy számtalan üdvözlő távirat érkezett Bezerédjhez, különösen előkelő és m.agasrangu egyénektől. A felügyelőség tisztikara a következő táviratban üdvözölte az ünnepelt hivatali főnökét: »Nagyméltóságu Urunk ! Önzetlen, hazafias működésének harmincadik évfordulóján fogadja Kegyelmes Urunk őszinte szerencsekivánatunfcat. További magasztos működéséhez áldja meg a Mindenható még soká ép erővel, egészséggel. Odaadó tisztelő alkalmazottal* Még egyre érkeznek az üdvözlő táviratok. Bezerédj tisztviselőiért. Bezerédj szigorú, sokszor kérlelhetetlen tisztviselőivel szemben. Megköveteli a rendet, pontosságot, de atyai jószivvel is gondoskodik róluk. Mostani jubileuma alkalmával ismét fényes tanujelét adta nemes érzésének, páratlan jó szivének. A régi tisztviselőknek mindenkorra szóló lakbért utalványozott, a fiatalabbak 1 évi — mások egy havi — fizetésüket kapták tiszteletdijul. Rajtuk kívül a napszámosok is kaptak egynapi munkabért s aznap országszerte szünetelt minden gyárban a munka. A nemesszivü emberbarát igy összesen 30 000 korona adománnyal gyarapította a felügyelőség! alkalmazottak javadalmazását. Kivilágítás. Este fényárban úszott az egész város. Dr. Szentkirályi Mihály polgármester felhívására a belváros összes ablakai ki voltak világítva és az a készség, amelylyel a közönség a kivilágításban, még a város külső utcáin is részt vett, hü fokmérője annak a tiszteletnek, amely Bezerédj Pált Szekszárdon övezi és fényes bizonysága annak, hogy a képviselőtestületnek a díszpolgárrá való megvá'asztással nyilvánított elismerése a város egész közönségének léikéből sarjadzott. A villamos-telep igazgató-mérnöke, Szabó János a közvilágítást Wolfram lámpák felszerelésével fokozta; nagyon szépen, színes villamoskörtékkel és nappali világosságot terjesztő lámpákkal volt díszítve a selyemgyár homlokzata és fenn az ős Bartina ormán magasan csapkodott a város által gyújtott örömtüz lángja. A város utcáin a kivilágítás alatt tengernyi közönség hullámzott fel-alá, gyönyörködve a kivilágításnak sok helyütt virágdísszel emelt hatásában. A Kaszinó — igazgatójának. . Bezerédj jubileumának, vbit.-sá történt kineveztetésének hírére a Szekszárdi Kaszinóban is ünnepi lakomát rögtönöztek. Hamarjában valami 45 —50 en verődtek össze s kegyetlen rossz menü mellett, de annál lelkesebb szeretettel ünnepelték a Szekszárdi Kaszinónak vidéki igazgatóját, ki a Kaszinó iránt való lelkes szeretetét nemes jószivü ajándékaival már nem egyszer kimutatta. Legelsőnek Kramolin Gyula dr., vezető-igazgató szólalt fel s a következő pompás kis beszéddel köszöntötte fel őt: M. t. Uraim ! A tegnap este városunkban futótűzként elterjedt örömhír »szerdai vacsoránkat* egy, bár hevenyészett, de mégis népes, ünnepi banketté duzzasztváu, hivatalos és pedig ktdves kötelességemnek tekintem, hogy mint a kaszinó életfolyamatainak ezidőszerinti, igénytelen óramű atója, jelezni próbáljam az érzéseket, melyek ma kaszinónk szivét megdobogtatják ! M. t fiaim! Bezerédj Pált, a fejedelmi kegy a címekben osztható legmagasabb kitüntetéssel diszité fel. Felesleges munkát végeznék, ha itt közöttünk, ahol őt mindnyájan ismerjük, az ő érdemeit rajzolgatnám ; annak a harminc esztendei mm kának mélyebb bordereiét, igazi értékét kellőképen mérlegelni pedig gyengének tudom magam; elvégzik azt más helyen, illetékesebbek. De látv i azt, hogy ez egy olyan kitüntetés. aminek mindenki örül, ami mindenkit elégtétellel tölt el s melynek kegyelmes ragyogása előtt még a legdemokratábbak is behódolnak : keresni szeretném ennek az okát, főkép pedig azt a kapcsolatot, mely e kitüntetés és kaszinónk őszinte öröme között fennáll. Ha csak alaki magyarázatot keresnék, úgy könnyű megtalálni azt: Bezerédj Pál évek óta kaszinónk igazgatója és pedig olyan igazgatója, aki annak mindig csak adott, bár vajmi keveset élve/i; ezenfelül ő városunk díszpolgára is; érihető tehát, ha kitüntetése-, melyből reánk is háramlik némi fény, az öröm -érzetét váltja ki belőlünk. De látok én mélyebb, lényegi kapcsolatot is! Ez a kaszinó, m. t. uraim, mindig a törhetetlen demokrata szellem mentsvára volt, azzá nevelte 70 éves múltja s annak minden hagyományai; a demokratának legtöbb, legszentebb bálványa pedig a becsületes, kitartó, polgári munka ! S ha azt látjuk, hogy egy férfiú, akit szül' tése, kedvező anyagi helyzete, tá'sadalmi állása arra praedestináltak, hogy ur legyen, ur — ennek a szónak speciális magyar értelmében, vagyis úgy, hogy ; z életnek csak rózsásabb oldalát keresse s a dologból, munkából csak a legszükségesebb minimumot vegye magára; ha azt látom, hogy egy ilyen férfiú odaáll a munka kellő közepébe és vasökőlle! tőr le magának egy gigászi darabot a nemzeti közgazdaság parlagon heverő sziklájából s azt óriási energiával, harmincz esztendő szakadatlan munkájámemorialis feleslegesen foglalt, Írott, királyi leirattal engedélyezett szabad adás és vevéssel adott és vett birtokot, még pedig annyira, hogy az uraság 1804-ben erőszakosan foglalván, az 1807-ben némileg megkezdett rendezési pernek folyama alatt egy 1812-ben érkezett legfelsőbb rendelvény gátolta az uradalmat, elmarasztalván azt 8000 pengőtorintnyi kárpótlásban, kötelezvén egyszersmint az önhatalmilag elfoglalt irtási fölöslegességnek visszaadására. Kell-e ennél nagyobb bizonyítvány az uradalom eljárására nézve ? és mégis megtörtént folytatólag az, hogy az uradalom 10 telket, mint egykori földesúri allodiumot követelvén, 1818-ban a helytartótanács a jobbágyokra nézve egy igen kedvező intézményt hozott, mely a rendezési pernél GG. a tagositásiban 5-ik szám alatt van mellékelve, mely szerint a serialis mérésnek hely nem adatik, hanem relicto in vigore cujuslibet prossessorio határoztatik, azaz : nem azt kell kérdezni, hogy ki hány telket vagy telekrészt birt ? hanem mennyi a szántóföldje és kaszálója ? de azért mégsem az idézett in- tézvény szerint lön folytatva a rendezési pör ; hanem mellőzve az intézvényt, mely a serialis mérést megtiltja, csakis a telek számát vették irányadóul, igy fejeztetett be a rendezési per, szégyenére a fiscus assistentiájának, és kiáltó például a történésznek, ki talán kedvet érez a jobbágyi viszonyokban előfordult árnyékoldalakat kiböngészni. Legfelsőbb sérelme a községeknek az, a miben az egyezkedés is megszakadt az uradalmi igazgatóság korlátolt hatalmán, hogy a községek nem ismerhették be, hogy kaszálóiknak nagy része foglalás legyen; mert a pörben foglaltató okmányok határozottan kimondják, hogy valamint őseik foglalhattak a kaszálóból, úgy ők is foglalhatnak, s erre királyi leirat szerint szabad adás-vevési joguk is volt és van. A két községnek különböző időszakban tűz által elpusztult irományaiból még maradt néhány, melyek szerint az uradalmi tisztség is jóváhagyja az eladást. A mennyiben az idézett okmányokon megnevezett tiszt nem uradalmi ügyvéd, a földesur semmisnek állítja az ilyszerü megismerést, — de erre egyszerűen az a megjegyzésem, hogy ha az uradalom eltűrte ezt, — akkor azon eljárása vagy polgári bűn, melyre a szégyen-szó kevés ; mert a jó hiszemü értet- len földmivelőt, ki az urféle embernek egykét rendirásban szentirást hisz, vagyonába készakarva sérti, — vagy pedig hanyagság, melynek mulasztásaiért az uradalom maga magának felelős, mért nem nézett utána, hogy ügyvéde eléggé teljesité e kötelességét, midőn a jobbágy az adás-vevést bejelenté ? Szerintünk elég, ha azt tudjuk, hogy az uradalomnak ezt be kell jelenteni, ha már most az uradalom maga teendőjét nem tudta, vagy tudni egészen nem akarta, miképen jelen meg a biró előtt kibeszé- lési ürügygyei, melynek áraképen annyi embernek szent tulajdonát kéri. Csakis olyan uradalomban történhetett ez meg, melynek nem családfő a tulajdonosa; mert családfő ilyen hibát sem maga, sem a jobbágy ellen elkövetni nem mer, ne hogy akar tudatlansága, akar az ürügygyeli élés miatt honfitársainak megrovása érje. Hol a nyoma annak, hogy a báttaszéki uradalom fölszólalt a foglalás ellen ? ennek semmi nyoma a pörben, de hogy méginkább az elevenre menjünk, 1820-ban és húsz után történt-e a foglalásokra mérés, amely a foglalást kimutatta volna ? Nem ! Fölmérette az uraság a határt 1818-ban és csak azt mérte föl, a mit val a legszegényebb néposztály boldogulásának egyik legbüszkébb oszlopává gturja at; és Htom, hogy e férfiú — mondhatnám — az önzetlen munka szent fanatismusában ég el közöttünk a közélet oltárán : úgy érihető elöltem, az a szeretet, mely nevének említésénél a polgári munka e pihenő helyén — kaszinónkban — az ar.okon felragyog! M. t. Uraim! Gyerekkorom1 an egy böjti prédikációt hallottam, melyben a szónok lelösté, hogy a pokolban egy nagy, komor l.gaóra van a falon, mely kilengései közben az elkár- hozottak kérdé-ére, hogy -meddig tartanak kínjaink ?c — komoran feleli *— »mindig* — a másik oldalon pedig, azon kérdésre, hogy »mikor szűnnek meg gyötrelmeink?* — azt feleli — hogy »soha!* A selyemgyár egy helyiségében is láttam egyszer egy kopott ingaórát s ez azt a p édikátori anekdotát juttatta eszembe, de tényesebb, megdicsőültebb formában ! Azt kéidém magamban attól az órától: mikor dolgozik Bezerédj?« — A felelet: »mindig.« — A másik kérdésre, hogy: »mikor pihen tehát?- az volt a válasz: »soha!« — M. t. Uraim! Ez — Bezerédj Pál képe! — Tartsa meg az Isten őt még számos évekig hatalmas munkaerejében! (Éljen!) Kramolin Gyula dr. szűnni nem akaró éljenzéssel fogadott beszéde után felolvasta a Bezerédjnek általa elküldött következő sürgönyt is : »A harminc év diadalmas, önzetlen munkáját koszoruzó legmagasabb kitüntetés ölömére egybegyülve, ünnepi lelkesedéssel és mély tisztelettől áthatott melegséggel üdvözli szeretett igazgatóját a — Szekszárdi Kaszinó*. Ezután Wigand János ünnepelte a jubilánst, majd a társaság sürgető kívánságára Simontsits Elemér alispán szólalt fel. Elérzékenyedve jelenti ki, hogy nem volt szándékában a felszólalás, mert Bezerédjről — ki neki gyermekkora óta atyai jóbarátja, nem tud beszélni a nélkül, hogy szive túláradó érzelme erőt ne venne rajta. Olyan formán áll itt most is, mint a gyermek, ki merészen a napba néz s bár annak ragyogásától be kell hunynia a szemét, még igy behunyt szemmel is csak azt a fénylő korongot látja. így lebeg képe előtte most is Bezerédj Pálnak, akiről hamarjában nem tudja, hogy önzetlensége, emberi kép- zelmet felülmúló munkaszeretete vagy pedig ragyogó honszerelme nagyobb-e ? Pompás, jellemző epizódot mond el ezután arról, hogy Bezerédj Pál határozott kívánságára milyen furfangos módon kellett a diplomáciának visszacsinálni azt a dolgot, amikor pár évvel ezelőtt Bezerédjt a francia köztársasági elnök a becsület renddel kitüntette. Hogy diplomáciai bonyodalom ne származzék, az elfogadni semmi áron nemakart becsületrendet, azzal küldték vissza, hogy Bezerédjt — nem lehet kitüntetni . . . S Bezerédj volt ki ezen a leghálásab- ban nevetett! Simontsits gyönyörű beszéde után ifi. Leopold Lajos vetette fel azt a kérdést, hogy az oly, minden önérdeket kizáró emberi nagyság, mint Bezerédj, lelkiismeretének szent nyugalmán és szép családi boldogságán kivül, mely életét meleggé és derűssé teszi: mily jutalmat várhat még a végzettől ? Idézi válaszul Bezerédj egy hozzá intézett régebbi levelét, melyben ő az élet őszén álló ember legnagyobb közéleti akkor talált, ezen mérést hitelesíttette 1821-ben. Hát a mit a jobbágyok 1820-ig foglaltak, hogyan lehet 1820 után foglalásnak mondani ? Ezen pontnál most már a községek joggal azon mértéket is kérik alkalmaztatni, mivel az uradalom élt a 9-ed és 10-ed szedésekor, azaz: hivatkoznak az »usus«-ra, a 32 éventuli békés háborítatlan birtoklásra, mely ellen törvényes kifogása sohasem volt, holott e kifogást meg kellett volna tennie 1-ször önmagáért, 2-szor azért, hogy a jobbágyok ne ^dják vegyék a jogtalan foglalást, nehogy károsodjék, ki »jó hiszem«-mel vette a rétet. Itt kérjük a n.-méltóságu hétszemélyes táblának becses figyelmét és védje azt a népet, mely nem kérhetett és most sem kaphat méltányosságot egy holt testülettől, mely nem érez egyéni szeretetet, nem gyakorolhat hazafiui tekintetet, melynek igazgatósága még jó szándékában is a felelősség miatt korlátot lát. Ne engedje a n. méltóságú tábla, hogy az 1820-ig joggal foglalt, joggal birt, joggal adott és vett, és az uradalom tisztségének minden alkalommal bejelentett, 1818-ban mért, és mégis 1820 utáni foglalásoknak erőszakolt kaszálókat most elvegyék a községek lakóitól, kik e sajátos viszonyban úgy vannak, hogy talpalatnyi szántóföld nélkül kaszálókat birnak, melyek neveikre telekkönyvezve, sőt takarékpénztári számos hitelezéssel terhelve is vannak, most pedig egy tollvonással elvegyék, ők földönfutóvá legyenek azon uradalomért, mely felügyeleti jogát legalább is tudatlanul vitte. A nagyméltóságu tábla pótolja ki a földesurat, ki ha csakugyan családfő lett volna, sem neve, sem honfiúi kötelességénél fogva nem -fogta volna igy bebonyo- litani az ügyet, hogy annyi ősszármazásu magyar koldus legyen ilyen eljárással, melyben az
